SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 26; Zsoltár 37:1-11; Róma 5:3-5; 15:4-5

„De a Lélek gyümölcse… béketűrés…” (Gal 5:22).

Tudósok egy csoportja kísérletet végzett négyéves gyermekekkel és pillecukorral. Megmondták a kicsiknek, hogy kapnak egy cukrot, de ha megvárják, amíg a tudós valamivel később visszajön, kettőt fognak kapni. Voltak, akik azonnal a szájukba tömték a cukrot, amint a tudós kilépett az ajtón, mások vártak. A különbségről feljegyzés készült.

A tudósok figyelemmel kísérték e gyermekek útját egészen tizenéves korukig. Azok bizonyultak jobb tanulónak, magabiztosabbnak, és azok tudtak a legjobban alkalmazkodni, akik tovább vártak. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a türelem valami sokkal nagyobb horderejű dolognak, az emberi jellem egy fontos tényezőjének a jelzésére szolgálhatott. Nem csoda hát, ha az Úr is meghagyta, hogy türelmet gyakoroljunk!

Ezen a héten annak járunk utána, hogy mi rejlik az egyik legnehezebb próba, a várakozás próbája mögött.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Miért kell olykor-olykor annyit várnunk valamire? Mit tanulhatunk a türelemről a próbák kohójában?

Mi Róm 15:4-5 verseinek üzenete?

           _____________________________________________________________

           _____________________________________________________________

Általában türelmetlenek vagyunk, ha olyan dolgokról van szó, amit nagyon akarunk, vagy amit valaki megígért nekünk, de még nem kaptuk meg. Többnyire csak akkor elégszünk meg, ha megkapjuk, amire sóvárgunk. Mivel azon­ban ritkán lehet a miénk az és akkor, amikor szeretnénk, gyakran leszünk ingerültek, türelmetlenek. Ebben az állapotban pedig szinte lehetetlen megőrizni a belső békességet és az Isten iránti bizalmat.

A várakozás a szó jelentéséből fakadóan is fájdalmas. A héber nyelvben a „tü­relemmel várni” (Zsolt 37:7, az új King James fordítás alapján) szó abból a héber szóból ered, amit így lehetne visszaadni: „nagy fájdalmat átélni”, „rázkódni”, „remegni”, „megsebesíttetni”, „szomorúnak lenni”. A türelmet megtanulni nem könnyű; időnként éppen ez a veleje mindannak, amit a próba jelentése magában foglal.

Milyen üzenetet találunk Zsolt 27:14; 37:7 és Róm 5:3-5 verseiben? Mire vezet a béketűrés?

        _____________________________________________________________

        _____________________________________________________________

Várakozás közben két dologra gondolhatunk. Vagy arra figyelünk, amit vá­runk, vagy arra a Személyre, aki az eseményeket kézben tartja. Igazából nem a várakozás ideje a döntő, hanem hogy milyen lelkülettel várunk. Ha bízunk az Úrban, életünket az Ő kezébe helyezzük, akaratunkat átadjuk neki, bízhatunk abban, hogy azt és akkor teszi, ami nekünk a lehető legjobb, bármilyen nehéz is ezt elhinni.

Mi az, amire kétségbeesetten várunk? Hogyan tanulhatjuk meg, hogy mindent Isten kezébe tegyünk le, elfogadva időzítését? Imádkozzunk olyan lelkületért, hogy képesek legyünk maradéktalanul alárendelni akaratunkat, egész valónkat az Úrnak!

Mit tanulhatunk Róm 5:6 és Gal 4:4 verseiből Isten időzítéséről?

        ________________________________________________________________

        ________________________________________________________________

A fenti igeversekben Pál elmondja, hogy Jézus pontosan a kellő időben, „az időnek teljességé”-ben jött el e világra meghalni értünk. Azt azonban Pál nem adja tudtunkra, hogy miért épp ez volt a megfelelő idő. E verseket olvasva azon töprenghetünk, hogy miért várt Jézus ezer esztendőket, mielőtt a földre jött elrendezni a bűn problémáját? Vajon nem tudta már sokkal korábban az egész világegyetem, hogy a bűn borzalmas rossz? Ugyanúgy kérdezhetnénk persze azt is, hogy miért vár második eljövetelével ilyen sokáig, vagy, miért vár az Úr oly soká az imámra adott válasszal!

