| I. Szabad-e adót fizetni? | II. A feltámadás kérdésének vitatása |
 |
|
|
| III. A nagy parancsolat | IV. Kinek a fia a Messiás? |
Mt. 22,15-46. Mk. 12,13-37. Lk. 20,20-44.
| I. Szabad-e adót fizetni? | II. A feltámadás kérdésének vitatása |
|
|
|
| III. A nagy parancsolat | IV. Kinek a fia a Messiás? |
Mindez azért történt, mert amikor a főpapok és farizeusok Jézus példázataiból megértették, hogy róluk beszél, és emiatt meg akarák őt fogni, akkor félelem fogta el őket a sokaságtól, “mivelhogy úgy tartják vala őt mint prófétát”. Mt. 21,45-46.
Ezért olyan kémeket küldtek ki, akik “igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának”. Lk. 20,20.
Egy különös szövetség fogott most össze Jézus ellen, a farizeusok és Heródes-pártiak, akik esküdt ellenségek voltak, most azonban egyesültek Krisztus ellen.
Viszont nem az idős farizeusokat küldték, akikkel Jézus gyakran találkozott, hanem fiatalokat, akikről azt gondolták, hogy Jézus még nem ismeri őket.
Ezeket a fiatalokat a Heródes-pártiak kísérték, hogy hallják Jézusnak minden szavát, és tanúskodhassanak ellene a tárgyaláson.
Ha azt mondja, hogy törvénytelen dolog adót fizetni a császárnak, akkor feljelentették volna a római hatóságoknál, és letartóztatják lázadás szításáért.
Ha viszont azt jelenti ki, hogy az adófizetés törvényes, akkor viszont bevádolják a nép előtt, mert szerintük ezzel ellentmond az Isten törvényének.
Jézus olyan választ adott, amitől teljesen zavarba jöttek, legyőzöttnek érezték magukat, tervük szétzilálódott, nem tudtak tovább lépni, ezért inkább hallgattak.
Mindenek előtt azt tette egyértelművé, hogy a kettő nem zárja ki egymást, hiszen Isten mindig a földi hatalmasság tiszteletére tanította az övéit.
Amikor Jézus azt mondta, hogy “Adjátok meg azért... a mi az Istené, az Istennek”, ezzel közvetve arra is figyelmeztette őket, ha Istennek mindent megadtak volna, ami Őt illeti, akkor most nem kellene a császárnak adót fizetni.
“Ha hűségesen teljesítették volna Isten iránti kötelességüket, nem váltak volna megtört, idegen hatalomnak alávetett nemzetté. Nem lengett volna római zászló Jeruzsálem felett, nem állt volna római őrszem kapujában, nem uralkodott volna római helytartó falai közt.” (JÉ 507,3)
Nem sokkal a farizeusok távozása után a szadduceusok keresték fel Jézust.
Számbelileg messze alulmaradtak a farizeusokkal szemben, nem tudtak olyan erős befolyást gyakorolni a köznépre.
Viszont elég sok gazdag ember akadt köztük, akik befolyásukat vagyonuk révén érvényesíthették.
Soraikba tartozott a papok többsége, közülük választották a főpapokat is.
A sadduceusok tagadták az angyalok létezését, a halottak feltámadását, a jövendő élet tanítását a jutalmakkal és büntetésekkel együtt.
Ezért Jézust a saját szakterületükről vett bonyolult teológiai vitakérdéssel környékezték meg; - Hogyan lesz az ember sorsa a feltámadáskor?
A feltámadás témáját választották a Jézussal való vitájukhoz.
Ha egyetért velük a felvetett kérdésben, akkor még inkább megsérti a farizeusokat.
Ha viszont ellentmond nekik, akkor a tervük szerint nevetségessé fogják tenni a nép előtt a tanítását.
Határozott kijelentésével rámutatott a probléma igazi gyökerére: “Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát”. Mt. 22,29.
A Biblia ugyanis nagyon sok helyen képviseli a feltámadás evangéliumát. Dán. 12,2. 13.
A feltámadás tagadásával elfeledkeztek Isten hatalmáról, “aki hatalma szavával tartja fenn a mindenséget”, és ugyanezzel a hatalommal teremtette is meg. Zsid. 1,3. Zsolt. 33,9.
“Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.”Lk. 20,37.
“Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki”, “Ti tehát igen tévelyegtek”. Lk. 20,38. Mk. 12,27.
“A sokaság ezt hallván, csodálkozék az ő tudományán”. Mt. 22,33.
“És többé semmit sem mertek tőle kérdezni”. Lk. 20,40.
