SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Jeremiás 9:7-16; Róma 1:21-32; 2Korinthus 12:7-12; 1Péter 4:12-19; 5:8-11

„Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek” (1Pt 4:12-13).

Kémiai laboratóriumokban gyakran különböző anyagokat helyeznek kis edényekbe, és rendkívül magas hőmérsékletre hevítik azokat. Ahogy az edény mind forróbbá válik, az anyagok vagy megolvadnak vagy sercegnek, szikrákat hánynak vagy vakító fényt árasztva elégnek, attól függően, milyen anyagról van szó. Az edényt olvasztótégelynek nevezzük.

Az olvasztótégely a szótár meghatározása szerint valamilyen anyag nagy hőfokon történő olvasztására szolgáló edény. Az angol nyelvben ugyanez a szó komoly próbatételt, ill. olyan helyet vagy helyzetet is jelent, amelyben egymásnak feszülő erők kiváltanak vagy befolyásolnak valamilyen változást, fejlődést.

E meghatározások a lelki életünkbe is bepillantást engednek. Ezen a héten kiemelünk néhány dolgot azzal kapcsolatban, hogy miért is érezzük olykor magunkat hirtelen nyomás alatt, vagy kerülünk próbákba ott, ahol a körülmények változást, fejlődést, jellembeli növekedést indítanak el bennünk. Ez majd segít jobban felmérni, mit tesz Isten az életünkben, tehát ha mi is bekerülünk abba a bizonyos olvasztótégelybe, tudni fogjuk, hogyan reagáljunk.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Mi minden okozza a nehéz időszakokat, amelyeken életünk során át kell esnünk?

„Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tőztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek” (1Pt 4:12).

Úton-módon érhetnek kínos meglepetések: egy hirtelen irányt változtató autó felénk tart az úton; váratlanul megtudjuk, hogy elbocsátanak az állásunkból; az orvosi vizsgálat rossz eredményt mutat; csalódást okoz valaki, akit szerettünk, akiről azt gondoltuk, hogy viszont szeret. A fájdalom mindenképpen rossz érzéssel tölt el, amit a meglepetésszerűség csak fokoz.

Ezen a héten az ilyen fájdalmas helyzetek és megpróbáltatások néhány sajátos esetét tekintjük át, amelyek nem érhetnek készületlenül.

Kezdés gyanánt menjünk vissza a mai igeszakaszunkhoz Péter első levelében. A „megrémül” (az új protestáns fordításban: „meglepődik”) szóként fordított görög kifejezésben az „idegen”, a „távol álló” jelentésárnyalata fedezhető fel. Péter inti olvasóit, nehogy annak a vélelemnek a csapdájába essenek, miszerint a heves próbák vagy megpróbáltatások távol állnának a keresztény tapasztalattól. Inkább tekintsük az ilyesmit is rendjén valónak, számíthatunk rájuk.

A tüzes próba (vö. Károli fordítás) illetve „szenvedés tüze” (új prot. ford.) gyanánt fordított kifejezés egy másik görög szóból ered, ami „égés”-t, „elemésztődés”-t jelent. Más helyeken „kemencé”-nek fordítják. A hitünkért való szenvedést tehát „olvasztás”-nak, a tűzpróba eljárásának kell tekintenünk.

Mi volt Péter fő üzenete 1Pt 4:12-19-ben?

Sokan megdöbbenéssel fogadják a szenvedést, mivel túlontúl leegyszerűsített módon vélekednek a keresztény életről. Tudjuk, hogy két fél áll szemben egymással: Isten, aki jó, és Sátán, aki rossz. Így sokszor mindent, amit jónak érzünk, Isten, amit pedig rossznak érzünk, Sátán számlájára írunk. Az élet azonban nem ilyen egyszerű. Nem hagyatkozhatunk az érzéseinkre, amikor eldöntjük, hogy mi írható Isten ill. Sátán számlájára. A hívő élete lehet olykor megpróbáló és nehéz is, Sátán követése pedig kecsegtethet nagy jutalmakkal. Jó példa erre Jób, aki igaz létére is szenvedett. Megkérdezte Istentől: „Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak” (Jób 21:7)?