Gondoljunk csak pl. Dán 9:24-27 hetven hétről szóló próféciájára, ami Jézusra, a Messiásra mutat! (Ha szükséges, tekintsük át újra ezt a próféciát!) Mennyi időt ölelt fel az időszak? Milyen tanulságot vonhatunk ebből azzal kapcsolatban, hogy meg kell tanulnunk várni a dolgoknak az Isten által elrendelt idejében történő teljesedésére, még akkor is, ha ezt túlontúl hosszúnak tartjuk?

        ________________________________________________________________

        ________________________________________________________________

Lelki szempontból nézve számos fontos oka van annak, hogy várakoznunk kell. 1) Miközben várakozunk, figyelmünk a „dolgokról” újra magára Istenre terelődhet. 2) Tisztább képet látunk saját indítékainkról és vágyainkról. 3) A várakozás béketűrővé, lelkileg erőssé tesz. 4) Számos lelki erőtényező, úgymint a hit és a bizalom kifejlesztéséhez járul hozzá a várakozás. 5) A várakozás ideje alatt Istennek van alkalma életünk nagy kirakójátékában a teljesebb képbe beilleszteni néhány új darabot. 6) Soha nem tudhatjuk, miért is kell valójában várnunk. Így tanulunk meg hitből élni. Még milyen oka lehet a várakozásnak?

Milyen példákat hozhatunk a Bibliából arra, hogy Isten a maga idejében elvégzi munkáját? Mennyiben segítenek e példák megtanulni bízni abban, hogy Isten értünk is megteszi a maga idejében azt, ami a legjobb? (Gondoljunk pl. Ábrahámra, Sárára és a megígért gyermekre!) Gondolkozzunk el arról is: Esetleg éppen az én magatartásom az oka, hogy egy bizonyos kérésemre még mindig nem kaptam meg a választ, pedig talán már rég megkaphattam volna?

1Sám 16:1-13 verseiben Dávidról, a még ifjú legényről olvashatunk, akit Sámuel nem sokkal korábban kent fel királynak. Már hosszú utat tett meg atyja, Isai földjétől Jeruzsálem trónjáig. Nem vitás, időnként bizonyára úgy érezhette, próba elé került.

Az ifjút először az udvarba hívták, hogy zenéjével csillapítsa Saul háborgó lelkét (1Sámuel 16). Később, Góliát legyőzése után Izráel hősének kiáltották ki (1Sámuel 17). Azután jó néhány olyan esztendő következett, amikor Dávidnak állandóan menekülnie kellett. Saul és fia, Jónátán is tudja, hogy Isten terve szerint Dávid lesz a következő király (1Sám 23:17; 24:20). Dávid azonban semmivel nem siettette Isten rá vonatkozó tervének teljesedését. Inkább úgy tűnt, épp az ellenkezőjét tette. Amikor Saul üldözte, Dávid egy adandó alkalommal csak a király köpenye sarkából vágott le egy darabot, de utólag azt is megbánta (1Sám 24:5-7). Saul ismételten Dávid életére tört, ennek ellenére Dávid hallani sem akart arról, hogy megölje Sault, még ha kínálkozott is az alkalom (1Sám 26:7-11).

1Sám 26:1-11 versei szerint miért volt Dávid számára elképzelhetetlen, hogy megölje Sault? Hogyan viszi végbe Isten a terveit az életünkben? Milyen elvet találunk ebben a szakaszban?

        ________________________________________________________________

        ________________________________________________________________

1Sám 26:12-25 alapján mit váltott ki Saulból az, amikor megtudta, hogy Dávid hallani sem akart az ő meggyilkolásáról? Milyen előny származik abból, ha Istenre várunk?

Ha végigtekintünk Dávidnak a trónig vezető útján, talán egyetlen rövid mondatban summázhatnánk a tanulságot: ne ragadd el erővel, amit Isten még nem adott neked! Az a legjobb, ha Isten ajándékait az Ő kezéből, az általa kijelölt időben vesszük el. Ez persze járhat azzal is, hogy hosszan kell várakoznunk. A babnak elég néhány óra ahhoz, hogy kisarjaddzon, míg a tölgyfánál mindez évekbe telik. De ha erős szél is fúj, a fát nem tépi ki.

