TANÍTÓI MELLÉKLET

11. tanulmány  −  2005 június 4 - 10.

Tanulmány Bibliaversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

JÉZUS ELFOGATÁSA

A tanulmány célja

  1. Megértetni Krisztus áldozatának mély jelentését.

  2. Hangsúlyozni, hogy habár szükséges volt Jézus áldozata, az akkori események minden szereplője maga döntötte el, mit cselekszik.

  3. Bátorítani a tagokat, hogy tartsanak ki a hitben, hiányos jellemük ellenére.

A tanulmány vázlata

I. Az árulás kezdete (Mk 14:10-11)

  1. Júdás esete bizonyítja, mennyire gyengék vagyunk a kísértések előtt.

  2. Júdás viselkedését bizonyos mértékig a többi tanítvány magatartása is bátorította.

  3. Júdás szinte minden pillanatban megmenekülhetett volna.

II. Az Utolsó Vacsora (Mk 14:22)

  1. Az úrvacsora szertartása talán a legismertebb vallási szertartás a keresztények körében.

  2. Jézus kapcsolatot teremtett halála és az Utolsó Vacsora között.

  3. A visszajövetel reménysége lényeges elem az úrvacsorának és Krisztus áldozatának megértésében.

III. A virrasztás és Jézus letartóztatása (Mk 14:32-49)

  1. Jézus agóniája, melyet az Atyától való elszakadás gondolata váltott ki, valós volt.

  2. Helyzetének látszólagos bizonytalansága arra késztette Jézust, hogy hitére alapozzon.

  3. Péter kudarca azzal magyarázható, hogy túlságosan bízott a saját erejében.

Összefoglalás

Jézus szenvedése és halála valóságos volt. Ahogy a Jézus korabeli embereknek és eseményeknek, úgy nekünk is szerepünk van a történelem legfontosabb eseményeinek alakításában.

Magyarázat

E heti tanulmányunk (Mk 14:1-50) a kereszt előtt megnyilatkozó különböző magatartásokat mutatja be. Megvizsgáljuk továbbá az Utolsó Vacsora – az úrvacsora – jelentőségét, Jézus szenvedésének és halálának jelképes emlékét.

I. A kereszt: az emberi reakciók

Tanulmányunk megvizsgálja a kereszt előtt megnyilatkozó három lehetséges emberi reakciótípust:

Elfogadás (Mk 14:3-9) – Simon házában, Mária, „akinél alabástrom edény vala, valódi és igen drága nárdus olajjal”, megkente Jézus testét, halála tiszteletére.

Tettét azonnal bírálat érte. „Mire való volt az olajnak ez a tékozlása?” – kiáltottak fel egyesek, Júdással az élen. „Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél is többért, és odaadni a szegényeknek!” A pénz azonban nem fejezheti ki egy szív őszinte háláját. Jézus Mária gesztusában felismerte majdani áldozatának elfogadását, és imádati aktusát a temetésre való megkenésnek minősítette (Mk 14:8). „Jézus kegyelme által Mária az isteni természet részese lett” (Ellen G. White, Jézus élete, Advent, Budapest, 1989, 477).

Árulás – Mária tettének elismerése volt az utolsó csepp a pohárban Júdás számára, aki azonnal „elméne a főpapokhoz, hogy Őt azoknak elárulja” (10. vers). Júdás árulása fokozatosan és észrevétlenül öltött formát. Lelkét uralma alá kerítette az önfelmagasztalás, olyannyira, hogy számára a tanítványság nem volt több, mint a személyes megvalósítás egy eszköze. A pénzen kívül semmit sem látott, s az azonnali dolgokon kívül képtelen volt bármire is odafigyelni. Érzéketlen volt az iránt az igazság iránt, hogy az élet fontosabb, mint az anyagi dolgok. A Júdás által elképzelt országban semmilyen helye nem volt a keresztnek. Ezért árulta el Jézust.