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Pt 5:8).

Mi a fenti ige üzenete? Mennyire veszem komolyan e szavakat? Mi utal arra az életemben, hogy tényleg komolyan veszem ezt az intést?

Láttunk már éhes oroszlánt? Félelmetes, hiszen tudjuk, hogy szinte mindent képes elkapni és megenni, amit csak akar. Péter azt mondja, hogy Sátán ugyanígy ólálkodik a zsákmány után. Bármerre nézünk, mindenütt szemünkbe ötlenek gyilkos vágyának következményei. Halál, szenvedés, az erkölcsök és a lelki értékek eltorzítása, romlása látható mindenhol. Még csak el sem rejtőzhetünk, hogy ne kelljen látnunk Sátán munkáját.

1Pt 5:8-11 szerint hogyan vértezzék fel magukat a keresztények Sátánnal szemben?

……………………………………………………………………..........................………….

……………………………………………………………………………..........................….

Mit ígér Isten azoknak, akiknek szenvedniük kell (10. vers)?

………………………………………………………………………..........................……….

…………………………………………………………………………..........................…….

Péter abban az összefüggésben írja le e szavakat, hogyan kell fogadni Sátánnak a keresztény hit ellen intézett támadásait. De amint említettük, a gonosz sokféle módon munkálkodik. Fontos tisztában lenni a valósággal és ellenségünk erejével, de soha nem szabad elbátortalanodnunk. Mindig gondoljunk arra, hogy Jézus vereséget mért Sátánra; Sátán legyőzött ellenség, és ha Jézus mellett maradunk, hitben ragaszkodunk hozzá, nem győzhet le a gonosz! A kereszt révén Krisztus diadala a miénk is egyben!

Említsünk példákat arra, hogy Sátán még milyen más úton-módon képes fájdalmat okozni! Hogyan segíthet 1Pt 5:8-11 felülkerekedni a szorongáson, amit azért érzünk, mert sorsunk a bűnös világban élni, ott, ahol a gonosz romboló munkája ennyire teret nyerhet?

„Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják” (Róm 1:18).

Mindennek, amit teszünk, következménye van. A fagylalt egész biztosan elolvad, ha megállunk vele a tűző napon. Ok és okozat mindig együtt jár. Így van ez a bűnnel is. A bűn következményeit mindig learatjuk. Nem mintha Isten a mennyben üldögélve azon töprengene, hogy milyen rettenetes dolgokat művelhetne a vétkezőkkel. Nem, a bűn maga kéz a kézben jár önnön következményeivel. A baj ott kezdődik, hogy sokszor azt gondoljuk, valahogyan túljárhatunk Isten eszén, és következmények nélkül vétkezhetünk. Ez azonban lehetetlen. Pál teljesen egyértelművé teszi, hogy a bűn nem csupán örök sorsunkat befolyásolja, hiszen már ma is érezzük fájdalmas, nyomasztó következményeit.

Pál leírja a bűnbeesés folyamatát Róm 1:21-32-ben, és bemutatja a következményeket is. Olvassuk el imádságos szívvel, és foglaljuk össze a mondanivalóját, különösen a bűn különböző szakaszaira és a következményekre figyelve!

Néhány verssel korábban Pál a következményeket így jellemezte: „Istennek haragja” (18. vers). Isten haragja azt jelenti, hogy megengedi: az emberek azt arassák, amit vetettek. Még a keresztények sem számíthatnak arra, hogy az Úr mindig azonnal elhárítaná a tetteik okozta fájdalmat. Sokszor engedi, hogy tapasztaljuk cselekedeteink következményeit. Erre azért van szükség, hogy megértsük, milyen mélységesen ártalmas és bántó a bűnünk. Mindeddig az Isten erkölcsi törvényeinek áthágásából fakadó következményeket vizsgáltuk. De mit mondhatunk az egészségügyi törvények megszegéséről? A testünk Isten lakó­helye. Ha rosszul bánunk a testünkkel, például, ha nem étkezünk egészségesen vagy elhagyjuk a testmozgást, netán rendszeresen agyonhajszoljuk magunkat, ez mind Isten elleni vétek. Ennek ugyanúgy megvan a következménye, és lám már készen is áll a próba!

