SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

13. tanulmány     2007  Március 24 - 30.

Tanító melléklet Bibliaversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

"A DOLOGNAK SUMMÁJA"

E HETI TANULMÁNYUNK: Prédikátor 12:3–16*

“A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az õ parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fõdolga!” (Préd 12:15)

Andrej Bitov, orosz író így fogalmazott élete egyik sorsdöntõ pillanatáról: “27 éves koromban történt, amikor éppen a leningrádi metrón utaztam, hogy hirtelen rettenetes elkeseredés tört rám. Kilátástalannak, értelmetlennek éreztem az életem. Majd váratlanul megfogalmazódott bennem egy gondolat: Isten nélkül semmi értelme az életnek. Döbbenten egyre csak ismételgettem ezt a mondatot, és haladtam rajta felfelé, mint a mozgólépcsõn, a metróból kilépve azután Isten világosságába értem, és folytattam az életem” – (Ravi Zacharias: Can Man Live Without God? [Nashville, Ten.: Word Publishing, 1994.] 59. old.).

Bizonyos értelemben A prédikátor könyve egészét így foglalhatnánk össze: “Isten nélkül az élet értelmetlen”. Ezt azonban kétféleképpen is vehetjük. Nem csak úgy, hogy ha nincs Isten, az életnek semmi értelme. Azt is elmondhatjuk, hogy ha Isten nélkül élünk, ha nem ismerjük el, nem fogadjuk el sem Õt, sem törvényét, akkor az élet értelmetlen. Azért is igaz ez, mert állandóan körülöttünk ólálkodik a halál, hogy a feledés leplét borítsa ránk. Nem találunk feleletet az élet kérdésére anélkül, hogy a halál kérdését megoldanánk. Választ egyedül Jézus ad, aki diadalt aratott a halál felett, és gyõzelme által azt kínálja fel, amihez másutt nem juthatunk hozzá. “Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5) – mondta Jézus, ami természetesen vonatkozik életünk értelmének megtalálására is.

A héten A prédikátor könyve tanulmányozásának végére érünk. A Szentírás ezzel a különleges könyvvel is e fontos kérdésre hívja fel a figyelmünket, amirõl sajnos az emberek könnyen megfeledkeznek.

* Ebben a részben is eltér a Károli fordítás és az új protestáns bibliafordítás számozása!

"EMLÉKEZZÉL MEG A TE TEREMTŐDRŐL"

Március 25.  

Vasárnap

Salamon ott folytatja, ahol az elõzõ szakaszban abbahagyta. További tanácsokkal szolgál a fiataloknak, figyelmeztet “a veszedelemnek napjai” közeledtére. Az elmúlt heti részben különféle gondokra vonatkoztattuk a figyelmeztetést, itt azonban inkább az idõs korra értendõ. Feltételezhetjük, hogy Salamon “a veszedelemnek napjai” kifejezéssel az idõs kort jellemezte.

Préd 12:3-ban mi tükrözi az elõzõ versek gondolatát? Mi a lényege Salamon üzenetének?

A “Teremtõ” szó a héberben a “teremteni” igébõl származik, ami 1Móz 1:1-ben is elõfordul. A héber bara ige Isten tevékenységét jelöli (Ézs 65:17; Ám 4:13; Mal 2:10), emberi cselekedetre nem vonatkozik. Salamon tehát a Biblia egészével egyezõen teremtõként mutatja be Istent. Az Úr az Isten, mert Õ teremtett.

Az is érdekes, hogy a héberben a “Teremtõ” és 1Móz 1:1-ben az “Isten” szavak többes számban állnak. Az évszázadok során számos magyarázat született erre vonatkozóan, amit sok keresztény a Szentháromság bizonyítékának tekint (1Móz 1:26; 3:22; 11:7).

Salamon eltékozolta élete virágát, fiatalságát, ezért óva int attól, hogy példáját kövessük. Jó, ha akár fiatalon, akár idõsen elfogadhatjuk az Urat, mégis minél elõbb tesszük meg, annál jobb. Salamon kétség kívül arra akart figyelmeztetni, hogy ne forduljunk el Istentõl ifjúságunk idején.

