SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

8. tanulmány     2007  November 17 - 23.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

Látni a láthatatlant

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 40:27-31; János 14:1-14; Róma 8:28-39; Efézus 1:18-23

 

„Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erõs szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant” (Zsid 11:27).

A zsidókhoz írt levélben a hit meghatározása mindig kihívás elé állít: A hit pedig a reménylett dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”

(Zsid 11:1). Hogyan lehetünk biztosak abban, amit nem látunk? Mózes éppen ezt szemlélteti az alapigénk szerint: „mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant” (27. vers).

Még ennél is nehezebb feladat azt megérteni, hogy azt kell látnunk, aki láthatatlan, de nem csak akkor, amikor minden jól megy, hanem kivált akkor, amikor semmi nem sikerül. Ehhez van szükségünk a hitre, krisztusi hitre, amit az Istenről és országáról szóló igazságnak kell alakítania. Az Atya jóságáról, a Jézus nevében rejlő erőről, a feltámadás erejéről és az Isten irgalmáról szóló igazság mind lényeges. Ezek segítségével tudunk szilárdan megállni a próbák idején, amikor ránk tör a kísértés, hogy mindenben kételkedjünk.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Istennel kapcsolatban mi az, ami a legnehezebb helyzeteken is átsegíthet?

 

atyánk nagylelkűsége

November 18.

Vasárnap

 

„Ha Isten valóban szeretne, akkor egész bizonyosan megtenné… [ezt és ezt] értem!” Hányszor cikázik át ilyen gondolat a fejünkön?! Körülményeink láttán elkezdünk azon töprengeni, hogy vajon Isten tényleg szeret, hiszen, ha így lenne, a dolgok másképpen alakulnának.

Kétfajta érvelés vezethet oda, hogy megkérdőjelezzük Isten jóságát. Először is, ha valamire, amit jónak hiszünk, annyira vágyunk, szinte nevetségesnek tűnik a gondolat, hogy Isten mást gondolt el a számunkra. Másodszor, akkor is kételkedhetünk Isten jóságában, ha a tapasztalatunk ellentétbe kerül hitünkkel. Úgy gondoljuk, ha valami jónak látszik, jó érzést kelt, jól hangzik vagy jóízű, akkor az csak jó lehet. Ezért aztán megharagszunk Istenre, ha nem kapjuk meg.

Itt lép be a hit. Pontosan akkor kezd hatni, amikor jön a kísértés, hogy kételkedjünk Istenben, jóságában.

Róm 8:28-39 Isten jóságát mutatja be, méghozzá igen erőteljesen. Milyen érveket találunk e szakaszban, amelyek megőriznek attól, hogy kétségbe vonjuk Isten jóságát?

A 32. versben egy fontos logikai építőelemet találunk, ami rendkívül sokat segít abban, hogy a körülmények ne roppantsanak össze. „Ha Isten nem habozott, hogy mindent latba vessen értünk, felkarolva bennünket, kitéve magát a legrosszabbnak azzal, hogy tulajdon Fiát elküldte, vajon létezik olyan, amit ne adna nekünk örömmel és ingyen?” (Message – az angol parafrázis bibliafordítás nyomán). Hogyan is gondolhatnánk, hogy Isten elküldi Jézust meghalni értünk, majd kegyetlenné és szűkmarkúvá válik?

Ez azt jelenti, hogy Isten nagylelkűségének, ami Krisztus halálában mutatkozott be, erősebben kell hatnia gondolkodásunkra, mint az egy-egy próba által kiváltott kételyeknek.

Hogyan fejthet ki a kételynél erősebb hatást az (Isten jóságáról szóló) igazság? Mélyedjünk el a gondolatban, hogy Isten engedte Jézust meghalni helyettünk! Irántunk tanúsított, felfoghatatlan nagylelkűsége még ezer más úton-módon jut kifejezésre. Hogyan hat ez a gondolat a hitünkre?

 

jézus nevében

November 19.

Hétfő

 

„Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Jn 14:14).

