Jn. 8,1-59.
| I. A házasságtörő asszony esete | II. Jézus vallástétele önmagáról |
|
|
|
1. Milyen körülmények között zajlik le az az esemény, amikor egy házasságtörő asszonyt visznek Jézus elé az írástudók és a farizeusok?
Jézus kora reggel az Olajfák hegyén töltött éjszaka után újra visszament a jeruzsálemi templomba, ahol ismét az emberek érdeklődésének középpontjába került, Ő pedig tanította őket.
Ezt a körülményt zavarta meg a farizeusok csoportos megérkezése, akik egy paráznaságon tetten kapott asszonyt kényszerítettek arra, hogy velük jöjjön, mert mint mondták, bíróság elé akarják állítani.
Amikor Jézust meglátják, akkor egyenesen hozzá viszik, hogy a tömeg előtt kérdezzék meg a véleményéről az esettel kapcsolatban.
2. Mi volt a farizeusok szándéka azzal, hogy Jézus elé vitték ezt az asszonyt ítélethozatalra?
Mivel tudták, hogy Jézus a bűnösök barátja, ezért a legalkalmasabbnak látták a pillanatot arra, hogy tőrbe csalják a véleményének tudakolásával.
Úgy gondolták, hogy bármilyen választ ad is, akkor is vádat emelhetnek ellene.
Ha felmenti az asszonyt, akkor azzal vádolják majd meg, hogy nem tartja tiszteletben Mózes törvényét.
Ha elítéli, akkor pedig a rómaiak előtt vádolhatják be, hogy olyan dolgokba avatkozik bele, ami kizárólag csak az ő törvényes hatáskörükbe tartozik.
Mivel házasságtörés közben tetten érni valakit nagyon valószerűtlen, ezért ez a körülmény arra mutat, hogy a vezetők szándékosan tervezték el az asszony rajtakapását, hogy legyen egy esetük, amivel Jézusnak csapdát állítanak.
3. Mit tudhatunk erről az asszonyról, a személyéről és életének alakulásáról?
Lukács számol be egy olyan esetről, amikor Jézust drága kenettel kente meg egy olyan asszony, akit a házigazda és a vendégei bűnös nőként ismertek, Jézus viszont úgy kezeli, mint akinek a bűnei már megbocsáttattak. Lk. 7,36-47.
A Simon farizeus házában megjelenő bűnös asszony azonos azzal, akit János szerint a farizeusok vittek Jézus elé, mert tetten kapták paráznaságon.
“Amikor ügye az emberek szemében reménytelennek tűnt, Krisztus meglátta Máriában a képességet a jóra... Jézus kegyelme által az asszony az isteni természet részese lett. Aki elbukott, akinek értelme démonok lakhelye volt, az a szolgálattal, barátsággal nagyon közel került a Megváltóhoz. Mária volt az, aki lábánál ült és tanult Tőle. Mária volt az, aki a drága kenetet fejére öntötte, lábát pedig könnyeivel mosta. Mária állt a kereszt mellett, s követte Őt a sírig. Feltámadása után Mária jött elsőként a sírhoz. Mária hirdette elsőnek a feltámadott Megváltót.” (JÉ 477,3)
4. Hogyan lehetséges az, hogy János csak most számol be az asszonynak erről a történetéről?
Az Újszövetség szövegkutatói általában egyetértenek abban, hogy ez a történet nem volt benne János eredeti írásában, a legkorábbi kéziratokban biztosan nem.
Amelyik kéziratban benne van, azok is csillag jellel vagy betoldási jellel tüntetik fel.
Jézusnak a parázna asszonnyal való megismerkedése a többi evangéliumi feljegyzések szerint egy korábbi időpontra tehető.
Valószínűleg azért került ide ez a történet, mert jól kapcsolódik Jézusnak két kijelentéséhez, amiket a nyolcadik fejezet említ meg.
“Én nem ítélek senkit... Ki vádol engem közületek bűnnel?” Jn. 8,15. 46.
5. Hogyan viszonyultak ezek a főemberek az asszonyhoz és a vele kapcsolatos eseményhez?
Az írástudók és farizeusok számára ez az asszony csupán egy eset volt, az együttérzés legkisebb megnyilatkozása nélkül, ami alkalmas körülményt teremt arra, hogy Jézust megfogják, és végre elítélhessék.