Miért jobb, ha az ember már fiatalon elfogadja az Urat, mintha idõs koráig várna? Mi az elõnye a fiatalon meghozott döntésnek? Beszélgessünk errõl szombatiskolai csoportunkban! Mit tanulhatunk egymástól? Lásd még 5Móz 10:13; Lk 13:4–5; Fil 3:13–14!

AMIKOR MEGÁLLNAK AZ ŐRLŐ LEÁNYOK

Március 26.  

Hétfő

Az öregedés folyamatának gyönyörû, költõi ábrázolását találjuk Préd 12:4–9 verseiben. Számos bibliamagyarázó egyetért abban, hogy az elme idõs kori meghomályosodására utal a kifejezés: “amíg a nap meg nem setétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sûrû felhõk ismét visszatérnek az esõ után” (Préd 12:4). “A háznak õrizõi” (5. vers) kifejezés talán a karokra utal, amelyek egykor erõsek, egészségesek voltak, de késõbb meggyengülnek, reszketõssé válnak.

Olvassuk el Préd 12:3–9 verseit. Próbáljuk megérteni Salamon képeit. Vajon miért foglalkozik a király olyan hosszasan az idõs korral? Mire akarta felhívni a figyelmet?

Az idõs Salamon az ember halandóságára figyelmeztet. Újból és újból érinti ezt a kérdést könyve különbözõ részein. Nem is csoda, hiszen minden ember meghal egyszer, bármilyen hosszú is legyen az élete. Ez az élet kikerülhetetlen valósága.

Keresztény fiatalok pólóján láttam ezt a feliratot: “Nem az a legrosszabb, hogy rövid az élet – a halál túl hosszú! Jn 3:16” Az idõs Salamon élete alkonyán figyelmeztetni akart mindenkit, fõként a fiatalokat, hogy egyszer minden élõt elér az a nap. A szerencsésebbek természetesen hosszú ideig élnek, viszont nem kerülhetik el az idõs kort, “a veszedelemnek napjai”-t, aminek a végén következik a halál. A másik lehetõség, ha az ember fiatalon hal meg.

Röviden összefoglalva tehát, A prédikátor könyve ismét halandóságunkra, életünk rövidségére emlékeztet, amikor életünket a párához hasonlítja. Fontos, hogy ne veszítsük szem elõl az örökkévalóság, az örök élet panorámáját, amit Isten Jézus Krisztus halála árán kínál fel minden embernek.

Olvassuk el Jelenések 21–22. fejezetét az Isten által tervezett világról. Mi az, amit a legnagyszerûbbnek tartunk? Mi érintette a szívünket leginkább? Próbáljuk meg elképzelni, milyen is lesz majd ott, az egész örökkévalóságon át! Ezt a reménységet kínálja Isten Krisztus által. Ugyan mi számít még ezen kívül? Komolyan vesszük ezt az ígéretet?

SOK BÖLCS MONDÁS

Március 27.  

Kedd

Préd 12:11–14 verseiben Salamon a bölcsességrõl, a tudásról szól, és utal rá, hogy mindig is igyekezett tanítani az embereket. A szövegbõl nem derül ki egyértelmûen, hogy írásainak összességére gondolt, vagy csak erre a könyvre. A lényeg azonban, hogy nem csupán az igazság megismerésére törekedett, hanem tovább is akarta azt adni.

Nézzük meg a 12. verset. Salamon kereste a “kívánatos” beszédet. Azt jelentené ez, hogy igyekezett a hallgatók kedvére tenni, és csak olyan dolgokról beszélni, amit hallani akartak? Nem valószínû, ha figyelembe vesszük, hogy mi is volt szavainak üzenete A prédikátor könyvében. A megoldás kulcsa valószínûleg a vers második felében rejlik. Valóban kívánatos módon akart szólni, csakhogy “igaz írás” és “igaz beszédek” által! Szavai sosem voltak annyira kívánatosak, hogy ne lettek volna igazak. Végsõ soron az igazság kívánatos, méghozzá abban az értelemben, hogy az igazság (a bûneinkért meghalt Jézus) kívánatos, szeretetre méltó azoknak, akik ismerik és elfogadják.