Életem során én hogy arattam le bűneim közvetlen következményeit? Milyen tanulságot vontam le mindebből? Mi az, amin változtassak, nehogy hasonló tapasztalatokon kelljen újra átmennem?

„Azért ezt mondja a Seregek Ura: „Ímé, én megolvasztom őket, és megpróbá­lom őket, mert mit cselekedjem egyebet az én népem leánya miatt?” (Jer 9:7).

„Ha Isten Lelke emlékezetedbe idézi az Úr valamelyik igéjét, ami fájdalmasan érint, biztos lehetsz benne, hogy valamit halálra akar sebezni” (Oswald Chambers: My Utmost for His Highest. Uhrichsville, Ohio, 1963, Barbour & Company, Inc., 271. old.).

Mit mond nekünk a fenti idézet, valamint a napi ige? Mi a személyes ta­pasztalatunk a tisztítás fájdalmait illetően?

Isten azt mondja Jer 9:7-16-ban, hogy „megolvasztom” és „megpróbálom” (Károli), „megvizsgálom” (új prot. ford.: 6. vers), „megtisztogatom” (a New Revised Standard Version alapján) Júdát és Jeruzsálemet (7. vers). Milyen két indokot említ? Hogyan történik a tisztítás (lásd 15–16. versek)?

Isten tisztogatása és próbája kemény beavatkozás. Talán három oka van annak, hogy a tisztogatást és próbát megpróbáltatásnak érezzük: 1) Fájdalmas, ha Isten a körülmények által a bűnünkre tereli a figyelmet. Kicsit korábban Jeremiás szomorúan írta: „Zihált a fújtató, de csak ólom került ki a tűzből; hiába a folytonos olvasztás, mert a gonoszok nem tisztíthatók meg” (Jer 6:29, új prot. ford.). Eszerint időnként rendkívül erős beavatkozás szükségeltetik a figyelmünk megragadása végett. 2) Az immár tisztán látott bűn miatt érzett szomorúság is gyötrelemmel jár. 3) Amikor megpróbálunk másként élni, erőt vehet rajtunk a kétségbeesés. Meglehetősen nehéz és nyomasztó újra és újra dönteni, hogy elszakadunk olyan dolgoktól, amelyek annyira hozzánk nőttek.

Gondoljunk azokra a bűnökre, amelyekkel harcban állunk. Ha Isten ma kezdene tisztogatni és megpróbálni, vajon milyen eszközökhöz nyúlna? Mivel vehetnénk elejét, hogy drasztikus lépésekhez folyamodjon a mi életünkben is, mint ahogy azt Izráel népe esetében tette?

„És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam” (2Kor 12:7).

A kivágás és a metszés között óriási a különbség. Kivágjuk azokat a növényeket, amelyekre nincs szükségünk; ellenben azokat megmetsszük, amelyeknek szeretnénk elõsegíteni a fejlődését, hogy több gyümölcsöt hozzanak. Mindkét eljáráshoz éles szerszám kell. A metszéskor egész részeket vágunk le a növényről, ami egy újdonsült kertész számára olybá tűnik, mintha elpusztítanánk azt. Bruce Wilkinson lelki összefüggésben írja: „Imádkozol Isten túláradó áldásaiért? Esedezel, hogy formáljon mind inkább hasonlóvá Fiához? Ha igent mondasz, ezzel egyben a metszőollóért is folyamodsz” (Bruce Wilkinson: Secrets of the Vine. Sisters, Oregon, 2001, Multnomah Publishers, Inc., 60. old.).