“Akik elől járnak mások bevádolásában, buzgón a törvény elé vonják őket, azoknak élete gyakran bűnösebb a meghurcoltakénál. Az emberek gyűlölik a bűnöst, de szeretik a bűnt. Krisztus gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ez a lelkület jellemzi minden követőjét is. A keresztény szeretet késedelmes a bírálatban, gyorsan észreveszi a megbánást, kész megbocsátani, bátorítani, a vándort a szentség ösvényére állítani, és lépteit ott megerősíteni.” (JÉ 390,3)
6. Hogyan ítélte meg Jézus az asszonyt és az esetét, illetve azokat az embereket, akik hozzá vitték?
Amikor Jézus azt mondta: “Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ”, akkor a vádolók figyelmét is a törvény betartására irányította.
Az asszony vádolásával ugyanis ők is figyelmen kívül hagyták a törvényt. III. Móz. 20,10. V. Móz. 22,22.
Mivel tetten kapták, ezért a másik fél is ismert, azt viszont nem hozták el az ítélkezésre.
Valószínűleg Jézus a vádolók bűnlistáját írta a porba, ami meghátrálásra kényszerítette ezeket a lelkiismeretlen embereket.
Talán azt írta le Jézus, hogy ezt az asszonyt éppen ő ármánykodásuk vitte abba a helyzetbe, ami miatt most el akarják ítélni, hiszen ők állítottak neki csapdát, és így ők is bűnrészesek a történtekben.
Ilyen esetben viszont nem nekik, hanem a sértett férj kötelessége lett volna vádat indítani a hozzá hűtlen felesége ellen, és ezt is elmulasztották figyelembe venni.
Az asszonnyal kapcsolatos viselkedése hűen tükrözi a Megváltó egész küldetésének lényegét.
Jézus nem elítélni akarja a bűnös embereket, hanem megmenteni és felemelni.
Ezért mondta a végén: “Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél”.
“Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek!” Ezék. 18,32.
II. Jézus vallástétele önmagáról (Jn. 8,12-59.)
1. Mi lehetett Jézus szándéka azzal, hogy a jeruzsálemi templomban tartott tanítása közben belefogott egy önmagáról adott kinyilatkoztatás sorozatba az őt hallgató emberek előtt?
Egyre jobban közeledett annak ideje, amikor ellenségeinek kezére adatik és megölik, erre az eseményre szerette volna felkészíteni az embereket, hogy amikor ez bekövetkezik, akkor ne rendüljön meg a hitük.
Mivel az övéi közé jött, ezért szerette volna elérni, hogy minél többen ismerjék fel benne a megígért Messiást.
2. Miért tartották problémásnak a farizeusok azt a bizonyságtételt, amit Jézus önmagáról mondott?
Mert általában az önigazoló bizonyságtételek hiteltelenné teszik a küldöttet, ezért a rabbik hagyománya nem fogadta el az embernek önmagáról adott tanúskodását.
Vannak azonban olyan esetek is, amikor csak az érintett személy ismeri egyedül a vele kapcsolatos tényeket, és így volt ez Jézus esetében is.
A farizeusok azt gondolták, hogy mindent tudnak Jézusról, valójában viszont teljes tudatlanság jellemezte őket Jézus mennyei eredetét és küldetését illetően.
A farizeusok csupán a látszat alapján ítélkeztek Jézus fölött, ismerték a testi származása szerinti embert, de nem ismerték a mennyből lejött Istent.
Jézus a mózesi törvény szerinti két vagy három tanúbizonyság betöltését a Szentháromság együttes bizonyságtételével kapcsolja össze.
3. Milyen módon tekinthető Jézus a világ világosságának?
Mert élet csak ott van, ahol világosság is van, és Jézus ezért jött a bűn sötétségében vergődő emberek közé, hogy “életük legyen”. Jn. 10,10.
Isten első cselekedete mindig az, hogy világosságot teremt ott, ahol Ő is jelen van.
Így történt ez a hat napos teremtéskor is, és így történik a megtérésünket megelőző pillanatokban is, amikor világosságot gyújt a szívünkben. I. Móz. 1,3. II. Kor. 4,6.
