SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

E HETI TANULMÁNYUNK: Prédikátor 6

“Nincs, ami ennél valóságosabb, ennél rettenetesebb lenne. Bármilyen nagy hõs is legyen az ember, ily végre jut még a legnemesebb is. Gondolkodjunk hát el ezen, majd pedig mondjuk ki: Vajon nem igaz, méghozzá minden kétséget kizáróan, hogy semmi jó nincs az életben, csak az eljövendõ élet reménységében?! Csupán annyira lehetünk boldogok, amennyire közel kerülünk ahhoz. Keserû bánat nem terheli többé azt, aki tökéletes bizonyosságot nyert az örökkévalóságról, és nem lehet boldog, aki nem tekint elõre az örökkévalóságra” – (Blaise Pascal, Pensees).

Pascal a XVII. században a maga módján fejtett ki néhány olyan gondolatot, amirõl már Salamon is írt A prédikátor könyvében. A hét során tovább hallgatjuk Salamon kesergését, vagy inkább tûnõdését a bûnbe süllyedt világ életét terhelõ, zavaró dolgokról, egyenlõtlenségekrõl és igazságtalanságokról.

Az 1930-as években a föld legbiztonságosabb helyét akarták megtalálni a világ legnevesebb gondolkodói, akik aggodalommal tekintettek a jövõre. Pontosabban azt kutatták, hogy bolygónkon hol a legkisebb a valószínûsége a háború fenyegetésének. E kiváló koponyák a legjobb erõforrások, a legpontosabb adatok felhasználásával, a legalaposabb elemzés után megnevezték az ideális helyszínt, amit az 1930-as években a legbiztonságosabb helynek tartottak: egy sziget a Csendes-óceán területén. A neve? Okinawa.

Jól tudjuk, hogy bûnös világban élünk. Bûn, halál és szenvedés hatja át az egész bolygót. Mai állapotában földünk korántsem olyan, mint amilyennek Isten eredetileg tervezte. Nincs semmi “a nap alatt”, amire teljes biztonsággal hagyatkozhatnánk, még a talajra sem a talpunk alatt, mint ahogy tapasztalta, aki már legalább egy földrengést átélt.

Persze bizonyos értelemben ez lehet jó is. Miért? Azért, mert mai formájában a föld nem az otthonunk. Bolygónkra pusztulás vár (2Pt 3:10–13), itt minden elmúlik (Lk 21:33; Jel 21:1). A ránk leselkedõ egyik legnagyobb veszély, hogy elfeledkezünk errõl, mert úgy belemerülünk a világ dolgaiba, vagy annyira szeretjük a világot, és végül azzal együtt pusztulunk el.

Az Ószövetségben számtalan helyen figyelmezteti népét az Úr, hogy szakadjanak el a világ szokásaitól, tanításaitól és bálványaitól, olyan dolgoktól, amelyek végeredményben nem menthetnek meg. Sõt, nemcsak, hogy nem menthetnek meg, de megelégedettséget sem adnak.

1929 októberében kezdõdött a nagy gazdasági világválság, az amerikai tõzsdén drámai árzuhanás következett be. Befektetõk ezrei hatalmas összegeket veszítettek, rengeteg ember vagyona elúszott, sokan teljesen tönkrementek úgy a gazdagok, mint a szegények közül. Egy vagyonos üzletembernek három háza is volt, mégis szempillantás alatt az utcára került a családjával együtt. Majdnem két évig egy híd alatt húzták meg magukat, és abból jutottak némi betevõ falathoz, hogy megmaradt ruhadarabjaikból, apróságaikból adogattak el, amit csak tudtak. Ez a család alig két évvel korábban hosszú hajóutat tett, Európában vakációztak.

Olvassuk el Mt 6:19–20 verseit (lásd még Lk 12:33). Az értjük, hogy nem kell földi kincseket gyûjteni, de hogyan gyûjthetünk kincset a mennyben? Válaszoljunk erre a kérdésre, majd fogalmazzuk meg azt is, hogyan gyûjtünk kincset a mennyben személyesen mi.

Isten a családot áldásul szánta. Az egymást szeretõ szülõk gyengéd érzelemmel, gondoskodással veszik körül gyermekeiket. Az emberek egyik legnagyobb öröme mindig is a családi szeretet, összetartozás, meghittség volt. Természetesen Sátán és a bûn is valóság. Ebbõl következõen ugyan igazi öröm forrásául szolgál a család, de áraszthat hihetetlen fájdalmat és szenvedést is.

A felsorolt esetek többsége szélsõséges. Salamon viszont az ideális helyzetrõl ír Préd 6:3–ban. Még ha az ember hosszú ideig él, és sok gyermeke születik is, akkor sem lesz teljesen megelégedett. Olyan belsõ vágyódás él bennünk a teremtés óta, amit ezen a világon maradéktalanul semmi, még a nagy, szeretõ család sem olthat ki.

“Az emberek, sõt az állatok is olyan vágyakkal jönnek a világra, amelyeket ki lehet elégíteni. Az újszülött éhes – a megoldás az ennivaló. A kiskacsa úszni akar, és van is, amiben úszhat: a víz. A szexuális vágyakat a nemi élet elégíti ki. Ha pedig olyan vágyódás él bennem, amit a földön semmi nem csillapíthat, akkor erre az a legvalószínûbb magyarázat, hogy Isten nem erre a világra teremtett” – (C. S. Lewis: Mere Christianity [New York: Simon and Schuster, 1996], 121. old.).