Olvassuk el a 13. verset. Mi a lényege ennek a szakasznak?

Az itt említett “ösztöke”, vagy “tüske” (11. vers, új prot. ford.) hegyes bot lehetett, amivel terelték a jószágot. A “szegek” hasonlatával együtt arra utal, hogy a bölcs ember beszédének kettõs hatása legyen: egyrészt cselekvésre késztessen, ugyanakkor fontos, hogy tanácsa az emberek emlékezetébe vésõdjön. Több bibliamagyarázó szerint az “egy pásztor” kifejezés Istenre utal (Zsolt 23:1; Jer 31:10; Jn 10:11–14), így lényegében a bölcs szavai Istentõl erednek. Röviden tehát, Salamon itt az isteni ihletésre utal. Õ is “a Szentlélektõl indíttatva” szólt, mint a többi bölcs és a próféták (2Pt 1:21).

Mi a 14. versben foglalt intés lényege?

Érdekes, hogy közvetlenül az ihletés kérdése után Salamon a könyvekkel kapcsolatos figyelmeztetéssel folytatja, pontosabban azoktól a könyvektõl int, amelyekbõl nem tanul jót az ember. Hányan rohannak örök vesztükbe úgy, hogy csak tanulnak! Ma, amikor az információ áradata vesz körül, különösen fontos, hogy jól meggondoljuk, mi az, amit meg akarunk tanulni!

A “tudás”-nak mely ágai vihetnek könnyen tévútra, ha nem próbáljuk meg a Szentírás által, az “egy pásztor” tanításával? Miért nem mindegy, hogy milyen ismeretre teszünk szert?

HIT, TÖRVÉNY ÉS ÍTÉLET

Március 28.  

Szerda

Az élettel, halállal és Istennel kapcsolatos gondolatok hosszú füzére után Salamon két verssel zárja könyvét (Préd 12:15–16). Hogyan foglalhatnánk össze e szakasz lényegét?

Itt találjuk A prédikátor könyvében írottak summáját, ami egy kissé hasonlít a Jelenések 14. fejezetében, a hármas angyali üzenetben kifejtett gondolatokhoz.

Olvassuk el Jel 14:6–12 verseit. Milyen elemeket fedezünk fel a szakaszban, amelyek hasonlóságot mutatnak Salamon zárszavával?

Salamon arra figyelmeztet, hogy tartsuk meg Isten parancsolatait – ez része a harmadik angyal üzenetének (Jel 14:12). Szól az ítéletrõl, amirõl az elsõ angyal üzenetében is hallunk (Jel 14:7). “Az Istent féljed” – a Biblia ezzel a kifejezéssel utal arra, hogy mit jelent hinni, bízni Istenben, imádni õt. Mindez részét képezi a hármas angyali üzenetnek (Jel 14:7–12). Isten félelme és tisztelete elválaszthatatlan egymástól. “Hajoljatok meg az Úr elõtt szent ékességben; rettegjen elõtte az egész föld!” (Zsolt 96:9). “Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a félelmedben” (Zsolt 5:8). Nem csoda hát, hogy az Isten tiszteletére felszólító elsõ angyal üzenete int, mint ahogy Salamon is tette: “féljétek az Istent”.

Salamon zárszavának három fõ gondolata kiemelkedõen fontos része a jelenvaló igazságnak. Azt jelentené ez, hogy az ihletés hatására Salamon kifejezetten a mi korunkra gondolva írta meg ezt a részt? Természetesen nem. Inkább valami más, szintén igen fontos kérdésre világít rá ez a gondolat. Nincs benne sem-mi újdonság. Kezdettõl fogva így hangzik az üzenet az Isten engesztelõ áldozatába vetett hitrõl, ami az Úr parancsolatai iránti engedelmességben mutatkozik meg, természetesen az ítélet kérdésével összefüggésben. Nem az adventisták találták ki, de Isten bennünket hívott el, hogy hirdessük a világnak.

