56. “Mint bárány, mely mészárszékre vitetik”
| I. Útban a Golgotára | III. Közbenjáró szolgálat a kereszten |
|
|
 |
| II. A keresztre feszítés körülményei |
| I. Útban a Golgotára | III. Közbenjáró szolgálat a kereszten |
|
|
|
| II. A keresztre feszítés körülményei |
A Golgota eseményénél a megváltás keresztjének ellenségei és gyűlölői voltak többségben, a nagytanács tagjai, az írástudók és farizeusok, illetve az általuk megtévesztett és befolyásolt tömeg.
Ezek az emberek nem elégedtek meg azzal, hogy hóhér kezére adták Jézust, hanem még a halálát is meg akarták nehezíteni.
A Jézust kísérő csőcselék, a kíváncsi tömeg a tudatlanságból lett ellenségeket jelképezte, akik azt sem tudják, hogy mi történik, de mégis készek egy pár nagyhangú ember rosszindulatú befolyására mindent mondani és tenni.
Mindenre képesek, mert vakságukban félre értik az eseményeket, Jézus hallgatását a vesztes vereségének látják, türelmét pedig a tehetetlenségének.
Jézust követte azonban az embereknek másfajta összetételű csoportja is: “a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolák és siraták őt”. Lk. 23,27.
Úgy tűnik, hogy a főpapok nem tudtak mindenkit Jézus ellen hangolni.
Ezt az embert Cirénei Simonnak hívták, aki éppen a mezőről ment hazafelé, amikor útközben összetalálkozott a menettel, és arra kényszerítették a római katonák, hogy vigye Jézus helyett a keresztet.
Márk evangélista azt írja róla, hogy “Alekszandernek és Rufusnak az atyja”, Pál apostol pedig az Úrtól kiválasztott vezetők sorába sorolja Rúfust és az édesanyját, akit a saját édesanyjaként szeretett. Márk 15,21. - Róm. 16,13.
Lehetséges, hogy Cirénei Simon és a családja azután tért meg, miután a Golgotára vivő úton Jézus helyett vitte a keresztet, és így átélője volt mindannak, ami ott történt Jézussal.
Az asszonyok egy csoportja megütközve figyelte a Jézussal szemben tanúsított gyűlöletet, ezért a papok és főemberek haragos szavai ellenére ők kifejezték részvétüket Jézus iránt.
Mikor a kereszt súlya alatt Jézus összeesett, hangos sírásban és jajgatásban törtek ki.
Az a Jézus, aki minden szó nélkül ment el a gúnyolódó emberek gyalázkodása mellett, a részvét hangjaira Ő is hasonlóan reagált. Lk. 23,28.
Szánakozó szavakkal figyelmeztette az Őt siratókat arra a veszélyre, aminek következtében ők még rettenetesebb helyzetben fognak lenni a gyermekeikkel együtt.
Jézus arra gondolt, amikor a római hadseregtől ostromolt Jeruzsálemben először az éhség, majd pedig a római katonák pusztítják el a szülőket gyermekeikkel együtt.
De arra is gondolt, amikor az isteni kegyelmet eljátszó emberek a végső ítélet végrehajtása előtt fognak állni, és szeretnének elrejtőzve megmenekülni. Jel. 6,15-17.
Jézussal együtt két közbűntényes gonosztevőt is felfeszítettek, egyiket jobb, másikat bal keze felől.
Ésaiás próféta jövendölte meg a Messiás halálának ezt a körülményét: “a gonoszok közt adtak neki sírt... és a bűnösök közé számláltatott”. Ésa. 53,9. 12.
Ez a kép szimbolikus jelentéssel bír, azt fejezi ki, hogy Jézus keresztje egy választóvonalat képez az emberek két osztálya között.
Az egyik osztálynak csupán bolondság a keresztről való beszéd, míg a másik osztálynak Isten kegyelmét és erejét jelenti. I. Kor. 1,18.
