Lk. 14,1-35.
| I. A vízkóros meggyógyításának körülményei | II. A nagy sokaságnak adott tanítás |
|
|
|
1. Mit tudhatunk arról a betegségről, amit a Biblia vízkórosságnak nevez?
Vízkórosságnak nevezték azt a betegséget, amikor valamelyik szerv (szív, máj, vese) elégtelen működése miatt felhalmozódik a testben a víz.
Ez a vízfelhalmozódás legtöbb esetben a lábakban jelenik meg, szinte mozgásképtelenné válik tőle a beteg.
2. Mi motiválhatta ezt a farizeust arra, hogy Jézust meghívja a házához egy nagyobb társaságban tartott étkezésre?
Egyrészt általános szokás volt abban az időben, hogy a szombati vendéget elhívta magával valaki a zsinagógából, hogy vendégül lássa az otthonában.
Másrészt amit Jézus ott a zsinagógában tett, felkavarta a helybéli farizeusokat is, és szűkebb körben még szerettek volna erről Jézussal beszélgetni.
Jézus meggyógyított egy beteg asszonyt a zsinagógában, vajon mit csinál majd akkor, amikor szűkebb körben csak farizeusok veszik körül?
Ezért úgy rendezik a körülményeket, hogy Jézus itt is szembe találja magát egy beteggel, és ha Jézus meggyógyítja, akkor már a témánál is vannak, nem nekik kell elindítani azt, hogy újra beszéljenek erről a dologról.
3. Amikor Jézus szembe találja magát a vízkóros emberrel, mi az első reakciója, mit tesz?
Ez a beteg ember valószínűleg nem magától jött ide Jézus elé, hanem valaki elhozta Őt, viszont csak a farizeus házigazda beleegyezésével kerülhetett Jézus elé.
Jézus azt kérdezi a vendégseregtől: “Szabad-é szombatnapon gyógyítani?”.
Ez a kérdésfelvetés azt jelzi, hogy az egész szituációt provokációnak tartja, ezért visszadobja a labdát a provokátoroknak, választ várva tőlük a kérdésére.
Kérdésére azonban nem kap választ, mindenki csendben hallgatott.
4. Amikor a farizeus és vendégserege némán hallgatott a jézusi kérdésfelvetés és a szombaton végrehajtott gyógyítás után, hogyan törte meg Jézus ezt a kínos csendet?
Nem kezdte el megmagyarázni a tettét, mert akkor azonnal találtak volna olyan szót vagy mondatot, amit kifogás alá helyezhetnek, és ennek alapján elmarasztalhatják.
Ehelyett Jézus egy újabb kérdést vet fel előttük, vagyis arra kényszeríti őket, hogy mielőtt elítélnék, előtte válaszolják meg azt a kérdését, ami a cselekvésének alapelvét határozta meg.
“Ki az közületek, a kinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon?”
A szeretet törvényének ilyenképpen felállított logikája ellen a farizeusoknak nem volt több fegyverük, ezért újból hallgatásba menekültek.
5. Mi volt a jelentősége annak a tanításnak, amit Jézus az ülésrenddel kapcsolatban tartott?
Jézus észrevette, hogy csupa előkelőség veszi körül, vagyis csak kiváltságokkal rendelkező emberek lettek meghívva erre az alkalomra, akiknek nem volt mindegy, hogy melyik helyre ültetik őket az asztalnál.
“Egy példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, mimódon válogatják a fő helyeket.”
Példabeszédével az alázatosság leckéjét mondta el előttük, de egészen személyre bontottan, a jelenlegi körülményekhez alkalmazva.
Jézus az Igéből vett gondolatokkal magyarázta az Isten gyermekéhez méltatlan gondolkodás és viselkedés megnyilatkozásait és következményeit. Péld. 25,6-7.
6. Milyen tanítást adott Jézus a hívő ember vendégszeretetéről, hogyan és milyen emberekkel kapcsolatban kellene gyakorolni?
Jézus arra mutatott rá, hogy már Isten gyermekei között is üzleti alapokra épül a vendéglátás gyakorlata, valamilyen érdek kötődik a meghívott vendégek kiválasztásához.
Jézus szerint nagyobb hangsúlyt kellene fordítani arra, hogy a szegények és rászorulók részesüljenek részünkről ilyen meghívásban.
A visszafizetést pedig nyugodtan bízzuk rá az Istenre, aki a maga idejében “az igazak feltámadásakor” meg is fogja tenni azt.
“Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” Mát. 25,34-35.
7. Milyen példatörténettel szemléltette Jézus az Isten országában való vendégeskedés feltételeit?
A nagy vacsoráról szóló példázatával, ahová a ház Ura szintén “a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat” gyűjtötte össze. Luk. 14,21.
8. Kiket, milyen embereket jelképeznek a példázatban található szereplők?
A “hivatalosok” alatt azokat kell érteni, akik Istennel szövetséges viszonyban vannak, az Ő házanépéhez tartoznak, ők hivatalosan Isten fiainak számítanak.
A kiváltságos helyzetben levők azonban mindent kitaláltak, csakhogy kimenthessék magukat arról az alkalomról, ahol együtt lehetnek a ház Urával.
Így mentegetik magukat az Egyház tagjai is, amikor különböző lelki foglalkozásokon kellene részt venni, minden más fontosabbá válik részükre.
“Szegények” által a “lelki szegény” emberek vannak szemléltetve, akik viszont “éhezik és szomjúhozzák” azt, amit csak az Isten lelki asztaláról kaphatnak meg.