Gondoljunk bele, milyen könnyen igazolhatta volna Dávid magát, ha megöli Sault. (Végül is nem azt mondta az Úr, hogy engem illet a trón? Különben is, Saul olyan gonosz!) Dávid tettei azonban Istenbe vetett hitéről árulkodtak. Milyen tanulságot szűrhetünk le e példából, bármi is az, amire várunk?

A Kármel-hegyi leszámolás véget ért (1Királyok 18). Tűz szállt alá a mennyből, az egész nép elismerte, hogy ki az igaz Isten, a hamis prófétákat megölték. Isten igazolta magát. Arra gondolhatnánk, hogy Illés lelki ereje egyre csak nőtt, ahogy a nap haladt elõre. Amikor azonban meghallott valamit, annyira megrémült, hogy a halált kívánta. Olvassuk el a történet folytatását 1Kir 19:1-9-bõl! Az igeszakasz utolsó szavai nyugtalanítóak: „És ímé lőn az Úrnak beszéde őhozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt, Illés” (9. vers)? Nyilvánvaló, hogy Illést a félelem futamította meg, és így jutott oda, ahová nem kellett volna elmennie.

Az Úr hatalmas tettét látva Illésnek erősen kellett volna állnia hitben, bizalomban, ő azonban menekülésre fogta, úgy féltette az életét. Mi ebből a rossz példából a tanulság?

        ________________________________________________________________

        ________________________________________________________________

Ez a történet nagyon fontos dolgot szemléltet: Ha túlzottan sietünk, könnyen ott találhatjuk magunkat, ahol nem kellene lennünk. Illésből a félelem váltotta ki a csüggedést, ezért futott a pusztába, azt kívánva, hogy bárcsak meg se született volna. De még más is késztethet arra, hogy Isten ránk vonatkozó tervén túlszaladjunk.

Mi váltotta ki, hogy a következő bibliai alakok Isten akarata ellenére előre siettek? Lásd 1Móz 16:1-3; 4Móz 20:10-12; Bír 14:1-3; Mt 20:20-21; Lk 9:52-56; ApCsel 9:1!

        ________________________________________________________________

        ________________________________________________________________

Könnyen megesik, hogy a becsvágy, düh, szenvedély, hitetlenség, az Úr dolgai iránti vélt „nagy buzgalom” hatására meglódulunk, és ott találjuk magunkat, ahol semmi keresnivalónk! Senki sem mentes ettől a veszélytől. A megoldás kulcsa, ha erősítjük magunkban az Úr jóságába és kegyelmébe vetett bizalmat, és tudjuk, hogy Ő szeret, a legjobbat akarja nekünk. Ez azonban nem megy magától. A hit valóban ajándék, méghozzá olyan, amit ápolni, táplálni kell, és féltve őrizni!

„Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit” (Zsolt 37:4).

Zsolt 37:4 csodálatos ígéret! Képzeljük el, hogy megkaphatjuk azt, amire mindig is vágytunk. De szívünk vágya akkor lehet a miénk, ha szívünkben gyönyörködünk az Úrban. Mit is jelent tehát gyönyörködni az Úrban?

Olvassuk el Zsolt 37:1-11 verseit! A 4. vers szövegösszefüggése talán némiképp meglepő. Dávid arról ír, hogy olyan emberek veszik körül, akik Isten és őellene támadnak. Ilyen helyzetben szinte magától jön, hogy az ember dühbe gurul és igazolni kezdi magát. Dávid azonban egész mást tanácsol.

Mit tanácsol Dávid Isten népének, ha ilyen helyzetbe kerülnek?

    1. vers ____________________________________________________

    5. vers ____________________________________________________

    7. vers ____________________________________________________

    8. vers ____________________________________________________

Olvassuk el újra a 4. verset! Az iménti versek összefüggésében tehát mit jelent gyönyörködni az Úrban?

Dávid más szavakkal ugyan, de mindig ezt hangsúlyozza: „Bízz az Úrban!”. Bízd rá a cselekvést! Ne kelj ki magadból, mert Isten a te Istened, aki ebben a pillanatban is munkálkodik a javadra. Nem kell berontanod ajtóstul a házba, hogy a magad módján elrendezd a dolgokat. Mennyei Atyádnak gondja van rá. Bízz benne! Bízd rá magad teljesen!

