TANÍTÓI MELLÉKLET

12. tanulmány  −  2005 szeptember 10 - 16.

Tanulmány Bibliaversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

JÉZUS,  A SZOLGÁLATUNK URA

ALAPIGE: Filippi 2:4

A TANÍTÓ CÉLJA

  1. Rámutatni, hogy a keresztények küldetése a szolgálat.

  2. Bemutatni, hogy Jézus a példaképünk másokért végzett szolgálatunkban.

  3. Beszélni a szolgálat különböző fajtáiról.

  4. Szemléltetni, hogy szolgálni megfelelő lelkülettel kell.

A TANULMÁNY VÁZLATA

I. A SZOLGÁLÓ ÉLET ELFOGADÁSA (1KOR 10:24, 33)

  1. Miért része a szolgálat a keresztény életének?

  2. Mi legyen szolgálatunk mozgatórugója, és miért?

  3. Hogyan kövezheti ki az utat szolgálatunk az emberek megnyerése előtt? Csak a lélekmentés miatt fontos, hogy szolgálatteljes életet éljünk? Válaszunkat indokoljuk meg!

II. JÉZUS PÉLDÁJÁNAK KÖVETÉSE (RÓM 15:1–3)

  1. Hogyan példázta Jézus élete az igazi szolgálatot?

  2. Milyen szempontból volt még a halála is szolgálat?

  3. Beszéljük meg, hogyan tudjuk a gyakorlatban követni Jézus szolgáló életét!

III. A SZOLGÁLAT KÜLÖNBÖZŐ FAJTÁI (1KOR 12:28)

  1. Az 1Kor 12:28-ban felsorolt lelki ajándékok hogyan állíthatók szolgálatba korunkban?

  2. Soroljunk fel bibliai példákat a szolgálattal teljes életre, majd beszéljünk e példákról!

IV. SZOLGÁLAT HELYES LELKÜLETTEL (1KOR 13:1–3; GAL 2:16)

  1. Hogyan erősíti a szolgálat kapcsolatunkat Jézussal?

  2. Az őszinte szolgálatnak miért kell stressztől, aggodalomtól és versengéstől mentesnek lennie?

ÖSSZEFOGLALÁS

A másokért végzett szolgálat magától jön, ha megfelelő a kapcsolatunk Istennel. Az iránta érzett szeretet indít szolgálatra, ha arra vágyunk, hogy az Úr akaratát cselekedjük. Szolgálatunk lesz a bizonyság, hogy Isten minden embert egyformán szeret.

MAGYARÁZAT

Szolgálatunk Ura

Egy keresztény ének első sora így hangzik: „Tégy engem szolgáddá, hadd legyek alázatos és szerény” — Kelly Willard, „Make Me a Servant” (Maranatha, 1986).

Ez a könyörgés olyan keresztény értéket fejez ki, amelyben a hatalmi viszonyok fordítottak. A keresztény közösségek többségében a szolgálatkészség dicséretes, a szolgálatok mellőzése pedig szégyenletes. A keresztények küldetése az alázatos szolgálat.

Esetenként nem könnyű szolgálni. Évekkel ezelőtt az orvos megállapította, hogy édesanyám rákos beteg, és előrehaladott stádiumban van. Édesanyám engem jelölt ki végrendelete végrehajtójának, vagyis rám bízta, hogy ügyei törvényes elrendezését biztosítsam. Én vagyok a legidősebb az öt lánya közül. Ahogy közeledett halálának ideje, egyre jobban nyomasztott a rám váró feladat, és szinte könyörögtem neki, hogy adjon valamiféle útmutatót, hogyan intézzem a dolgokat. Édesanyám a szemembe nézett, majd sóhajtott, mintha csalódott volna bennem. Ezután egybehívta szeretteit, és ahogy az ágya köré gyűltünk, elővette nagy, fekete Bibliáját, majd a következőt olvasta fel: „Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők” (Mt 19:30). Csak ekkor jöttem rá, mit is várt tőlem. Feladatomat a család többi tagja iránti szolgálatként kell felfognom, és nem aggodalmaskodni azon, vajon „jól” csinálom-e a dolgokat, ill. hogy a többiek mit gondolnak arról, amit teszek.

A keresztények legalább kétféle nézetet vallanak a szolgálatról. Egyesek számára a szolgálat azt jelenti, hogy mások érdekeit helyezik a sajátjuk elé. Ebbe beletartozik az is, hogy az egyén saját keretein túl is teljesít a másik boldogulása érdekében. Jézus példát adott az ilyen önzetlenségre, amikor önként áldozta életét megváltásunkért. Arra hív, hogy vegyük fel a keresztünket, és kövessük Őt (Mt 16:24; Lk 9:23–24). Pál arra kér, hogy egymást különbnek tartsuk önmagunknál, mert Jézus „önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl . . . engedelmes lévén halálig” (Fil 2:3–8).

