SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Jób 23:1-10; Dániel 12:1-10; Máté 5:16;

   25:1-12; 1Korinthus 4:9; Efézus 3:10; 4:11-16

„Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségrõl dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől” (2Kor 3:18).

Amy Carmichael egy hagyományos indiai aranyműveshez vitt el gyerekeket. A faszénből rakott tűz kellős közepén egy görbe tetőcserép hevert. A cserépen só, tamarindusgyümölcs és téglapor keveréke. Az ötvös az elegybe ágyazta az aranyat. Ahogy a tűz megemésztette a különböző anyagok keverékét, az arany tisztább lett. A mester fogóval kivette az aranyat, és ha még nem tisztult meg eléggé, újabb keverék kíséretében visszahelyezte a tűzbe. De valahányszor visszarakta, a tüzet jobban és jobban felhevítette. A gyerekek megkérdezték: 'Honnan tudja megállapítani, ha az arany már megtisztult? „'Ha meglátom benne az arcom' – hangzott válasz” (Amy Carmichael: Learning of God. Fort Washington, Pennsylvania, 1989, Christian Literature Crusade. 50. old.).

Isten azon fáradozik, hogy megtisztítson, miként az aranyat tisztítják; a saját képmására formáljon. Meglepő célkitűzés, sőt egyenesen megdöbbentő, hogy a krisztusi jellem csak akkor fejlődik ki bennünk, ha átesünk az élet tűzpróbáin.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Mi a szenvedés szerepe a tisztítás folyamatában? Hogyan érthetjük meg mindezt a nagy küzdelem összefüggésében?

„Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között” (Róm 8:29).

Kezdetben Isten a saját képére teremtette az embert (1Móz 1:27), ezt a képmást viszont megrontotta a bűn.

Mi mindenben mutatkozik meg, hogy Isten képmása kitörlődik az emberi­ségből?

………………………………………………………………………………………...

Napnál világosabb, hogy mindnyájunkra hat a bűn rontása (Róm 3:10-19). Isten azonban olyanná kíván formálni, amilyennek eredetileg lennünk kellett volna. Ehhez a gondolati ponthoz illik mai igeszakaszunk. Feltárja Isten tervét, miszerint akik alárendelik életüket a Szentléleknek, az „Ő Fia ábrázatához hasonlatosak” (Róm 8:29) lehetnek.

Van azonban a tervnek egy másik oldala is. „Isten képét ismét helyre kell állítani az emberben. Isten tisztelete, Krisztus tisztelete elválaszthatatlanul össze van kötve Isten népe feddhetetlen jellemének fejlődésével” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 578. old.).

Hogyan értendő Ellen White fent idézett kijelentése? (Lásd még Jób 1; Mt 5:16; 1Kor 4:9; Ef 3:10!)

………………………………………………………………………………………...

Keresztények lévén egy pillanatra sem feledhetjük, hogy világméretű dráma közepette élünk. A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem bontakozik ki körülöttünk. A harc sokféle alakot ölt, különbözőképpen nyilvánul meg. Noha sok minden rejtve marad előttünk, annyit azonban láthatunk, hogy Krisztus követőiként nekünk is szerepünk van ebben a drámában, és életünkkel adhatunk dicsőséget Krisztusnak.

Képzeljük magunkat egy hatalmas stadion zöld gyepére. A lelátó egyik oldalán az Úrhoz hűséges mennyei lények foglalnak helyet, a másik oldalon pedig azok, akik Luciferrel együtt elbuktak. Ha életünkből az elmúlt huszonnégy órát le kellene játszani ott a pályán, melyik oldal örülne jobban? Mit árul el a válaszunk önmagunkról?

Egy dolog ott lenni a harc mezején, de merőben más, ha még ekkor sem látjuk a csatára felsorakozott erőket. Keresztényként bizonyos értelemben ezzel kell megbirkóznunk. Tudunk a hadseregekről, az életünkben érezzük jelenlétüket, ennek ellenére hitben kell előrehaladnunk, bízva a „láthatatlan”-ban (Zsid 11:27).

Miben állt Jób küzdelmének a lényege Jób 23:1-10 szerint? Mit nem is­mert fel? Ugyanakkor mihez ragaszkodott hittel, minden próba dacára?

………………………………………………………………………………………...

………………………………………………………………………………………...

