Mt. 26,6-13. 21,1-13. Mk. 14,1-9. 11,1-11. Jn. 12,1-19. Lk. 19,29-48.
| I. Jézus megkenése Bethániában | II. Diadalmas bevonulás |
|
|
|
| III. A templom újbóli megtisztítása |
Az evangélisták ugyan különböző időpontot határoznak meg, a legvalószínűbbnek a János által adott időpont tűnik, hiszen Jézussal még annyi minden történik, hogy azt nem lehet csupán két napba beletömöríteni, ahogy azt Márk írja.
Bethániában egy ünnepi vacsorát készítettek elő Jézus fogadására a poklos Simon házánál, a fárasztó út és a napi tevékenysége után ezzel akartak neki segíteni és pihenést biztosítani.
A bethániai Simon egyike volt annak a néhány farizeusnak, akik nyíltan csatlakoztak Krisztus követőihez, ezért őt Jézus tanítványaként tartották számon.
Simon úgy került kapcsolatba Jézussal, hogy meggyógyította őt a leprájából, ezért nevezik őt az evangélisták poklos Simonnak.
Most ezzel a vacsorával is szerette volna kifejezni háláját, ezért szervezett vendéglátást a Megváltó és tanítványai számára.
Vendégként ott voltak Jézussal a tanítványai is, ezen kívül viszont már csak Lázár és a két nőtestvére, Mártha és Mária.
Az a körülmény, hogy ezen a vacsorán Mártha szolgált fel, arra enged következtetni, hogy Lázár családja és Simon között jó baráti kapcsolat alakult ki.
Mária szíve tele volt szeretettel és hálával Jézus iránt, hiszen nagyon sokat kapott Jézustól olyan helyzetekben, amikor emberileg már teljesen kilátástalan volt minden körülötte.
Megmentette az életét az álnok farizeusoktól, akik halálra akarták kövezni a bűnös élete miatt, Jézus azonban megbocsátott neki, és egy új életet indított el benne. Jn. 8,3-11.
Megszabadította őt attól a hét ördögtől, akik rabságban tartották a lelkét, a gondolkodását és az egész életét. Lk. 8,2.
Nemrégen pedig feltámasztotta a negyednapja meghalt testvérét, Lázárt. Jn. 11,43-44.
Mária ugyan igyekezett Jézus megkenését nagyon diszkréten elvégezni, de a drága olaj illata gyorsan betöltötte az egész szobát, és így mindenki felfigyelt a tettére.
A tények ismeretében Júdás azonnal kifogást keresett, Mária cselekedetét tékozló pazarlásnak minősítette, hiszen a drága olaj árából sok szegénynek tudtak volna segíteni.
“Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené.” Jn. 12,6.
Jézus tekintetéből viszont Júdás azt olvashatta ki, hogy átlát képmutatásán.
Amikor pedig Jézus nyíltan védelmébe vette Máriát, ezt olyan sértésnek tekintette, ami azonnal személyes bosszúra indította a Mestere ellen.
Ezért a vacsorát követően azonnal a főpap palotájába ment, ahol a tanács ülésezett, és felajánlotta, hogy Jézust a kezükbe fogja adni.
“Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt. Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok.” Jn. 12,7-8.
Mária azonban még akkor nyilvánította ki a Jézus iránti szeretetét, amikor még láthatta és érzékelhette ennek a szeretetnek a megnyilatkozását.
“Sokan a holtaknak viszik értékes ajándékaikat. Ott mondják el nyíltan szerető szavaikat, amikor a hideg, néma test mellett állnak. Nyájasság, értékelés, odaadás mind-mind elenyészik, hiszen akinek szánják, az nem lát, nem hall. Milyen drága lett volna e szavak illata, ha akkor mondták volna őket, amikor a fáradt lélek annyira szomjazott utánuk, amikor a fül még hallott és a szív érzett.” (JÉ 471,2)
Jeruzsálemhez közeledve sírva fakadt a város hitetlensége miatt, azt mondva:
“Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre valók! de most elrejtettek a te szemeid elől.” Lk. 19,42.
“Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.” Lk. 19,43-44.
“Eredjetek abba a faluba, a mely előttetek van; és a mikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet, a melyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide. És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide.” Mk. 11,2-3.
Ezzel a bevonulással Zakariás próféta jövendölése teljesedett be.
“Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstény szamárnak vemhén.” Zak. 9,9.
Már Bethániából is sokan kísérték Jézust a Jeruzsálem felé tartó útjában, hiszen sokan elé mentek Bethániába, hogy minél előbb találkozhassanak Vele és Lázárral, akit feltámasztott a halálból. Jn. 12,9.
