16. A hegyi beszéd utáni első cselekedetek
Mt. 8,5–13. 11,2–6. Lk. 7,1–23.
| I. A kapernaumi százados | II. A naini ifjú feltámasztása |
|
|
 |
| III. Keresztelő János és tanítványai |
Mt. 8,5–13. 11,2–6. Lk. 7,1–23.
| I. A kapernaumi százados | II. A naini ifjú feltámasztása |
|
|
|
| III. Keresztelő János és tanítványai |
A megszálló római hadseregnek kapernaumban állomásozó százfőnyi egységének volt a parancsnoka.
Mivel Jézus ebben a városban lakott, és már több csodát is tett, ezért mint a megszálló hatalom vezető képviselője egészen biztos, hogy ismeretekkel rendelkezett Jézus személye és tevékenysége felől.
Valószínűleg személyesen még nem találkozott Jézussal, de amit hallott felőle, az hitet ébresztett benne arra, hogy meg tudja gyógyítani a beteg szolgáját.
Ez a római katona a zsidók formalizmusa ellenére meg volt győződve arról, hogy hitük felsőbbrendű az övénél, ezért minden előítélet és gyűlölet ellenére igyekezett a mesterségesen épített válaszfalat áttörni.
Végtelen türelemmel és jóindulattal lassanként rokonszenvet ébresztett az ellenséges szívekben.
Ez a rokonszenv rendkívül megnőtt, amikor kinyilvánította hitét Izráel Istenébe, amit egy új zsinagóga felépítésével fejezett ki.
Ennek a zsinagógának a romjai még ma is láthatók Kapernaumban.
A történet hitelét erősíti az a homlokzati maradvány a zsinagógából, amelyen a római sas képe van kifaragva.
A könyörületnek ez a megnyilatkozása teljesen szokatlan volt, a legtöbb katonatiszt nem mutatott volna ilyen törődést és együttérzést egy rabszolga iránt, akit pénzért lehetett adni és venni a piacon.
Az a körülmény, hogy ez a százados így törődött a rabszolgájával, bemutatja az igazi természetét és jellemét.
A százados saját szavai szerint nem tartotta magát méltónak, hogy Jézus találkozzon vele.
Ebben valószínűleg közrejátszott az a szemléletmód, amit a zsidóktól hallott állandóan, miszerint a pogányok tisztátalannak számítottak a zsidók szemében.
A zsidóktól tanultak alapján belátta, hogy egy olyan szent embertől, mint Jézus, nem kívánhatja el, hogy a vele a közönséges pogánnyal találkozzon.
Ezért a zsidó véneket kérte fel közvetítésre a rabszolga gyógyítása érdekében.
Szavaival abbeli hitét fejezte ki, hogy Jézusban azt a hatalmasságot ismerte meg, aki rendelkezik azokkal az erőkkel, amik képesek megszüntetni a betegségeket.
Ezért, mint ezeknek az erőknek a parancsnoka, nem szükséges a beteghez jönnie, ott ahol van, onnan is parancsolhat ezeknek ez erőknek.
Jézus hatalmának a százados általi leírása a teremtő Isten hatalmának a megfogalmazását jelenti, aki csak “szólt és meglett, parancsolt és előállott”. Zsolt. 33,9.
Az eseményeket követő napon Jézus elindult Galilea déli vidéke felé, a Jezréel völgye fölötti gyönyörű fennsíkon elterülő kis városkába, Nainba igyekezett.
Jézus nem egyedül tette meg ezt az utat, hanem vele voltak a tanítványai is, és még egy nagy sokaság is velük tartott a nép közül.
A Jézust kísérő emberek a reménység különböző szálaival kötődtek Jézushoz vándorlásai során.
Egyesek csupán sóvárogták szeretetteljes és nyájas szavait, szívesen hallgatták tanításait.
Mások a gyógyulás reményében hozták hozzá a betegeiket.
Nem kevesen pedig abban reménykedtek, hogy előbb vagy utóbb kinyilatkoztatja magát, mint Izráel királya, a megígért Szabadító.
Amikor a Jézust kísérő tekintélyes csoport Nain kapujához érkezett, a város felől is akkor ért oda egy másik menet.
Az egyik menet befelé igyekezett az Élet Fejedelmétől vezettetve.
A másik menet viszont kifelé igyekezett egy halottat kísérve.
A város kapujánál az élet és a halál menete találkozott össze, mintegy azt szemléltetve, hogy a bűn világában mindig ellentétes irányba haladnak azok, akik az életet vagy a halált választották. (V. Móz. 30,19.)
Abban az időben is az volt a szokás, mint napjainkban, hogy a szembejövő gyászmenet elől félreálltak az emberek, hogy a halottas menet továbbhaladhasson.
Így történt volna ez most is, ha nem az Élet Fejedelme áll a halottas menet előtt.
Jézus azonban nem állt félre, hanem az édesanya szomorú megtört arcát látva, megkönyörült rajta, és úgy döntött, hogy visszaadja a gyermekét.
Első szavaival Jézus a gyászoló édesanyát próbálta megvigasztalni.