Jób még félelmetes próbái idején is bízott Istenben. Eltökélte, hogy mindennek ellenére állhatatos marad. Többek között éppen az arany sarkallta kitartásra. Persze ne aranyéremre gondoljunk. A jövőbe tekintett, és megértette, hogy ha kitart Isten mellett, tisztábban kerül ki a próbából – úgy, mint az arany. Nem tudni, mennyit értett meg Jób a színfalak mögött játszódó eseményekbõl. Ettől függetlenül kiállta a tűz tisztítását.

Félünk a tűztől? Aggaszt a körülmények gerjesztette hév? Meglehet, hogy miként Jób, úgy mi is megmagyarázhatatlannak tartjuk Isten tüzét. Talán egy új állást vagy egy új lakást kell megszokni, esetleg rossz bánásmódtól szenvedünk a munkahelyen, vagy éppen a családban. Érhet betegség, anyagi veszteség. De bármilyen nehéz is megérteni, Isten képes felhasználni ezeket a próbákat, hogy megtisztítson, megeddzen, és jellemünkben felismerhetővé tegye a saját képmását.

Jóbot láthatóan ösztönözte, hogy megtisztított aranyként kerülhet ki az ötvös kezéből, ezt mindig szem előtt tartotta, ez segítette át a megpróbáltatásain. Az is a jelleme kiválósága mellett szól, hogy fájdalmai és szenvedése közepette is érzékelte a tisztító eljárás valóságát. Még ha sok mindent nem is értett, azt mindenképpen tudta, hogy ezek a próbák csak jobbá teszik.

Tapasztalatunk szerint hogyan tisztítanak, finomítanak a próbák? A szenvedésen kívül még mi tehet jobbá?

Jézus közvetlenül a halála elõtt Jeruzsálemben volt. Máté evangéliuma szerint, amikor a páska ünnepe előtt utoljára tanított, példázatokat mondott a tanítványainak, többek között a tíz szűzről, valamint a juhokról és a kecskékrõl. Ezek a történetek azzal foglalkoznak, hogyan éljünk visszajövetelére várva. Így talán még soha nem voltak ezek a példázatok annyira időszerűek, mint éppen ma, amikor mindenütt Jézus közelgő visszajövetelének jelei vesznek körül.

A tíz szűzről szóló példázattal (Mt 25:1-12) kapcsolatban számos magyarázó rámutatott arra, hogy az olaj a Szentlélek jelképe. Ellen White egyetért ezzel, de azt is elmondja, hogy az olaj a jellemet is jelképezi, amit senki nem szerezhet meg helyettünk.

Olvassuk el a példázatot! Mennyiben változik a történet értelme, ha az olaj alatt egyszer a Szentlélekre, máskor a jellemre tett utalást értjük? Milyen üzenete van számunkra a történetnek, ha az olaj a Szentlélek, s milyen, ha a krisztusi jellem jelképe?

Szentlélek: …………….…………………………………………………………...

Jellem: …………….……………………………….…………………………….....

Olvassuk el a juhok és a kecskék példázatát Mt 25:31-46-ban! Mi szerint választják el a juhokat a kecskéktõl?

………………………………………………………………………………………...

………………………………………………………………………………………...

A király a cselekedeteik és a jellemük alapján választja el a juhokat a kecskéktõl. Noha Jézus itt sem tanítja azt, hogy az ember a cselekedetei alapján nyerne üdvösséget, láthatjuk, mennyire fontos szerep jut az üdvösség történetében a jellemfejlődésnek. Megfigyelhetjük azt is, hogy a Krisztus által valóban üdvösségre jutó emberek élete és jelleme milyen mértékben tanúsítja: megváltást nyertek.

Valaki egyszer így fogalmazott: „A sötétben mutatkozik meg igazán az ember jelleme”. Milyenek vagyunk, amikor senki nem lát? E kérdésre adott válaszra gondolva, min kell változtatnunk?

Tegnap a Krisztus második eljövetelére várók jellemére helyeztük a hangsúlyt. Ma pedig azok esetében vizsgáljuk a jellem fontosságát, akik élve érik meg a második adventet.

Milyen összefüggésben hangzik el Dán 12:1-10 szózata? A föld történelmé­nek mely szakaszára utal az ige? Ami pedig a legfontosabb: e versek alapján mit mondhatunk el Isten ekkor élő népe jelleméről? Milyen tulajdonságok jellemzik őket a gonoszokkal szemben? (Lásd még Jel 22:11!)

………………………………………………………………………………………...

