Mk. 6,53-56. Jn. 6,22-71.
| I. A tömeg újra keresi Jézust | II. A mennyből alá szálló kenyér |
|
|
|
| III. Fordulat Jézus követésében |
Az a hatalmas tömeg, amelyik evett abból a kenyérből, amit Jézus adott nekik, nem tudott belenyugodni a kudarcába, hogy nem tehetett Jézusért ő is valamit, nem kiálthatták királlyá Izráel felett.
Mivel jól megfigyelték, hogy Jézus nem ment el a tanítványaival a hajón, ezért másnap reggel mindenfelé keresték Őt.
Amikor nem találták, akkor úgy döntöttek, hogy átkelnek a tengeren és Kapernaumban folytatják a keresést.
Bár ők is átjöttek Kapernaumba, mégis nagy meglepetéssel vették tudomásul, hogy Jézus is ott van, nem értették, hogyan kerülhetett oda.
“És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy ő ott van.” Mk. 6,55.
Talán azt gondolták, hogy ezzel a nagy ügybuzgalommal jóvá teszik Jézus előtt azt, amit az előző nap elrontottak.
Jézus tisztán látta, hogy ezekkel az emberekkel véglegesen megszakad a jó kapcsolata, mert amit Tőle várnak, azt Ő nem vállalhatja és nem adhatja meg nekik.
Nem akart királyukká lenni abban az értelemben, ahogy elvárták Tőle.
Ez a nap döntő volt Jézus és Kapernaum kapcsolatában: ki kellett derülnie, vajon akarnak-e lelki királyt, vagy elutasítják.
Ha Jézus követői akarnak maradni, akkor le kell mondaniuk arról, hogy mindenáron a saját elképzelésüket akarják Jézusra kényszeríteni.
Nem Jézustól kell elvárniuk, hogy előbb-utóbb mégiscsak megteszi, amit várnak Tőle, hanem nekik kell megtanulni Benne bízni és ráhagyatkozni.
Amikor Jézus egy pillanatra felkeltette az őt hallgató emberek érdeklődését, akkor azt kérdezték: “Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?”. Jn. 6,28.
“Ez a kérdésük azt jelentette: Mit tegyünk, hogy kiérdemeljük a mennyet? Milyen árat kell fizetnünk, hogy elnyerjük az eljövendő életet?” (JÉ 320,2)
Készek lettek volna bármit megtenni, csakhogy érdemet szerezzenek Isten előtt.
Ezért felelte nekik Jézus azt: “az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött”. Jn. 6,29.
Csak hit által vezet út a Mennybe, és ez az út maga Jézus, “ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Jn. 3,16.
“Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz?” Jn. 6,30.
Sokan félreértették Jézus tartózkodó magatartását, azt gondolták, azért nem lép fel királyként, mert Ő maga is kételkedik az isteni küldetésében.
Jézus ezeknek az emberekben is azt akarta tudatosítani, hogy “higyjetek nékem... ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.” Jn. 14,11/b.
A messiási cselekedeteknek kellett volna őket meggyőzni Jézus mennyei küldetéséről, ahogy történt ez Keresztelő János esetében is. Lk. 7,22.
Jézus sohasem cselekedett csodát azért, hogy az emberek kíváncsiságát és lelki büszkeségét kielégítse.
Ha az újabb jelet is megkapták volna Jézustól, éppolyan hitetlenek maradnak, mint azelőtt, a hitetlenség ugyanis mindig talál okot a kételkedésre, még a kézzelfogható bizonyítékot is félresöpri.
Az emberek Mózessel hasonlították össze Jézust, és úgy találták, hogy Mózes csodája a mannával nagyobb volt, mint az, hogy Jézus csupán egyszer jóllakatott 5000 férfit kenyérrel, Mózes ugyanis mindennap adott kenyeret.
“A zsidók Mózest a manna adományozójaként tisztelték: az eszközt dicsérték, s szem elől tévesztették azt, Aki a munkát bevégezte.” (JÉ 321,2)
Jézus világossá akarta tenni, hogy a Mózes által adott kenyér csak előképe volt annak az Isten kenyerének, amely a Mennyből száll alá, és életet ad a világnak.
“A manna csupán a földi létet tarthatta fönn, nem akadályozhatta meg a halál közeledtét, nem biztosíthatott halhatatlanságot, viszont a mennyei kenyér örök életre táplálja a lelket.” (JÉ 324,f)
Amikor pedig félreértve Jézus szavait azt kérték Tőle, hogy “mindig add nekünk ezt a kenyeret”, akkor már nyíltan kimondva tette világossá előttük:
“Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik”.