Jézus tudta, hogy nem sokáig lesz a tanítványokkal. Aki a tanítványok támasza volt, aki bátorította őket, a mennybe készült, ők pedig kezdtek összezavarodni és elerőtlenedni. Jézus azonban nagyszerű ígéretet adott nekik, még ha a tanítványok nem is láthatták őt testben mennybemenetele után.

Olvassuk el Jn 14:1-14 verseit! A 13. és 14. vers szerint Jézus ígéri, hogy „akármit” megad, amit a nevében kérünk. Ennek okán mondjuk imádságaink végén is, hogy „Jézus nevében kértük. Ámen”.

Mit jelentenek e szavak? Mire gondolt Jézus, amikor bátorított, hogy így imádkozzunk? Milyen utalásokat találhatunk e versekben, amelyek segítenek megérteni szavai lényegét?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Amikor kéréseink „Jézus nevében” hangzanak el, bizonyosak lehetünk abban, hogy a menny teljes gépezete működésbe lép az érdekünkben. Nem láthatjuk a körülöttünk munkálkodó angyalokat, akiket Jézus nevében Isten küld a menny trónusától, de ott vannak, hogy eleget tegyenek kéréseinknek.

Előfordul, hogy amikor Jézus nevében imádkozunk valamiért, kinyitjuk a szemünket, és várjuk, hogy minden megváltozzon körülöttünk ? de hiába. Isten hatalma megmutatkozhat drámai erővel, mint amikor Jézus lecsendesítette a vihart, de csendben, észrevétlenül is érkezhet, ahogy a Gecsemáné kertben erősítette Jézust. Talán semmiféle drámai erejű dolog nem következik be, ami korántsem jelenti azt, hogy Isten nem munkálkodik értünk.

Olvassuk el ismét Jn 14:1-14 verseit! Közben képzeljük el, hogy Jézus szemtől szembe szól hozzánk. Milyen reményt és bátorítást meríthetünk ezekből az ígéretekből? Tegyük fel magunknak a kérdést: Mi lehet az életemben, ami útjában állhat az ígéretek teljesedésének? Milyen változtatásokra kell rászánnom magam?

 

a feltámadás ereje

November 20.

Kedd

 

A feltámadás megoldja az ember erőtlenségének problémáját. Jézus életével, halálával, feltámadásával kapcsolatban legtöbbször arra gondolunk, hogyan tett Jézus halála jogi értelemben igazzá Isten előtt, ami vitathatatlan.

A feltámadás azonban az üdvösség sajátos dimenzióját adja. Jézus feltámadása nem csupán azért olyan fontos, mert előrevetíti, hogy egy napon mi is feltámadunk majd. A feltámadás után ült Jézus az Atya jobbjára, hatalommal és tekintéllyel. Isten ma mindnyájunk számára elérhetővé teszi ugyanezt az erőt, a feltámadás erejét!

Ef 1:18-23 verseiben Pál Isten erejérõl szól. Mit tanít ez az igeszakasz a feltámadás erejéről? Minek a reményét és ígéretét találjuk itt?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Pál azért imádkozik, hogy az efézusiak felfigyeljenek néhány dologra, ami igazán csak Isten segítségével érthető meg: 1) Jézus az átalakulás és az örök jövő reményére hívott el; 2) megismerjük az erőt, ami a mi érdekünkben hat.

Ezek után Pál igyekezett bemutatni e csodálatos erőt. Isten ma is azt kínálja fel, ami nemcsak a sírból hozta elő Jézust, vissza az életbe, hanem ami az Atya jobbjára, a hatalom helyére emelte.

Pál azonban még nem állt itt meg. A feltámadás után Jézus nem közönséges erőt nyert, hanem erőt az uralkodáshoz, és ahhoz, hogy mindent megadjon népének, amire szükségük lehet az örökkévalóságon át!

Soroljuk fel, hogy életünk mely területein van szükségünk a feltámadt Jézus erejére, majd, imádkozzunk az erő megnyilvánulásáért minden szükséges területen! Mit tehetnénk jobban, milyen döntéseket hozhatnánk, amelyek nyomán ez az erő szabadabban munkálkodhatna az életünkben?

