SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

13. tanulmány     2005 június 18 - 24.

 

Tanító melléklet Bibliaiversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

FELTÁMADT

„Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, aki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, ahová őt helyezék” (Mk 16:6).

KÜLÖNLEGES SÍRHELY. A föld leghíresebb építményei között vannak sírhelyek is. Gondoljunk csak az egyiptomi piramisokra. A feltételezések szerint húsz éven át százezer ember dolgozhatott pl. a Kheopsz-piramis építésén. A mai napig nem tudni, hogyan emelték helyére a 23 millió masszív kőtömböt, amelyek egyenként 2,5 tonnát nyomnak. A piramisokat a halálra való felkészülés miatt építették, hogy a fáraó sírkamrája a halál emlékműve legyen. Indiában a káprázatos Tádzs Mahal épülete is a halál emlékműve. Sahdzsahán kedvenc felesége, Mumtáz halálos ágyánál állva megígérte, hogy mindennél szebb emlékművet emel az asszony emlékezetére. A drágakövekkel berakott ragyogó fehér márvány, a kertek és tükörfényes medencék valóban fenséges emlékművé teszik a Tádzs Mahalt. Az épület belsejében nyugszik Sahdzsahán és Mumtáz. Milyen más az a történet, amivel ezen a héten foglalkozunk! Arimátiai József egyszerű, sziklába vájt sírja, amelyben Jézus nyugodott, sokkal csodálatosabb a Kheopsz-piramisnál és a Tádzs Mahalnál, azért, mert Jézus sírja üres.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Miért fontos tudnunk, hogy Jézus valóban meghalt a kereszten? Kik tudták meg elsőként, hogy feltámadt? Mi bizonyítja, hogy feltámadt a halálból? Hogyan foszlanak szét a kétkedők érvei, amelyeket a feltámadás ellen hoznak fel?

Vasárnap június 19.

JÉZUS TEMETÉSE (Márk 15:42–47)

A Szentírás megjövendölte Isten szolgájáról: „És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után” (Ésa 53:9). Jézus szegény volt, akinek egyetlen értékes tulajdona volt a varrás nélkül készült köntös, amelyre a katonák sorsot vetettek (Jn 19:23–24). Senki nem gondolta volna, hogy egy gazdag ember sírjába temetik el, mégis így történt. A zsidók Nagytanácsának, a Szanhedrinnek két tagja Jézus halála után nyíltan kiállt Jézus mellett. Márk Arimátiai Józsefet említi, de János evangéliumából tudjuk, hogy Józseffel tartott Nikodémus is, aki annak idején az éj leple alatt, titokban beszélt Jézussal (Jn 19:38–42).

1Kor 15:3–4 versében Pál apostol idézi az evangélium egyik első szövegét, amelyben szerepel az „eltemettetett” szó is. Miért tartották fontosnak az őskeresztények, hogy megemlítsék Jézus temetését?

Az Újszövetségből szinte árad a bizonyosság, hogy Jézus feltámadt a halálból. Az Apostolok cselekedeteiben feljegyzett prédikációkban is két állítás hangzik újra és újra: Krisztus feltámadt, és tanítványaira kitöltötte Szentlelkét. 1Kor 15:3-ban az evangélium már a kezdetektől fogva három tényt kapcsol össze: 1) Krisztus meghalt bűneinkért; 2) eltemették; 3) feltámadt a halálból.

Jézus temetése tehát nem jelentéktelen dolog. Arra mutat rá, hogy Jézus valóban meghalt, nem csak elájult, ahogy egyesek hitetlenkedve állították. A feltámadás ezért olyan nagy csoda. Csak Krisztus halálával összefüggésben érthetjük meg feltámadásának jelentőségét.

Olvassuk el a következő igéket! Mit hangsúlyoznak, és fontos-e ez hitünk szempontjából (3Móz 17:11; Mt 26:28; Jn 19:40; Róm 5:6–8; 6:4; 1Kor 5:7)?

A Biblia mondanivalója egyértelmű: Krisztus meghalt bűneinkért, és halála a megváltási terv nagyon fontos része. Enélkül nem lenne engesztelés, nem lenne megváltás, nem lenne örök élet azok számára, akik egyébként örökre elvesznének. Ennyire fontos számunkra és jövőnk szempontjából Krisztus halála. Krisztus halála a biztosítéka annak, hogy nem kell elszenvednünk a második halált.

Hétfő június 20.

FELTÁMADOTT! (Márk 16:1–11)

Kik hallották meg először Jézus feltámadásának a hírét? Milyen hatással volt rájuk az üres sír (Mk 16:1–8)?

