SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

5. tanulmány     2006 április  22 - 28.

Tanító melléklet Bibliaversek Ajánlott olvasmány Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

AZ ÍGÉRET BETELJESEDÉSE

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 23:16; Márk 16:17; János 4:35; 14:16 — 26; 16:7—13; Apostolok cselekedetei 1:4—5, 14; 2:1—2, 5—7, 22—35

“És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szentlélekkel” (ApCsel 2:2—4).

Ezen a héten a megváltás történetének az egyik legnagyszerűbb és legfontosabb eseményéről olvasunk, a Szentlélek pünkösdi kitöltetéséről. Ez a döbbenetes, igen látványos jelenség az Úrnak még a mennybemenetele előtt elhangzott ígéretét teljesítette be, hogy az apostolok és tanítványok Szentlélekkel fognak megkereszteltetni (lásd: ApCsel 1:5), és felruháztatnak mennyei erővel (lásd: Lk 24:49). Jézus ígéretéhez híven a Szentlélek valóban rájuk szállt, és akkor elkezdték különböző nyelveken hirdetni “az Istennek nagyságos dolgait” (ApCsel 2:11). Milyen érdekes, sokatmondó, hogy amint megkapták az ajándékot, első dolguk volt az Úrról beszélni. Természetesen ez még csak a kezdete volt mindannak, amit a Szentlélek tett és továbbra is tesz az egyházért.

Amint hamarosan látni fogjuk, nem légüres térben következett be ez a fontos pillanat. Számos más esemény tetőzött ekkor, amelyek mind Jézus élete, halála, feltámadása és mennybemenetele köré csoportosultak. Ezek közé tartozott az is, amikor az Úr felkészítette népét, hogy készen várhassák a mennyből jövő csodálatos áldás áradását.

HIT ÉS AZ ÍGÉRET

Vasárnap április 23.

“És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva” (ApCsel 1:4—5).

Az előbbi szövegekben Jézus utalt egy ígéretre, amelyről azt mondta, hogy “hallottatok tőlem”. Milyen ígéretről beszélt (lásd: Jn 14:16—26; 16:7—13)?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

ApCsel 1:4 szerint a tanítványoknak Jeruzsálemben kellett maradni, várakozni egészen addig, amíg az ígéret be nem teljesedik. A várakozásra vonatkozó felszólításban a hangsúly azon van, hogy a maga idejében biztosan beteljesedik Isten ígérete. Nem a várakozás hozza el a Szentlelket. Az ígéretnek fordított görög szó, az epaggelia az Újszövetségben másutt is előfordul, és nem az emberi erőfeszítést, inkább Isten kegyelmét emeli ki. Ez Isten ajándéka, amit hit által nyerünk el.

A hit ugyan Isten ajándéka (Ef 2:8), ugyanakkor vannak bizonyos dolgok, amelyeket a hívők megtehetnek, hogy erősítsék hitüket. Butaság, elbizakodottság volna azt gondolni, hogy mivel Isten megígérte ezt az ajándékát, az mindenre elegendő lesz, így nem is kell erőfeszítést tennünk vagy együttműködnünk Istennel. Az Úr csodálatos ígéreteket mondott azoknak, akik hisznek (Róm 5:1; Zsid 11:6), a hit növelésének, ápolásának, őrzésének feladata azonban a hívőkre hárul.

Hogyan növekedhetünk hitben, akármilyen kevés is legyen belőle most? Hogyan alakíthatunk ki olyan környezetet magunk körül, ahol hitünk egyre erősödhet? Az itt felsorolt szövegek segítenek a válaszadásban: 5Móz 4:9; Zsolt 119:1—2; Kol 3:1—2. Mi jut még eszünkbe, ami védi, erősíti hitünket? Melyiket tartod a legeredményesebbnek?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

A VÁRAKOZÁS A FELKÉSZÜLÉS RÉSZE

Hétfő április 24.

Tegnap azokkal a szövegekkel foglalkoztunk, amelyekben Jézus meghagyta tanítványainak, hogy maradjanak Jeruzsálemben — és ők ezt meg is tették (ApCsel 1:12). A hittel kapcsolatban itt láthatjuk az egyik legfontosabb elvet: az engedelmességet. Aligha számíthat az ígéretek teljesedésére, aki nem engedelmeskedik az Úrnak!