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

 

 

minden gondunkat átveszi

November 21.

Szerda

 

„Miért imádkozol, amikor idegeskedhetsz is?” – áll egy feliraton, amit a falra lehet kitenni. Mosolyogtató ez a kérdés, mert tudjuk, milyen gyakran nyugtalankodunk, ahelyett, hogy Istenhez fordulnánk, hozzá vinnénk az aggodalmainkat.

Valaki pedig egyszer úgy fogalmazott, hogy ha az életünk szálai összekuszálódtak, adjuk át Istennek, Ő majd kibogozza a csomókat! Mennyire vágyódhat Isten arra, hogy épp ezt tegye! Mégis érdekes módon addig-addig csimpaszkodunk a bajainkba, mígnem az összeroppanás szélére jutunk. Miért várunk a csüggedés pillanatáig azzal, hogy az Úrhoz menjünk?

1Pt 5:7-ben Péter Zsolt 55:23 versét idézi. Mi ennek a gondolatnak az alapvető üzenete? (Lásd még Mt 6:25-33!)

_____________________________________________________________

_____________________________________________________________

Nagyon egyszerű igevers ez. Semmilyen elrejtett titok nincs benne. Pontosan azt jelenti, amit mond. Elvetni valamit annyit tesz, mint eldobni, letenni magunkról úgy, hogy ami szívfájdalmat és aggodalmat okozott, már ne legyen nálunk. A terheink persze nem akárhová kerültek, nem a nagy semmiben tűntek el. Mennyi Atyánk kezébe helyeztük, aki megígéri, hogy megoldást hoz majd rájuk. Erről szól Jézus a Máté evangéliumából idézett versekben. A probléma nem is annyira abban áll, hogy túl nehéz a Biblia kérése; ellenkezőleg, túl könnyűnek tűnik, túl jónak ahhoz, hogy igaz legyen.

A szorongást a legkülönbözőbb okok válthatják ki. Munkahelyi feszültség, nem várt bírálat is keltheti, vagy ha úgy érezzük, hogy senki nem ragaszkodik hozzánk, senki nem szeret. Kiválthatják egészségi vagy anyagi gondok, meg ha azt érezzük, hogy nem vagyunk elég jók Isten előtt, vagy nem bocsátott meg nekünk valamiért.

Bármi is vezessen ide, a problémáinkhoz való ragaszkodásunk egyik oka mindenképpen az, hogy azt hisszük, mindenki másnál jobban meg tudjuk oldani. Péter azonban arra ösztökél, hogy újra helyezzük mérlegre az efféle gondolatot. Nem kell aggodalmaskodnunk, mert Isten gondot visel ránk. De gondoskodik-e annyira, hogy közbelép, ha válás fenyeget, vagy amikor teljesen haszontalannak érezzük magunkat? A Biblia szerint gondviselése kiterjed arra is, hogy bármilyen helyzetet jóra tud fordítani.

 

hűségesnek maradni, még ha nem is látjuk istent

November 22.

Csütörtök

 

Nagyon rossz arra gondolni, hogy senki nem törődik azzal, mi történik velünk. És az a legnyomasztóbb, ha úgy érezzük, hogy Isten nem tud rólunk, nem törődik velünk.

A Babilonba elhurcolt júdabeli foglyok számára úgy tűnhetett, mintha Isten nem gondolna túlságosan a helyzetükkel. Továbbra is a száműzetés kenyerét ették, továbbra is úgy érezték, hogy Isten a bűneik miatt elhagyta őket. Ézsaiás azonban vigasztaló szavakkal szól hozzájuk. Könyve 40. fejezete csodálatos igeszakasz, amelyben Ézsaiás gyengéd szavakkal szól a népnek Istenről: „Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti” (11. vers). De miután oly sok idő telt már el, a száműzöttek kezdtek így gondolkodni: Hol vagy, Urunk? Nem látjuk bizonyítékát annak, hogy még mindig velünk volnál; hogy gondoskodsz rólunk!

Hogyan jellemzi Ézsaiás Istent (Ézs 40:27-31)? Mennyiben volt alkalmas felelet ez aggodalmukra, arra hogy „elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem” (27. vers).