Jézus idejében az asszonyoknak alárendelt szerepük volt a társadalomban, Isten előtt azonban soha. Márk két asszonyt választott ki, akik először Galileában, majd Jeruzsálemben szolgáltak Jézusnak. Ott álltak a keresztnél, amikor meghalt, nem szégyellték elmondani, hogy az Ő követői (Mk 15:40–41). Közülük néhányan illatos keneteket vittek, hogy megkenjék Jézus testét. Ezért mentek vasárnap kora reggel a sírhoz.

Számos teológus szerint a beszámolók hitelességét bizonyítja az is, hogy asszonyok látták meg először Jézust. Ha a tanítványok találták volna ki ezt a történetet, akkor úgy rendezhették volna, hogy Palesztina nagy hatalmú vallási vagy politikai vezetői vegyék észre először az üres sírt és nem a társadalom szemében jelentéktelen asszonyok. Nem kelthettek volna úgy nagyobb feltűnést?

Figyeljük meg, éppen úgy meglepte az asszonyokat Jézus feltámadásának a híre, mint ahogy Márk evangéliumának leírásában minden más tette meglepetést okozott. Az emberek ámuldoztak csodáin és tanításain. Ekkor pedig megtörtént az addigiakat megkoronázó csoda, amellyel Jézus legjobban bizonyította szavai hitelességét. Az asszonyok még nem teljesen értették a helyzetet, de az üres sír látványától megdöbbentek.

Kinek jelent meg először a feltámadt Úr? Mivel támasztja alá ez az eset is a Jézusról szóló beszámolók hitelességét (Mk 16:9–11; Jn 20:1–18)?

Jézus feltámadásáról asszonyok értesültek először, és szintén egy asszonynak jelent meg elsőként az Úr. Gondoljunk csak arra, ki volt az az asszony! Sok bűne volt, de Jézus megbocsátott neki, ezért szerette annyira a Mestert. Nem meglepő tehát, hogy azon a vasárnap reggelen Mária Magdaléna érkezett elsőként a sírhoz. Jézus neki jelent meg először, Isten bukott gyermekének, aki új lappal kezdhette életét.

Bizonyos mértékig mindannyiunkra hat ilyen vagy olyan társadalmi előítélet. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy melyik mérgezi a mi lelkünket? Mit gondolhat Isten az előítéletekről? Vizsgáljuk meg ezt a kérdést a mai témánk alapján, abból kiindulva, hogy lenézett asszonyok értesültek először a Megváltó feltámadásáról! Mit tehetünk, hogy Isten kegyelmével meg tudjunk tisztulni ettől a bűntől, ami szentségtelen és keresztényhez nem illő?

Kedd június 21.

JÉZUS MEGJELENT TANÍTVÁNYAINAK (Márk 16:12–18)

Jézus nemcsak az evangéliumi beszámolók főszereplőinek jelent meg, hanem olyanoknak is, akikről nem is tudnánk semmit, ha az Úr nem választja ki őket, hogy megjelenjen nekik. Ez újabb példa arra, hogy Jézus minden tanítványára odafigyelt, akár közismert vezető volt, akár nem.

Kik voltak azok, akiknek Jézus útközben jelent meg (Mk 16:12–13)?

Olvassuk el a történet részletesebb leírását is Lk 24:13–32-ben! Milyen tanulságot vonhatunk le ebből?

Kiknek jelent még meg a feltámadt Úr (Mt 28:16–17; Mk 16:14; Lk 24:33–49; Jn 20:19–29; 21:1–3; 1Kor 15:4–8)?

Az evangélium írói mind utalnak valamire Jézus megjelenéseivel kapcsolatban, amelyekről a többiek nem írnak. A négy beszámoló azonban pontosan egybevág, és megerősíti egymást, csodálatos bizonyságát adva annak, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból. Csak kisebb részletekben van eltérés, mint ahogy ez előfordul több szemtanú beszámolójánál. Az események pontos sorrendjében nem lehetünk biztosak, abban azonban igen, hogy a feltámadt Úr megjelent az alábbi személyeknek:

  1. Mária Magdalénának (Mk 16:9; Jn 20:15–17)

  2. Más asszonyoknak, miután azok elhagyták a sírt (Mt 28:9–10)

  3. Péternek az emmausi út előtt (Lk 24:34; 1Kor 15:5)

  4. Két tanítványnak az Emmausba vezető úton (Mk 16:12; Lk 24:13–32)

  5. A felházban a tanítványoknak (Mk 16:14; Jn 20:19–24), amikor Tamás nem volt velük.

A feltámadás napja után Jézus megjelent még:

  1. Egy héttel később a felházban a tizenegy tanítványnak, akkor már Tamás is köztük volt (Jn 20:26–29)

  2. Hét tanítványnak, akik a Galileai-tengeren halásztak (Jn 21:1–3)

  3. Kb. 500 embernek (1Kor 15:6)

  4. Jakabnak (1Kor 15:7)

  5. Mennybemenetele előtt a tizenegy tanítványnak (Mk 16:19–20; Lk 24:50–52; ApCsel 1:4–12)

Figyeljük meg, milyen sokszor, sok helyen és sok embernek jelent meg Jézus! Mit árul ez el feltámadásának bizonyosságáról? Milyen bizonyosságot adott Isten, hogy hitünket erősítse? Hogyan erősítik nem csak a feltámadásba, de a megváltási tervbe vetett hitünket is ezek a beszámolók?