A Golgotának ez a látképe azt a nagy kettéválasztást is be akarja mutatni, amikor majd Jézus véglegesen különválasztja az emberiség két osztályát.
Akkor is jobb keze felől lesz majd az egyik csoport, és bal keze felől a másik.
Akkor is jutalmat ígér az egyik oldalán lévőknek, míg a másik oldalon lévőket hagyja a magaválasztotta út következményével szembesülni.
Bár a latrok sorstársak voltak, együtt éltek, mindent együtt csináltak a Golgotáig, ott azonban közéjük került a kereszt fizikailag is és lelkileg is.
Ez a kereszt egyiküket megtérésre késztette, a másikat pedig még jobban megkeményítette a bűnében.
A kereszt választóvonal akar lenni a mi életünkben is, el akar választani a múlt minden cselekményétől, szokásaitól és gondolkodásmódjától.
Szenvedésének legkritikusabb időszakában a gúnyolódók és szidalmazók egész serege vette körül, egy hatalmas bámész tömeg, akiknek ez az esemény csupán egy szenzáció volt, egy rendkívüli látványosság, egy jó szórakozás.
A tömeggel együtt szokásuktól eltérően most a főemberek is eljöttek, hogy csúfolódó szavaikkal megalázzák Jézust, és személyes példájukkal a tömeget is erre hangolják.
“Egyebeket megtartott, tartsa meg magát is, ha Ő a Krisztus, az Istennek ama választottja.” Lk. 23,35.
A zsidó főemberek viselkedése a római katonákat is magával ragadta, és ők is elkezdték gúnyolni a kereszten függő Jézust.
“Ha te vagy a zsidóknak ama királya, akkor szabadítsd meg magadat!” Lk. 23,37.
Az itt történő esemény tökéletes példáját adja annak, hogy milyen ereje van a befolyásnak, még ha az a rosszra késztet is.
A gúnyolódók seregétől késztetve még a Jézus mellett felfeszített lator is Jézus szidalmazásába kezdett: “Ha te vagy a Krisztus, akkor szabadítsd meg magadat, és minket is.” 39. vers
Kísértéseiben valós tényekre hivatkozik, és így próbálja Jézust cselekvésre késztetni.
“Ha te vagy a zsidók királya... ha te vagy a Krisztus, Istennek ama választottja... egyebeket megtartott”
Ezek a szavak attól válnak kísértéssé, hogy minden esetben megkérdőjelezve mondják el a valós tényeket, és ezzel bizalmatlanságot hintenek azokban, akik hallják a kijelentést, de nem látják reagálni a megszólítottat.
Minden Jézushoz intézett szó azt sugallta, hogy mivel Ő a Krisztus, Istennek ama választottja, ezért minden további nélkül megszabadíthatja magát a keresztről és a kínzói közül, és Sátán pont ezt szerette volna kieszközölni:
Mert akkor meghiúsulna az ember megváltása.
Mert akkor továbbra is Sátán maradna e világ fejedelme.
Mert akkor végleg elveszítené Isten a Sátánnal szemben folytatott küzdelmet.
Akkor Sátán számára az uralkodásban való felemelkedés időszaka kezdődött volna el.
Ha viszont nem reagál Jézus, akkor a messiási tekintélyét veszíti el a tömeg előtt, mert ők nem ilyen tehetetlen Messiást vártak, aki még magán sem tud segíteni.
Erre a rettenetes kísértés sorozatra Jézusnak csak egyetlen reakciója, egyetlen válasza volt: “Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek”.
Ebben a jézusi válaszban először is az volt benne, hogy ezek az emberek nem tudják, mi lenne akkor;
Ha megszabadítaná magát mint Isten Fia a kínzóinak kezéből, és az isteni hatalmának erejével állna szembe velük, hiszen akkor egy pillanat alatt megsemmisíthetné őket.
Ha leszállna a keresztről, akkor meghiúsulna a megváltás, akkor továbbra is, sőt végérvényesen Sátán maradna e világ fejedelme, és ezzel együtt a bűn, a szenvedés és a halál uralkodna a Földön.