Eszter könyvében olvashatunk másokról is, akik szintén arra gondolhattak, hogy Isten nem látja, mi történik velük. E könyv egyetlenegyszer sem említi Isten nevét, ennek ellenére az egész történet annak a drámának a kibontakozását beszéli el, amelyben Isten közbelép, hogy megmentse népét az elpusztításukat célzó, visszavonhatatlannak tartott törvénytől. Ez a történet nem csupán a múlt egy eseménysorát mutatja be, hanem olyan időt vetít előre, amikor Isten népét ismét üldözni fogják, és újra törvényt hoznak, amely elpusztításukat írja elő (Jel 13:15). Ugye mennyire könnyen arra a következtetésre lehetne jutni, hogy ha ilyen rettentő körülmények állnának be, az biztosan azt jelentené: Isten elhagyja népét? De nem kell félnünk! Isten, aki Eszter könyvének elbeszélése szerint megmentette választottait, meg fogja menteni népét a végső válság idején is.

Arról olvastuk, hogyan jellemezte Istent Ézsaiás a fogságban levőknek. Mi hogyan mutatnánk be az Urat azoknak, akik talán úgy érzik, hogy elfordult tőlük, lemondott róluk? Hogyan vésnénk gondolataikba, hogy a hit szemével lássanak, és ne csak arra hagyatkozzanak, amit tulajdon két szemükkel látnak maguk körül?

 

további tanulmányozásra:

November 23.

Péntek

 

Ellen G. White: Próféták és királyok. 2. kiad. Budapest, 1995, Advent Kiadó. (49. fejezet) 598–606. old.

„Nem azt mondta Isten, hogy Szentlelkét adja azoknak, akik kérik? A Lélek pe­dig nem igazi, valóságosan létező vezető? Némelyek mintha félnének szaván fogni Istent, mintha fenntartásaik lennének legbelül. Imában kérik az Urat, hogy tanítsa őket, mégis félnek hitelt adni ígérettel megpecsételt szavának; fél­nek hinni abban, amire tanított. Amíg mennyei Atyánk színe elé alázattal, ta­nulni vágyó, készséges és buzgó lelkülettel járulunk, ugyan mi okunk lenne ké­telkedni abban, hogy beteljesíti ígéreteit?! Egy pillanatra sem volna szabad ké­telkedni benne, és ezzel szégyent hozni rá. Miután akaratát tudakoltuk, az együttműködésben az a ránk eső rész, hogy higgyünk vezetésében, irányításá­ban és áldásában, ha az Úr akarata szerint cselekszünk. Ne bízzunk túlzottan önmagunkban, nehogy félreértelmezzük Isten tanításait. Még ezt is tegyük imádság tárgyává, és bízzunk benne! Bízzunk egészen a végsőkig, hogy Szent­lelke vezetésével helyes képet alkotunk terveiről és gondviselésének munkájá­ról” (Ellen G. White: Manuscript Releases. 6. köt. 225. old.)!

A hit a kétségekkel és a szembenálló hatásokkal való küzdelemben csak erő­södik. Az ilyen megpróbáltatások során szerzett tapasztalatoknak nagyobb az értéke, mint a legdrágább ékkőnek” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 555. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Beszélgessünk azokról a dolgokról, amelyeket nem látunk, létezésüket mégis elhisszük; amelyeket valóságosnak fogadunk el, noha láthatatlanok. Hogyan segíthet ez megérteni, mit jelent látni a „láthatatlant”?

  2. Beszélgessünk a szerdai tanulmány utolsó kérdéséről! Milyen gyakran találjuk magunkat hasonló helyzetben? Mit tehetünk, hogy jobban tudjunk bízni az Úr tetteinek jóságában, még ha nem is erre vágyunk?

  3. Ha „a hit a kétségekkel és a szembenálló hatásokkal való küzdelemben csak erősödik”, és ez hallatlanul értékes eredménnyel kecsegtet – olyasmivel, aminek „nagyobb az értéke, mint a legdrágább ékkőnek” –, akkor ennek hogyan kell hatnia látásmódunkra a küzdelmek idején?

