SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Sámuel 1:1–2:26

„Senki sincs olyan szent, mint az Úr, sőt rajtad kívül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk” (1Sám 2:2).

Általában azt jegyezzük meg, hogy ki kinek a gyermeke, de időnként előfordul, hogy a gyermekek teszik ismertté szüleiket. Elkána és Anna esetében is ez történt. A házaspárról leginkább fiuk, Sámuel révén hallani. Nem az övék az első, de nem is az utolsó család, amelyben a gyermek csak későn, sok aggodalom és imádság után született meg. Fiuk születésének körülményei nélkül minden bizonnyal az ismeretlenség homályába veszett volna e hűséges pár története is, csak Isten meg az angyalok emlékeznének rá. A Szentírás lapjai viszont megőrizték Elkána és Anna tapasztalatát, akik így még annyi idő elteltével is „szólhatnak” hozzánk.

A negyedév során bemutatott családok férfi tagjai közül a legtöbb pátriárka, próféta vagy fejedelem volt, ellentétben velünk. Elkánával és Annával viszont tudjuk azonosítani magunkat. Talán a mi gyermekünkből nem vált olyan híres egyéniség, mint Sámuel, viszont bennünk is megnyilvánulhat hasonló áldozatkészség, és mi is kihozhatunk valami rendkívülit az átlagosból.

GONDOLKOZZUNK RAJTA! Elkána és Anna történetében egy hűséges házaspárral találkozunk, akiket az Úr képes volt rendkívüli módon felhasználni. Mit tanulhatunk tőlük?

Sámuel első könyve 1. fejezetét olvasva mit tudunk meg Elkánáról?

„Sámuel apja, Elkána az Efraim hegyén lévő Ráma városában lakott. A gazdag, befolyásos ember jó férj és Istent félő, tisztelő férfiú hírében állt” (Ellen G. White: Signs of the Times [1881. okt. 27.] 7. köt. 40. sz.).

Nem sokat hallani Elkánáról, hiszen a történetben csak ritkán kerül előtérbe. Néhány dolgot azonban így is megtudunk róla. Nagyon szerethette Annát, és mindent megtett, ami csak tőle telt, hogy vigasztalja szomorúságában. Mélyen vallásos érzelmű lévén, igyekezett engedelmeskedni az Úrnak.

 „Nem kérték ugyan szolgálatra a szent sátor körül, de Elkána a többi izraelitával együtt elment a szenthelyre, áldozatot vitt, hasonlóan a bírák korában élt sok más lévitához (Bír 17:8-9), hogy ezzel is buzdítsa a szomszédait, jó példát adjon. Lelki élete igen erős volt, még környezete gonoszsága dacára is. Hofni és Fineás tisztességtelenül élt papi tisztével, Elkána mégis hűségesen részt vett az istentiszteleteken, és áldozatait is tiszta szívből adta” (The Seventh-day Adventist Bible Commentary, 2. köt. 455. old.).

Talán az volt a legnagyszerűbb, ahogy Elkána Anna fogadalmához viszonyult, hiszen az ő fia is volt Sámuel, akit az asszony az Úrnak ajánlott. Bizonyára neki sem lehetett könnyű megtartani a fogadalmat.

Mit szólt Elkána ahhoz, amit Anna az Úr színe előtt megígért? Megakadályozhatta volna, hogy betartsa szavát? Lásd 4Móz 30:1-15!

Az említettek közül melyik tulajdonságoknak venném én is hasznát úgy a magánéletben, mint az Úrral való kapcsolatban?

Elkána tehát minden bizonnyal hűséges követője volt az Úrnak, de ő is eltért a tökéletes isteni tervtől, attól, hogy egy férfinak csak egy felesége legyen. Igaz, a többnejűség akkoriban bevett szokás volt, de ettől még egyáltalán nem vált helyessé! Mindig is Isten terve a legjobb, hiszen Ő tudja, hogy mi válik igazán a javunkra. Nem származik jó abból, ha az ember eltér az Úr útmutatásától.

Ellen White is utal arra, hogy Anna volt Elkána első felesége, és a férfi azért nősült újra, mert az asszonynak nem született gyermeke. „Ám a hitetlenség miatt megtett lépés nem hozott boldogságot. Születtek ugyan fiú- és lánygyermekek a családban, de az Isten által bevezetett szent intézmény öröme és szépsége megromlott, a családi béke megtört. Peninná, az új feleség irigy és szűk látókörű, kevély nő volt, aki kihívóan, szemtelenül viselkedett. Annának minden reménye szertefoszlott, teher lett számára az élet” (Ellen G. White: Daughters of God. 39. old.).