A “csonkabonkák, sánták és vakok” pedig a bűnbeteg embereket szemlélteti, akik a lelkiéletükben csonkák, sánták és vakok, de szeretnének meggyógyulni.
1. A tanítványság feltételeként hogyan mondhatta Jézus azt, hogy aki nem gyűlöli meg az “atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom”?
Jézus korában a “gyűlölni” szónak nemcsak azt jelentette, mint napjainkban, miként a hit szó sem csupán az Isten létezésében való hitet jelenti, ahogy azt sokan gondolják.
A szó mai értelmezése szerint ez a jézusi rendelkezés ellentétbe kerülne az ötödik parancsolattal, és sok más isteni rendelkezéssel.
A "gyűlöl"-ni szót azonban esetenként sajátos értelemben használja a Biblia, Jézus is csak egy helyes értékrend felállításához használta fel.
Jézus csak azt akarta kifejezni vele, hogy a szeretetünk középpontjában Isten álljon mindig, és rajta keresztül áradjon mások felé a bennünk lévő szeretet.
Vagyis “aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.” Mát. 10,37.
Az Istenen keresztül áradó szeretet mindig feltranszformálódik.
Ha egy ember áll a szeretetünk középpontjában, akkor az Isten iránti szeretetünk mindig visszafogottá válik, esetenként teljesen meg is szűnik.
Jézus tehát csak másfajta értékrendet akart állítani a tanítványság feltételeként.
2. Mi képezi a keresztünket, és hogyan kell azt hordoznunk Jézus követése közben, mint tanítványai?
A Jézus által említett keresztet nekünk kell eldöntenünk, hogy fel akarjuk venni vagy nem, készek vagyunk azt hordozni vagy nem.
Mert a kereszt Jézus Krisztus vállalását jelenti az életemben, az egész világgal szemben.
Ezért keresztnek mondható mindaz, ami Jézus követése miatt ér bennünket: “én érettem és az evangéliumért”, mondja Jézus. Mk. 8,35.
A Jézus követésének keresztjét azonban nemcsak hordoznunk kell, hanem ezen a kereszten meg is kell feszíttetnünk. Gal. 6,14.
A Jézus követés keresztjén a régi megromlott természetnek, a bűnös indulatoknak és kívánságoknak kell megfeszítetni és meghalni. Gal. 5,24.
3. Miért mondta el Jézus a torony építő és a háborúba induló király történetét, mit akart ezzel szemléltetni és tanítani?
Ezzel a két példával azt szemléltette Jézus, az igazi tanítványságot nem lehet gondos tervezés, alapos mérlegelés, megfelelő áldozathozatal nélkül megvalósítani.
Mielőtt hozzákezd, biztosnak kell lennie, hogy képes megvalósítani, kész lefizetni a tanítványság árát, kész odaadni mindent, ami a tanítványság feltétele.
Minden Jézust követő ember szembe találja magát egy ellenséges sereggel, amely látszólag túlerőben van vele szemben.
De vállalja a küzdelmet, mert Istentől a segítség ígéretét kapja, és “ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?”. Róm. 8,31.
4. Hogyan kell érteni és alkalmazni a gyakorlati életben Jézusnak azt a kijelentését: “azért ha valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom”?
Ezt a kijelentést sem szabad egy merev értelmezés szerint alkalmazni, Jézus egyéb tanításainak a tükrében csak azt jelenti, hogy Krisztusért késznek kell lenni mindent másodlagos helyre tenni az életünkben.
Amikor Pál ezt megértette, akkor azt mondta: “Amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem”. Fil. 3,7-8.
5. Mit akart Jézus azzal mondani, amikor a só megízetlenüléséről beszélt?
“A só íze a keresztény életerejét jelképezi: Jézusnak a szívünkben lakozó szeretetét, és Krisztusnak a mi egész valónkat átható életszentségét” (GHB 40,1).
“Ha szeretet lakozik a szívünkben, akkor az szétárad másokra is...” (GHB 41,2).
A hívő ember életének ízét az általa megnyilatkozó szeretet adja. I. Kor. 13,1-3.
Mivel Isten a szeretet, ezért a mi életünk is csak akkor válik kellemesen ízessé mások számára, ha Isten Lelke lakozik bennünk.
Amilyen mértékben áthatja életünket Jézus természete, olyan mértékben tudunk mi magunk is sók lenni mások számára.
Az általunk megnyilatkozó szeretet ad ízt az emberi kapcsolatainkban.
6. Hogyan és milyen körülmények hatására ízetlenül meg a só, illetve az, amit Jézus ezzel akart szemléltetni?
Az ízét vesztett só is úgy néz ki, mint a jó só, csak éppen ízt nem tud már adni II. Tim. 3,5.
“Ha csupán valljuk az istenfélelmet, Krisztus szeretete nélkül, akkor nincs bennünk hatalom, erő a jóra. Ilyen élet nem gyakorolhat megmentő hatást a világra” (JÉ 372,f).
A Jézussal való közösség által tudjuk biztosítani az életünk ízét.
Ha elveszítjük az ízünket, akkor már nem mi gyakorlunk befolyást a környezetünkre, hanem az hat vissza negatív módon ránk.
7. Miért említette a tanításának végén Jézust azt: “akinek van füle a hallásra, hallja”, milyen fülről és milyen hallásról beszélt?
A léleknek, vagyis a belső embernek a füle, az akarat, aki kész befogadni valamit Istentől, annak van füle a hallásra. Máté 11,14-15. (Ésai. 6,9-10.)
Azonban egy dolog hallani valamit és más dolog meghallani ugyanazt, a meghallásban ugyanis már a szándék is benne van. Csel. 9,4. 7.