  4. Bizonyára halottunk már emberekről, még keresztényekről is, akik olyan helyzetbe kerültek, aminek a kimenetele borzalmas volt – legalábbis a mi szemszögünkből nézve. Az elképzelhető legrosszabb következett be, mégpedig az imák és legkomolyabb erőfeszítések ellenére. Hogyan érthetjük meg ezt az eddig tanultak fényében?

 

 

 

 

MAI PÉLDÁZAT, AVAGY A BANKTULAJDONOS MEGRÁGALMAZÁSA (2. rész)

A szenvedés zavart kelt világunkban, a „bankban”. Kiváltója Sátán, és nem a Teremtő Isten. Sátánnak az a szándéka, hogy fájdalmaink eltakarják a szemünk elől Istent, és ne lássuk meg, milyen is valójában. Következetesen úgy tesz, mintha tudna valamit Istenről, amit rajta kívül más nem, holott ő van leginkább tisztában vádjai koholtságával. Minket, a gonoszság miatt szenvedő, de szenzációra éhes „újságírókat” akar rávenni, hogy az ő magyarázatára hallgatva ne bízzunk tovább a banktulajdonos hitelében, tisztaságában, akinek jelleme tisztán ragyog öröktől fogva; akinek a szeretetéhez nem férhet kétség. Isten azonban a küzdelem hevében is rendületlenül gyakorolja szeretetét, megbocsátását, noha mi, a teremtményei ellene fordultunk. Akkor sem tér el ettől, ha mi, kíváncsiskodó „újságírók” ártatlan szemekkel, szabadságunk vitathatatlan jogával élve hangoztatjuk bántó bizalmatlanságunk jelét, hogy „ugyan honnan tudhatnám, kinek van igaza?”

Pál úgy mutatja be Jézust, mint „aki képe a láthatatlan Istennek” (Kol 1:15). Egy közkedvelt keresztény író, Philip Yencey egyik könyvében így fogalmaz: „Jézus olyan, mint amilyennek Istent szeretném látni” (The Jesus I Never Knew. Sydney, 2005, Strand Publishing. 265. old.). Bárki mondhat bármit, a kereszt eseménye óta nem lehet még csak megkérdőjelezni sem Istennek, a Megváltó Jézus Krisztusnak szeretetét. A Golgota óta ez már cáfolhatatlan.

Ezért olyan fontos Jézus szavát komolyan venni: „bízzatok: én meggyõztem a világot” (Jn 16:33). Egyedül Ő hiteles, aki az, aminek mondja magát! Nem úgy Sátán, a „hazugság atyja” (Jn 8:44). Gonosz hazugságával zavart kelt a világegyetem „bankintézetében”, ahol a hitelesség alapkövetelmény; ahol a szakértelem mellett elengedhetetlen a jellem tisztasága, a fedhetetlenség is. Az egyik barátom legfontosabb élettapasztalataként fogalmazta így: „Az embernek nincs egyebe, csak a szavahihetősége”. Jézus szavahihetősége bebizonyosodott. Nem ő akarta a halált, a szenvedést. Ellenkezõleg! Ő győzte azt le. Fájdalmunkban pedig, amitől mindvégig menteni akar, velünk együtt szenved.

Idő kérdése, és a dolgok valós állása a napnál is világosabban bebizonyosodik a világméretű dráma minden egyes szereplője előtt. Idővel ugyanez történik a hétköznapi síkon zajló, a kozmikus küzdelemhez viszonyítva miniatűrnek mondható, ám számtalan életet, „bankot” a tönk szélére sodró pozícióharcokban is. A hívő ember számára tehát a két fő tanulság így foglalható össze: 1) Minden helyzetben rendületlenül bízni Isten jóságában, nehogy a bizalmatlansággal csak tetézzük fájdalmát; 2) Semmilyen körülmények között nem élni Sátán ármánykodó módszerével az emberi kapcsolatok terén, legyen bármilyen csábító is a ranglétra felsőbb foka.

Zarka Péter