TANÍTÓI MELLÉKLET

3. tanulmány  −  2006 január 14 - 20.

Tanulmány Bibliaversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

VISSZA AZ EREDETI ÁLLAPOTHOZ

A tanulmány célja

  1. Világosan rámutatni arra, hogy Isten alapította a házasságot, hogy szoros kapcsolatként működjön a férj és a feleség között.

  2. Rámutatni, hogy a bűn ártott a férfi, a nő valamint Isten közötti egységnek.

  3. Megmagyarázni, hogyan válhat a család ismét azzá az áldássá, amelyet Isten tervezett meg.

A tanulmány vázlata

I. A házasság lényeges elemei (Mt 19:6)

  1. A férfi és a nő azért egyesül egymással, hogy egy külön családot alapítson.

  2. A házasságot azért alkotta meg Isten, hogy általa biztosítsa a férfi és a nő közösségét, az utódnemzést és a házasfelek felelősségeinek megoszlását.

  3. Isten tisztán kivehető határvonalakat szabott meg a családnak, amely korlátokat nem szabad átlépni.

II. A bűn következményei (1Móz 3:8.12.14-19)

  1. Az egységet, amely egykor a házasságot jellemezte, mára megrontotta a bűn.

  2. Az emberiség és a Teremtő közti egység a bűn következtében elveszett.

III. A házasság szentsége újraépül Krisztusban (Fil 2:4; Ef 5:28-29)

  1. A Szentlélek által a házastársak kinyilváníthatják egymás iránt Isten szeretetét.

  2. Mindkét házastársnak arra kell törekednie, hogy a másik szükségeit betöltse.

  3. Isten ereje által a férj és feleség tiszteletben tarthatják házassági esküjüket és egymás iránt vállalt kötelezettségeiket.

Magyarázat

I. Bevezető

Az e heti tanulmányban felsoroljuk mindazokat a pozitív és negatív előjelű okokat, amiért valaki házasságot köt. Betekintünk továbbá a házasságot intézményként értelmező korban élő James és Ellen White házasságába, s végül bemutatunk néhány levelet is, amelyet egymásnak írtak. Figyelembe véve a kort, amelyben íródtak, mit tükröznek inkább: az akkori társadalom kultúráját vagy a “menny kultúráját?

II. A házasságkötés okai

Néhány évvel ezelőtt a keresztény író és tanácsadó H. Norman Wright és lelkész munkatársa, Wes Roberts – családpszichológusok segítségével – megszerkesztette a házasságkötés 10 negatív előjelű okát tartalmazó listáját. Megkérték a házasulandó feleket, mutassák be a saját, tíz pontos ok-listájukat, majd vessék össze az alábbi negatív okokat felsorakoztató listával: (Wes Roberts & H. Norman Wright nyomán, Before You Say “I do”, 6-7)

  1. Dacolsz a szülői akarattal.

  2. Reméled, hogy a házasság által megtalálod személyes értékeidet, alkalmazni fogod őket, és az életed új értelmet nyer.

  3. Vőlegényed/menyasszonyod számára lelki tanácsadó (terapeuta) akarsz lenni: megpróbálod őt megváltoztatni, a helyes útra téríteni.

  4. Félsz, hogy egyedül maradsz.

  5. Félsz a függetlenségtől. Attól tartasz, hogy együtt kell élned valakivel ahhoz, hogy biztonságban lehess és beteljesültnek érezd magad.

  6. El akarod felejtetni egy múltbeli kapcsolat fájdalmát.

  7. Félsz attól, ami a jegyeseddel történhet abban az esetben, ha szakítasz vele, noha tudod: nem lenne szabad házasságot kötnöd vele.

  8. Szabadulni akarsz a boldogtalan otthontól.

  9. Terhes vagy / a jegyesed terhes.

  10. Volt már köztetek nemi kapcsolat.

E tíz negatív ok mellett a szakemberek felsoroltak öt helyes okot is, amiért az emberek összeházasodhatnak:

  1. A családi közösség.

  2. Együtt dolgozni és törekedni egymás szükségeinek betöltésére.

  3. A nemi szükségek kielégítése, úgy, ahogy azt Isten eltervezte.

  4. A szeretet.

  5. Meg vagy arról győződve, hogy Isten akarata házasságot kötnöd az illető személlyel (Wright & Roberts, 7).

Érdekes lenne, ha a csoport tagjai megosztanák egymással az okokat, amiért házasságot kötöttek szeretett társukkal. Meg kell jegyeznünk, hogy a fentebb bemutatott információkat néhány évvel ezelőtt gyűjtöttük össze. Melyek lennének ma a házasságkötés negatív és pozitív indítékai?