………………………………………………………………………………………...

………………………………………………………………………………………...

Dánielnek elmondta az angyal, hogy közvetlenül Jézus visszatérése előtt soha nem látott nyomorúság köszönt a világra. Némi képet kapunk arról, hogy milyen lesz az igazak és a gonoszok jelleme ekkor. Figyeljük meg, hogy a gonoszok „istentelenül cselekesznek” (10. v.), szemben az igazakkal, akik „fénylenek” (3. vers), mert „megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak” (10. v.), amikor beköszönt a „nyomorúságos idő”, „amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig” (1. v.). „Az istentelenek közül senki nem érti”, ezzel szemben az igazakról ezt olvassuk: „értelmesek”, és „értik” (10. v.).

Mit értenek meg? A matematikát, a tudomány dolgait, netán a magasabb rendű kritikát? „Az Úrnak félelme feje a bölcsességnek” (Péld 1:7) – olvassuk az Igében. Ebben az összefüggésben az "értelmesek" bizonyos fokig értik a végső eseményeket, a kibontakozó nyomorúság idejét. Őket nem érik meglepetésként a történtek. Az Igét tanulmányozva tudják, mi vár a világra; és ami a legfontosabb: eleget tudnak ahhoz, hogy a nyomorúság idejében igyekezzenek megtisztulni és megfehéredni. A gonoszok ezzel szemben még inkább megkeményítik magukat lázadásukban, így meg is maradnak a gonoszságban. A lényeg tehát, hogy itt azokat mutatja be Írás, akik átmentek a megtisztítás és finomítás folyamatán.

Ezt az igeszakaszt a legvégső napok összefüggésében vizsgáltuk, de milyen elveket találunk itt, amelyek segítenek megérteni a tisztítás lényegét ránk, a mi időnkre nézve?

Egy dal szövegében ez áll: „Szikla vagyok, sziget vagyok.” Éreztünk már hasonlót? Az egyedüllét utáni vágyódást? Bizonyára hallottunk már efféle megnyilvánulásokat: „Az Istennel való kapcsolatom magánügy. Erről a kérdésről nem szeretnék beszélni.”

Mi volt Pál mondandójának a veleje Ef 4:11-16-ban? Az apostol milyen szerepet tulajdonított a közösségnek?

………………………………………………………………………………………...

………………………………………………………………………………………...

Az efézusiakhoz szólva Pál az egyházat a test hasonlatával írja le: Jézus a fej, a többi része pedig az emberekből épül fel. A 13. verset vizsgálva felfigyelünk arra, hogy mi a közösségi élet fő célja: „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak a mértékére” eljutni. Ehhez pedig szükségünk van egymásra!

Természetesen lehet az ember egyedül is keresztény. Az évszázadok során sokakat kigúnyoltak vagy üldöztek, tehát előfordulhat, hogy egyedül kell megállni. Isten hatalmát bizonyítja, ha az ember nem hajol el a rá nehezedő nyomás ellenére sem. Pál emellett azonban egy másik fontos igazságot kíván kihangsúlyozni: Valójában akkor tapasztalható és mutatkozik meg Krisztus teljessége, ha együtt, egymással közösségben munkálkodunk.

A mai szakasz szerint minek kell végbemennie, mielőtt Krisztus teljessége megnyilvánulna keresztény közösségünkben?

………………………………………………………………………………………...

Mennyiben más az, ha Krisztus teljessége a gyülekezet közösségében mutatkozik meg, mint amikor egyénekben? Mi a jelentősége ennek a nagy küzdelem összefüggésében (lásd Ef 3:10)?

Könnyű kedvesnek lenni idegenekkel, vagy ha egyedül vagyunk, de már nehezebb azokkal, akiket vagy igazán jól ismerünk, vagy nem szívelünk. Isten igazságának ékes bizonysága a jóakarat és a kedvesség ilyenkor is!

Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 282–291. old.; A nagy küzdelem. Budapest, 1985, H. N. Adventista Egyház. (39. fejezet) 546–564. old.

„A jellem fejlesztése a legfontosabb feladat, amelyet valaha is emberre bíztak, és sohasem volt égetőbb igény, szükség erre, mint most! Egyetlen korábbi generáció sem volt szembeállítva olyan fontos feladatokkal, és fiatal férfiaknak és nőknek sohasem kellett szembenézniük olyan nagy veszélyekkel, mint ma” (Ellen G. White: Elõtted az élet (Nevelés). Budapest, 1992, Advent Kiadó. 225. old.).