Jézussal való közösségben megváltozik a látásunk, új megvilágításban láthatjuk meg önmagunkat, az életünket és az egész világot.
4. Mire gondolt Jézus, amikor azt mondta: “Én elmegyek, és keresni fogtok engem... ahová én megyek, ti nem jöhettek oda”?
A feltámadását követő mennybemenetelére utalt ezzel a kijelentésével.
Amikor majd rádöbbennek, hogy mit tettek Jézussal, amikor már szeretnék meg nem történtté tenni, akkor már késő lesz a bűnbánat, késő lesz a “kegyelem királyi székéhez” járulniok, vagyis késő lesz a Jézussal való közösséget keresniük.
5. Milyen igazságot kell megismerni ahhoz, hogy ez az igazság szabadokká tegyen bennünket, egyáltalán, mit jelent ez a szabadság?
A farizeusok úgy gondolták, hogy ők Ábrahám fiaiként nem szolgáltak soha senkinek, hanem szabadok voltak, de Jézus rávilágított előttük arra, hogy “mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek”. Jn. 8,34.
Majd pedig arról beszélt nekik, hogy ebből a szolgaságukból csak az igazság szabadíthatja ki őket, ezt az igazságot azonban előbb meg kell ismerniük: “megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket”. Jn. 8,32.
“Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által” lehet mindazoké, akik megismerik Őt és hisznek benne. Róm. 3,21.
“Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek”. Jn. 8,36.
6. Jézus Sátánról is azt mondja, hogy “nem állott meg az igazságban”, mire utalt Jézus ezzel a kijelentésével?
A Biblia tanításából azt ismerhetjük meg, hogy maga Isten az igazság, ezért ez azt jelenti, hogy az Istennel való szeretet közösségben nem maradt meg. Ján. 14,6.
Ugyanakkor az Isten uralkodását, a teremtett világ békéjét szabályozó és védő törvényeket is igazságnak kell tekinteni, és ez az angyalfejedelem nem akart ezeknek a törvényeknek a felügyelete és irányítása alatt élni. Zsolt. 89,15. Ján. 17,17.
7. Mit értettek a zsidók az alatt, hogy ők Ábramám magvából valók, és kit tekint Isten az Ábramám magvából valók alatt?
A zsidók a vérszerinti leszármazás alapján gondoltak erre, Jézus viszont csak a jellembeli és hitbeli hasonlóság alapján tartja lehetségesnek.
Jellembeli hasonlóság alapján az Ördögtől leszármazottaknak tekintette ezeket a bűnben megkeményedett szívű embereket.
8. Hogyan mondhatott Jézus olyat: “ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké”, hiszen a Jézus beszédét megtartó emberek eddig mind meghaltak a történelem folyamán?
Mert a Biblia szerint Isten csupán alvásnak minősíti azt az eseményt, amit mi halálként tartunk számon. Jn. 11,11. 14. Dán. 12,2.
9. Hogyan kell érteni Jézusnak azt a kijelentését, hogy “Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült”?
Ábrahám a többi pátriárkával és prófétával együtt vágyott arra, hogy megláthassa a megígért Üdvözítőt, még a Menny angyalai is vágyakozással tekintettek előre a Messiás szabadítására. I. Pét. 1,10-12.
Gyermeke feláldozásának szörnyű próbája “azért nehezedett Ábrahámra, hogy megláthassa Krisztus napját, felismerje Isten nagy szeretetét a világ iránt, mely akkora, hogy egyszülött Fiát a legszégyenletesebb halálra adta, és ezzel kiemelte a romlásból a Földet. Ábrahám Istentől tanulta meg a legnagyobb leckét, melyet halandó valaha is kapott. Imája, hogy meglássa Krisztust mielőtt meghal, meghallgatásra talált. Látta Krisztust.” (JÉ 397,1)
10. Mit akart Jézus azzal mondani: “Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok”, miért akarták ezért megkövezni a zsidók?
Jézus ezzel magának igényelte Istennek a “VAGYOK” nevét, azt amit Mózesnek nyilatkoztatott ki az égő csipkebokornál, amivel önmagában létezőnek jelentette ki magát, annak, "akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van" Mik 5:2.
Jézusnak ezt a kijelentését a zsidó vezetők is tökéletesen megértették, ezért “köveket ragadának, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtőzködék...”