A házasságra való felkészülés ugyanakkor magába foglalja a Lélek számos gyümölcseiben való személyes növekedést is (Gal 5:22-23), valamint az alkalmazkodás, rugalmasság, együttérzés képességének fejlődését. A felek készségesebbek a problémák megoldására, a szeretet fogadására és kinyilvánítására, s egyúttal érzelmileg is stabilak. Szükséges továbbá, hogy a két fél viszonylag hasonló családi környezetből származzék, jó kommunikációs készséggel rendelkezzék, és legyen több közös érdeklődési körük.

Mindenik házaspárban, akivel dolgoztam, felfedeztem egy bizonyos szintű összeférhetetlenséget. Nem kell egyáltalán csodálkozni azon, hogy két, egymástól különböző nemű és genetikai állománnyal rendelkező ember között – akiket mellesleg különböző szülők neveltek, illetve különböző társadalmi-gazdasági és kulturális környezetből származnak – olyan összeférhetetlenségek vannak, amelyeket időnként egyeztetni kell. A mi tanácsunk az, hogy időben ismerjétek fel ezeket, és szeretettel kezeljétek őket, ódzkodván attól, hogy csatatérré változtassátok, és amikor “zsákutcába” juttok, legyetek készségesek imalelkülettel megbeszélni a kényes kérdéseket egy általatok közösen meghatározott időpontban. Ez azt feltételezi, hogy kizárólag az illető összeférhetetlenséggel foglalkoztok, nyíltan és Istenbe vetett hittel megbeszélitek annak összes lényeges szempontját, anélkül, hogy megpróbálnátok a másikat meggyőznötök: szükséges a ti kedvetekért megváltoznia.

III. James és Ellen White házassága

Mivel együtt éltek és dolgoztak, és mindkettőjüket az a meggyőződés vezérelte, hogy teljesíteniük kell a szolgálatot, amelyre Isten elhívta őket, James-nek és Ellennek nem volt módfelett könnyű házassága. “James meggyőződéssel hitte, hogy a felesége által hirdetett üzenetek Istentől származtak”, azt viszont nehéz volt elfogadnia, hogy megrótta őt amiatt, hogy sokat dolgozott. “Megszokott dolog, hogy a férfiak időnként sértve érezzék magukat feleségük tanácsai miatt. James White sem volt ez alól kivétel” (George R. Knight, Walking with Ellen White, 74).

Miután 1865 és 1881 között több agyrázkódást is szenvedett, James nagyon könnyen siklott át egyik kedélyállapotból a másikba, és gyakran vett erőt rajta a gyanakvás lelkülete. Ellen írta egyik barátnőjének, Lucinda Hall-nak: “Megijeszt James kedélyállapotának ingatagsága. Felzaklatnak a kritikái, valamint az, ahogyan sokszor rám néz.” Később ugyancsak Lucinda Hall-nak írja: “Nem bízhatok már a James véleményében, ami a küldetésemet illeti. Úgy tűnik, ő akarja megszabni, mit tegyek s mit ne, mint egy gyereknek” (uo., 74-75).

James gyakran állt be “védekező hadállásba”. A White házaspárnak nagyon különböző véleményük volt ami a fiuk, Edson iránt való magatartásukat illeti. James írta Ellennek: “Boldog lennék, ha hírt adnál magadról, de ne pazarold a drága idődet és erődet arra, hogy előadásokat tarts nekem olyan dolgokról, amelyek a személyes véleményemet képezik” (uo., 76).

Másik fiának, Willie-nek ekképpen írt James saját frusztrációiról: “Olvastam az anyád levelét. Elmehet Kaliforniába, és magával viheti az összes rokonát, ha akarja. De én, mielőtt odamennék, megvárom, míg gyökeres változások nem történnek!” (uo., 76).

Valamikor később, teljesen más hangnemben, levelei elégetésére kérvén, ezt írta Ellen a már említett Lucinda Hall-nak: “Bármelyek is lettek volna az érzéseim, nem kellett volna felzaklatnom velük a hangulatodat.” Majd ezt írta James-nek: “Bocsáss meg! Gondom lesz arra, hogy többé ne foglalkozzak olyan témával, amely zavar vagy idegesít (...) Sajnálom, hogy a múltban ezt megtettem” (uo., 76).

James válaszolt, s a maga során szintén elnézést kért. Néhány évvel később pedig bocsánatot kért minden szóért vagy tettért, amellyel megbántotta: “Nem szabad semminek sem meggátolnia imáinkat. Mindent rendbe kell tennünk egymás között, valamint közöttünk és Isten között” (uo., 77).

