SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

12. tanulmány   −  2006  június 10 - 16.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

 A SZENTLÉLEK ELLENI BŰN

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 12:22—31; Márk 3:22—30; 10:45; Lukács 18:10—14; János 3:14—16; 1Korintus 15:3; 1Timóteus 1:15; Zsidók 2:9

“Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, amelyekkel káromlanak: de aki a Szentlélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó” (Mk 3:28—29).

A Biblia kemény részei közül talán éppen ez a szakasz az egyik legnehezebben érthető. Ha figyelembe vesszük, ki volt Jézus, és mi mindent vállalt bűneink megbocsátásáért, reszketnünk kellene a félelemtől a puszta gondolatra is, hogy létezik olyan bűn, amelyre még a kereszt sem szerezhet bocsánatot. Isten megbocsáthatja a gyilkosságot, a vérfertőzést, az önteltséget, a házasságtörést, a rablást, a bálványimádást, sőt még a Krisztust káromló szavakat is (Mt 12:21—32; Ef 1:7), mégis Jézus szavai szerint: “aki a Szentlélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó” (Mk 3:29). Rendkívül komoly gondolat ez!

Logikus, hogy feltegyük a kérdést: mi is az úgynevezett “megbocsáthatatlan bűn” (mellesleg ez a kifejezés sehol nem szerepel a Szentírásban!)? Úgy tűnik, a gondolat, hogy létezik olyan bűn, amelyre nincs bocsánat, éles ellentétben áll mindazzal, amit Istenről tudunk, aki oly sokat vállalt bűneink megbocsátásáért. Ezért is annyira fontos tanulmányozni ezt a kérdést, hiszen mindannyiunknak tisztában kell lennünk azzal az egyetlen dologgal, amely — Jézus szavai szerint — “az örök kárhozat” (29. vers) veszélyét hordozza.

A BŰNÖSÖK MENTÉSE

Vasárnap június 11.

Mi volt Krisztus célja földre jövetelével 1Tim 1:15 szerint?

_______________________________________________________________

Több kötet is kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljuk, mi minden késztette a felbecsülhetetlen áldozat meghozatalára Jézus Krisztust, a Fiú Istent, aki isteni természetét az emberi természettel elfátyolozta, és olyan halállal halt meg helyettünk, amit mi, bűnösök érdemelnénk meg. Jézus életének és halálának az okai között szerepelnek a következők:

  1. Azért jött, hogy bemutassa az emberiségnek Istent (Jn 14:9).

  2. Azért jött, hogy Isten szolgája legyen, és bemutassa, mi is a szolgálat lényege (Mt 20:25—28; Fil 2:5—7).

  3. Azért jött, hogy példát mutasson a helyes életre (1Pt 2:21; 1Jn 2:6).

  4. Azért jött, hogy hűséges és könyörületes Főpapunk legyen (Zsid 2:17—18).

Bármilyen fontos is mindez, értelmetlen lenne anélkül, ami kétség kívül Jézus földi szolgálatának csúcsát jelenti.

Olvassuk el Mk 10:45; Jn 3:14—16; 1Kor 15:3; Zsid 2:9 és 1Jn 3:8 verseit! Mi tette szükségessé Jézus földi életét és halálát ezen szövegek szerint?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Jézus eljövetelének és halálának okai közül — legalábbis számunkra — a legfontosabb, hogy megment a bűn törvényes következményétől, a haláltól, méghozzá az örök haláltól. Jézus ezt bárkinek megadhatja, aki elfogadja Őt. Minden hívő üdvösséget nyer, először a zsidók, azután a pogányok (Róm 2:10). A hívők elkerülik az “örök kárhozatot”, amire figyelmeztetett Jézus számos helyen, beleértve Mk 3:29-et, amikor arról a bűnről szólt, amely ilyen rettenetes véghez vezet. Ha a Jézusba vetett hit által kerülhetjük el az “örök kárhozatot”, és ha a “megbocsáthatatlan bűn” vége az “örök kárhozat”, akkor vajon mi lehet a “megbocsáthatatlan bűn”?

“MINDEN BŰN ÉS KÁROMLÁS”

Hétfő június 12.

Foglaljuk össze, milyen környezetben mondta el Jézus Mt 12:22—31- ben leírt szavait! Kikhez szólt? Mire utalt a “megbocsáthatatlan bűnnel” kapcsolatban (lásd még: Mk 3:22—30)?