Játszadozzunk el egy kitalált történettel. Tegyük fel, hogy egy másik világ két lakója beszélget egymással. Így szól az egyik: “Azon tûnõdöm, mi is az élet értelme. Itt vagyok pl. én, már megöregedtem. Jó életem volt, de hamarosan véget ér. Hányan éltek már elõttem, és hányan jönnek még utánam! Egy darabig itt vagyunk, azután eltûnünk a színrõl. Az élet gyorsan tovaszáll. Most leszek 5 000 éves, pedig mintha csak tegnap lett volna a 4 000. születésnapom! Van valami értelme az egésznek?”

Éppen arra utal ez a fantázia szülötte példa is, mint amit Préd 6:1–7-ben fogalmazott meg Salamon. Az élet igazságtalanságán és egyenlõtlen viszonyain keseregve egy újabb példát hoz: a halva született gyermek (új protestáns fordítás). Vö. Préd 4:1–3, ahol azt fejtegeti, hogy jobb így meghalni, mint az élet céltalanságát és szenvedését látni. Nem túl derûs kép, de ha a mostani valójában gondolunk a világra, amin túl nem lenne mit várni, akkor nehezen cáfolhatnánk Salamon érvelését. Ugyan mi célja az értelmetlen életnek?

Az élet csakugyan hamar tovaröppen, de talán így is van ez jól a bûn világában. Ugyan ki szeretne, mondjuk 5 000 évig élni fájdalmak és szenvedés közepette? Iszonyodunk a haláltól, pedig a halottaknak megváltás, csak a hátramaradottaknak nem!

Soroljuk fel az örök életre vonatkozó legkedvesebb bibliaszövegeinket. Felhasználhatjuk az elõbbi igéket, de kereshetünk másokat is. Olvassuk fel, amit összegyûjtöttünk, majd imádkozzunk, kérjük Isten ígéreteit! Beszélgessünk ezeknek a bibliaszövegeknek az üzenetérõl szombatiskolai csoportunkban.

A prédikátor könyve 6. fejezetének utolsó 6 versében Salamon tovább kesereg az emberiség sorsáról gondolkodva. Más oldalról megközelítve fejezte ki a 7. versben, amirõl az eddigiekben is szólt, mégpedig azt, hogy a földi életben nem létezik igazi, tartós boldogság. Természetesen ez igaz, mindannyian jól tudjuk.

Alexander Pope, angol költõ arról írt, hogy “az élvezetek mindig a kezünk ügyében, a szemünk elõtt vannak”, mégis amikor megtesszük, amire vágytunk, nincs meg az elõre elképzelt öröm. Csak a várakozás idején, csak “elõre tekintve” tûnik minden olyan nagyszerûnek, a valóságban nem kapjuk meg azt, ami-re vártunk.

Préd 6:8–12 ismét elég nehéz szakasz, szintén az élet általános hiábavalóságáról szól. Nem elégszünk meg azzal, amink van. Ugyan mit számít, hogy bölcs vagy balga az ember? Nem állhatunk meg a küzdelemben az erõsebbekkel szemben. Olyan sokszor elõfordul, hogy hiábavaló minden szavunk. A sort pedig így zárja: Ugyan ki tudja, hogyan töltsük rövid életünket? Ismét csak gondoljunk arra, hogy Salamon itt az Istentõl elfordult ember életérõl ír, akkor nagyon is helyénvalónak találjuk szavait.

“A világ nagy igyekezettel tanulmányozza, hogy lehet mulandó anyagi haszonra szert tenni, miközben a lelki dolgokat elhanyagolják. Ugyanígy tesz sok gyülekezeti tag is. Amikor végsõ számadásra szólítja õket Isten, szégyenkezniük kell, de meg is döbbennek majd, hogy nem ismerték fel az igazi gazdagságot, és nem gyûjtöttek kincset a mennyben. Ajándékaikat és adományaikat az igazság ellenségeinek adták. Arra számítottak, hogy eljön majd az idõ az életben, amikor befektetésük megtérül” – (Ellen G. White: Selected Messages, 2. köt. 134. old.).

“Minden család egy-egy gyülekezet, ahol a szülõk a vezetõk. A szülõk számára az legyen a legfontosabb, hogy mindent megtegyenek gyermekeik üdvösségéért. Jó befolyás árad az otthonban, ha az apa és az anya, mint a család papja és tanítója, megingathatatlanul kitart Krisztus oldalán. Az ilyen megszentelt hatás érezhetõ lesz a gyülekezetben, minden hívõ felismeri. Isten mûvét sok akadály hátráltatja, mert annyira hiányzik az igazi istenfélelem és megszentelõdés a családban. Az ember nem áraszthat olyan befolyást maga körül, ami nem jellemzi otthonában és munkahelyi magatartásában” – (Ellen G. White: Child Guidance, 549. old.).

1. Olvassuk fel a csütörtöki rész végén összegyûjtött bibliaszövegeket. Beszélgessünk ezekrõl a gondolatokról.

2. Ki mit tapasztalt a világ mulandó és csalóka dolgaival kapcsolatban? Milyen tanulságot szûrhetünk le a csoportban elhangzó példákból?

3. Keresztényként jól tudjuk, a földön minden csak ideig-óráig tart, mégis olyan könnyen magával ragadhat a világi élet, hogy még örök életünket is veszélyeztetjük miatta. Mi a megoldás erre a problémára?