Milyen példákat idézhetnénk még bibliai „hősök” életéből, akik hitben megbotlottak és józan ítélőképességük meggyengült? Milyen következményei lettek tetteiknek?

Halálával Jézus – „kiben van a mi… bűneinknek bocsánata” (Kol 1:14; lásd még 2Móz 34:7; Zsolt 130:4; Ef 1:7) – legszörnyűbb bűneinkre is engesztelést szerzett. Tudjuk azonban, hogy minél rosszabb dolgot követ el az ember, annál súlyosabb következményeket von ez maga után. A Biblia egyrészt biztat, hogy bocsánatot szerezhetünk bűneinkre, de nem kecsegtet a közvetlen következmények alóli mentesség ígéretével. Ha pedig az ember eltér az isteni elvektől, mint ahogy ez Elkánával is előfordult, számítania kell a keserű következményekre. Vigyázzunk, nehogy a „kegyesség látszatával” becsapjuk magunkat! Még a legjobb emberek sem mentesek a hitbeli botlások és rossz döntések veszélyétől!

Idézzünk fel néhány olyan esetet az életünkből, amikor a hit hiánya vagy az elhamarkodott, rossz döntés súlyos következményekkel járt. Mit tanultunk ezekből, ami megvéd hasonló hibáktól?

Mi volt Anna két fő gondja? 1Sám 1:1-6

Az Anna név jelentése: „kedves”, „kellemes” vagy „szépség”, Peninnáé pedig: „szerteágazó”. Bizonyos ószövetségi nevek szinte prófétainak tűnnek. A Bibliából is kiderül, hogy Elkána jobban szerette Annát, mégis Peninnától születtek gyermekei. Annát már az is szomorúsággal töltötte el, hogy neki nem lett gyermeke, de Peninná gyermekeinek születése láttán bánata egyre csak nőtt.

Elkána és a családja minden évben útra kelt áldozatot bemutatni (1Sám 1:3). Melyek voltak azok az ünnepek, amelyeken minden izraelita férfinak részt kellett vennie (2Móz 23:14-19).

1. _________________________________________________________________

2. _________________________________________________________________

3. _________________________________________________________________

Ezek közül a sátoros ünnep emelkedett ki leginkább, valószínűleg Elkána is erre a családi zarándoklatra vitte el házanépét, ami általában igen boldog alkalom volt. A nagy öröm és vidámság dacára, vagy talán éppen azért, Anna mély bánatba esett, annál is inkább, mert Peninná különös örömét lelte bosszantásában (1Sám 1:7).

Milyen fogadalmat tett Anna? Mi erősítette meg abban, hogy az Úr meghallgatta imáját?

A Biblia egyértelmű utalása szerint Isten csodája kellett ahhoz, hogy Anna más állapotba kerüljön (1Sám 1:19). Emellett természetesen az is igaz, hogy érzelmeink erősen hatnak fizikai valónkra. Miután az asszony beszélt Élivel (17. vers), külsőleg is megváltozott. Azelőtt nem akart enni, most már evett. Korábban szomorú volt, de utána felderült az arca. Másnap a férjével együtt korán felkelt; imádkoztak az Úr előtt. Ezután azt jegyzi fel róluk a Szentírás, hogy Anna várandós lett, majd idővel fiúgyermeket szült.

Lehet, hogy nem mindig kapunk ennyire egyértelmű választ az imáinkra. Akkor milyen bibliai ígéretek irányítják a figyelmünket újból és újból Isten jóságára és gondoskodására? Melyik szakaszokat olvasva találunk lelki békét?

Anna a Sámuel nevet választotta fiának, ami héberül azt jelenti, hogy „Isten meghallgatott”. Magyarázatot is adott a névre: „mert… az Úrtól kértem őt” (1Sám 1:20). Addig nem akart a szent sátorhoz felmenni, amíg Sámuelt el nem választja. Akkoriban hároméves korukban választották el a kicsiket.

