SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

12. tanulmány   −  2006 március 18 - 24.

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Királyok 16:29–17:24; Malakiás 4:5–6; Máté 3:2; 11:14–15; 17:10; 18:20–35

“Én elküldöm néktek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem a földet átokkal” (Mal 4:5–6).

KULCSGONDOLAT: Az Ószövetség záró versei megjövendölik, hogy az Úr napjának eljövetele előtt Illés egymás felé fordítja a családtagok szívét.

Egyszer egy fiú végleg elment otthonról. A szülők évekig nem is hallottak róla, majd egy nap képeslap érkezett tőle. Átutazóban arrafelé járt, és szívesen találkozott volna családjával. “Vonattal megyek, amely elmegy a házunk mögött” – írta a lapon. “Ha nem bánjátok, hogy megálljak és meglátogassalak benneteket, tegyetek egy fehér zsebkendőt a kerítésre, és akkor a következő megállónál leszállok. Ha nincs kint a zsebkendő, továbbutazom.”

Amint a vonat közeledett gyermekkori otthona felé, a férfi azon tűnődött, hogy kint lesz-e a zsebkendő. Amikor meglátta a kerítést, csupa fehér volt minden. Zsebkendők, törülközők, lepedők és párnahuzatok borították nem csak a kerítést, de a sövényt, a bokrokat és a fákat is. HAZAVÁRUNK! – ez volt a mindent beborító fehérség üzenete.

Nem lehetett félreérteni.

Hasonlítsuk össze az Illés eljövetelét megjövendölő próféciákat az Újszövetségben olvasható utalásokkal! Mal 4:5–6; Mt 11:14–15; 17:10; Mk 6:15; Lk 1:17

A zsidó hagyomány szerint a Messiás hírnökeként Illés személyesen jelenik meg (vö. Mt 17:10; Mk 6:15). Az Újszövetség azonban Keresztelő Jánost mutatja be úgy, mint aki beteljesítette ezt a próféciát (Mt 11:14–15; Lk 1:17).

Vajon mit jelent a szívek fordítása kifejezés?

Van-e összefüggés az Istennel való és a családon belüli kapcsolatok helyreállítása között? Miért kell az elsőnek megtörténnie ahhoz, hogy a második is bekövetkezhessen?

Milyen eset kapcsán gondolunk úgy Illésre, mint aki leszámolt a pogány hiedelmekkel, és a családokat új életre keltette? 1Kir 16:29–17:24; vö. Lk 4:25–26

Illés élete veszélyben forgott jövendölése miatt. Isten ott rejtette el, ahol senki sem sejtette – Jézabel szülővárosának közelében, a szidóni Sareptában, egy szegény özvegyasszonynál. Illés furcsán tette próbára az asszonyt: arra kérte, hogy először neki süssön pogácsát a maradék kis lisztjéből, olajából a néhány szál rőzsével, amelyet összegyűjtött, és bízza Istenre jövőjét. Hite közismertté vált. Jézus is elismerően szólt róla (Lk 4:26).

Később szörnyű csapás érte: egyetlen fia ágynak dőlt, és hamarosan meg is halt. Az asszony Illésre zúdított panaszában a körülötte élők eltorzult vallási hiedelmének hatását fedezhetjük fel, ami Izrael népét is elárasztotta. Azt hitték, ha az ember elkövet valami bűnt, egy gyermek életét kell kioltani áldozatként (1Kir 17:18; vö. Jer 19:5; Mik 6:7).

Hogy hatott a föníciai asszony lelki életére az, hogy visszakapta a fiát? 1Kir 17:24 Mit tanulhatunk szavaiból?

Az anya szavaiból kitűnik, milyen erős hatása volt Illés üzenetének. Hit támadt szívében Isten és Igéje iránt, amikor az Úr hatalma által a gyermek életre kelt, és a család újból együtt lehetett. Ma sokan vannak, akik a tantételeket elfogadják ugyan, de lelki életük lagymatag. Amikor azonban személyesen tapasztalják Isten Igéjének igazságait, a családban ébredés következik be, a rokonok kibékülnek egymással, az ember szívében sokkal erősebb lesz a meggyőződés.