Amikor a koporsóhoz lépve megérintette azt, a koporsót vivő emberek megálltak, mintegy annak kifejezéseként, hogy ismerik Jézust, és semmit sem tartanak lehetetlennek, ha Ő cselekedni akar.
Jézus ez alkalommal is a teremtő szóval hívta életre a halott gyermeket, akit ezután felemelve az édesanyja karjaiba adott.
Az embereket először félelem fogta el, hiszen egy halott, akit ők eltemetni kísértek a temetőbe, megmozdult, és felült, majd pedig beszélni kezdett.
Az első ijedelem után már felfogták, hogy Jézus által csoda történt, ezért “dicsőíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az ő népét”.
Teljes bizonyossággal nem tudjuk, hogy csupán csak egy prófétát ismertek fel Jézusban, vagy azt a prófétát ismerték fel benne, akiről Mózes jövendölt, aki azonos a megígért Messiással. V. Móz. 18,15. 18.
Sátán nem tarthatja fogva a halottakat, ha az Élet Fejedelme életre szólít. Jn. 5,28-29.
Egyetlen embert sem tarthat lelki halálban, ha valaki meghallja Jézus életre hívó hangját és engedelmeskedni akar annak. Eféz. 2,1. 5,14.
János szolgálata olyan volt mint az üstökös feltűnése, nem tartott tovább egy évnél.
Az evangéliumok közvetlen beszámolói szerint Heródes, a testvére feleségének, Heródiásnak a kedvéért vetette börtönbe.
Heródes tisztelte Jánost, “igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt; és ráhallgatván , sok dologban követi, és örömest hallgatja vala őt”. Mk. 6,20.
Heródiás azért gyűlölte Jánost, mert az nyíltan elítélte azt, hogy Heródes vele a sógornőjével él együtt. Mt. 14,3-4. Lk. 3,19-20.
Közvetett bizonyítékok vannak arra vonatkozóan is, hogy Keresztelő János letartóztatásában jelentős részük lehetett a farizeusoknak is, akiknek szintén nem tetszett a pusztai próféta tevékenysége.
Jeruzsálemből papokat és lévitákat küldtek ki, hogy megvizsgálják János tanítását és munkáját. Jn. 1,19-28.
A farizeusokhoz címzett üzenete túl kemény beszéd volt ezeknek az embereknek, ami csak tovább keményítette szívüket Jánossal szemben. Mt. 3,7-12.
A későbbi időben Jézus nem titkolta, hogy Heródes kémeinek tekinti a farizeusokat, ezért rajtuk keresztül üzent Heródesnek. Lk. 13,31-33.
Heródes különleges kegye lehetővé tette János számára, hogy időnként látogatókat fogadjon, így juthattak be hozzá a tanítványai, akik beszámoltak Jézus munkálkodásáról és a köréje sereglő emberek tömegéről.
“A Megváltó tanítványaihoz hasonlóan Keresztelő János sem értette meg Krisztus országának természetét. Várta, hogy Jézus elfoglalja Dávid trónját, s ahogy telt az idő, és a Megváltó nem igényelte a királyi hatalmat, János összezavarodott és aggódni kezdett.” (JÉ 173,1)
“Föld alatti börtönéből most Júda törzsének Oroszlánját figyelte: mikor töri meg az elnyomó büszkeségét, s szabadítja meg a szegényt, és őt, a kiáltót. Jézus azonban látszólag megelégedett azzal, hogy tanítványokat gyűjtött maga köré, gyógyította és tanította az embereket.” (JÉ 173,2)
Tanítványai a Mesterük iránti szeretettől késztetve elfogultan szemlélték Jézus cselekedeteit, és így adták azt tovább Jánosnak a beszámolóikban is.
János azonban nem hitt teljesen a tanítványainak, visszaemlékezve a Jordánnál történt eseményekre, úgy döntött, hogy megkérdezi Jézust: “Te vagy-é az, aki eljövendő vala, vagy mást várjunk?”.
Jézus nem válaszolt azonnal a tanítványok kérdésére, hanem “azon órában sokakat gyógyított meg betegségekből, csapásokból, tisztátalan lelkektől, és sok vaknak adá meg szeme világát”.
Munkáját befejezve azt mondta János tanítványainak: “mondjátok meg Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok”.
Ezzel az üzenettel arra késztette Jánost, hogy ne egyoldalúan foglalkozzon a Messiás küldetéséről és feladatairól, hanem gondolja végig, hogy még mi mindent jövendöltek Róla a régi próféták, és azokat Ő teljesíti. Ésa. 35,5-6. 42,7. 61,1.
Végül még egy üzenetet bízott a követségben járó tanítványokra: “mondjátok meg Jánosnak... boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik”.
Az Üdvözítő gyöngéd feddésként szánta szavait Jánosnak, ami valószínűleg nem is maradt eredménytelen.
Jézus azt üzente ezzel, hogy nagyon sokan fognak benne megbotránkozni, mert másfajta Messiásról álmodoztak, de ezek az emberek nem lesznek boldogok.
Csak azok találhatnak maguknak békességet és nyugalmat, akik nem azt várják, hogy a Messiás a saját elképzeléseikhez igazodjon, hanem készek a saját elgondolásukat a valóságos Messiáshoz igazítani.