SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

10. tanulmány     2005 május 28 - június 3.

 

JÖVENDÖLÉS A VÉGIDŐRŐL

„De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között” (Mk 13:10).

AZ APOKALIPSZIS NÉPE. Mi adventisták az apokalipszis népe vagyunk, azaz hisszük, hogy a világ nem egyre jobb és jobb lesz, hanem hirtelen drámai véget ér. Nem atomháború, nem az űrből becsapódó meteor, nem is ember okozta vagy természeti csapás semmisíti majd meg a földet, hanem Jézus vet véget a bűn történelmének. Az Úr visszatér hatalommal és dicsőséggel, és akkor megszűnik a jelenlegi világrend. Jelenések 20. fejezetének jövendölése szerint a megadott időben, az ezer év végén Isten új eget és új földet teremt népe örök otthonául.

Az adventista név is arra utal, hogy hiszünk Jézus második eljövetelében. Azért nevezzük így magunkat, mert Jézus is „adventista” volt. A héten tanulmányozott bibliai szakasz, a párhuzamos igehelyekkel együtt (Mt 24; Lk 21), vázlatos képet ad a jövőről, Jézus korától egészen az Úr második eljöveteléig. Jézus Krisztus szól itt hozzánk!

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Milyen összefüggésben hangzott el Krisztus beszéde a világ végéről? Mi ad reményt a nem sok jót sejtető szavak után? Mennyire illik a mai korra az, ahogy Jézus a világ állapotát látta az eljövetelét közvetlenül megelőző időben?

Vasárnap május 29.

A TANÍTVÁNYOK KÉRDÉSEI (Márk 13:1–4)

Hol volt Jézus, amikor a világ végéről beszélt (Mk 13:1–3)?

Máté feljegyzi, hogy amikor Jézus befejezte a tanítást a templomban, sírva fakadt a szeretett város miatt, és ezt jövendölte: „Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok” (Mt 23:38). Valószínűleg ez a megjegyzés késztette a tanítványokat, hogy a templomból távozva dicsérjék erős alapját és fenséges épületét. Ma is, ha Jeruzsálemben az egykori templom területén sétálunk, ámulattal nézzük, milyen hatalmas, tiszteletet parancsoló lehetett egykor. Az ásatások során előkerült néhány alapkő roppant nagy. Nem csoda, hogy a tanítványokat megdöbbentette Jézus jövendölése, miszerint kő kövön nem marad ott.

Hasonlítsuk össze Márk és Máté beszámolóját (Mt 24:1–3), és figyeljük meg a tanítványok kérdéseit! Mindössze egy kérdést akartak feltenni neki, Jézus azonban nem csak Jeruzsálem lerombolásáról, hanem második eljöveteléről is beszélt. Miért kapcsolta össze a két eseményt?

A tanítványok azt hitték: a templom és a város lerombolásához vezető események olyan rettenetesek lesznek, hogy akkor jön el a világ vége is. Úgy értették, hogy Jeruzsálem bukása egybeesik majd Jézus visszajövetelével. Tévedtek, mert Jeruzsálem valóban elesett, és a templomot is lerombolták, de sok évnek kellett még eltelni Jézus visszajövetele előtt. Amikor India síkságain utazva a Himalája égbe szökő hegyvonulatait látjuk, azt hihetnénk, hogy a legmagasabb csúcsokat nézzük, pedig még csak az alacsonyabb részekhez közelítünk. Egyre feljebb haladva megpillantjuk a következő hegygerincet, majd a harmadikat, a negyediket és így tovább – mindegyik magasabb az előzőnél. Messze, benn a magas csúcsokon túl tör az ég felé hihetetlen magasságba a Mount Everest.

A végidőre vonatkozó próféciák magyarázatával kapcsolatban meghatározó, hogy milyen körülmények között hangzottak el Jézus szavai. A tanítványok kérdésére mindkét szempontból felelt: Jeruzsálem elestével és a második adventtel kapcsolatban is. Válasza átfogó volt, helyenként kifejezetten Jeruzsálem elestére, másutt a világ végére, bizonyos szavaival pedig mindkét eseményre utalt.

Hétfő május 30.

A VÉGIDŐ JELEI (Márk 13:5–13)

Mit mondott Jézus a világ végének jeleiről? Beszélt erőszakról, üldözésről, vérontásról, de vigasztalta is tanítványait. Melyek ezek a szavak Jézus jövendölésében szétszórva? Mivel bátorít Jézus ígérete a visszajövetelét megelőző szörnyű események közepette?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Jézus kifejtette, hogy a világ vége egyszerre rossz hír és jó hír. Követői egyrészt bajokra számíthatnak az emberi kapcsolatok, a politikai élet és a természet világa terén egyaránt. Minden kizökken a megszokott kerékvágásból, az állandóság megszűnik. Az viszont jó lesz, hogy minden népnek hirdettetik majd az értünk meghalt Jézus Krisztusban testet öltött evangélium, Isten szeretetének üzenete.

