TANÍTÓI MELLÉKLET

11. tanulmány  −  2005 szeptember 3 - 9.

Tanulmány Bibliaversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

JÉZUS,  AZ ISTENTISZTELETÜNK URA

ALAPIGE: 1Krónika 16:29

A TANÍTÓ CÉLJA

  1. Megmutatni, hogy Isten méltó a tiszteletre.

  2. Megbeszélni az igaz istentisztelet jelentőségét.

  3. Megvitatni az istentisztelet különböző formáit.

A TANULMÁNY VÁZLATA

I. AZ EGEK ISTENÉNEK IMÁDATA (MT 4:10)

  1. Miért a menny Istene az egyedüli, aki méltó az imádatra?

  2. Istent nem látjuk személyesen, hogyan „láthatjuk meg” mégis a teremtett világban és az imáinkra adott válasza által?

  3. Hogyan fejezi ki istentiszteletünket, ha megünnepeljük a nyugalom napját, a szombatot?

II. TISZTA SZÍVBŐL IMÁDNI ISTENT (ZSOLT 111:1)

  1. Mit mutat az Úrhoz fűződő kapcsolatunkról, ha szakítunk időt Isten tiszteletére?

  2. Miként bizonyítja Isten iránti szeretetünket az istentisztelet?

  3. Miért kell szívből fakadnia az igazi istentiszteletnek?

III. KÜLÖNBÖZŐ ISTENTISZTELETI FORMÁK (ZSOLT 149:1–6; ZSOLT 150)

  1. Miért nem korlátozódhat az istentisztelet egy bizonyos helyre és időre?

  2. Soroljunk fel különböző istentiszteleti formákat! Miért fontos, hogy eltérő módon imádjuk Istent?

  3. Az igaz istentisztelet örömteli. Még milyen érzés helyénvaló az istentiszteleten, és miért?

  4. Miért fontos másokkal együtt imádni Istent?

ÖSSZEFOGLALÁS

Imádhatjuk Istent templomban, hegytetőn, egyedül vagy közösségben, suttogva vagy hangosan, de az igazi istentiszteletnek szívből kell fakadnia.

MAGYARÁZAT

Istentiszteletünk Ura

Istent önmagáért vagy magunk miatt imádjuk?

Bizonyos értelemben minden istentiszteletnek Isten a szerzője és Ő a tárgya. Érte van az istentisztelet, ami nem róla szól, az nem őszinte.

Egy másik értelmezésben viszont saját magunk miatt veszünk részt az istentiszteleten. Isten mindig Isten marad, függetlenül attól, hogy elfogadjuk vagy sem. Mégis hihetetlen áldással jár, ha Istent imádjuk, nem pedig a „tárgyakat.” Ha Úrként imádjuk Istent, olyan világnézetet teszünk magunkévá, ami csak egyetlen legfelső hatalmat ismer el. Tudat alatt gyakran azt képzeljük, de mégsem mi vagyunk ez a mindenekfölött álló hatalom! Amikor Istent imádjuk, olyan kötelék szövődik Isten és közöttünk, amelyen keresztül az Úr át tud formálni.

Az 1960-as években és a ’70-es évek elején számos fiatal próbálta újszerűnek ható módon „megtalálni” önmagát, míg végül sokan a keleti vallások felé sodródtak. Az ilyen irányzatok szerint az emberek abban lelhetik meg életük értelmét, ha megtalálják helyüket a világmindenségben. Tanításuk szerint Isten nem „ott fent” van, hanem bennünk, mi pedig őbenne.

A Biblia ezzel ellentétben a valóságot hirdeti. Isten fenn van; de nem csupán egy hatalom a világűrben; cselekszik, nem néma. Igéje teremtette az embert a saját képmására. Amikor bűnbe estünk, ismét az Igét küldte el, hogy visszafordítson magához. Ez az istentiszteletünk nagyszerű alapja. Nekünk jó, hogy tiszteljük Istent. Szükségünk van rá, hogy folyamatosan tapasztaljuk cselekedeteit az életünkben. Szükséges mindig figyelnünk Igéjére. Fontos fejben tartani, hogy Isten teremtményei vagyunk, szeretett fiai és lányai, akiknek megváltást ajánl Igéje által.

Isten azért adta a szombatot, hogy emlékeztessen. A szombat nem csupán munkaszüneti nap, inkább olyan alkalom, amit különleges tevékenységgel töltünk, amikor igen fontos dolgokat tanulhatunk. A gyülekezeti istentiszteleten bátorítjuk egymást, és közben mi magunk is megerősödünk. Lelkesít, ha halljuk, hogyan mutatta meg magát Isten mások életében. Eltölthetjük az időt közösségben vagy magányban, adott körülményeinktől függően. Gyönyörködhetünk a tájban, élvezve a természet közelségét, vagy segíthetünk másoknak. A szombati istentiszteletnek része a délelőtt 11 és 12 óra közötti elfoglaltságunk, de annál sokkal többről van itt szó.