„A példázat szerint a balga szüzek olajért könyörögnek, de nem kapnak, hiába is kérik. Ez azokat jelképezi, akik nem készültek fel a jellemük fejlesztésével arra, hogy megálljanak, ha jön a válság. Mintha ilyen kéréssel fordulnának másokhoz: 'Add át nekem a jellemedet, különben elveszek!' Az okos szüzek olajukkal nem táplálhatták a balga szüzek pislákoló lámpását. A jellem nem ruházható át. Nem adható, sem nem vehetõ; szert kell rá tenni. Az Úr mindenkinek lehetőséget adott, hogy a próbatétel idején jelleme megtisztuljon; olyan útról azonban nem gondoskodott, amelyen bárki másnak is átadhatná a kemény tapasztalat során edződött jellemét, amit a Nagy Tanítótól tanulva alakított ki magában úgy, hogy képes türelmet tanúsítani a megpróbáltatásokban, olyan hitet gyakorolni, amivel még hegyeket is megmozgathat” (Ellen G. White: The Youth Instructor. 1896. január 16.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Miben áll a „jellemépítés”? Mennyire érzékelhető, hogy fontosnak tartjuk a jellemépítést saját és közösségi életünkben is?

2. A csütörtöki tanulmányban érintettük, hogy a keresztény életében kiemelkedő a gyülekezeti közösség szerepe. Mennyire jól működik gyülekezetünk mint Krisztus teste? Jól képviseljük az Urat közösségként? Beszélgessünk arról, hogy hol lehetne még javítani!

3. Miért olyan fontos a jellemépítés még akkor is, ha kizárólag a Jézusban való hit üdvözít? Ha végeredményben az Úr igazsága és tökéletes jelleme tart meg, mi szükség a jellem fejlesztésére?

4. Így fogalmazott Helen Keller, aki igen korán süketségre és vakságra jutott: „A jellem nem fejleszthető a jólétben és a nyugalomban. Csakis próbák és szenvedések által erősödhet a lélek, tisztulhat a lelki látás, születhet nemes törekvés, érhető el siker” (Leadership, 17. köt., 4. szám). Egyetértünk vele?

EGY VESEÁTÜLTETÉS TÖRTÉNETE

Amerika szerte nagy visszhangra talált az Associated Press közleménye, ami egy pennsylvaniai házaspár történetéről számolt be. Cindy és Chip Altemos tíz évig élt együtt, majd kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva elindították a válás folyamatát, ami évekig elhúzódott. Öt évvel később a férj, aki akkoriban egy másik nővel élt együtt, veseelégtelenséggel kórházba került.

Cindy, aki hivatalosan nem vált el tőle, nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy segítenie kell, hiszen Chip még mindig a férje. „Az nem lehet, hogy én két vesével éljek, amikor tudom, hogy az övé felmondta a szolgálatot… Tennem kell érte valamit!”

Amikor az egyik veséjét felajánlotta a férjének, egyértelműen kifejezte, hogy nem vár semmit ezért, azt sem, hogy számára kedvezőbb feltételekkel mondják ki a válást. Chip szólni sem tudott a megdöbbenéstől.

A veseátültetésre 2007. február 21-én került sor, ami miatt hosszú időt töltöttek együtt a kórházban, és közben újból fellángolt köztük a szerelem. „Mit keresek én egy másik asszony mellett, ha a feleségem kész volt a saját veséjét adni azért, hogy életben maradjak?” A férfi szakított barátnőjével, és kérte Cindyt, hogy költözzön vissza hozzá. Októ­berben ünneplik a házassági évfordulójukat.

A kapcsolatuk az önként vállalt (óriási) áldozat nyomán állt helyre. A kereszténység központi tanítása, hogy a kedvesség változást idéz elő, változást az emberekben, a házasságokban, de még a történelemben is! Krisztus meghalt értünk, pedig mi elfordultunk Istentől, „elváltunk” tőle.

Milyen erővel árad belőlünk a kedvesség? Mennyire tudjuk szeretni ellenségeinket vagy azokat, akik másként gondolkoznak és élnek, mint mi? Vajon rólunk is elmondható, hogy önfeláldozó szolgálatunk Isten iránti szeretetet vált ki az emberekből? (Az Adventist Review, 2007. jú­nius 21-i számában megjelent cikk nyomán)