Úgy gondolom, hogy azok az emberek teljesen tisztában voltak azzal, hogy mit tesznek, és Jeruzsálem népe számára is teljesen világos és meggyőző volt a vezetők döntése.
Jézus mégis azt mondja róluk; “nem tudják, hogy mit cselekszenek”.
Az evangéliumokban többször találkozunk ilyen Jézustól származó, de sajátos értelemben vett tény megállapítással.
Az özönvíz előtti emberekről is azt mondja: “nem vettek észre semmit”, noha mindent láttak és mindent hallottak.
A körülöttük történő dolgok azonban nem tudtak hatni az életükre, ezért Jézus úgy tekinti őket, mintha nem látták és nem hallották volna azokat a dolgokat.
Laodicea állapotáról is azt mondja Jézus, hogy “nem tudod” milyen állapotban vagy.
Az Isten nézőpontjából sokszor nem úgy látszanak a dolgok, mint ahogy azt az ember látja.
A zsidó vezetők világosan és érthetően el tudták volna mondani, hogy miért teszik azt amit tesznek, és cselekedetük helyességéről a tömeget is meg tudták győzni.
A környezetükben senki sem mondhatta volna rájuk azt, hogy nem tudják mit tesznek, nagyon is egyértelműen látszódott az, hogy nagyon is tudják, mit tesznek.
Jézus azonban másként ítélte meg ezeket az embereket, a cselekedeteik helyességét, és azt a körülményt, hogy értik e vagy sem, mit tesznek.
Amikor még a közvetlen tanítványai részéről csak olyan vallomás hangzott el: “pedig mi azt reméltük, hogy Ő az, aki meg fogja váltani Izráelt”, akkor egyedül ennek a haldokló gonosztevőnek ajkát hagyta el a belé vetett hitnek vallomása.
Bizonyára vigasztalást adó volt Jézusnak hallani a haláltusájában a hit szavait.
Kimondhatatlan szenvedése ellenére azonnal kész válaszolni a lator kérésére, ígéretet adva számára, hogy Vele fog lenni akkor, amikor majd eljön az országában.
Jézus ekkor nem azt ígérte, hogy már azon a napon vele lehet a paradicsomban, hiszen még Ő maga sem ment azon a napon fel a Mennybe.
A sírjában aludt és a feltámadás reggelén azt mondotta Máriának: “Nem mentem még fel az én Atyámhoz”. Jn. 20,17.
Az ígéretet azonban a keresztre feszítés napján adta, amikor mindenki úgy gondolt rá, hogy Ő maga is elveszett ember.
De miközben haldoklik a kereszten mint gonosztevő, vagyis “Ma”, akkor biztosít egy szegény bűnöst arról, hogy “velem leszel a paradicsomban”. Lk. 23,43.
Mikor Jézus tekintete végigsiklott a körülötte lévő sokaságon, egy személy különösképpen megragadta figyelmét.
A kereszt lábánál állott anyja, akit János, a szeretett tanítvány támogatott, az anyai szív ugyanis nem tudta elviselni, hogy távol maradjon Fiától.
Krisztus, haldoklásának utolsó órájában megemlékezett anyjáról.
Belenézett fájdalomtól lesújtott arcába, azután Jánosra tekintett és így szólt anyjához: “Asszony, ímhol a te fiad!”, Jánosnak pedig ezt mondta: “Ímhol a te anyád!”. Jn. 19,26-27.
János megértette Mesterének hozzá intézett szavait, és elfogadta a megbízatást, Máriát azonnal otthonába vitte, és attól az órától kezdve gyengéden gondoskodott róla.
“Krisztus gyermeki szeretetének tökéletes példája el nem homályosuló ragyogással fénylik a korszakok sötétségén át.” (JÉ 660,1)
Jézusnak még a kereszten kimondott utolsó szavai sem panasszal, kesergéssel, vádaskodással, vagy szemrehányással telitettek voltak, hanem a másokról való gondoskodó szeretettel voltak tele.