A farizeusok tanácsa rábeszélt egy írástudót, hogy kérdezze meg Jézustól: “Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?”. Mt. 22,36.
Ez az ember egyike volt azoknak, akik a sadduceusokkal folytatott vitát végig hallgatva elismerő szavakkal nyilatkozott Jézus előtt. Lk. 20,39.Mk. 12,28.
Úgy tűnik, hogy az írástudó teljesen ártatlanul, jó szándékkal ment oda Jézushoz a kérdéssel, kísértő szándék csupán a farizeusokat vezette, akik rávették ezt az embert a kérdés felvetésére.
Mivel a törvény összes tétele összefoglalható az Isten és ember iránti szeretetben, ezért ebből az következik, hogy ennek az alapelvnek az áthágása nélkül egyetlen parancsolat sem szeghető meg.
Krisztus ekkor arra tanította hallgatóit, hogy Isten törvénye nem megannyi különféle parancsolatból áll, melyek közül egyesek nagyjelentőségűek, mások viszont kevésbé fontosak, és büntetlenül mellőzhetőek.
Jézus a szeretet alapelvének hátterén mutatja be az első négy és az utolsó hat parancsolatot.
Ezzel arra tanít, hogy az Isten iránti szeretet az összes parancsolatával szembeni engedelmességben nyilvánul meg.
Jézus azt akarta válaszával megvilágítani, hogy amikor Isten elfoglalja jogos helyét a szív trónusán, akkor a felebarátunk is az őt megillető helyre kerül.
Mivel mindkét parancsolat a szeretet alapelvének kifejezése, ezért senki sem tarthatja meg az elsőt úgy, hogy közben a másodikat megszegi, és fordítva sem.
A felebarátunkat elfogultság nélkül szeretni viszont csak akkor tudjuk, ha Istent már mindenek fölött szeretjük.
Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzte az írástudót, mert tudta, hogy a zsidó vallás inkább a külső ceremóniákból áll, mint a belső kegyességből.
Ennek a férfinak a készsége, amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és azonnali válasza a nép előtt merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a főembereké.
Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta szívének meggyőződését.
Jézus azt monda néki: “Nem messze vagy az Isten országától”. Mk. 12,34.
Az írástudó közel volt Isten országához, mert felismerte, hogy az igazság tettei kedvesebbek Istennek, mint az égőáldozatok és felajánlások.
Mivel a farizeusok közel húzódtak Jézushoz, hogy hallják az írástudó kérdésére adott válaszát, ezért most Jézus tett föl számukra egy kérdést.
Jézus a legkritikusabb ponton szólította meg a farizeusokat, azt tudakolva tőlük, ha már Őt nem fogadják el Messiásként, akkor mondják el a saját elképzelésüket.
“Miképpen vélekedtek ti a Krisztus felől? Kinek a fia?” Mt. 22,42.
Szinte kórusban érkezett a válasz: “A Dávidé”, mivel a prófécia ezt a címet adta a Messiásnak. Mt. 22,42.
Ekkor egy újabb kérdéssel kényszerítette őket a válaszuk újbóli átgondolására.
“Miképpen hívja tehát őt Dávid lélekben Urának?... Ha tehát Dávid Urának hívja őt, mi módon fia?” Mt. 22,43. 45.
Az emberek többségéről azt olvashatjuk, hogy “ a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt.” Mk. 12,37.
A farizeusok viszont rádöbbentek, hogy Jézus kérdései komoly nehézségeket támaszt az ő elképzelésükkel szemben, ezért inkább egy szót sem szóltak.
“És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala őt e naptól fogva többé senki megkérdezni.” Mt. 22,46.
Hallgatásukkal viszont azt is kifejezték, hogy ismerethiányukból adódóan nincs joguk ítélkezni Jézus felett, hogy vajon Ő-e a Messiás vagy nem.
Ez a bibliai prófétikus kijelentés arról tesz bizonyságot, hogy a megígért Messiás egy személyben Isten és ember.
Isten, hiszen Dávid Urának jelenti ki Őt, amivel az isteni eredetére utal. Zsolt. 110,1.
Ember, hiszen a prófétai írások Dávid fiaként beszélnek róla. Mik. 5,2. Mt. 21,9. - II. Sám. 7,8-14. Zsid. 1,5. Zsolt. 89,27-30.
Jézus olyan kérdést vetett fel előttük, amely a Messiásra vonatkozó hitük próbája volt: - Vajon csak egy egyszerű embernek tekintik Őt, vagy felismerték Benne az Isten Fiát?