Kudarc – Amikor Jézus megjövendölte Péternek, hogy a kakas megszólalása előtt háromszor is meg fogja Őt tagadni, Péter nem győzte bizonygatni, hogy ő még meghalni is kész Jézusért (Mk 14:27-31). Péter túlságosan bízott önmagában, s emellett túl lobbanékony természete is volt ahhoz, hogy felismerje a tanítványság veszélyeit és a kísértések hatalmas erejét. Amikor eljött az ideje, Péter nemcsak hogy megtagadta Mesterét, de még átkozódott és esküdözött is, hogy nem ismeri, és nem is tudja, hogy kiről van szó (71. vers). Ezután azonban Péter nagyon megbánta, amit tett, és keserves sírásban tört ki. A megtérés könnyei mindenki számára egy új kezdet, egy új esély jelei. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy Péterből a kereszt egyik apostola lett!

II. Ez az én testem és az én vérem

Jézus elhatározta, hogy az első úrvacsorára a keresztre feszítés előtti este kerüljön sor. Az úrvacsora emléke tehát annak az estének, amelyen Júdás elárulta Őt, a Húsvéti Bárányt. A kenyér és a bor szimbólumai testének, mely másnap megtöretett, valamint vérének, mely a bűnök bocsánatára ontatott (Mk 14:24; Mt 26:28).

A pontosítás, hogy tudniillik „ez az én vérem, mely sokakért kiontatik”, igen lényeges az üdvösség megértésében és megtapasztalásában. Krisztus vére a bűnről beszél. A bűn véres valóság, amelynek hatalmas ára volt. A bűn ereje óriási, és elkerülhetetlenül halálhoz vezet, következésképp a megbocsátás és a bűn rabsága alól való szabadulás lehetetlen lenne Krisztus drága vére nélkül (1Pt 1:19).

III. A Gecsemáné: a pohár elfogadása

A Gecsemáné-kert volt az a hely, ahol Jézus az utolsó küzdelmét vívta meg kereszthalála előtt. E lelki küzdelem fontossága, drámaisága abban állt, hogy Jézus úgy is dönthetett volna azokban a percekben, hogy visszatér mennyei Atyjához. Semmi sem állíthatta volna meg, mivel Ő nem követett el bűnt. Jézus az Ő küldetését az Istenségtől kapta, s mint a Szentháromság tagja, úgy döntött, hogy magára veszi az emberi természet gyarlóságát, és egy ilyen gyarló testben legyőzze Sátánt.

A Gecsemáné-kerti jelenet több tanulságot is közvetít számunkra arra vonatkozólag, hogy miként álljunk meg a próbák közepette. Először is rávilágít arra, hogy milyen szerepe van az imának az Istennel fenntartott kapcsolatban. Az ima az, ami megőrzi a Vele való viszonyt, az imának köszönhetően cselekedhetjük az Ő akaratát. „Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vedd el tőlem ezt a poharat! Mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” (Mk 14:36).

Mit jelképez ez a pohár, amitől Jézus tartott? „Krisztus pohara nem a korbácsolás és a keresztre feszítés okozta testi fájdalmat jelképezte, sem a gúnyolódás és az elutasítás okozta lelki gyötrelmet, hanem azt a lelki agóniát, amelyet a világ bűneinek hordozójaként volt kénytelen elszenvedni” (John Stott, The Cross of Christ, 76).

Másodsorban a Gecsemáné-kerti jelenetből megtanulhatjuk, hogy bármely próba legyőzéséhez elengedhetetlen az Istennel való állandó, mély kapcsolat. Képeseknek kell lennünk elmondani, hogy „az Úr az én Pásztorom, nem szűkölködöm.”

Egy harmadik fontos tanulság: meg kell tanulnunk lemondani önmagunkról, és elfogadni Isten akaratát, még akkor is, ha akarata „keserű pohár”. „Elérkezett a rettenetes pillanat. Az a pillanat, amelynek el kellett döntenie a világ sorsát. Az emberiség sorsa még függőben volt. Krisztus még most is megtagadhatta volna a bűnös emberi nemzetségért meghatározott és elrendelt pohár kiivását… Azt mondhatta volna: a bűnös hadd kapja meg bűnéért büntetését, én pedig visszamegyek az én Atyámhoz” (Ellen G. White, Jézus élete, Advent, Budapest, 1989, 596).