Olvassuk el ApCsel 1:14-et! Milyen alapvető fogalmakat találsz a szövegben, amelyek segítenek megérteni a tanítványok gondolkodását, amely képessé tette őket mint csoportot a Szentlélek kiáradásának fogadására? Lásd még: ApCsel 2:1, 46.

A nagyhírű angol admirálisról, Lord Nelsonról mondják, hogy egy fontos tengeri ütközet előtt két viszálykodó tisztjét egy magaslatra vitte, ahonnan jól láthatták a velük szemben felsorakozó ellenséges hadiflottát.

“Nézzék!” — szólt az admirális. “Ott az ellenség. Kérem, most fogjanak kezet, és legyenek barátok, amint az jó angolokhoz illik!” Úgy is mondhatnánk, sokkal több forgott kockán ahhoz, mintsem hogy engedhették volna személyes nézeteltéréseiket a győzelem akadályává válni.

Itt is azt láthatjuk, milyen fontos szerepet kapott a tanítványok között az egység, holott korábban nem mindig egyeztek.

Olvassuk el Mk 9:33—34 és Lk 22:24 verseit! Mi osztotta meg korábban a tanítványokat?

Az Apostolok cselekedeteiből kitűnik, hogy miután a tanítványok között kialakult az egység, és amikor már nem küzdöttek a vezető szerepért, a Lélek kitöltetett rájuk. Egy akaratra jutottak. Félretették nézeteltéréseiket. Közös lett a céljuk, és ez a közös cél már sokkal fontosabb volt számukra bármilyen egyéni érdeknél. Át kellett esniük a folyamaton, és csak ez után álltak készen arra, hogy elkezdjék közös munkájukat, küldetésük végrehajtását. “A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala” (ApCsel 4:32).

Mi gátolja a helyi gyülekezetünkben az igazi egység kialakulását? Mit tehetünk azért, hogy teljes erőnkkel a gyülekezet egységét munkáljuk?

AZ ÍGÉRET TELJESEDÉSE PÜNKÖSDKOR

Kedd április 25.

“És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala” (ApCsel 2:1—2).

A pünkösd szó abból a szóból származik, amelynek jelentése: ötvenedik — utalásként a kovásztalan kenyerek ünnepe és a pünkösd, azaz az első zsenge ünnepe közötti ötven napra. Az ünnep során Izrael népe a búza aratásakor áldozatként meglengette az első kévét, ezzel fejezték ki hálájukat Isten anyagi áldásaiért (3Móz 23:15—21).

A rabbik következtetése szerint az Úr a kivonulás után 50 nappal adta Izraelnek a törvényt, ezért általában a zsidók ezt az ünnepet a Sínai-hegynél történt események emlékünnepének is tekintik. Ebben az értelemben emléket állít Izrael 12 törzse, az Úrral szövetséges viszonyba lépő nép megalapításának. Isten azt akarta, hogy “papok birodalma és szent nép” (2Móz 19:6) legyenek, akik hirdetik a bűnbe és bálványimádásba süllyedt világnak az Istenről szóló igazságot. Milyen sokat mond már az is, hogy éppen ezen az ünnepen következett be a keresztény egyház megalapításának e fontos eseménye! A kereszténységet szintén arra hívta el az Úr, hogy a bálványimádásba és bűnbe merült világnak elmondja az igazságot Istenről.

Nézzük meg ezt a néhány szöveget: 2Móz 23:16; Jn 4:35! Hogyan érthetjük ezek fényében az Apostolok cselekedeteiben történtek lelki összefüggését?

Pünkösddel kapcsolatban még az is igen érdekes, hogy az összes ünnep között ez vonzotta legnagyobb számban más országokból is a zsidókat. ApCsel 2:5 megemlíti, hogy hívő zsidók érkeztek “minden nép közül, melyek az ég alatt vannak”, ami igazán nagyszerű alkalmat adott a Szentlélek kiárasztására. Az ősegyház ez által készült fel, hogy küldetését betöltse a világban.

