11. A galileai tenger mellett
Mt. 4,18–22. Mk. 1,16–39. Lk. 4,31–5,11.
| I. Egy különös szombat Kapernaumban | II. A pihenésre szánt idő |
|
|
 |
| III. A csodálatos halfogás |
Mt. 4,18–22. Mk. 1,16–39. Lk. 4,31–5,11.
| I. Egy különös szombat Kapernaumban | II. A pihenésre szánt idő |
|
|
|
| III. A csodálatos halfogás |
Názáret után Kapernaumba ment Jézus, abba a városba, ahonnan a királyi ember kereste fel a fiának meggyógyítása érdekében.
A fiú meggyógyulásának csodája előkészítette Jézus előtt a misszió lehetőségét ebben a városban.
Fontos kereskedelmi útvonal vezetett keresztül a városon, lakosai pedig nyitottak voltak Jézus tanítása előtt, ezért Jézus az evangélium hirdetésének egyik központjaként tekintette.
Innen hívta el a legtöbb tanítványt: Andrást, Pétert, Jánost és Jakabot.
Valószínűleg a város földrajzi helyzete és a benne élő emberek lelki nyitottsága miatt telepedett át Jézus Názáretből ide Kapernaumba. Mt. 4,13.
Ez a város még arról volt nevezetes, hogy a zsinagógáját az a római százados építette, akit Jézus úgy jellemzett: “Mondom néktek, ilyen hitet még Izráelben sem találtam!”. Lk. 7,5. 9.
Amikor itt is megkérték Jézust, hogy olvasson az Írásból és tanítsa őket, akkor “álmélkodnak az Ő tanításán, mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók”. Mk. 1,22.
Volt a zsinagógában egy ember, akit időnként a tisztátalan lélek gyötört, és most is magából kikelve kezdett el ordítani Jézus felé: “mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-e, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje”. Mk. 1,24.
Ezek a szavak nem a beteg ember szavai voltak, hanem a benne lévő ördögi lélek szólt rajta keresztül Jézushoz.
Jézus azonban megdorgálta a benne lévő ördögi lelket, és azt parancsolta: “Némulj meg, és menj ki belőle”. Mk. 1,25.
Ezt követően “az ördög ezt középre vetvén, kiméne belőle”. Lk. 4,35.
Minden ilyen megnyilatkozás az Isten által adott emberi méltóság megalázását jelenti, a gonosz lelkek a felettünk gyakorolt erejüket és hatalmukat akarják érzékeltetni velünk.
Mivel Isten a szeretet, ezért Ő sohasem úgy fejezi ki a hatalmát, hogy a földhöz vágja az embert, ez minden esetben csak Sátán módszere, csak Sátán talál ebben kielégülést.
A modern karizmatikus közösségekben, ahol a “lélek” kiáradás az érintett embereket földhöz vágja és a földön való fetrengésre kényszeríti, a démoni erők jelenlétéről és működéséről tesz bizonyságot.
A beteg ember botrányos fellépése, majd Jézus gyógyító csodája annyira felizgatta az embereket, hogy a tanítás folytatásáról már szó sem lehetett, már csak egymással beszélgettek az emberek.
“Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és kimennek?” Lk. 4,36/b.
A zsinagógából eltávozva Simon házába hívták Jézus, ahol Simon anyósa feküdt betegen és “könyörögtek neki érette”, gyógyítsa meg őt is, mint a többi beteget.
Valószínű, hogy Péter és András már ekkor is Jézus követőjének számított, de még nem jártak állandóan együtt Jézussal.
Márk ugyan a Kapernaumi események elé helyezi Péter és András elhívását, Lukács viszont fordított sorrendbe állítja az eseményeket. Mk. 1. Lk. 4-5.
Amikor lement a nap és elmúlt a szombatra vonatkozó minden tilalom, akkor a délelőtti csodálatos gyógyulás hírétől szinte megbolydult a város, mert minden család a maga betegét vitte Jézushoz.
Péter háza megtelt betegekkel és szenvedőkkel, akik gyógyulást reméltek Jézustól, akiket késő éjszakába nyúlóan gyógyított.
Kora reggel, amikor még mindenki pihent a fárasztó nap után, Jézus felkelt és kiment egy csöndes puszta helyre, hogy imádkozzon és elmélkedjen. Mk. 1,35.
Szüksége volt rá, hogy nyugodt imádságba merülve beszélgethessen a mennyei Atyjával, hogy erőt kérjen az előtte álló napra és annak feladataihoz.
Simon háza túlságosan tele volt ahhoz, hogy ott alkalmat találhatott volna erre.
Márk szerint először a tanítványai jöttek utána, és amikor megtalálták, elmondták neki, hogy “Mindenki téged keres”. Mk. 1,37.
Lukács viszont azt emeli ki, hogy az emberek sokasága is kiment Jézus után a pusztába, és arra akarták megkérni, hogy még ne menjen el tőlük más városba. Lk. 4,42.
A Kapernaumban feltámadt izgalom azzal a veszéllyel járt, hogy Jézus küldetésének igazi célját szem elől tévesztik az emberek.