A Megváltó azonban úgy döntött, hogy teljesíti küldetését, amellyel megbízatott.

A tanulmány elmélyítése (Mk 14:1-50; Jn 18:1-11)

  1. Az asszonyt annyira elbűvölte Krisztus kegyelme, hogy teljesen spontán módon megkente Jézus lábát (Mk 14:3-9). Gyülekezetedben elfogadott-e az ilyenfajta spontaneitás? Mely fajta spontaneitás bátorítaná gyülekezetedet?

  2. Meglehet, hogy Júdást az motiválta árulásában, hogy megpróbálta rákényszeríteni Jézust isteni előjogai és hatalma gyakorlására, és a földi királyság megalapítására. Ha így volt, Júdás teljesen tévesen értelmezte Isten országának természetét. Az azóta eltelt kétezer év alatt a keresztények olyan módszereket alkalmaztak, amelyek a felszínen nem tűnnek keresztényieknek. Milyen országot akar Isten megalapítani a mi szívünkben? Hát gyülekezeteinkben? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy módszereink megegyeznek Krisztus jellemével?

  3. Péter egyáltalán nem kételkedett saját magában, amikor ezt mondta Jézusnak: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem” (Mk 14:29).  Péter azonban nem ismerte önmagát olyan jól, mint ahogy Jézus ismerte őt. Amikor eltávolodunk Isten akaratától, általában nem tudatosan vagy szándékosan tesszük, inkább az történik, hogy nem értjük meg eléggé magunkat. Hogyan láthatjuk magunkat úgy, ahogy Isten lát minket?

  4. Az „abba” szó, amelyet Jézus itt használ, amikor az Atyához imádkozik, egy nagyon kedves szó, amelyet az egymással nagyon közeli viszonyban levők használnak (mint például az apa és gyermek viszony). Hányféleképpen fejezte ki Isten hozzád való közeledését? Életed mely időszakában érezted a közeledését?

Személyes bizonyságtétel

Elsötétedik előtted minden a dühtől és a haragtól, mely mindenütt jelen van körülötted. Lehet, hogy lelked mélyén bosszút forralsz. Eluralkodik rajtad a fájdalom, és úgy tűnik, hogy már-már teljesen felfal. Megígéred magadnak, hogy soha többé nem engeded meg valakinek, hogy közel kerüljön hozzád, mivel félsz az újabb szenvedéstől. Távol tartod magadtól a körülötted élőket, a minimálisra csökkentvén a megbántódás kockázatát. Mindezek a reakciók természetesek, amikor árulás szenvedő alanya az ember.

Habár rettenetesen szenvedett Júdás alattomos árulása miatt, Urunk nem emberi módon reagált erre a helyzetre. Tudatosult benne tanítványa tette (még az árulás csókját is elfogadta), és arra késztette tanítványait, hogy alázatban példáját kövessék. Ami néha nehéz feladat.

Mi nem áruljuk el soha Mesterünket? Soha, mondanátok. Mindazonáltal minden alkalommal, amikor kifogásokat keresünk, hogy ne menjünk imaházba, vajon nem csaljuk meg Istenünket? Amikor áldásoktól vonjuk meg magunkat azáltal, hogy hűtlenek vagyunk a tizedadásban, nem lopjuk meg Istent? Amikor nem használjuk ki az alkalmat a bizonyságtevésre, nem tagadjuk meg Őt? Vagy amikor nem használjuk fel lelki ajándékainkat úgy, ahogy Isten szeretné – főleg a hitetlenekkel való munkában –, nem pazaroljuk el a ránk bízott erőforrásokat?

Péterhez hasonlóan megtagadhatjuk Urunkat, aki viszont soha nem fog megtagadni minket. Nem fog elszakadni tőlünk, ha csak mi nem akarunk végleg elválni tőle. Isten biztosít minket, hogy megbocsátja bűneinket, ha őszintén, szívből bűnbocsánatért könyörgünk Hozzá. Akik még nem kerültek személyes kapcsolatba Krisztussal, szükségük van hallaniuk ígéreteit és megváltásunkra kidolgozott tervét. Isten elvárja a részünkről, hogy hirdessük és megosszuk szeretetét és mennyei üzenetét másokkal. Válaszoljunk naponta hívó szavára.