Hogyan látjuk saját szerepünket, amit az evangélium hirdetésében egyénileg kell betöltenünk? Szerinted mi a szereped? Mit tehetnél még?

A MENNY ÉS A SZENTLÉLEK KITÖLTETÉSE

Szerda április 26.

Olvassuk el ApCsel 2:22—35 verseit, majd válaszoljunk a következő kérdésekre!

1. Mi a különbség Péter szavai szerint Dávid és Jézus között? Mi a lényege az apostol beszédének?

_______________________________________________________________

2. Mi a központi témája Péter prédikációjának?

_______________________________________________________________

3. Mi volt az Atya ígérete (33. vers)?

_______________________________________________________________

4. Mi volt az a mennyei esemény, amely a Szentlélek kitöltetését előidézte?

_______________________________________________________________

“Krisztus mennybemenetele volt a jele annak, hogy követői elnyerik a megígért áldást. Erre kellett várniuk, mielőtt munkájukat megkezdték. Miután Krisztus a mennyei kaput átlépte, angyalok imádata közepette megkoronázták. Amikor ez a szertartás véget ért, a Szentlélek gazdagon áradt a tanítványokra, és Krisztus valóban megdicsőíttetett azzal a dicsőséggel, mellyel öröktől fogva rendelkezett Atyjánál. A Lélek pünkösdnapi kiárasztásával a menny azt üzente: a Megváltó ünnepélyes felkenetése megtörtént. Ígérete szerint elküldte követőire a mennyből a Szentlelket, annak jeléül, hogy mint pap és király átvett minden hatalmat mennyen és földön, és népének Felkentje lett” (Ellen G. White: Az apostolok története, 25. old.).

Mit árul el a mai rész a menny és a föld között meglévő szoros összeköttetésről? Hogyan érzékelhetjük még inkább ezt a szoros kapcsolatot? Ha visszagondolunk az elmúlt 24 órára, utal-e valami arra, hogy nem figyelünk eléggé a Lélekre?

A NYELVEK AJÁNDÉKA

Csütörtök április 27.

Olvassuk el ApCsel 2:5—15 verseit! Milyen világos magyarázatot ad itt a Biblia a nyelvek ajándékára, amely a Szentlélek kitöltetését kísérte? Milyen nyelveken szólaltak meg az apostolok? Miért fontos ezt tudni ma?

_______________________________________________________________

Próbáljuk meg elképzelni a jelenetet! Istenfélő zsidók gyűltek össze a nagy ünnepre az akkor ismert világ különböző pontjairól (ahogy ezt évenként rendszeresen tették), és egyszer csak történik valami. Néhány, inkább faragatlannak mondható galileai férfi, akik éppenséggel nem tartoztak Izrael művelt vezető rétegéhez, különböző nyelveken szólaltak meg! Hogy mi?

Szinte láthatjuk az emberek megdöbbenését, amikor hirtelen a saját nyelvükön hallották az apostolok beszédét. Értetlenül álltak a jelenség előtt, néhányan azzal vádolták az apostolokat, hogy “édes bortól részegedtek meg” (ApCsel 2:13), ami — ha jobban belegondolunk — elég balga megjegyzés. Hiszen ugyan hányan kezdtek már el alkohol hatására olyan idegen nyelven beszélni, amelyet addig nem ismertek?

Az ApCsel 2. fejezetében leírt történet mellett olvassuk még el Mk 16:17-et! Mit mondanak ezek az igék a nyelvek ajándékáról?

_______________________________________________________________

ApCsel 2. fejezetében, ahol először olvashatunk a nyelvek ajándékáról, egészen világos, hogy ez a Lélek adománya, és aki megkapja, képes idegen nyelveken beszélni. A görög glossa szó fordítása nyelv (amint azt 1Kor 14- ben is találjuk). Ha a szövegmagyarázatnak azt az elvét alkalmazzuk, miszerint a nehezebben érthető szakaszokat az egyszerűbb szövegek segítségével értelmezhetjük, akkor a nyelvek ajándékát érintő nehezebb részeket (mint pl. 1Kor 14.) a világosan érthető szakasz fényében kell magyarázni. ApCsel 2. fejezetében pedig egyértelmű, hogy a nyelvek ajándéka az idegen nyelveken beszélés képességét jelenti. Igen fontos ez a pont, különösen annak a jelenségnek a fényében, amit ma “nyelveken szólásnak” neveznek. Vannak, akik úgy vélik, hogy egyfajta zagyva nyelv ismételgetése a Szentlélek munkájának a megnyilvánulása. Ám egyáltalán nem ez történt pünkösd napján, amikor a Szentlélek kitöltetett.