Más keresztények túlzásba esnek az önfeláldozó szolgálat terén, mivel nem helyesen értelmezik a Szentírást. Az ilyen túlzást szokták „Messiás komplexusnak” is nevezni, amit úgy lehet kezelni, ha kihangsúlyozzuk, hogy Jézus már meghalt értünk – mi nem hozhatjuk meg újra ezt az áldozatot, és nem is kell próbálkoznunk vele. Jézus halála mindenre elegendő. Nem az a küldetésünk, hogy életünket feláldozzuk a másokért végzett szolgálat során. Ne tegyük tönkre magunkat, ehelyett szolgálatunk fakadjon abból a bőséges tárházból, amivel Isten ellátott.

Valószínűleg Krisztus uralmába mindkét nézet belefér. Jézus nem vakon, gondolkodás nélkül végezte szolgálatát. Volt, amikor pl. nemet mondott arra, hogy Jeruzsálembe menjen, mivel még nem jött el az ideje. Amikor azonban elérkezettnek találta az időt, habozás nélkül elindult. Krisztus tanítványaként várjuk mi is készségesen Isten vezetését. Ha így teszünk, szolgálatunkat időnként a test egészségének érdekében inkább a tartózkodás jellemzi, máskor pedig inkább az önfeláldozás. Nincs egyetlen, mindenre érvényes vezérelv. Jézus megígérte: Isten Szentlelke mindig utat mutat. Ha figyelünk, tudni fogjuk, hogy az adott helyzetben önfeláldozó ill. tartózkodó szolgálatra van-e szükség.

Lelkileg fejlődünk, miközben Isten Szentlelkétől kérjük az útmutatást szolgálatunkhoz. Nem mindegy, hogy csak a parancsnak engedelmeskedünk, vagy azért engedelmeskedünk, mert Isten a szívünkben él. Ez a különbség a gyermek és a felnőtt között. Hányszor hallottuk mások szájából, hogy „én ezt nem csinálom, mert adventista vagyok”? Csak az éretlen ember bújik a címkék mögé. Az érett ember tisztában van vele, hogy Isten gyermeke, és aszerint él. A kereszténység célja, hogy szolgálatunk egyénileg Krisztusban való létünkből fakadjon, és ne elsősorban abból, hogy egy tágabb közösség részévé lettünk. Mennyivel jobb azt mondani, hogy azért nem akarunk megtenni valamit, mert Jézus Krisztus az életünk Ura! Isten arra teremtett minden embert, hogy a magunk egyéni módján szolgáljuk Őt. Én részben azért vagyok adventista, mert hiszem, hogy az Úr pihenésre és Isten tiszteletére teremtett; gondos terve a javamat szolgálja. Nagyra becsülöm Istennek ezt az ajándékát. Amikor életünk már teljesen összhangban áll Krisztussal, szolgálatunk pedig maradéktalanul az Ő vezetése alá kerül, akkor majd azt mondhatja a vádolónak, mint amit Jóbról is elmondott: „Észrevetted-é az én szolgámat?” (Jób 1:8). Milyen biztató elismerés! Lényegében azt mondja ezzel Isten: „Figyeld csak meg szolgám munkáját; figyeld csak meg következetes viselkedését, és meglátod, hogy valóban ÉN VAGYOK az Ura!”

A TANULMÁNY ELMÉLYÍTÉSE

Tanulmányozásra: Lk 10:38–42; Jn 13:1–17; Róm 12:4–8; 1Kor 12:28–13:3

  1. Amikor elfogadjuk Jézust Megváltónknak és Urunknak, elfordulunk a nagyságról és hatalomról alkotott földi elképzelésektől. Akkor már nem azt kérdezzük: „Hogyan tudnék elismerést kivívni magamnak?”, hanem azt: „Hogyan szolgálhatok másoknak?” Életünk mit bizonyít? Jézuson kívül ki lehet még példaképünk a Bibliából? Milyen mai példák ösztönöznek arra, hogy jobban kivegyük részünket a szolgálatból?

  2. Jézus hihetetlen alázatot tanúsított, amikor megmosta tanítványai lábát (Jn 13:1–17), ezzel korának minden kulturális szabályát felrúgta. Amikor az úrvacsorai szertartás részeként megemlékezünk Jézusnak erről a cselekedetéről, a mi tettünk inkább szimbolikus. Lábunk általában nem piszkos. Akkor mégis mi az igazi értelme ennek a jelképes cselekedetnek? Gondoljunk olyan megtörtént esetekre, amelyekben a tényleges és nem szimbolikus alázat nyilvánult meg!

  3. „Mindennek rendelt ideje van” (Préd 3:1). Gyakran mégis annyi dolgot akarunk belezsúfolni egyetlen napba, hogy nem jut mindenre időnk. Sokszor éppen azok – az emberi kapcsolatok, a lelki növekedés, a kikapcsolódás, a szolgálat stb. – kerülnek háttérbe, amelyek pedig a legfontosabbak lennének. Amikor elfogadjuk, hogy Jézus az életünk Ura, akkor a feladataink fontossági sorrendjének meghatározását is az Ő akarata alá rendeljük. Mit változtattunk napirendünkön, aminek következtében több időnk jut az Istenért és másokért végzett szolgálatra? Milyen változásokat kell még megvalósítanunk?