Sokan tanakodtak már rajta, hogy mit is értett Pál ezen: „tövis adatott nékem a testembe” (lásd 2Kor 12:7). Csak úgy sorjáztak az elgondolások: volt, aki az ellenség meg nem szűnő támadásaira, más a beszédben való fogyatékosságaira gondolt. Úgy tűnik, inkább valamilyen szembetegsége lehetett az apostolnak. (Lásd Ellen G. White magyarázata, The SDA Bible Commentary, 6. köt. 1107. old.!) Bámulatos módon Pál hitt abban, hogy ez a tövis neki „adatott”.

Vajon mit értett Pál azon, hogy „adatott… a testembe”? Ki adta? Hogyan tudta ezt Isten Pál javára felhasználni?

Figyeljük meg, hogy a Pálnak adatott „tövis”-nek kifejezett rendeltetése volt: „hogy… el ne bizakodjam” (7. vers). Nem azért, mert a múltban valami különleges bűnt követett volna el, hanem, hogy ez őrizze meg a bűntől a jövőre nézve. Pál elismerte, hogy természet szerint megvolt benne a bűnnel szembeni gyengeség, és ettől védte a „tövis”.

2Kor 12:7-12 szakaszából ítélve hogyan rendezte el magában Pál a „tövis” kérdését? Vajon ez a gyengeség járhatott valamilyen lelki előnnyel? Hogyan lehet segítségünkre az apostol hozzáállása, hogy túltegyük magunkat saját „töviseinken”?

„Ő, aki olvas az emberek szívében, jobban ismeri jellemüket, mint ők maguk. Egyes emberekben olyan képességeket és hajlamokat lát meg, amelyek helyesen irányítva használhatók lehetnének műve előbbrevitelében. A gondviselő Isten különféle helyzetekbe és körülményekbe viszi bele őket, hogy felfedezzék jellemük előttük is rejtett fogyatékosságait. Alkalmat ad nekik arra, hogy ezeket a hibákat kijavítsák, és hogy alkalmassá tegyék magukat szolgálatára. Sok­szor beleengedi őket a szenvedések tüzébe, hogy megtisztuljanak” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 340. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.        Valóban nehéz bűneink következményeit learatni. „Elfogad még Isten valaha?” – kérdezzük olyankor. Milyen ígéretekkel bátorít az Úr, hogy tartsunk ki, ne adjuk föl? (Nézzük meg, mit írt Pál Róm 5:1-11-ben!) Mit mondanánk azoknak, akik ugyanezzel a kérdéssel vívódnak?

2.        Mire utalt Ellen White a „gondviselő Isten” kifejezéssel? Miből tudjuk megállapítani, hogy ez vagy az Isten gondviselése folytán megy végbe? A gondviselés mely tettei idéztek elő próbákat az életünkben? A csoportban beszéljünk ennek tanulságairól! Hogyan segíthetünk azoknak, akik azon tűnődnek, hogy ez vagy az az esemény csakugyan „a gondviselés” munkája-e?

3.        Ha egy ismerősünk most próbákkal küzd, számít az, illetve számítania kell egyáltalán annak, hogy mi volt a kiváltó ok? Más szóval, hogyan viszonyuljunk hozzá, szenvedéséhez, függetlenül attól, hogy mi a nehézség oka?

4.        Szervezzük meg, hogy a csoport tagjai felkeresnek egy kórházat, vagy ellátogatnak valahová, ahol segítséget, vigasztalást és bátorítást nyújthatnak a megpróbáltatásban lévőknek.

R. DÁNIEL IRÉN: KÉRDEZEK

Voltál már megvetett?

Voltál már félretett?

Voltál már feledett?

Senki sem keresett?

Senki sem csöngetett?

Senki nem szeretett?

Volt, akit lenéztél?

Volt, akit mellőztél?

Volt, akit feledtél?

Hány embert kerestél?

Hány embert mentettél?

Hány embert szerettél?

Kérdeztél?

Kérdezzél!