Dávid ebben az összefüggésben szól az Úrban való gyönyörködésről. Gyönyörködni az Úrban annyit tesz, hogy a tökéletes bizalom állapotában éljük az életünket. Semmi nem hoz ki a sodrunkból, mivel Isten, aki nem pihen, velünk van. Dicsérhetjük Őt, sőt akár mosolyoghatunk is, mert Isten eszén senki nem járhat túl! Ha ezt a gondolkodásmódot magunkévá tesszük, valóban megkapjuk, amire a szívünk vágyakozik, mert azt fogjuk kapni, amit Atyánk szeretne adni, mégpedig akkor, amikor az a legjobb nekünk és az Ő országa számára.

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. (62–66. fejezet) 593–632. old.

Isten ránk vonatkozó tervében szerepelhet az is, hogy sokáig kell várakoznunk, ez pedig valóban jelenthet komoly megpróbáltatást. Úgy tanulhatunk türelmet ebben az időszakban, ha Istenre figyelünk, és bízunk abban, hogy a javunkat szolgálják tettei. Számos oka lehet a várakozásnak, de mindegyik kapcsolatban van Istennek az életünkre vonatkozó tervei teljesedésével és országa szempontjaival. Sokat veszíthetünk, ha ilyenkor elhamarkodottan Isten elé vágunk. Azzal viszont rengeteget nyerhetünk, ha nem veszítjük el belé vetett bizalmunkat, és gyönyörködünk benne!

„Az Úr Jézus Krisztus minden egyes próbát mérlegre tesz, gondosan kiadagol, és az ember az Úrtól kapott kegyelemmel együtt el tudja hordozni azokat, nem haladja meg erejét” (Ellen G. White: Manuscript Releases. 12. köt. 81. old.).

„Nehézségeim idején nem tudom kivenni Isten célját, Ő azonban tudja, mi válik javamra, én pedig egész valómat, testemet és lelkemet neki, hű Teremtőmnek szentelem. '…mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra' (2Tim 1:12). Ha lelkünket arra neveljük és eddzük, hogy több hitet, több szeretetet, több béketűrést és tökéletesebb bizalmat tanúsítson Mennyei Atyánk iránt, biztosan nagyobb békességgel és örömmel járhatnánk életünk ösvényén, amikor az élet különbözõ küzdelmeiben helyt kell állnunk.

Az Úr nem leli kedvét a bosszantásunkban. Nem akarja, hogy aggodalmaskodásunkkal kitépjük magunkat Jézus karjaiból. Tovább kell csendben várakoznunk és őrködnünk. Azt gondoljuk, hogy amennyiben nem érezzük is, akkor nem jó nyomot követünk, és továbbra is valami, az alkalomhoz illő jelre várunk; csakhogy az ítéletet nem diktálhatják az érzések, hanem egyes-egyedül a hit” (Ellen G. White: Selected Messages. 2. köt. 242. old.)

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.  Mit jelent az, hogy Jézus „minden egyes próbát mérlegre tesz, gondosan kiadagol”? Mennyiben segíthet ez a tudat, mialatt várakoznunk kell?

2. Beszélgessünk arról, hogy kinek milyen tapasztalata volt a türelmes várakozással. Mitől féltek, minek örültek abban az időben? Hogyan birkóztak meg a próbával? Mit tanultak belőle? Milyen ígéretekbe kapaszkodtak?

                                                MATILDA ERICKSON ANDROSS:

EGYEDÜL ISTENNEL

Valaki tudja, hogy fáj a szíved, és minden rosszra fordult.
Valaki tudja, hogy a szomorúságot dallal kell elűzni.
Valaki tudja, hogy magányos, fáradt, bátortalan és szomorú vagy.
Valaki azt akarja, hogy megismerd, és tudjad, hogy szeret.
Valaki törődik veled, amikor megkísértenek,
amikor a világ elszédít és elhomályosítja látásod.
Valaki törődik veled, amikor a leggyöngébb vagy és a
legmesszebbre kerültél tőle.
Valaki bánkódik, amikor elesel, de nem veszt el a tekintete elől.
Valaki a jöveteledre vár, és megszabadít az éj sötétjéből.
Valaki akkor is szeret, ha gyönge, és akkor is, ha erős vagy.
Valaki arra vár, hogy segítsen, a tömegben észrevesz.
Barátságának szükségessége oly szent!
Törődésének szükségessége oly igaz!
A neve? Mi Jézusnak hívjuk.
A népe? Bizony te és én vagyunk.