Mi kell az igazi istentisztelethez? Egy gyülekezeti vezető szerint az a jó istentisztelet, amikor remek prédikációt hallunk, amiből valami újat tanulunk. Valaki másnak azt mondta, hogy számára az az igazi istentisztelet, amikor magával ragadja az Istent magasztaló muzsika. Csak így tudja elhallgattatni a fejében azt a korholó hangot, ami egyre azt hajtogatja, hogy még mindig nem lett elég jó. Istennek énekelve azt érzi, hogy feltétel nélkül szereti és elfogadja az Úr. E két nézetből kitűnik az istentisztelet két véglete: az egyik az értelmünkre hat, a másik az érzelmeinkre.

Talán szükségünk van mindkétféle élményre az istentiszteleti szolgálatok során. Abban is lehet igazság, hogy bizonyos embereknek nagyobb szükségük van az egyik élményre, mint a másikra. Talán az intellektuális beállítottságú barátunknak fontosabb az örömteli élmény az istentisztelet során, az érzelmi beállítottságúnak pedig a szellemi táplálékra van nagyobb szüksége az istentiszteleten. Lehet, hogy valóban rátaláltak arra az istentiszteleti stílusra, ami lelkileg a legtöbbet nyújtja nekik.

Nagyon fontos észben tartanunk, hogy az istentisztelet nem rólunk, hanem Istenről szól. A javunkat szolgálja ugyan, de csak azért, mert közben Istenre összpontosítunk, Isten megérinti a szívünket. Amikor arra gondolunk, hogy Isten önmagát adta értünk, érezzük szeretetét, és ez belőlünk is szeretetet vált ki iránta.

Nincs létjogosultsága annak az istentiszteletnek, ami kizárólag az egyén saját élményeire összpontosít. A héber nyelvben az imádatot kifejező szó eredetileg azt jelentette, hogy az ember leborul a másik előtt. Szó szerint földre vetették magukat azelőtt, akit imádatra méltónak tartottak. Alapjában véve az istentiszteletben nem csupán az elménk, hanem a testünk is részt vesz. Amikor Istent imádjuk, teljes valónkat felajánljuk neki, hiszen méltó hódolatunkra. Ha úgy gondolunk Istenre, mint Teremtőnkre és Megváltónkra, és így fogadjuk hívását, akkor imádjuk igazán.

Isten kezdeményezi az istentiszteletet azzal, hogy hív: a Szentlélek hatásának engedve imádjuk Őt. Amikor az istentiszteletre jövünk, számíthatunk arra, hogy megindít és megváltoztat az Úr. Ennek eredményeképpen megszabadulunk a kevésbé fontos dolgok bűvöletéből. Szabadon tapasztalhatjuk a szeretet kapcsolatát Istennel, aki bárki másnál jobban szeret.

A TANULMÁNY ELMÉLYÍTÉSE

Tanulmányozásra: Zsolt 95:6–7; 150; Jn 4:21–24; Jel 14:6–7

  1. Valaki úgy fogalmazott, hogy a ma embere imádja a munkáját, dolgozik a játékaival és játszik az istentiszteleten. Korunk világias légkörében talán a legnagyobb veszély mégis az, hogy képtelenek vagyunk helyesen rangsorolni az igazán fontos dolgokat. Milyen elveket alkalmazzunk azért, hogy a megfelelő helyre soroljuk be a szórakozást, a munkát és az istentiszteletet? Mennyiben segít ebben a folyamatban az, hogy Jézus Krisztus az Urunk?

  2. Az istentisztelettel válaszolunk arra, amit Isten tett vagy meg fog tenni. Miután Izrael népe átkelt a Vörös-tengeren, imádták az Urat. Már azelőtt is imádták Istent a megígért szabadításért, mielőtt kihozta őket Egyiptomból (2Móz 4:31). Mikor Jézust bemutatták szülei a templomban, Simeon magasztalta Istent azért a kiváltságért, hogy megláthatta a Messiást, és mindazért, amit majd a Messiás elvégez (Lk 2:25–32). Saját életünkből mondjunk példát arra, amit Isten már megtett értünk, és arra is, amit tenni fog! Hogyan szeretjük leginkább kifejezni dicséretünket és hódolatunkat?

  3. A világnak szóló egyik utolsó üzenet lényege az istentisztelet (Jel 14:6–7). Milyen összefüggés van a szombat és az istentisztelet fontossága között? Még milyen alapvető hitelvünk vonatkozik a teremtő Isten imádatára? Soroljunk fel legalább ötöt!

  4. Amikor Ésaiás látomásban megpillantotta az Urat, felkiáltott: „Jaj nékem, elvesztem… hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim” (Ésa 6:5)! Jézus mégis arra tanított, hogy „mi Atyánk”-nak szólítsuk Istent (Mt 6:9). Hogyan tudjuk összeegyeztetni ezt a két elvet? Félelemmel, bátorsággal vagy mindkettővel imádjuk tehát Istent? Indokoljuk meg a válaszunkat!