Amikor az olajfák hegyéről elindult Jeruzsálembe, az összegyűlt tömeg egymás lelkesedését túlszárnyalva a felsőruháikat a földre terítették Jézus előtt, mások pedig ágakat szedtek és azzal díszítették fel Jézus útvonalát.
Jézus tanítványaival az élen egy hatalmas sokaság vonult együtt, amelyben ott voltak a meggyógyított betegek, az ördögök megszállottságából megszabadultak, “örvendezve kezdé dicsérni az Istent”. Lk. 19,37.
“Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!” Mt. 21,9.
“Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!” Mk. 11,9-10.
A tanítványok őszintén hittek Jézus mennyei küldetésében, hitték, hogy Ő a megígért Messiás, de még mindig nem értették a küldetésének célját.
Ezért Jézus minden cselekedetét félre értették, mindenből arra következtettek, hogy bizonyára most fogja elfoglalni Dávid trónját, és hozza el Izráel számára a régóta várt szabadulást.
A farizeusok és főpapok szíve nyugtalansággal telt meg a látottaktól, hiszen nekik egészen más tervük volt Jézussal kapcsolatban mint ennek a tömegnek, a jelenlegi körülmények között viszont ezt lehetetlen volt végrehajtani.
Ezért megpróbáltak hatást gyakorolni Jézusra, kérve Őt, hogy hallgattassa el az embereket, hiszen olyan tiszteletet fogad el tőlük, ami nem illeti meg Őt.
Jeruzsálembe érkezve Jézus első útja a templomhoz vezetett, azonban csak rövid ideig maradt ott, majd tanítványaival együtt visszament Bethániába.
Mire a nép kereste, hogy trónra ültessék, már nem találták sehol.
Jézus az egész éjszakát imában töltötte, reggel pedig újra visszajött a templomba.
Bethániából visszatérőben történt a terméketlen fügefa megátkozása is.
A fügefa megátkozása nem Jézus haragjának a megnyilatkozása volt, hanem egy jelképes cselekmény, Isten és a zsidó nép kapcsolatát szemléltetve.
“A Krisztus előtt kérkedő, lombsátrát fitogtató meddő fa a zsidó nemzetet jelképezte. A Megváltó szerette volna világossá tenni tanítványai számára Izrael végzetének okát és bizonyosságát. Ezért ruházta föl a fát erkölcsi tulajdonságokkal, tette az isteni igazság letéteményesévé. A zsidók minden más nemzettől különböztek, mert hűséget fogadtak Istennek. Ő különleges előjogokkal ruházta fel a népet, s emiatt minden más népnél igazabbnak tekintették magukat. A világ szeretete és a nyereségvágy azonban megrontotta őket. Dicsekedtek ismereteikkel, de tudatlanok voltak Isten kívánalmait illetően, s képmutatás jellemezte őket. A terméketlen fához hasonlóan nyújtották széjjel követelőző ágaikat, melyek külsőleg dúsak voltak, gyönyörűek a szemnek, de semmit sem nyújtottak, hanem csak levelet. A zsidó vallásból csodás temploma, szent oltárai, süveges papjai, lenyűgöző szertartásai mellett - noha az külső megjelenésében valóban megfelelő volt - hiányzott az alázatosság, a szeretet és a jóindulat.” (JÉ 490,2)
“És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” Mt. 21,12-13.
Mert most nem a saját személyéről volt szó, hanem az Isten templomáról, az Isten szent ügyéről.
Mert féltek Jézustól, a belőle kisugárzó hatalom megnyilatkozásától, és féltek attól a tömegtől, amely Jézust kísérte Jeruzsálembe.
Isten tőlünk is elvárja azt, hogy olyanok legyünk, aminek mondjuk magunkat.
Ha Isten fügefája vagyunk, akkor ehhez méltó gyümölcsöket is kell teremnünk, különben egy nap mi is Isten ítéletével fogunk találkozni.
Mivel a mi testünk is a Szentlélek temploma, ezért Isten bennünket is meg akar tisztítani minden olyan evilági dologtól, amelyek méltatlanná tesznek a Szentlélekkel való közösségre.
Jézus azt a helyet tisztította meg, ahol Isten találkozott az ő népével, ez a hely számunkra a gyülekezetünk épületét jelenti, amit nekünk is szent helynek kell tekinteni.
Mózesnek azt mondta Isten: “oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld”, az Isten jelenléte tette azzá. II. Móz. 3,5.