A feszültségek és a frusztráció érzése ellenére, amely valószínű, hogy jelen volt házasságukban, a kettejük közti szeretet valóságos volt. Miután James 1881-ben meghalt, azt mondják, hogy Ellennek nagyon hiányzott. 25 évvel férje elhunyta után Ellen úgy írta le őt, mint “a legjobb ember, akivel valaha találkozott” (uo., 78).

Személyes bizonyságtétel

A mai világban a házasság rengeteg rosszindulatú vicc célpontja. Az általános felfogás az, hogy miután az érzéki örömök lankadni kezdenek, a házasság rabszolgasággá válik, harctérré a férj és feleség között, egy olyan környezetté, amely házasságtörésre bátorít, s a legjobb dolog, amit remélhetnek a házasfelek, az a fegyverszünet, amelynek feltételeit rendszerint mindketten áthágják. Ez a házasság valódi céljának és lehetőségeinek cinikus paródiája.

Isten kinyilvánított eszménye a házasságot illetően az, hogy a férj és a feleség szent egységben egyesüljenek, amelyben ugyanakkor megőrizhetik saját egyéniségüket is. Ahhoz, hogy a házassági kapcsolatok elérjék ezt az eszményi állapotot – amint arra Efézus 5:20-25 versei is indítanak –, mindkét félnek fel kell tennie magának a kérdést: “Hasonlít-e a magatartásom a Jézuséhoz? Türelmes vagyok, kedves, előzékeny, megbocsátó, jó- és érző szívű, aki kész segíteni és támogatni a társát?”

Elmélkedésre

Házasságuk második éve következett. A hegyvidéki táj a tömbházuk körül szemet-lelket gyönyörködtető volt, de lássuk csak, milyen képet festett házasságuk “látképe”! A férj fáradtan érkezett haza, vagy legalábbis ezt adta felesége értésére, aki korán ért haza a munkából, és megállapíthatta, hogy rengeteg a betöltetlen szüksége. A legjobban férje közönye zavarta.

A férj, amint megérkezett, leült a tévé elé, és enni kezdett, bármit, amit ért. Felesége még mindig reménykedett abban, hogy egyszer ők is együtt fognak enni az asztalnál, és olyankor alkalmuk is lesz néhány szót váltani egymással, s talán arra is szakíthatnak időt, hogy tervet készítsenek házasságuk rendbe hozására. Kevés remény volt azonban erre. A férj megvásárolta magának mindazt, amire úgy gondolta, szüksége van, anélkül, hogy konzultált volna a feleségével, aki hiába panaszkodott, hogy még egy rendes fogasuk sincs, a konyhai tűzhely régi, a hűtőszekrény pedig csak álom. A lakbért és a közköltségeket a feleség állta; s a férj a táplálék megvásárlásából sem vette ki szokásszerűen a részét, csak ritkán adott pénzt ételre. És elkezdődtek a veszekedések. Vádaskodások mindkét oldalról, sértések, szitkozódások. Aztán meg dacos hallgatás. Egy nap, kettő, három. Már kétszer külön váltak. Kibékültek, de anélkül, hogy az alapproblémákat megoldották volna. A férj ilyenkor az anyjához költözött, és hagyta, hogy befolyásolja, vezesse életét. Az esküvő előtt keresztelkedett meg, s a családja nem kedvelte az adventistákat, nem értett egyet hitükkel. Barátaik nem voltak. A feleség, noha adventista családból származott és több éve tagja volt az egyháznak, házassága előtt belement néhány megalkuvásba a szombatot és az életmódot illetően.

Egy napon a férj már nem bírta a folytonos veszekedést, és eldöntötte: elválik. Tanácsot egyikük sem fogad el senkitől. A feleség ráébred, hogy a veszekedés nem volt a legokosabb megoldás. Bocsánatot kér, de a férje már nem reméli, hogy meg fog változni. Ami önmagát illeti, azt hiszi, hogy eléggé türelmes volt feleségével szemben, és nem ismeri el, hogy ő is hibás lenne a kapcsolatuk romlásáért. Itt lép közbe a gyülekezet, a feleség kérésére.

Elmélkedő kérdések

  1. Mennyire léphet közbe a gyülekezet ebben az esetben, amelyben úgy tűnik, sok ajtó van zárva?

  2. Milyen magatartása kellett volna hogy legyen a feleségnek a családi élet feltételeihez hozzá nem szokott férje iránt?

  3. Melyek azok a fontos szempontok, amelyekben együtt kellett volna dolgozniuk házasságuk megmentéséért?

  4. Melyek azok a lépések, amelyeket a lelkésznek vagy a gyülekezetnek meg kell tennie avégett, hogy felvilágosítsa a házastársakat a válásban rejlő veszélyekről?