“A nép azt akarta hinni, hogy királyként jött el, földi országot fog alapítani; ezzel szemben Ő a földiekről a lelki dolgok felé szerette volna terelni a gondolataikat.” (JÉ 209,1)
Ezt elkerülendő, azt mondta nekik: “Egyéb városokban is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert ezért küldettem”, és ezzel eltávozott onnan. Lk. 4,43.
Ettől fogva “prédikál vala Galilea zsinagógáiban”. Lk. 4,44.
“De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van; először megalázta Zebulom és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttük!” Ésa. 9,1-2.
Azon a korareggeli órában Jézus Péter hajójából tanította a parton tolongó tömeget.
Tanítását befejezve Pétert arra kérte: “Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat”.
Bár Péterben tiltakozik a szakmai tapasztalat, Jézus kérésére azonban mégis megteszi, az eredmény pedig lenyűgöző, hiszen a “halaknak nagy sokaságát kerítették be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk”. Lk. 5,6.
“Intének azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyedének.” Lk. 5,7.
Amikor Péter a halfogás eredményét látta, akkor “Jézus lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!”. Lk. 5,8.
“Péter azonban nem gondolt sem a hajóra, sem a rakományra. Ez a csoda számára minden eddiginél jobban kinyilatkoztatta az isteni hatalmat. Jézusban az egész természet irányítóját látta. Az Istenség jelenléte feltárta saját szentségtelenségét. A Mestere iránti szeretet, a hitetlensége miatti szégyen, a Krisztus leereszkedéséért érzett hála, s mindenekfelett tisztátalanságának átérzése a végtelen tisztaság színe előtt, lesújtotta őt.” (JÉ 196-197)
Keresztelő János bebörtönzése és halála olyan csalódást jelentett a tanítványai körében, ahová Péterék is tartoztak, hogy csak egy ilyen megrázó isteni csoda adhatta vissza lelkükbe a reményt.
“Mielőtt arra kérte volna a tanítványokat, hogy hagyják el hálóikat és halászbárkáikat, Jézus biztosította őket: Isten gondoskodik a szükségleteikről. Péter hajójának felhasználását az evangélium munkájában busásan visszafizette.” (JÉ 198,1)
A majdani tanítványainak meg kellett tanulni: “Ha eltávolodunk Krisztustól, munkánk eredménytelen lesz, könnyen elcsüggedünk és zúgolódunk. Ha azonban Ő közel van, s mi irányítása alatt munkálkodunk, akkor örvendezhetünk erejének bizonyságain.” (JÉ 198,2)
A tanítványok kiválasztásakor Jézus teljesen mellőzte a nép hivatalos tanítóit, a papokat és írástudókat.
A nép tanítói olyan önigazult büszkeségben éltek, hogy egy szegény galileai tanítót nem tudtak volna elfogadni Mesterükként.
Ezek az emberek annyira fanatizáltak voltak az atyák hamis és eltorzult írásmagyarázatai által, hogy ebből adódóan alkalmatlanok voltak arra, hogy Jézus munkatársai legyenek a küldetésében.
Ezek az emberek nem érezték az Istentől való függésüket, hogy nekik naponta szükségük van a Szentlélek vezetésére és tanítására.
Jézusnak olyan emberekre volt szüksége, akik még nyitottak, akik a galileai Mestertől is készek tanulni, különösen akkor, ha felismerték benne a Messiást.
Jézusnak olyan emberekre volt szüksége, akik nem önmagukat és a saját bölcsességüket akarják fitogtatni, hanem készek a Mesterre irányítani a figyelmet.
“A Megváltó nem vetette meg a műveltséget, mert a szellemi kultúra áldás, ha Isten szeretetének irányítása alatt áll, és az Ő szolgálatára szentelik. Mégis mellőzte korának bölcseit, mert azok olyan magabiztosak voltak, hogy nem tudtak együtt érezni a szenvedő emberiséggel, s így a Názáreti Férfiú munkatársaivá válni.” (JÉ 198,4)
Péter tapasztalatát átélve meg kell értenünk, hogy mitől lesz valaki emberhalász.
Nem a mi erőfeszítésein eredményeként, hiszen Péternek is azt mondta: “azt mívelem”, vagyis csak Jézus csodájaként lehetünk emberhalászok.
Meg kell értenünk, hogy amennyiben csak a régi formákra és megszokott módszerekre hagyatkozunk, akkor valószínűleg ugyanolyan eredménytelenséget fogunk tapasztalni, mint Péter az egész éjszakán keresztül végzett munkája végén.
Jézus felkészültté akar tenni bennünket arra, hogy amikor elhangzik a kérése: “Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra”, akkor ne kezdjünk el hitetlenkedni és kifogásokat keresni.
Egyre jobban közeledünk ahhoz a történelmi időhöz és eseményhez, amikor Jézus minden tanítványa számára kiadja majd ezt a parancsot, mert azt akarja, hogy a különböző aklokban lévő bárányai végre találják meg a nyájat. Jn. 10,16.