Anna a „fiát értelmének első megnyilatkozásától kezdve Isten szeretetére és tiszteletére nevelte és arra, hogy magát az Úr tulajdonának tekintse. Igyekezett, hogy az őt körülvevő minden ismert tárggyal gondolatait a Teremtőre irányítsa. Amikor elvált gyermekétől, a hűséges anyai szerető gondoskodás nem szűnt meg. Minden nap imádkozott fiáért. Minden évben saját kezűleg kis szolgálati ruhát készített fiának, és mikor férjével felment Silóba imádkozni, szeretetének eme jelét adta gyermekének. A kis ruhának minden szálát imádságával szőtte át, hogy fia nemes és hű legyen. Nem kért fia számára világi nagyságot, hanem azért könyörgött, hogy a menny által becsült nagyságot elérhesse, tisztelje Istent, és áldására legyen embertársainak” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 533. old.).

Miután Anna elválasztotta a gyermeket, az Úrnak tett ígéretét betartotta, és elvitte fiát Élihez. Emlékeztette is a történtekre a papot, aki évekkel korábban ezt mondta neki: „Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél tőle” (1Sám 1:17). Anna így mutatta be Sámuelt: „Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet tőle kértem” (27. vers). Milyen könnyen „megfeledkezhetett volna” fogadalmáról, vagy megpróbálhatott volna kifogásokat keresni, hogy miért nem tehet eleget ígéretének! Végtére is Sámuel volt az egyetlen gyermeke.

Mivel mentegetőzhetett volna Anna, ha nem tesz eleget fogadalmának?

Olvassuk el Anna imádságát 1Sám 2:1-11 verseiben. Mit mondott Istenről, az Úr jelleméről, természetéről? Ezek közül mi az, amit adott körülményeink között a legfontosabbnak érzünk? Mi kell ahhoz, hogy mi is el tudjuk mindezt mondani?

Az eddigiek nem történhettek volna meg Elkána hozzájárulása nélkül. Anna beszélt neki fogadalmáról, és ő is tanúja lett a csodának. Istenfélő ember lévén egyetértett feleségével. Ez a döntése hitét is bizonyítja.

Elkána szavaiban három gondolatot fedezhetünk fel 1Sám 1:23-ban. Mi utal arra, hogy a férfi figyelt felesége boldogságára? Honnan tudjuk, hogy valóban szem előtt tartotta fia javát? Mi bizonyítja, hogy hűséges akart maradni az Úrhoz?

Az ember még a legjobb körülmények között is nehezen tud elszakadni a gyermekétől, itt azonban a helyzet bonyolultabb volt, ami nehezíthette az ígéret betartását.

Milyen környezetbe került Sámuel (1Sám 2:12-26)? Miért lehetett volna erre hivatkozva megtagadni az ígéret teljesítését?

A hűséges pár nem ingott meg, és a szenthely körüli problémák dacára is elvitték a gyermeket Élihez. Fenntartás nélkül bíztak Istenben, ami nem lehetett mindig könnyű. Az Úr meg is jutalmazta hűségüket (lásd 1Sám 2:20). A későbbiekben még öt gyermekük született (1Sám 2:21). Ezek után nem esik több szó Elkánáról és Annáról a Bibliában, mintha a történetük itt lezárulna. Persze ez nem így van. A szülők hűsége is szerepet játszott abban, hogy Izráel népe nagyszerű, kimagasló vezetőt nyert Sámuel személyében. Az ő példájuk is bizonyítja a régen megfogalmazott gondolat igazságát: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg”, mert „az ő cselekedeteik követik őket” (Jel 14:13).

Milyen cselekedetek „követnének” bennünket, ha ma elérkezne a halálunk órája? Mit árul el a válaszunk az életmódunkról? Mi az, amin változtatnunk kellene?

Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó. „A gyermekek mennyei értéke” című fejezete, 237–239. old.

 „Micsoda jutalma volt Annának és példája mily bátorítás a hűségre. Minden anyára felbecsülhetetlen értékű alkalmak, végtelen drága értékek vannak bízva. A szerény hatáskört, amelyet sok anya fárasztó feladatnak tart, nagy és nemes munkának kellene tekinteniük. Az anya előjoga, hogy befolyásával áldására legyen e világnak, és ha ezt teszi, saját szíve is örömmel telik meg. Gyermeke lába számára ösvényt egyenget, amely napfényen és árnyékon át a szent, dicső magaslatokhoz vezet. De csak ha saját életében követi Krisztus tanítását, remélheti az anya, hogy gyermekeinek jellemét isteni szándék alapján alakíthatja. A világ káros befolyásokkal van tele. A divat és a szokások igen erősen hatnak az ifjúságra. Ha az anya hanyag a nevelés, a tanítás, a féken tartás kötelezettségében, gyermekei elfordulnak a jótól és a gonoszt követik. Járuljon azért minden anya gyakran az Úr elé ezzel a kéréssel: taníts minket, 'miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő?' (Bír 13:12)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 533–534. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1.      Ebben a történetben az istenfélő házaspár hűségét megjutalmazta az Úr. Mi a helyzet viszont akkor, ha a jók nem nyerik el jutalmukat, legalábbis nem már most, szemmel látható módon? Beszélgessünk ilyen esetekről. Hogyan válaszolhatunk efféle kérdésekre?