Hol várunk még javulásra családi kapcsolataink terén? Istennek mely ígéreteibe kapaszkodva reménykedünk a kibékülésben?

Olvassuk el 1Kir 18:20–45 verseit! Mi a lényege ennek a történetnek? Noha a gondolatnak nincs köze a családi élethez, hogyan alkalmazhatjuk az itt kidomborodó elveket mégis a családunkban?

A Kármel hegyén Illés azt szerette volna elérni, hogy népe megújítsa szövetségét Istennel, visszatérjen atyái hitéhez, ami gyógyítólag hat életükre, családjukra, egész országukra.

Mi is megtalálhatjuk a mai párhuzamát annak, ahogy Illés a figyelmet Isten oltárára irányította abban, amikor a családok Jézusra és üdvözítő kegyelmére fordítják az emberek figyelmét. A családi áhítat alkalmat ad arra, hogy imában forduljunk Istenhez, beszélgessünk az Úrról, újból elnyerjük az üdvösség ingyen ajándékát, és alkalmunk legyen elgondolkodni tanításairól.

János ítéletet mondott a bűnre, és megtérésre hívta a bűnösöket, amint a gazda is felszántja a megkeményedett földet, mielőtt elvetné a magot. Az emberi természetből következik, hogy ha nem vizsgáljuk meg szívünket, ha nem ébredünk rá, milyen állapotban is vagyunk valójában, nem érezzük szükségét a javulásnak. Keresztelő János üzenetének hallatán az emberek felfigyeltek Isten törvényének szentségére és arra, milyen nagy szükségük van Isten tökéletes igazságára. Az őszinte megtérést jellemzi az alázat, mikor az ember Istentől várja a segítséget, hogy változtatni tudjon magatartásán. Amikor János pellengérre állította az Ábrahámot atyjuknak nevezők sekélyes, önző képmutatását, atyáik hitének mélyebb értelmére akarta vezetni őket.

Hogyan készítette elő Jézus útját Keresztelő János üzenete? Jn 1:35–37; 3:27–30

Isten kijelentette Jánosnak, hogy Jézus az Isten Báránya. Amikor János így mutatta be Jézust, a szó legszorosabb értelmében az Úrhoz irányította az embereket. András elhagyta Keresztelőt, hogy elsőként legyen Jézus tanítványa János másik követőjével, János evangélistával együtt, aki később megírta a beszámolót arról a napról. Illés üzenete nem csak arra hívja fel a figyelmet, hogy meg kell térni. Megmondja azt is, ki ment meg a bűntől, lelkesedést keltve az emberben iránta, hozzá vezetve az embereket.

Bizonyos értelemben mi, adventisták Keresztelő János szerepében látjuk magunkat. A hitbeli megújulás és bűnbánat szónoka Jézus első eljövetele előtt készítette az utat, a mi mozgalmunk pedig a második advent előtt teszi ugyanazt.

Olvassuk el imádkozva Lk 1:17 versét! Hogyan foglalja össze ez a vers az üzenetünket?

Mennyei Atyánk Krisztus keresztje által maga felé, majd egymás felé fordította gyermekei szívét. Illés üzenete arra kéri a családokat, hogy higgyenek ebben a felbecsülhetetlen jó hírben (2Kor 5:18–22; vö. Ef 2:11–18), és hadd töltse be őket a kegyelem, amint Isten Lelke a szeretet gyümölcsét termi meg bennük.