Péntek április 28.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Az apostolok története, 20—24. old.

“A Szentlélek tüzes nyelvek alakjában nyugodott meg az összegyűlteken. Akkor a juttatott adomány jelképe volt ez a tanítványok számára, mely képessé tette őket oly nyelveken való folyékony beszélésre, melyeket azelőtt nem ismertek. A tűz megjelenése azt az izzó buzgóságot fejezte ki, mellyel az apostolok működni fognak, s azt az erőt, mely munkájukat kíséri” (Ellen G. White: Az apostolok története, 25. old.).

“Közülük néhányan olyasmit gyakorolnak, amit ajándéknak neveznek, és amiről azt állítják, hogy az Úr adta a gyülekezetnek. Értelmetlen és érthetetlen beszédüket nevezik nyelveken szólásnak, amit nem csak az emberek, de az Úr és az egész menny sem ért. Az ilyen ajándék emberektől ered, akiket a nagy csaló segít. A fanatizmusról, a hamis lelkesedésről, a hamis nyelveken szólásról és a zajongásról azt hiszik, hogy ajándékok, amelyeket Isten adott az egyháznak. Vannak, akiket ez megtéveszt” (Ellen G. White: Testimonies to the Church, 1. köt. 412. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Olvassuk el ApCsel 1:14-et! Milyen fontos lépések idézhetik elő az ilyen egységet azok között, akik között addig nézeteltérés volt? Mit tehet szombatiskolai csoportunk azért, hogy az egész gyülekezetünket hozzásegítse az őskeresztény egyházra jellemző egység eléréséhez?

  2. Amint láttuk, a tanítványoknak várni kellett a Szentlélek ajándékára. Van a csoportunkban vagy a gyülekezetben valaki, aki Isten valamelyik ajándékára vár? Ha igen, mit tehetünk a csoporttal azért, hogy megóvjuk testvérünket a csüggedéstől, amíg várakoznia kell? Hogyan segíthetünk, hogy ne adja fel a reményt?

  3. Egyre jobban terjed a “nyelveken szólás” jelensége. Dolgozzon ki a csoport egy jó bibliaóra-anyagot, amellyel a segítségére lehetünk azoknak, akiknek ehhez a témakörhöz kapcsolódó kérdései vannak!

Isten küldte

Szilveszterkor történt. Mivel vidéki vagyok, busszal megyek az imaházba szombat reggel. 8 óra után 5—10 perccel megy két busz is a városba, ahová menni szoktam. Majd 8.20-kor is vagy egy busz, de az nem mindennap megy, ünnepnapokon nincs. Ahogy megyek kifelé a buszmegállóhoz, látom, mindkét busz elment. Gondban voltam, vajon jön-e a harmadik busz? Ma szilveszter van, nem tudom, ünnepnapnak vagy pihenőnapnak számít. Állok ott, várok, magamban felsóhajtok, ma enyém a szombatiskola átvétele, nem szeretnék nem ott lenni, vagy későbbivel menni, ami 10-kor megy. Állok, várok, gondolkodom. Egyedül voltam abban a megállóban, egyszer lassít egy autó, mellém hajt. Kérdi: A városba? — mondom igen. Beültem és elvitt, majdnem a helyszínre, pedig ő egy kicsit más irányba kellett, hogy menjen. Most is eszembe jutott a Gondviselés, aki a szíveket is ismeri, megadja szívünk kéréseit.

Az évek folyamán hányszor álltam ott a buszmegállóban, voltak ismerősök is, tovább hajtottak. Még olyan is volt, aki ugyanoda ment, ahová én, nem állt meg, bár nem is kértem. De most fontos volt, ott akartam lenni időben, és az Úr Jézus kirendelte, legyen áldva az ő szent neve.

Ő. M. A.