Ahhoz, hogy valaki Jézusban hinni tudjon, isteni csodára, az Atya vonzására van szükség.
Jézus szerint csak azok vonzódnak hozzá, csak azok ismerik fel Benne az Atya küldöttét, akik válaszolnak az Atya szeretetére és nem áll ellent a vonzásának.
“Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt... Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.” Jn. 6,44-45.
Aki a Jézusban való hittel rendelkezik, az már tudja, hogy Benne olyan kenyeret adott nekünk Isten, amely örök életet biztosít számunkra.
“A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak”
“Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.”
Amit az étel jelent a testünknek, azt kell jelentse Krisztus a lelkünk számára.
“Vele kell táplálkoznunk, be kell fogadnunk Őt szívünkbe, és így élete a mi életünkké válik.” (JÉ 325,f)
Mivel bezárták szívüket Jézus előtt, ezért a testére és vérére utaló szavait istenkáromló beszédnek tartották, már csak azért is, mert a Mózes által adott egészségügyi törvények megtiltották nekik a vér fogyasztását. III. Móz. 17,14.
Egyrészt közeledett a húsvét, amikor a zsidók a páskabárányt fogyasztották el, amely Istennek Bárányát szemléltette.
Ahogy a zsidóknak a húsvéti bárányban kellett volna felismerni a Szabadító testét, akként mi most az úrvacsora jegyeiben szemlélhetjük és fogyaszthatjuk Őt és emlékezhetünk Rá.
Másrészt Jézus világossá tette előttük, hogy az Istentől származó Igével kell táplálkoznia mindazoknak, akik Isten gyermekeinek vallják magukat.
Ez az “ami megelevenít... a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet”.
Ezzel emlékeztette őket a Mózes által kimondott igazságra: “az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal és az ember, ami az Úrnak szájából származik”. V. Móz. 8,3/b.
Amit Jézus akart, elérte: szétfoszlottak a hamis ábrándok, a hiú remények, mindenki tisztán láthatta, hogy jézussal szemben mire számíthat.
Jézus világosan tudtára adta mindenkinek, hogy mit nem hajlandó megtenni, Ő nem akarja az emberek politikai várakozását kielégíteni, mert nem ezért jött.
Kapernaum szintén világosan válaszolt Jézusnak erre a világos beszédére, nem akarják Őt többé követni.
Örömmel üdvözölték csodatévő erejét, meg akartak szabadulni a betegségeiktől, de nem tudtak azonosulni az önfeláldozó életével.
“Sokan azért, a kik hallák ezeket az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?” Jn. 6,60.
“Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.” Jn. 6,66.
A Keresztelő János által mondott jövendölés teljesedett be ezzel: “Aki utánam jön... akinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” Mt. 3,11-12.
“Amikor Jézus megismertette velük a próbára tévő igazságot, amely oly sok tanítványát meghátrálásra bírta, tudta, hogy mi lesz szavainak következménye, de volt egy irgalmas célja, melyet be akart tölteni. Előre látta, hogy a kísértés órájában minden szeretett tanítványa komolyan megpróbáltatik. Gyötrelme a Gecsemánéban, elárulása, megfeszítése igen nagy erőpróba lett volna számukra. Ha nem kellett volna előzetesen is próbát kiállniuk, sokan, akiket csak önző indítékok vezettek, velük maradtak volna. Amikor Urukat elítélték a bírák előtt, amikor a sokaság, amely az imént még királyként magasztalta, kicsúfolta és elátkozta, amikor a forrongó tömeg ordított: "Feszítsd meg!" (Mk 15:13), amikor világi becsvágyukban csalatkozniuk kellett, ezek az önző emberek úgyis megszakították volna a szövetséget Jézussal. Ez a tanítványoknak keserű, szívet tépő bánatot okozott volna, ami betetőzi szomorúságukat, csalódásukat dédelgetett reményeik romjain. Abban a sötét órában a Tőle elfordulók példája másokat is magával sodorhatott volna. Jézus akkor idézte elő a válságot, amikor még személyes jelenlétével erősíteni tudta igaz követőinek hitét.” (JÉ 329-330)
Amikor még a tanítványai közül is sokan elfordultak tőle, Jézus a kiválasztottakat sem tartóztatta, inkább megkönnyíteni akarta a döntésüket, ezért azt kérdezte: “Vajon ti is el akartok-é menni?”. Jn. 6,67.
Péter mindannyiuk nevében adott választ Jézus kérdésére: “Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” Jn. 6,68-69.
“Aki Jézus közelében él, az sok mindent megért az istenfélelem titkából. Felismeri a kegyelmet, mely dorgál, megpróbálja a jellemet, és napfényre hozza a szív szándékát.” (JÉ 329,5)