Szerda június 22.

A MINDENT MEGKORONÁZÓ CSODA

Hogyan akarták legelőször tagadni Jézus feltámadását (Mt 28:11–15)? Mit felelhetünk annak, aki ma is így érvel?

Ahogy a múlt heti leckében is szó volt róla, a nép vallási vezetői mindent megtettek, nehogy Jézus tanítványai ellophassák mesterük testét. Pilátus engedélyével lepecsételték a sírt, és őrséget állítottak elé (Mt 27:62–66).

Hogyan támasztja alá a feltámadás bizonyosságát az is, hogy a vezetők ennek még a látszatát is el akarták kerülni?

Az évszázadok során más magyarázatok is születtek arra, hogy miért volt üres a sír. Pl. 1) Jézus nem is halt meg a kereszten, csak elájult, és később magához tért a hűvös sírban; 2) valójában nem is jelent meg a tanítványoknak, hanem a tanítványok annyira vágytak utána, hogy csak képzelegtek Uruk feltámadásáról és megjelenéséről. Ez a pszichológiai-logikai magyarázat a vágy beteljesedésének elmélete, amely szerint a tanítványok vágya vezetett reményeik beteljesedéséhez.

Mivel cáfolja a Szentírás azt a nézetet, hogy Jézus valójában nem is halt meg (Jn 19:31–35)? Mit mondanánk a feltámadásról annak, aki szerint a tanítványok csak elképzelték, hogy Jézus újból életre kelt (ApCsel 1:3–4)?

Az evangéliumok a feltámadásról szóló beszámolóikban újból és újból kiemelik, hogy a tanítványok pontosan azzal ellentétesen gondolkodtak, mint ahogy a vágy beteljesedésének elmélete képviselői vélik. Jézus tanítványai egyáltalán nem várták a Mester feltámadását, és éppen az az érdekes, hogy nem is hittek azoknak, akik ezzel a hírrel jöttek hozzájuk (lásd: Mt 28:17; Mk 16:11, 13; Lk 24:11; Jn 20:24–29).

Két fontos tényre hivatkozhatunk azokkal szemben, akik Jézus feltámadásának valóságát tagadják. 1) Jézus teste eltűnt, valami történt vele annak ellenére, hogy a sírt lepecsételték, és az őrség a helyén volt. Jézus ellenségei azzal mérhették volna a legnagyobb csapást az új hitre, ha bemutatják Jézus holttestét, de ezt nem tudták megtenni. 2) a tanítványok a kereszt után megtört szívvel keseregtek, teljesen elcsüggedtek. A feltámadás után azonban megbizonyosodtak, megerősödtek, és elindultak Jézus nevében. Mi okozta a változást? Az, hogy látták a feltámadt Urat.

Csütörtök június 23.

A NAGY MISSZIÓPARANCS (Márk 16:15–20)

Beszéltünk már a feltámadt Úr megjelenéseiről, ám ez a kifejezés nem adja vissza egészen, mi minden történt akkor. Jézust nem csak látták a tanítványai, beszéltek is vele, válaszolt a kérdésekre, sőt együtt evett velük. Nem csupán megjelent nekik, hanem találkozott követőivel.

A feltámadása után mennyi ideig találkozott még Jézus a követőivel (ApCsel 1:3)?

Gondoljunk bele, milyen hosszú idő is ez! Hogyan segített ez az időszak a tanítványoknak erőt meríteni küldetésük végzéséhez?

Márk szerint (16:14) Jézus még feltámadása után is szemére vetette a tanítványainak hitetlenségüket, kemény szívüket, mert nem hittek azoknak, akik először adtak hírt a feltámadásról. A görög kifejezés szó szerinti jelentése: megfeddeni, megszidni. Jézus szigorúan beszélt velük kételyeik miatt. Milyen keveset változott azóta az ember! Mindannyian el tudnánk mondani, milyen csodálatosan munkálkodott Isten az életünkben, ám csakhamar hitetlenségünkről és szívünk keménységéről teszünk bizonyságot.