Mit mondanánk, ha el kellene magyaráznunk, hogy mit jelent Istent félni és a parancsolatait megtartani?

A DOLOGNAK SUMMÁJA

Március 29.  

Csütörtök

Elérkeztünk A prédikátor könyve tanulmányozásának, egyben a tanulságok levonásának a végéhez is. Mi az üzenete e különös könyvnek, ami annyira elüt a Biblia szinte minden más iratától? Mit szûrhetünk le magunknak belõle?

Fussuk át ismét A prédikátor könyvét. Miközben újból áttekintjük, imádkozzunk. Nevezzük meg, mit tartottunk a legfontosabbnak. Mit üzent Is-ten személy szerint nekünk e könyv által? Mi az, amit megjegyeztünk, ami igazi segítség keresztényi életünkben? Beszélgessünk errõl a szombatiskolai csoportunkban!

Igazi élmény lesz meghallgatni egymás gondolatait! Az is egészen biztos, hogy Isten ezzel a könyvvel is figyelmeztetni akar, nehogy túlságosan felvegyük a világi szokásokat. Természetesen Isten teremtett ilyennek, amilyenek vagyunk, Õ alkotott meg úgy, hogy fizikai dolgok – Isten ajándékai – gyönyörrel töltsenek el, mindennek megvan a maga szerepe. A fizikai örömök köre azonban nem lehet az élet végcélja, hiszen a földi gyönyör is olyan, mint a pára. Az öregedés folyamatával az ember egyre kevésbé tudja élvezni, amit az élet kínál, a halálunk pillanatában pedig mind tovaszáll.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy A prédikátor könyve gondolkodásra késztet: kik vagyunk, miért élünk, hogyan kerültünk ide. A legfontosabb azonban, hogy mi lesz velünk, ha véget ér rövid életünk, ami nem más, mint felszálló pára. Isten ajándékokkal vett körül, de ezek az ajándékok nem tartósak, mint ahogy a földön semmi sem az.

Prédikátor 12 azt mondja el, amit Jézus egyetlen versben fejezett ki: “Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az õ lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az õ lelkéért” (Mt 16:26)? Milyen szomorú, hogy amiért oly sok ember feláldozza az életét, az csak elillanó pára. Tragikus, de leginkább azért, mert Isten nagy árat fizetett értünk, Jézus drága vére árán váltott meg, hogy kiszabadulhassunk “a nap alatt” zajló bolondságok és hiábavalóságok fogságából.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Március 30.  

Péntek

“Az ember ereje lényegében gyengeség, bölcsessége balgaság. Sikerünk nem talentumainkon és nem is képzettségünkön múlik, hanem az Istennel való élõ kapcsolaton. Amikor olyanok hirdetik az igazságot, akik saját képességeiket és tanultságukat akarják fitogtatni, megnyirbálják az igazság erejét. Elárulják, hogy vajmi kevéssé ismerik a hitet a gyakorlatban, szívükben és életünkben nem szenteltettek meg, hiúak és önteltek. Nem Jézustól tanulnak. Nem tudják bemutatni a Megváltót, hiszen õk maguk sem ismerik. Nem él bennük élénken annak a roppant nagy áldozatnak a képe, amit Krisztus hozott a vesztükbe rohanó emberek megmentéséért; szívüket nem lágyította meg, nem késztette elfogadásra” – (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 158–159. old.).

“Nem kell a föld végsõ határáig elmennünk bölcsességért, mert Isten közel van. Nem a képességeid tesznek eredményessé – ha meg is növeled õket –, hanem az, amit az Úr tesz érted. Sokkal kevésbé bízzunk abban, amit az ember tud tenni, és sokkal inkább abban, amit Isten tehet minden hívõ lélekért! Az Úr szeretné, ha hittel hozzá fordulnál. Szeretné, ha nagyszerû dolgokat várnál tõle. Szeretné megértetni veled mind a földi, mind a lelki dolgokat. Õ fogékonyabbá te-het. Meg tud áldani tapintattal és ügyességgel. Képességeiddel szolgálj, és bölcsességet Istentõl kérj! Õ adni fog” – (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 96–97. old.)

