7. tanulmányhoz − 2007 Február 10 - 16.
A LÉLEK GYÖTRELME
Vasárnap
II. Pét. 3,10-13.
Az Úr napja pedig úgy jõ majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévõ dolgok is megégnek.
Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,
A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tûzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
De új eget és új földet várunk az õ ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
Luk. 21,33.
Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.
Jel. 21,1.
Ezután láték új eget és új földet; mert az elsõ ég és az elsõ föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
Zsolt. 115,1-7.
Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsõséget, a te kegyelmedért és hívségedért!
Miért mondanák a pogányok: Hol van hát az õ Istenök?
Pedig a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi.
Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája.
Szájok van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak;
Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak;
Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az õ torkukkal.
Ésa. 44,9-17.
A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.
Ki alkotott istent, és bálványt ki öntött? a mely semmit sem használ!
Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyûljenek össze mind és álljanak elõ; féljenek, szégyenüljenek meg együtt!
A kovács fejszét készít, és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt põrölylyel, és munkálja azt erõs karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad.
Az ács mérõzsinórt von, és lefesti azt íróvesszõvel, és meggyalulja azt, a czirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék.
Czédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdõ fáiban, fenyõt plántál, a melyet az esõ fölnevel.
Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belõlök és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sõt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és elõtte leborul;
Felét tûzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tûznél valék!
Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem!
Ésa. 45,20-22.
Gyûljetek egybe és jõjjetek elõ, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják, és könyörögnek oly istenhez, a ki meg nem tart!
Jelentsétek meg és hozzátok elõ, sõt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtõl fogva és jelenté meg elõre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem.
Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!
Hétfõ
Préd. 6,1-2.
Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, és nagy baj az az emberen;
Mikor valakinek az Isten ád gazdagságot és kincseket és tisztességet, és semmi nélkül nem szûkölködik, valamit kivánhat lelkének, és az Isten nem engedi néki, hogy éljen azzal, hanem más ember él azzal: ez hiábavalóság és gonosz nyavalya!
Máté 6,19-20.
Ne gyûjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;
Hanem gyûjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Luk. 12,33.
Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti.
Kedd
I. Móz. 4,1-8.
Azután ismeré Ádám az õ feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szûli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
És ismét szûlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lõn, Kain pedig földmívelõ.
Lõn pedig idõ multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcsébõl.
És Ábel is vive az õ juhainak elsõ fajzásából és azoknak kövérségébõl. És tekinte az Úr Ábelre és az õ ajándékára.
Kainra pedig és az õ ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fõvel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bûn az ajtó elõtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
És szól s beszél vala Kain Ábellel, az õ atyjafiával. És lõn, mikor a mezõn valának, támada Kain Ábelre az õ atyjafiára, és megölé õt.
I. Móz. 37,19-36.
És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó!
Most hát jertek öljük meg õt, és vessük õt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az õ álmaiból.
Meghallá pedig Rúben és megmenté õt kezökbõl, és mondá: Ne üssük õt agyon.
És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek õt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa õt kezökbõl, hogy visszavigye atyjához.
És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.
És megragadák õt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne.
Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jõ vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba.
És monda Júda az õ atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az õ vérét?
Jertek adjuk el õt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbõl való õ. És hallgatának rá az õ atyjafiai.
És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: azok pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.
És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit.
És megtére az õ atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?
Akkor vevék a József felsõ ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felsõ ruhát a vérbe.
És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?
És megismeré azt, és monda: Fiam felsõ ruhája ez, fenevad ette meg õt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.
És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az õ fiát sokáig.
Felkelének pedig minden õ fiai, és minden õ leányai, hogy vígasztalják õt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá õt az atyja.
A Midiániták pedig eladák õt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fõemberének, a testõrök fõhadnagyának.
II. Sám. 11,1-4.
Lõn pedig az esztendõ fordulásakor, mikor a királyok hadba szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az õ szolgáit õ vele, és mind az egész Izráelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba városát; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.
És lõn estefelé, mikor felkelt Dávid az õ ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetõrõl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala.
És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felõl, és monda egy ember: Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége?
Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá õt; ki beméne õ hozzá, és vele hála, mikor az õ tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az õ házához.
II. Sám. 13,1-14.
Lõn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté õt.
Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az õ hugáért, Támárért; mert szûz vala, és Amnon elõtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen.
Vala azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.
Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem.
És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jõjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem elõtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az õ kezébõl egyem.
Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy õt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jõjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon elõttem egy pár bélest, és hadd egyem az õ kezébõl.
Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki.
Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, õ pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála õ elõtte, és megfõzé a bélest.
Elõhozá annakutána a serpenyõt, és kitölté eleibe; de õ nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellõlem mindenkit; és kimenének mindnyájan elõle.
Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedbõl; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.
És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá õt, és monda néki: Jõjj, feküdj mellém, húgom.
Õ pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.
És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tõled.
Õ azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erõsebb levén nála, erõt vett rajta, és vele feküvék.
Máté 10,35-37.
Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az õ atyja, a leány és az õ anyja, a meny és az õ napa közt;
És hogy az embernek ellensége legyen az õ házanépe.
A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.
I. Kor. 5,1.
Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, a milyen a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye.
Szerda
Préd. 6,1-7.
Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, és nagy baj az az emberen;
Mikor valakinek az Isten ád gazdagságot és kincseket és tisztességet, és semmi nélkül nem szûkölködik, valamit kivánhat lelkének, és az Isten nem engedi néki, hogy éljen azzal, hanem más ember él azzal: ez hiábavalóság és gonosz nyavalya!
Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az õ esztendeinek napja sok, de az õ lelke a jóval meg nem elégszik, és nem lesz temetése néki: azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek,
Mert hiábavalóságra jött, setétségben megy el, és setétséggel fedeztetik be neve,
A napot sem látta és nem ismerte; tûrhetõbb ennek állapotja, hogynem amannak.
Hogyha kétezer esztendõt élt volna is, és a jóval nem élt: avagy nem ugyanazon egy helyre megy-é minden?
Az embernek minden munkája szájáért van; mindazáltal az õ kívánsága be nem telik.
Préd. 4,1-3.
Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, a melyek a nap alatt történnek, és ímé, nyilván van azoknak, a kik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vígasztalójok nincs nékik; és az õket nyomorgatóknak kezekbõl erõszaktételt szenvednek, és vígasztalójuk nincs nékik.
És dicsérém én a megholtakat, a kik már meghaltak vala, az élõk felett, a kik még élnek;
De mind a kettõnél boldogabbnak azt, a ki még nem lett, a ki nem látta azt a gonosz dolgot, a mely a nap alatt történik.
Ján. 5,28-29.
Ne csodálkozzatok ezen: mert eljõ az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az õ szavát,
És kijõnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt mûvelték, a kárhozat feltámadására.
Ján. 6,54.
A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Ján. 10,28.
És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja õket az én kezembõl.
II. Tim. 1,10.
Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, a ki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,
Zsid. 2,14.
Mivel tehát a gyermekek testbõl és vérbõl valók, õ is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
Jel. 21,4.
És az Isten eltöröl minden könyet az õ szemeikrõl; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsõk elmúltak.
Csütörtök
Préd. 6,7-12.
Az embernek minden munkája szájáért van; mindazáltal az õ kívánsága be nem telik.
Mert miben különbözik a bölcs a bolondtól, és miben a szegény, a ki az élõk elõtt járni tud?
Jobb, a mit ember szemmel lát, hogynem a lélek kivánsága; ez is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme!
Valami van, régen ráadatott nevezete, és bizonyos dolog, hogy mi lesz az ember, és nem perlekedhetik azzal, a ki hatalmasb nálánál.
Mert van sok beszéd, a mely a hiábavalóságot szaporítja; és mi haszna van az embernek abban?
Mert kicsoda tudhatja, mi legyen az embernek jó e világon, az õ hiábavaló élete napjainak száma szerint, a melyeket mintegy árnyékot tölt el? Kicsoda az, a ki megmondhatná az embernek, mi következik õ utána a nap alatt?
I. Móz. 3,19.
Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
Zsolt. 104,29.
Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
Ésa. 57,12-13.
Én jelentem meg igazságodat, és csinálmányaid nem használnak néked.
Ha kiáltasz: szabadítson meg téged bálványid raja; mindnyájokat szél viszi el, lehelet kapja fel, és a ki bennem bízik, örökségül bírja a földet, és örökli szent hegyemet.
Ján. 8,34.
Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bûnt cselekszik, szolgája a bûnnek.
Róm. 7,5.
Mert mikor a testben voltunk, a bûnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak;
Eféz. 2,12.
Hogy ti, mondom, abban az idõben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitõl távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon;
Péld. 1,5-7.
Hallja a bölcs és öregbítse az õ tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.
Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.
Péld. 3,35.
A bölcsek tisztességet örökölnek; a bolondok pedig gyalázatot aratnak.
Péld. 10,1. 14.
A bölcs fiú örvendezteti az õ atyját; a bolond fiú pedig szomorúsága az õ anyjának.
A bölcsek tudományt rejtegetnek; a bolondnak szája pedig közeli romlás.
Péld. 12,15.
A bolondnak haragja azon napon megismertetik; elfedezi pedig a szidalmat az eszes ember.
Péld. 14,1. 3.
A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja el azt.
A bolondnak szájában van kevélységnek pálczája; a bölcseknek pedig beszéde megtartja õket.
Péld. 15,7.
A bölcseknek ajkaik hintegetnek tudományt; a bolondoknak pedig elméje nem helyes.
Péld. 17,10-12.
Foganatosb a dorgálás az eszesnél, mint ha megvernéd a bolondot százszor is.
Csak ellenkezést keres a gonosz, végre kegyetlen követ bocsáttatik ellene.
Találjon valakire a fiától megfosztott medve, csak ne a bolond az õ bolondságában.
Péld. 21,20.
Kivánatos kincs és kenet van a bölcsnek házában; a bolond ember pedig eltékozolja azt.
Máté 7,24-27.
Valaki azért hallja én tõlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, a ki a kõsziklára építette az õ házát:
És ömlött az esõ, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dõlt össze: mert a kõsziklára építtetett.
És valaki hallja én tõlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, a ki a fövényre építette házát:
És ömlött az esõ, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.
Máté 25,1-13.
Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szûzhöz, a kik elõvevén az õ lámpásaikat, kimenének a võlegény elé.
Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elõvevék, nem vivének magukkal olajat;
Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az õ edényeikben.
Késvén pedig a võlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
Éjfélkor pedig kiáltás lõn: Ímhol jõ a võlegény! Jõjjetek elébe!
Akkor felkelének mind azok a szûzek, és elkészíték az õ lámpásaikat.
A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendõ nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a võlegény; és a kik készen valának, bemenének õ vele a menyegzõbe, és bezáraték az ajtó.
Késõbb pedig a többi szûzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
Õ pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljõ.