21. A tisztátalan lélek visszatéréséröl és Jézus rokonságáról
Mt. 12,43-50. Mk. 3,31-35. Lk. 8,19-21. 11,24-45. II. Pét. 2,20-22.
| I. A tisztátalan lélek és az ember | II. Jézus rokonsága |
|
|
 |
Mt. 12,43-50. Mk. 3,31-35. Lk. 8,19-21. 11,24-45. II. Pét. 2,20-22.
| I. A tisztátalan lélek és az ember | II. Jézus rokonsága |
|
|
|
Természetesen nem magától megy el, és hagyja ott az addig uralt szívet.
Korábban Jézus azt mondta, hogy csak egy erősebb hatalom képes bemenni a házba és megkötözni a ház hatalmasát, és kirabolni, azaz kiüríteni annak házát. Mt. 12,29. (Ésa. 49,24-25.)
Az evangéliumok feljegyzéseiben több olyan történet olvasható, amikor Jézus a gyakorlatban mutatja be azt a helyzetet, amikor a tisztátalan léleknek el kell menni, ki kell menni a megszállott emberből. Mk. 9,25-27.
A tisztátalan lélek távozásának módja bizonyítja, hogy nem jókedvében távozik.
A Szentírás nyelvezetében a víz esetenként az Isten Lelkét és jelenlétének megnyilatkozását kifejező szimbolikus fogalom.
A Szentlélek kiáradásának megnyilatkozását is esőhöz hasonlítja. Csel. 2,16-17. Jóel 2,23.
Jézus is élő vízhez hasonlítja azt a kegyelmet, amit Benne és Igéjében találhat meg a lelkileg szomjazó lélek. Jn. 4,14.
A Jézussal közösségben élő ember maga is az isteni víz tartályává és csatornájává válik, az “élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből”. Jn. 7,38.
A tisztátalan lélek csak olyan helyen tud nyugalmat találni, ahol az isteni áldás folyamai nem öntözik a szív száraz talaját.
A gonoszság természetéből fakad, hogy nem tud belenyugodni a vereségébe, az elvesztett uralkodói büszkesége sérült meg azzal, hogy meg lett fosztva egy lélek feletti hatalmától.
Ezért addig nem tud megnyugodni, amíg meg nem tesz mindent, hogy újra visszaszerezze magának az elveszített helyét és pozícióját.
A tisztátalan lelkek igazi munkaterülete az emberek élete, ezért ha onnan távoznia kell, akkor nem talál nyugalmat.
Az isteni kegyelem munkájának csak az első részét képezi a szív megtisztítása, vagyis kiürítése minden bűnös dologtól.
Pál apostol jelképes nyelvezettel a következőképpen fogalmazza ezt meg: “Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;”. Eféz. 4,22.
Ettől kiüresedik a szív sok olyan bűnös szokástól, ami korábban meghatározó volt a megtért ember életében.
Pál apostol azonban arról is beszél, hogy ezek után “felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”. Eféz. 4,24.
Ennek hiányában marad kisöpört, kitisztított állapotban az emberi szív, de mégis üresen, mert a Lélek gyümölcsét képező lelki tulajdonságok nem tudtak Isten teremtő műveként valóságos szentségben megnyilatkozni.
Az “üresen” és “felékesítve” szavak közötti összhangot az a körülmény adja, hogy ez a felékesítés nem a szív belsejében történt meg, hanem csak kívül, külsőségekben.
Az ilyen ember magára veszi “a kegyességnek látszatát, de megtagadja annak erejét”. II. Tim. 3,5.
Ha nincs élő kapcsolatunk és közösségünk Istennel, akkor magunkban nem tudunk ellenállni a szentségtelen befolyásnak és bűnös kísértéseknek, ezért a gonosz újra le fog győzni és uralma alá fogja venni a szívünket. (lásd: Jn. 15,5.)
A tisztátalan lélek visszatérése abban válik nyilvánvalóvá, hogy megváltozik a gondolkodásmód, mint ahogy az a megtéréskor történt, de most is ellentétes irányba.
Ez nem az erőtlenségből elkövetett bűnökben realizálható, hanem a szándékos bűnökben, amikor az ember úgy dönt, hogy Isten helyett a bűnt választja.
Mert a gonosz is tanul a saját kárán, – ha egyedül nem tudta megtartani az ember szíve fölötti uralmát, akkor az újbóli kezdéshez már segítséget hív, sokoldalúbban veszi birtokba a szívet.
Mivel ehhez a változáshoz az ember szabad akarati döntésére van szükség, ezért Isten nem tud érte tenni semmit, és ezzel önként szolgáltatja ki magát a tisztátalan lelkek uralmának.
Akik ilyen módon jutnak vissza a gonosz erők uralma alá, azokat mélyebben vezetik vissza a bűnös életbe, mint korábban voltak, így akarják elkerülni az újabb veszteség lehetőségét.
“Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.” II. Pét. 2,20.