2.      Hihetetlenül sok ember életét tették tönkre gyermekkori hatások. Miben reménykedhet az, aki a fiatalkori rossz hatásokat igyekszik leküzdeni?

3.      Biztosan hallottunk hűséges szülőkről, akik minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a legjobb nevelést adják gyermekeiknek, akik viszont a szülők bánatára mégis elhagyták a hitet. Beszéljünk őszintén ilyen esetekről. Mivel vigasztalhatjuk egymást?

ÖSSZEFOGLALÁS: Átlagos embereket az Isten iránti nagy hűség tehet rendkívülivé. Anna fogadalma korántsem volt szokványos, ő mégis megadta, amit ígért. Isten ezért meg is áldotta a férjével, Elkánával együtt.

____________________________________________________

ELSZAKADÁS

Némelyik gyermeknek nagyon nehéz az elszakadás. Az édesanyának tudatosan kell készülnie arra, hogy előbb a testéből válik ki a gyermeke, majd el kell választani; aztán, ha megteszi az első lépéseket, egyre távolodik tőle. Előbb 1–2, majd lassan 3–4 órát, iskolás korában félnapokat tölt nélküle. Roppant gyorsan eljön az az idő, amikor önálló életet él, családot alapít, egyre kevesebbet van otthon. Ez az egészséges. Gyermekeink önálló személyiségek, a szülők – és itt elsősorban az édesanyák szerepe a döntő – teremtik meg gyermekeik boldog jövőjét azzal, hogy ezt figyelembe véve, segítik őket az önálló életre.

Eric Fromm: A szeretet művészete c. munkájában így ír erről:

„Az anyának az a szerepe, hogy biztonságérzetet adjon neki (a gyermeknek), az apának meg az, hogy tanítsa, rávezesse, hogyan birkózzon meg azokkal a problémákkal, amelyekkel az adott társadalomban a gyermek szembesül. Ideális esetben az anyai szeretet nem igyekszik meggátolni, hogy a gyermek felnőjön, nem buzdítja gyámoltalanságra. Az anyának hinnie kell az életben, nem szabad túl aggályosnak lennie és megfertőznie a gyereket a szorongásával. Életéhez tartozzon hozzá a kívánság, hogy a gyerek váljon függetlenné és végül is szakadjon el tőle.”

A legkeservesebb tapasztalatokat azok a felnőttek élik meg, akiket nem vezettek el az elszakadásig. Az ilyenek házassága többnyire hamar tönkremegy; képtelenek arra, hogy saját életüket éljék az általuk választott társ oldalán. A munkában, bevásárlásban, társas kapcsolataikban a bizonytalanság jellemzi őket. Némelyik a bizonytalanságát igyekszik leplezni a fennhéjázással, a másik lekicsinylésével, bekebelezési szándékkal, mint aki attól várja a megoldást saját szorongásaira és bizonytalanságára, hogy megszerzi az uralmat a társa felett. A nagy többség viszont gyenge, döntésképtelen és szorongó marad, szinte egész életén át. A szülők néha úgy láncolják magukhoz gyermekeiket, hogy azok 30–40 éves korukban is bűntudatot éreznek, ha nem kérik ki (még intim dolgaikban is) a szüleik engedélyét, jóváhagyását.

Anna anyai példakép mindazok számára, akik önálló, bátor és tömegek számára nagyon értékes embert kívánnak nevelni. Maga is bátor lévén, rábízta fiát arra, akinek fogadalmat tett, és nem csalódott! Merjen minden szülő bátor hitű lenni, gyermekét a maga idején útra bocsátani, úgy hogy Isten oltalma alá helyezi saját véges oltalmazása helyett!

EKZS