Jézus nem minden összefüggés nélkül mondta ezt a kemény figyelmeztetést. Azoknak a farizeusoknak válaszolt, akik egyik gyógyítását látva azt állították, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének hatalmával űzte ki a gonosz lelkeket (Mt 12:24). Ilyen magatartást tanúsítottak a farizeusok, látva Jézus isteni hatalmának tagadhatatlan bizonyítékait: szent életét, amit később pusztán számításból ők is elismertek (Jn 8:46); természetfeletti gyógyításait (Mt 8:14—17; Mk 1:29—34; stb.); amikor ördögöket űzött ki (Mt 9:32—33); halottat támasztott fel (Lk 7:11—17).

Mivel nem voltak hajlandóak elismerni Krisztus isteni voltát, és mivel szántszándékkal szembehelyezkedtek vele, kénytelenek voltak tetteire más magyarázatot találni. Sátánnak tulajdonították az Isten munkáját. Bezárták elméjüket, nem engedték, hogy a Szentlélek meggyőzze őket.

A Szentlélek szívünkre és elménkre hat az igazsággal (Jn 14:17; 16:13), és meggyőz a bűnről (Jn 16:8). Isten ugyan hosszútűrő, kegyelmes, és nem akarja, hogy bárki is elvesszen (2Pt 3:9), Szentlelke mégsem munkálkodik vég nélkül a hajthatatlan ember szívében (1Móz 6:3). Ha valaki kitartóan ellenáll a Szentlélek késztetésének, és elutasítja azt, akkor egy idő múlva már nem szól hozzá, és az ember rettenetes sötétségben marad.

Valószínűleg ez az az állapot, amelyre Pál úgy utalt, hogy egyesek “meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben” (1Tim 4:2). A Szentlélek elleni bűnben vétkes ember számára lezárult a próbaidő, számára “többé nincs bűnökért való áldozat” (Zsid 10:26—27).

Az eddigiek alapján hogyan foglalhatjuk össze a Szentlélek elleni bűn kérdéskörét?

A MEGBOCSÁTHATATLAN BŰN

Kedd június 13.

A bűn hatása végzetes, Isten azonban örömmel bocsát meg. Nem kell elkárhoznunk, még akkor sem, ha “mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3:23). Jézus azért halt meg, hogy megszerezze a jogot, amely által megbocsáthat a bűnbánó bűnösöknek.

Van azonban egy bűn, amely megbocsáthatatlan, elkerülhetetlenül örök halálba taszít. Ha valaki nem hajlandó elfogadni Isten megtérésre intő jóságát (Róm 2:4), és Isten kegyelmét folyton visszautasítja, végül elköveti azt.

Olvassuk el ismét Mt 12:31 és Mk 3:29-et és az előttük-utánuk lévő szakaszokat! Mit tudhatunk meg az előbbi kérdéssel kapcsolatban?

A Szentlélek elleni bűn annak az állandó elvetése, amit Krisztus tett értünk. Mindez elkerülhetetlenül megvakítja az embert a lelki dolgok érzékelésére, megkeményíti szívét, hogy ne fogadja el a Lélek késztetését. Végül teljes lesz a lelki sötétség, az ember örökre elvész, mert tönkretette lelki fogékonyságát a Lélek késztetésére.

Azért “megbocsáthatatlan”, ha valaki elzárkózik a Szentlélek hatalma elől, mert a Szentlélek segítsége nélkül még megbánni sem tudjuk vétkünket, nem térhetünk meg belőle. Isten soha nem kényszerít, ezért ebben az állapotban nem tehet az elutasító emberért semmit. Ilyen helyzetben az ember önmagát vágja el az üdvösségtől saját választásával.

Mt 12:32 és Mk 3:29 újbóli olvasásakor figyeljük meg, hogyan kapcsolja össze Jézus a beszédet a megbocsáthatatlan bűnnel! Vajon miért?

A biblia a szavakat cselekedetekként ítéli meg. Azok részét képezik az általuk bemutatott valóságnak. Isten szólt, és a világ létrejött (1Móz 1). Jézusról olvassuk, hogy “az Íge testté lett” (Jn 1:14). A héberben leggyakrabban a dabar szót használják az igére, amit úgy is fordíthatunk, hogy dolog, történelem és prófécia, mert a szavakat ahhoz a valósághoz kapcsoljuk, amelyre utalnak. Jézus a Szentlélek elleni beszédet egyenértékűnek tekinti annak az igazságnak az állandó visszautasításával, amit a Szentlélek akar közölni az emberrel. A szavak elválaszthatatlanul kötődnek a tettekhez.