SZEMÉLYES BIZONYSÁGTÉTEL

Olyan sok ellentétes nézet alakult ki az istentisztelettel kapcsolatban, hogy itt van leginkább szükségünk elismerni Isten uralmát. Ez furcsa kijelentés, hiszen azt gondolnánk, hogy az istentisztelet már önmagában is Isten hatalmának elismerése. Persze lehet, hogy inkább fel kellene tennünk a kérdést, hogy valóban Istent imádjuk, vagy csak a róla alkotott elképzelésünket?

Azok közé tartozunk, akik megkövetelik, hogy az istentisztelet „tisztelettudó” legyen, teljesen figyelmen kívül hagyva a Jelenések könyvében elénk tárt mozgalmas képet az Isten trónja előtt álló vénekről és lelkes állatokról? Vagy inkább azok között érezzük jól magunkat, akik zsoltárokat idéznek, és megkövetelik, hogy mindenki hozsannázva dicsérje az Urat, megfeledkezve az intésről, hogy az egész föld csöndesedjék el az Úr színe előtt?

Az igazság az, hogy szükségünk van a Bibliában bemutatott istentiszteleti formák minden egyes elemére – ahelyett, hogy csak azokat a részeket

emelnénk ki, amelyek saját elképzelésünket támasztják alá, tudomást sem véve a többiről. Csak így találhatjuk meg a helyes egyensúlyt, és kerülhetjük el az egyik vagy másik irányba húzó szélsőségeket.

Vannak, akik szerint az istentisztelet unalmas és szokványos. Előfordulhat, de úgy kerülhetjük el, hogy számunkra az istentiszteletek gépiessé és rutinszerűvé váljanak, ha rendszeresen beszélünk hitünkről másokkal is. Ha Isten valóban méltó a hódolatra és dicséretre, nem szabad titokban tartani, amit tudunk róla! Ha beszélünk róla és engedjük, hogy a Szentlélek új igazságot tárjon fel előttünk, ha másokat is elhívunk az istentiszteletre, egy- re több okunk lesz imádni az Urat! Eltakarja előled valami Istent? „Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat” (Ésa 6:1). Uzziás istenfélő vezető volt, Ésaiás azonban csak a király halála után láthatta meg Istent a maga dicsőségében. Mondjuk el Ésaiással együtt, miután teljes dicsőségében imádtuk Istent: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet” (8. vers)!

GYAKORLATI ALKALMAZÁS

Gondolatébresztő: Szomjas vagy? Már a puszta kérdés is arra késztet, hogy egy pohár víz után nézzünk. Rászoktathatjuk testünket, hogy a szükségesnél kevesebb vízzel is beérje, ez azonban árt az egészségünknek. Mikor voltunk utoljára igazán szomjasak? Hogyan szomjúhozhatunk jobban Isten megismerésére és dicséretére? Hogyan juthatunk el a lelki növekedésnek arra a szintjére, ahol a zsoltároshoz csatlakozva mi is úgy érezzük, hogy Isten szeretete „jobb az életnél” (Zsolt 63:4)?

GONDOLKOZZUNK RAJTA!

  1. Az ég közepén repülő angyal azt hirdeti nagy szóval „a föld lakosainak” (Jel 14:6–7), hogy féljék az Istent. Az istentiszteletnek az az alapja, hogy Isten jogot formál életünkre, mivel tőle kaptuk az életet. Ez a meglepő szimbólum fel akarja kelteni az emberek figyelmét, mert a földön nem mindenki hallott Istenről és a már folyamatban lévő ítéletről. Hogyan tudunk beszélni erről az életbevágóan fontos dologról a szomszédságunkban és a munkahelyünkön? Miért annyira sürgős most azonnal elkezdeni? Milyen következményekkel jár, ha ezt elmulasztjuk?

  2. Amikor a tanítványok tágabb csoportja Jézus szavára összegyűlt közösen imádkozni, a Szentlélek nagy erővel kiáradt, és megáldotta, hatalommal ruházta fel őket. ApCsel 4:24–31 verseiben olvashatjuk az elhangzott merész imákat. Gondoljunk vissza azokra az alkalmakra, amikor Isten közbenjárt az érdekünkben! Mi történt, amikor mertünk bátran imádkozni? Mi gátol abban, hogy úgy imádkozzunk naponként, ahogy a tanítványok is tették (időhiány, megosztottság, hitetlenség, közöny stb.)? Miért fontos először megengedni Istennek, hogy eltávolítsa az akadályokat, és ereje kézzelfoghatóan megnyilvánuljon életünk és szavaink által?

GYAKORLATI KÉRDÉSEK

Olvassuk el Zsolt 150-et, lehetőleg minél több fordításban! Figyeljük meg az Isten dicséretének hányféle kifejezése lehetséges! Hogyan használhatnánk fel ezt a zsoltárt saját istentiszteletünkhöz vázlatként? Miért nő felszólítássá ez az ének, ha megértjük, hogy Isten „minden lelket” (Zsolt 150:6) hív, hogy adózzon hódolattal neki? Miképpen nyer áldást Isten, ha „az Ő szent helyén” (1. vers) dicsérjük?