A világnak rendkívül nagy szüksége van arra, hogy lássa az önzetlen gondoskodás, az elkötelezettség és az Isten iránti rendületlen hűség példáit. Isten kegyelme által a keresztény családok képesek arra, hogy ezt bemutassák a világnak. Nem feledhetjük azonban, hogy üzenetünk nemcsak a világnak, hanem nekünk is szól. Nincs elegendő erőnk a hír továbbadásához, amíg az evangélium, az egység, a szeretet és az önfeláldozás elvei meg nem nyilvánulnak közöttünk, különösen családunkon belül. Nem elég a sok szép prédikáció, a logikus érvelés, a biblikus előadás. Életünkben, elsősorban családi életünkben kell meglátnia a világnak a bűnbánatot, a szívbéli egymás felé fordulást, a szeretetet és a hűséget, amelyről prédikálunk. Keresztelő János olyan erővel lépett fel, amely életeket változtatott meg, és eredményessé tette szavait. Isten kegyelme által tapasztalhatjuk ezt mi is, de csak olyan mértékben, amilyen készséggel együttműködünk vele.

Jézus által a mennyei család tagjai vagyunk (Ef 3:15). Családunk tehát legyen egy- vagy többtagú, Isten azt várja tőlünk, hogy beszéljünk Istenről, akit saját állításunk szerint szolgálunk. Bizonyságtételünket viszont az teszi leginkább eredményessé, ha bemutatjuk, hogy az evangélium ereje által mivé válhat a család, legyen bármekkora is.

Mivel mutathatjuk ki szeretetünket a hozzánk legközelebb állók, családtagok vagy barátok iránt?

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Próféták és királyok c. könyvéből a Kármel c. fejezet, 93–98. old.; Jézus élete c. könyvéből a Kiáltó szó a pusztában c. fejezet, 71–81. old.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

ÖSSZEFOGLALÁS: Közvetlenül Krisztus visszajövetele előtt hangzik a felhívás, ami Istenbe vetett hitre és a kegyelem békéltető evangéliumának elfogadására szólítja az embereket. Csak akkor lesz elszakíthatatlan a kötelék a mennyei Atya és földi gyermekei, valamint szülők és gyermekek között, ha eleget teszünk ennek a felhívásnak.

2003-ban augusztus 29-én, pénteken volt a legnyomasztóbb a forróság. Nappal árnyékban is 38 °C volt, és este kilenckor is még 32 C°-ot mértünk. Egyszer csak feltámadt a szél, és éjjelre olyan vihar kerekedett, hogy még egy kis ablak se maradhatott nyitva. Mégis jót aludtunk, nem tudva, hogy mi fog történni.

Az udvarunkon állt egy rossz akácfa, úgy tizenkét méteres. Már sok ágát levágtuk, ami meglehetősen nyaktörő mutatvány volt. Hosszú létrát is vettünk a kedvéért, de az is csak a derekáig ért. Régóta tervezgettük, számolgattuk, hogy fogjuk kivágni ezt a fát, hogy jó helyre essen. Éppen aznap találtunk és tettünk félre egy szórólapot, amelyben egy erdőmester hirdette, hogy veszélyes, magas fákat is hozzáértően vág ki.

A fa jobb oldalán úgy egy méterre a kocsi, hátrafelé három méterre a szomszéd bácsi háza, balra meg az üres udvar volt. Éppen azon a héten tisztítottuk ki, és reméltük, hogy ha vágják a fát és ledől, akkor az üres helyre esik majd.

A vihar utáni szombat reggel szokásomhoz híven kinéztem az udvarra, és amit láttam, megdöbbentett. A lábam földbe gyökerezett, a lélegzetem is elállt. Az éjjeli viharban a fa derékba tört. A felső, kilencméteres darab teljesen letört, és kissé lejjebb csúszott, de még mindig az álló törzshöz támaszkodott. Alatta cementes zsákok voltak letakarva. A törzs háromméternyire meredt a magasba. A fa nem esett a szomszéd bácsi házára. Nem esett a kocsira, sőt nem sértette meg az egyetlen darab nyári tök termésünket sem, ami egyébként magától hajtott ki az idén. Az üres udvarra esett, pont oda, ahová egy profi favágó döntötte volna!