  4. „Külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint” (Róm 12:6). Mi az, amit igazán szívesen megteszünk másokért, az egyházért, városunkért? Hogyan látszik ezekből, hogy valóban Jézus Krisztus az életünk Ura?

SZEMÉLYES BIZONYSÁGTÉTEL

A heti témánk a keresztünk felvételének gondolatát is érinti. Mit jelent ez a szolgálat vonatkozásában? Sajnos túl gyakran előfordul, hogy a keresztények sorsa nyomorúságosnak látszik, mivel mártírnak tüntetik fel magukat. Előbb-utóbb bekövetkezik, hogy az önjelölt mártírok csak saját magukkal törődnek; Isten azonban elvárja népétől: annyira azonosuljanak Krisztussal, hogy énjük háttérbe szoruljon.

Jézus megígérte, hogy „aki hisz énbennem... élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből” (Jn 7:38). A folyók megállíthatatlanul haladnak előre a forrástól céljukig, ismeretlen helyeken át, de utat találnak minden eléjük kerülő akadályon át.

Elég szoros a kapcsolatunk a Forrással ahhoz, hogy élő víznek folyamai áradjanak belőlünk, vagy csörgedező kis patakká apadtunk?

Eltökéltük, hogy célba érünk, és semmi nem állhat az utunkba?

Túlcsordultunk annyira, hogy elérjük a környezetünkben lévőket és az ismeretlen tájakat is?

Ha fel tudjuk sorolni az összes embert, akire valamilyen formában hatni tudtunk, ill. mindegyikük meg tud nevezni minket, mint az áldás hordozóit, bizonyságtételünk még csekély. Ahogy a folyók kanyargása is a távolba vész, úgy kell a mi szolgálatunknak is névtelennek maradnia.

Szolgálatunk akkor maradhat versengéstől mentes, ha felismerjük, hogy nem egymáshoz, hanem Megváltó Urunkhoz, Jézus Krisztushoz kell mérni magunkat.

Jézus még azt is megadta, aminek hiányáról az embernek fogalma sem volt. Természetesen szolgálatunk soha nem vetekedhet Krisztus szolgálatának szintjével, ezért egyszerűen csak munkálkodjunk mindazokért, akiknek megváltásáért eljött, hogy ők is megláthassák Jézust.

GYAKORLATI ALKALMAZÁS

Gondolatébresztő: Emlékszünk arra, hogy gyerekkorunkban még mulatságos volt anyukánkkal együtt mosogatni? Később a mosogatás lett az egyik kötelességünk, de akkor már igyekeztünk kibújni alóla. Hová lett a mulatság? Jézus, az örökkévaló Isten lejött a földre, hogy szolgáljon az emberiségnek. Olvassuk el Jn 13:1–15 verseit! Beszéljünk arról, mi késztette erre Jézust, és hogyan tudnánk újra érezni a mások áldására végzett szolgálat örömét!

GONDOLKOZZUNK RAJTA!

  1. Mária Jézus lábánál ült, miközben Márta sürgött-forgott a konyhában, hogy mindent elkészítsen a Mesternek. Teljesen lekötötte, hogy „foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban” (Lk 10:40). Amikor panaszkodott az Úrnak, Jézus valami jobbat tanácsolt neki. Hogyan tudjuk úgy alakítani a napunkat, hogy erőt is kapjunk Jézustól, és szolgálni is tudjunk másoknak? Miként óvhat ez meg a csüggedéstől és a kiégéstől? Szánjunk időt a hét folyamán arra, hogy „Jézus lábához üljünk”, és csak azután induljunk szolgálni másoknak az Ő nevében!

  2. A lelki ajándékokkal kapcsolatban tudjuk, hogy Isten ellátott képességekkel, megerősített mások szolgálatára. Ugyanebben a szövegkörnyezetben Pál bemutatja, hogy létezik „egy kiváltképpen való út” (1Kor 12:31), amivel átvezet 1Kor 13. fejezetéhez, ami a szeretet mélységéről szól. Miért fontos engedni Istennek, hogy a szeretetével teljes szívből indítson szolgálatra? Idézzünk fel olyan alkalmakat, amikor kötelességtudatból végeztük a szolgálatot, majd olyanokat is, amikor a mások életében okozott javulás öröme ösztönzött a szolgálatra! Kérjük Istent, hogy töltse be szívünket szeretetével mások iránt, és tudjunk örülni, ha valakinek segítünk!

GYAKORLATI KÉRDÉSEK

A süteményes formákat azért készítik, hogy egyformára szaggassuk a süteményt. Isten azt szeretné, hogy a szolgálatában összefogjunk, de nem teremtett egymás hasonmásaivá (Róm 12:4–8). „Külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint” (6. vers). Beszélgessünk a Bibliában feljegyzett lelki ajándékok sokféleségéről (lásd még: 1Kor 12 és Ef 4)! Ha nem vagyunk tisztában saját lelki ajándékainkkal, kérjük meg gyülekezetünk lelkészét, hogy segítsen felismerni ajándékunkat. Fogadjuk meg az Úrnak: engedjük, hogy ajándékai által munkálkodjon bennünk mások szolgálatára és neve dicsőségére!