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Beszélgessünk a csütörtöki rész végén található kérdésrõl a csoportban! Ki milyen választ adott?

  2. Amennyiben alkalom adódik rá, beszélgessenek el az idõsek és a fiatalok az öregedés folyamatáról. Mit tanulunk az életrõl, Istenrõl, miközben korosodunk? Az idõsebbek mire taníthatják meg a fiatalabbakat?

  3. Milyen társadalmi hatásokra vezethetõ vissza, hogy az ember túlságosan belebonyolódik a világ dolgaiba? Hogyan segíthetünk egymásnak elkerülni a buktatókat?

  4. Segíthet-e a gyülekezet a tagoknak különbséget tenni az örökérvényû és az ideig-óráig való dolgok között? Elõfordulhat, hogy az arany és a salak közötti határvonalat elmosva, burkoltan ugyan, de mi is olyan dolgokat tüntetünk fel kívánatosnak, mint pl. a gazdagság, a hatalom, a tekintély, a befolyás és a tudás?

 

“Sátán mindig arra törekszik, hogy elkeserítsen, Isten azonban hittel és reménységgel akarja körülvenni az embert” – (Ellen G. White: Desire of Ages, 249. old)

“Az örökkévalóság trónusán ül, aki az emberi faj testvére lett. Mindenkire rátekint, aki arcát a Megváltó felé fordítja. Tapasztalatból tudja, milyen gyengeségekkel küzdenek az emberek, mire van szükségünk, és miben rejlik a minket érõ kísértések ereje... Õ vigyáz rád, Isten reszketõ gyermeke! Kísértések között hányódsz? Az Úr megszabadít! Gyengének érzed magad? Õ megerõsít! Úgy érzed, nem tudsz még eleget? Az Úr világosságot áraszt rád! Megsebeztek? Õ majd meggyógyít! Az Úr 'elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevérõl nevezi' (Zsolt 147:4), ugyanakkor Õ az, aki 'meggyógyítja a megtört szívûeket, és bekötözi sebeiket' (Zsolt 147:3).

Bármi legyen is az, ami felizgat, ami próbára tesz, bátran tárjuk ügyünket az Úr elé! Lelkünket körülveszi, kitartást ad. Megnyílik az út elõtted, hogy kiszabadulj a szégyen vagy a nehézségek hálójából. Minél gyengébbnek érzed ma-gad, minél reménytelenebbnek látod helyzeted, annál erõsebb leszel az Úr erejével. Minél nehezebb a teher, amit hordoznod kell, annál nagyobb áldásnak érzed, hogy Isten kezébe teheted le azt.

A körülmények elszakíthatják egymástól a barátokat, a hullámzó óceán habjait vetve közéjük, de nincs olyan körülmény, ami elválaszthat az Üdvözítõtõl. Bárhol is legyünk, Õ mindig jobb kezünk felõl áll, hogy támogasson, megtartson, erõsítsen és felvidítson. Krisztus szeretete a megváltottak iránt erõsebb annál, ahogy az édesanya szereti gyermekét. Kiváltságunk megpihenni az Úr szeretetében. Bízvást szólhatunk így: 'Bízom benne, hiszen az életét adta értem!' Az emberi szeretet megváltozhat, ám Krisztus szeretete változatlan! Ha segítségért kiáltunk hozzá, kinyújtja kezét, hogy megmentsen.

Jézus szeretné, ha tudnánk, hogy visszatért a mennybe, mint idõsebb testvérünk, ahol Isten korlátlan hatalommal ruházta fel. Általa a mi rendelkezésünkre is áll ez az erõ!” – Ellen G. White: My Life Today. 297. old.