Alkalmazás

Elmélkedj a következő imádságon: „Köszönöm, Atyám, azokat a könnyeket, amelyek megérttették velem szereteted mélységét. Hogyan ismerhettelek volna meg teljesen, ha nem megüresített szívvel? Hogyan tapasztalhattam volna meg elfogadásod és megbocsátásod, ha nem tudom, mit jelent elutasítva lenni? Hogyan fogadhattam volna el megbocsátásod, ha nem vallottam volna oly sokszor kudarcot? Hogyan érezhettem volna barátságodat, ha nem lettem volna annyiszor kétségbeesett helyzetben az egyedüllét miatt? Te vittél el a Gecsemánéba, és megtalálásod öröme színültig töltötte szívemet. Ámen!”

Elmélkedésre

  1. Júdás az emberi köztudatban egy gonosz ember, aki elárulta Jézust. De gondolj csak a szándékaira: Júdás azt hitte, hogy mesterkedései arra kényszerítik a Mestert, hogy megalapítsa királyságát itt a földön. Őszintén hitte, hogy tettei indokoltak. Miért hiszed azt, hogy Júdás nem volt képes túllátni ezen a perspektíván? Azonosíts gyülekezetedben olyan területeket, ahol felütheti a fejét a „Júdás-szindróma”.

  2. Jézus azért jött erre a földre, hogy meghaljon bűneinkért. Lehet-e Jézust egy monomániás személynek tekinteni, akinek rögeszméje volt megmenteni minket a bűnből, és ezért emberi testet is magára öltött? Ha igen, akkor miért tett egyebet is, mint hogy meghalt értünk? Miért gyógyított betegeket, választott maga mellé tanítványokat, tanított példabeszédek által? Miért nem jött el az emberek közé csupán meghalni, majd visszamenni a mennybe? Magyarázd meg a válaszodat.

  3. A tanítványok több időt töltöttek Jézussal, mint bárki más. Mégsem értették meg teljesen a Gecsemánéban eltöltött éjszaka jelentőségét. Megvakították őket a Megváltóra vonatkozó előítéleteik és emberi gyengeségük. Miben hasonlíthatunk a tanítványokhoz, úgy egyénileg, mint közösségileg (gyülekezetként, egyházként)?

Gyakorlati kérdések

  1. „Egy keresztény legnagyobb öröme szinte mindig egy mély szenvedés után fakad. Egyetlen virág sem nyílhat a Paradicsomban, ha azt nem a Gecsemáné kertében ültették el” (Ian Maclaren, Illustration Unlimited, 18). A szerdai tanulmányban úgy ismerjük meg a Gecsemáné kertet mint Jézus egyik kedvenc helyét, amely agóniája színhelyéül szolgált földi ittléte utolsó óráiban. Milyen tanulságot vonhatunk le Jézus utolsó Gecsemáné-kertben töltött éjszakájából, amikor fájdalmas vagy váratlan tapasztalatokon megyünk át? Hogyan alkalmazhatjuk ezt a tanulságot életünkben?

  2. Jézus élete legsötétebb perceiben visszavonult egy csendes helyre, hogy közösségben lehessen az Atyával. Az imát eszközként használta arra, hogy szabadulást szerezzen a durva, fájdalmas valóság elől. Hasonlítsd az imát egy vészkijárathoz. Hogyan válhat az ima a szabadulás eszközévé, de vigasz forrásává is? Melyek életed „csendes helyei”?

  3. Péter, Jakab és János voltak Jézus legközelibb barátai. De még a Péter hite is összeomlott, amikor megtagadta Jézust. Hogyan állhat valaki olyan közel Jézushoz, mint Péter, és mégis oly könnyen megtagadja őt? Említs olyan helyzeteket életedből, amikor nem érted el az általad kitűzött célokat.