Gondoljunk arra, amikor valaki szavakkal bántott meg bennünket! Ez is mutatja, hogy a beszéd nagyon is komoly dolog. Fogadjuk meg Istennek, hogy mostantól fogva jobban ügyelünk arra, mit mondunk!

A LÉLEK FEDDÉSE

Szerda június 14.

“És az (a Szentlélek), mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem” (Jn 16:8—9).

Az ember csak akkor reménykedhet az üdvösségben, ha elismeri önmagáról, hogy bűnös. Csak az kéri a Megváltó segítségét, aki érzi, hogy bűnös. Az egyik legfontosabb dolog, amire szükségünk van az, hogy tudatában legyünk bűnösségünknek. Az ember önmagától képtelen ezt felismerni, a Szentlélek előjoga és tevékenysége, hogy meggyőzzön erről. Munkájában az első lépés, hogy az embert saját bűnös állapota és ennek következtében elveszettsége tudatára ébreszti. A Szentlélek nem csak vigasztal, hanem emellett és elsősorban meg is győz a bűnről. Azokat vigasztalja, akik már belátták és beismerték bűneiket Istennek, és így megbékültek vele.

Milyen drámai példa bizonyítja a Lélek bűnről meggyőző hatalmát (Lk 19:8—9)? Milyen példával érzékeltette Jézus, hogy a bűnbánó bűnös üdvösségre juthat? Hogyan mutatott rá ugyanakkor az önmagát igaznak tartók reménytelen helyzetére (Lk 18:10—14)?

“Ismerjük meg önmagunkat, hogy önismeretünk bűnbánatra késztessen! Csak ezután lelhetünk bocsánatra és békére. A farizeus nem érezte magát bűnösnek; ezért a Szentlélek nem munkálkodhatott benne. Lelkét önigazultságának páncélja vette körül, amelyen Isten nyilai — az angyalkéz hegyezte és irányította nyilak — nem tudtak áthatolni. Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 105. old.).

Amikor az ember szembetalálja magát Isten igazságosságával és szentségével, mint ahogy ez Ésaiás prófétával történt (Ésa 6:5—6), a Szentlélek meggyőzi bűnösségéről és arról, hogy csakis ítélet és teljes pusztulás vár rá, ha Jézus közbe nem lép. A Szentlélek meggyőző ereje ezért annyira szükséges ahhoz, hogy eljussunk Krisztushoz. Képzeljük csak el azoknak a reménytelen helyzetét, akik saját keménységük folytán érzéketlenné tették önmagukat a Szentlélek késztetésének elfogadására!

Milyen módon lehet hasznos eszköz a bűntudat Isten kezében? Mikortól válik ártalmassá, olyan eszközzé, amit az ördög használ? Hogyan ismerhetjük fel a különbséget?

A BŰNBÁNAT ÉS A MEGBOCSÁTHATATLAN BŰN

Csütörtök június 15.

Vannak hívők, akik félelemben élnek, hogy talán már elkövették a megbocsáthatatlan bűnt. Bizonyos szempontból érthető ez az aggodalom. Bűnösök vagyunk, ha percről perce nem állunk szüntelen a Szentlélek irányítása alatt, szinte minden szörnyűség kitelik tőlünk. Aki pedig megismerte az Urat, és egy pillanatra felvillant előtte Isten szentsége, saját bűnének tudatát iszonyatosan súlyosnak, kárhozatra méltónak érezheti. A bűntudat teljesen a porba sújthatja. Minden bizonnyal a legtöbb keresztényt gyötörte már élete valamely pontján a félelem, amikor úgy érezte, hogy ügye reménytelen, semmi nem sikerül, és talán már a megbocsáthatatlan bűnt is elkövette.

A megbocsáthatatlan bűn azt jelenti, hogy az ember folyamatosan elutasítja a Szentlélek késztetését. Miért mondhatjuk, hogy aki ettől fél, az biztosan nem követte még el e szörnyű bűnt (lásd még: Zsolt 51:3—6; Lk 5:8; 18:13)?

Amennyiben az ember elkövet valamilyen bűnt, legyen az akár bűncselekmény, ez még nem feltétlenül végleges akadálya üdvösségének. Jézus bárkit megmenthet, aki kész elfogadni az üdvösséget. Nem elsődleges célja, hogy az emberek szégyenletes múltjában kutakodjon. Kiontott vére eltörölhet minden bűnt és hiányosságot. A bűnbocsánatnak csak egy feltétele van, méghozzá a bűnbánat, ami csakis a Szentlélek munkája nyomán alakul ki. Amíg az ember hajlandó a megtérésre, elnyerheti a bűnbocsánatot.

Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy nem kezelhetjük könnyedén a bűnt. Minden egyes bűn keményít az emberen, minden botlásunk oka, hogy elutasítottuk a Szentlélek meggyőző erejét. Minél többször fordul ez elő, annál könnyebb ismételten elkövetni ugyanazt a dolgot. Igaz ugyan, hogy mindig megtérhetünk, és bocsánatot találhatunk, de minél több bűnt követünk el, annál inkább megkeményítjük szívünket éppen a Szentlélekkel szemben, aki megtérésre vezet. Ezért olyan különösen fontos, hogy nap mint nap kérjük Istent, tisztítson meg, újítson meg, rajzolja meg bennünk a Megváltó képmását (lásd: 1Kor 10:13; Gal 5:16; Tit 3:5).

Előfordult már, hogy Krisztus melletti döntésünk után is úgy éreztük, biztosan elveszünk? Mi váltotta ki ezeket az érzéseket? Végül mi szabadított meg ettől? Mit tanultunk az esetből, amivel segítségére lehetünk annak, aki szintén reménytelen helyzetben érzi magát?

Péntek június 16.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 577—579. old.; Jézus élete, 264—267 és 474—478. old.; Az apostolok története, 50—51. old.; Krisztus példázatai, 100—102. old.

“Ha valaki ellenáll a Szentlélek munkájának, az elzárja önmagát a megtérés és a hit lehetőségétől” (Ellen G. White: Jézus élete, 264—265. old.). “Minden tisztátalan gondolat beszennyezi a lelket, tompítja az erkölcsi érzéket, s közömbösíti a Szentlélek hatását” (Ellen G. White: Jézus élete, 248. old.).

“Viszont, ha valaki újból és újból visszautasította Isten vezetését, és így elveszítette a képességét, hogy felismerje a jóságot, amikor látja; ha erkölcsi értékrendje felborult, ezért a gonoszt jónak, a jót pedig rossznak tartja, akkor, ha még meg is szólítja Jézus, nincs tudatában bűnösségének. Ezért nem juthat megtérésre, nem nyerhet bűnbocsánatot sem. Ez a Szentlélek elleni bűn” (William Barclay, The Gospel of Mark [Philadelphia: The Westminster Press, 1976.] 81. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Képzeljük el, hogy mit tennénk, ha valaki úgy érezné, már elkövette a megbocsáthatatlan bűnt! A heti tanulmányunk alapján mit mondhatnánk neki?

  2. Milyen példákat találhatunk a Bibliában arra, amikor valaki elkövette a Szentlélek elleni bűnt? Beszéljünk ezekről a történetekről!

  3. Olvassuk el Barclay gondolatát újból! Milyen folyamatot ír le? Milyen veszélyt jelent ez mindenkinek, még azoknak is, akik kereszténynek tekintik magukat?

  4. Imádkozzunk közösen azért, hogy a csoport minden tagja még készségesebben fogadja a Szentlélek munkáját!

Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős

(Pál után szabadon)

Igen magam alatt voltam már hetek óta. A munka megterhelt, nehéz volt látni az értelmét, sziszifuszi küzdelemnek tűnt az életem.

Szombaton úgy mentem el prédikálni, hogy semmi kedvem nem volt hozzá. Prédikáció előtt csak ültem, és olyan üresnek éreztem magam, mint egy kirabolt sír.

Imádkoztam: “Uram, csak annyit kérek, hogy akit megígértél, a Szentlelket küldd el! Ha nem teszed, nem lesz értelme az ittlétemnek, magam pedig képtelen vagyok arra, hogy egy értelmes mondatot is kimondjak.”

A szószékre kongó ürességgel léptem fel, egészen addig nem is éreztem igazi változást, amíg rám nem került a sor.

Ekkor hirtelen minden megváltozott. Erősnek és céltudatosnak éreztem magam.

Végig magamon tudtam a Lélek hatását. Az emberek tág szemekkel figyeltek.

Hétfőn — a munkahelyemen — megcsörrent a telefon: “Szia, Gellért! Tudod miért hívlak? A szombati prédikációd annyira megfogott egy barátkozót, hogy azonnal a keresztség mellett döntött. Már egy ideje járt gyülekezetbe, de dönteni nem tudott, most azonban alá akar merítkezni.”

Mondanom sem kell, a napom innentől kezdve jól telt. Megértettem, hogy Istennek leginkább az őszinte ráhagyatkozás ad előnyt, és ehhez gyakran az emberi gyengeség nyújt teret.

Gy. G.