A hetes szám ebben az esetben is a teljességet jelenti, a gonosz erők teljes uralmát.
Ez csak azokkal fordul elő, akik végleg elutasították a Szentlélek megszentelő befolyását, és szándékosan választották a bűnt. II. Pét. 2,21-22. Zsid. 10,26-27.
Az ilyenek számára nincs többé bocsánat, de nem azért, mert a bűne nagyobb, mint Jézus kegyelme, hanem mert elszakította magát Krisztustól és a Szentlélektől.
Jézus “egyszülött” fiúként való megnevezése nem Máriával kapcsolatos kijelentés, hanem az Istennel, a Biblia mindenhol az Atya egyszülött Fiaként jelöli meg.
“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.” Jn. 3,16.
“És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.” Jn. 1,14.
“Egyesek állítják, hogy Jézusnak testvérei vannak, abból a tradícióból tudván ezt, melyet a Péter szerinti evangéliumnak tulajdonítanak, vagy Jakab könyvének. Ezek József első házasságából származó fiai, mielőtt még Máriát elvette volna feleségül.” (Ókeresztény írók II. kötet 263 old. 2. pont)
Szerették volna meggyőzni arról, hogy amit csinál nem jó, így nem végezheti tovább az emberek közötti munkáját.
Úgy gondolták, mivel nem eszik rendesen, pihenésre sem hagy megfelelő időt, így teljesen tönkreteszi az egészségét.
Bár ez Jézus fivéreinek az akciója volt, de segítségül hívták hozzá Máriát is.
Mivel Mária is félt attól, hogy a hatalmasságok elleni harca és a megalkuvást nem ismerő igazságszeretete miatt nem lesz jó vége annak, amit tesz.
Ugyanakkor Jézusnak az édesanyja iránti gyöngéd szeretetét is ki akarták használni az ügyük sikere érdekében.
Testvérei úgy tekintettek Jézusra, mint akinek szüksége van az idősebb testvér tanácsaira és segítségére, és azt kötelessége megfogadni.
Már Kain is így gondolkodott, amikor Ábelre szerette volna kényszeríteni a saját elgondolását és akaratát.
Mivel nem értették Jézus küldetését, ezért véleményük szerint csak olyan dolgot lenne szabad mondania és tennie, ami az írástudók és a farizeusok jóváhagyásával történik.
Azt gondolták, hogy magánkívül van, amikor isteni hatalmat igényel magának, és a rabbik fölé helyezkedik, és a bűneiket ostorozza.
Mivel Jézus családjához tartoztak, ezért valamilyen szinten őket is érintette a farizeusok által gerjesztett ellenszenv és ellenségeskedés.
A család kívánsága és az emberek gondolkodása nem korlátozhatta Jézus tevékenységét, Őt olyan célok és szempontok irányították, amit a testvérei még nem értettek.
Mivel Jézus nyilvánosan szólították fel arra, hogy a tanítását abbahagyva menjen ki a családjához, mert azok nem tudnak bejutni Hozzá a tömeg miatt, ezért Jézus is nyilvánosan mondta el a véleményét a felvetett ügyben.
Először egy kérdést vetett fel az Őt körülvevő emberek előtt: “Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?”.
Mivel pedig nem kapott választ, ezért “elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Imé az én anyám és az én testvéreim”
Majd pedig azt mondta: “aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát... akik az Isten beszédét hallgatják és megcselekszik azt... az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám”.
Jézus azt akarta tisztázni, hogy Isten országában érvényüket vesztik a földi szabályok, a Fiúhoz nem az áll közel, akinek testi származása szerint több köze van hozzá.
Ez a szétválasztás azonban csak ott vetődik fel, ahol a család akadállyá válik az Isten országához való tartozásban.
Ezért élezte ki a későbbi tanításaiban is, hogy “aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó énhozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó énhozzám”. Mt. 10,37.
Az a körülmény, ahogy Jézus a szenvedései között még a kereszten is az édesanyjára gondolt és róla gondoskodott, azt bizonyítja, hogy nagyon szerette őt, de nem engedhette meg, hogy a küldetésében akadályozza és megállítsa.
Jézus három kritériumot említ az Isten családjához való tartozásunk feltételeként.
“Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”.
“Akik az Isten beszédét hallgatják”.
“Akik az Isten beszédét... megcselekszik”.
Ha Jézust elfogadjuk testvérünknek, akkor Vele mindazokat is el kell fogadnunk, akiket Ő választott ki magának.
“Ha Vele tartjuk a rokonságot, akkor milyen gyöngéden kell tekintenünk Urunk fivéreire és nővéreire! Nem kellene igyekeznünk felismerni, hogy mennyire kötelez az Istennel való rokonságunk? Isten a családjába fogadott bennünket, nem kellene-e tisztelnünk az Atyánkat és a rokonságunkat? (JÉ 270,1.)
Jézus testvéreiként mindannyian Isten-fiak vagyunk, Isten országának örökösei.
“Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak;” Róm. 8,16-17.