Mivel bízta meg Jézus a tanítványait Márk evangéliuma szerint? Mennyiben hasonlít ez a küldetés arra, amit mi adventisták tartunk feladatunknak (lásd: Jel 14:6)?

Márk evangéliumának utolsó két versében érdekes ellentétet találunk. Jézus felment Atyjához a mennybe, Isten jobbjára ült, ami utalás hatalmára és tisztére. Ugyanakkor a szöveg arról is szól, hogy az Úr segíti egyháza munkáját, jelekkel és csodákkal adva erőt szavaiknak. Más szóval, bár Jézus felment a mennybe, hatalmával és erejével továbbra is közel van egyházához, népéhez; megadja nekik mindazt, amire szükségük van, és teljesíti kéréseiket. Nagy vigasztalás volt ez úgy az ősegyház tagjainak, mint nekünk.

Figyeld meg azt a kifejezést, hogy jelekkel és csodákkal adva erőt szavaiknak! Mivel erősítette meg Isten életünkben az igét? Beszéljünk erről az osztályban! Érdekes lenne összehasonlítani a beszámolókat. Mit tanulhatunk egymás tapasztalatából?

Péntek június 24.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Tanulmányozzuk újra Mk 15:42–16:20 verseit a párhuzamos beszámolókkal együtt: Mt 27:57–28:20; Lk 23:50–24:52; és Jn 19:38–21:25. Olvassuk el Ellen White: Jézus élete című könyvéből a József sírboltjában (677–687. old.), Feltámadott az Úr (688–694. old.), Mit sírsz? (695–700. old.), Útban Emmaus felé a feltámadottal (701–706. old.), Békesség néktek! (707–713. old.), Ismét a tengernél (714–721. old.), Menjetek el és tanítsatok minden népeket! (722–734. old.), Az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz (735–741. old.) című fejezeteket!

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. A Szentírás rengeteg bizonyítékot ad, és megerősíti Jézus feltámadásába vetett hitünket. Még milyen bizonyítékot hozhatunk fel a kereszténység tanításának igaz volta mellett? Mennyi bizonyíték kell? Mi szükség a hitre, ha van bizonyítékunk?

  2. Látszólag még reménye sem lehetett annak, hogy a kereszténység világvallássá fejlődjön. A vallás alapítója fiatalon meghalt, tanait az uralkodó vallási szervezet elutasította. A kereszténység mégis a világ legnagyszerűbb vallása, és Jézus hatalma a legnagyobb a világon. Miért mondjuk ezt?

  3. Mk 16:19 arról beszél, hogy Jézus a mennyben van. Még milyen igehelyek állítják ezt? Mit tesz most Jézus a mennyben földi küldetése után?

  4. Milyen eredménnyel végzi gyülekezetünk a Jézustól kapott feladatot, amiről Márk evangéliumának végén olvasunk? Mit tehetnénk azért úgy gyülekezetenként, mint egyénileg, hogy jobban kivegyük részünket az isteni megbízatás teljesítéséből?

ÖSSZEFOGLALÁS: Csodálatos a befejezése ennek a pergő, eseménydús beszámolónak! A történet végén jön a legnagyobb csoda, a legváratlanabb esemény. Ellenségei keresztre feszítették, eltemették Jézust, mégis feltámadt. Az idők végezetéig a feltámadott Úré minden hatalom és erő. Követőiként mi folytatjuk tovább munkáját, miközben várjuk visszatértét.

A NEHÉZSÉGEKRŐL

A javunkra szolgál, ha időnként nehézségekkel kell szembenéznünk, és fel kell vennünk keresztünket, mert a nehézségek hatására észre térünk. Arra emlékeztetnek a gondok, hogy csak jövevények és vándorok vagyunk a földön, és nem szabad túlontúl megbíznunk a világ dolgaiban.

Javunkra válik, ha az emberek néha félreértenek, rosszat mondanak rólunk, még legjobb szándékaink ellenére is. Az ilyen tapasztalatok alázatossá tesznek, és megvédenek attól, hogy becsapjuk önmagunkat, mert az embert próbáló körülmények között még inkább keressük Isten közelségét. Benső énünk erősödik, ha külső bántások érnek.

Aki Isten kezére bízza az életét, annak nem lesz szüksége mások vigasztalására. Kísértések és gonosz gondolatok között gyötrődve világossá válik, milyen nagy szükségünk van Istenre, hiszen Isten nélkül semmi jót sem tehetünk. Akkor fáradtan és szomorúan szeretnénk „elköltözni, és a Krisztussal lenni” (Fil 1:23), mert megértjük, hogy a világ nem nyújthat teljes biztonságot és békességet.

Kempis Tamás