Még száz esztendővel ezelőtt is valószínűtlennek, sőt egyenesen lehetetlennek tűnt, hogy az evangélium minden néphez eljusson. Mi változott az utóbbi időben, ami miatt könnyebb elképzelni a jövendölés teljesedését? Milyen lehetőségeink vannak, amelyekről a korábbi időkben nem is álmodhattak?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Természetesen a keresztényeknek is mindig fájdalmas és megdöbbentő szembesülni a háborúval, természeti csapásokkal és a Jézus által jövendölt bajokkal. Mégis erőt ad a rettenetes körülmények között, hogy az Úr előre elmondta, mi várható, ugyanakkor vigasztalta is tanítványait. Ezzel a szemlélettel találkozhatunk az Ószövetségben is. A pusztulással, ítélettel, csapásokkal fenyegető próféták szinte mindig bátorították népüket, akik enélkül bizonyára feladták volna Istenbe vetett hitüket (2Krón 7:13–14; Jer 29:10; 36:1–3; Ám 5:4). Más szóval, bármennyire félelmetesnek is tűnik Jézus jövendölése, bőven van okunk a reménységre!

Istennek melyik ígérete segít, hogy ne adjuk fel a reményt, bármilyen küzdelemmel, megrázkódtatással és próbával nézünk is éppen szembe? Írjuk néhány sort a Krisztusba vetett hitünkből nyert reménységről!

Kedd május 31.

JERUZSÁLEM ELESTE (Márk 13:11–19)

A mai szakaszban néhány rész vonatkozik Krisztus minden időben élő tanítványaira, bizonyos részek azonban csak Jeruzsálem elestére utalnak.

Mi volt az a Jeruzsálem közelgő pusztulására utaló jel, amire Krisztus követőinek figyelniük kellett (Mk 13:14; lásd még: Mt 24:15; Lk 21:20)?

Jézus beszélt a pusztító utálatosságról, amiről Dániel próféta is szólt. Ez utalás Dán 9:27-re, ahol a próféta évszázadokkal korábban megjövendölte, hogy a rómaiak elpusztítják majd Jeruzsálemet. Jézus itt mondta el, hogy erre vonatkozott a jövendölés.

A keresztények komolyan is vették Jézus szavait. Amikor a viharfelhők gyülekeztek, és a római seregek Kr. u. 67–70. között támadták Jeruzsálemet, a hívők készen álltak. Jézus figyelmeztette őket, hogy amikor eljön a menekülés ideje, ne késlekedjenek, ők pedig hallgattak rá. De hogyan tudták elhagyni az idegen katonákkal körülkerített várost?

Josephus Flavius, a zsidó történetíró, aki túlélte Jeruzsálem ostromát, magyarázattal szolgált erre: „Josephus azt írja A zsidó háború című művében (vi. 9.3 [420]), hogy a város ostroma alatt és utána több mint egymillióan vesztették életüket, 97000 ember pedig fogságba került. A rómaiak azonban egyszer váratlanul visszavonták az ostromgyűrűt Jeruzsálem körül, ekkor az összes keresztény elmenekült, és azt mondják, egy sem halt meg közülük. Pella városában húzták meg magukat, a Jordán folyó keleti partján, csaknem 30 km-re... délre a Galileai-tengertől.

Josephus szerint a római seregek parancsnoka, Titus bevallotta, hogy sem seregei, sem a faltörő gépezetek nem tudták volna lerombolni Jeruzsálem falait, ha Isten maga nem akarta volna azt. A város makacs védekezése annyira feldühítette a római katonákat, hogy amikor végül beléptek oda, bosszúvágyuk nem ismert határokat” (The SDA Bible Commentary, 5. köt. 499. old.).

Jeruzsálem ostroma a történelem egyik legkegyetlenebb pusztítása volt. Asszonyok, gyermekek és csecsemők haltak éhen. Családok tagjai egy-egy morzsa ételért, legyen az akár a galambok ürüléke is, képesek voltak megölni egymást. Isten mindezt előre tudta, ahogy azt Dániel és Jézus próféciája is mutatja. Hogyan magyarázhatnánk meg valakinek, aki nem keresztény, hogy miért engedte meg mindezt a szerető Isten, aki előre tudta, mi fog bekövetkezni? Hogyan tudjuk mi magunk összeegyeztetni, hogy hiszünk a szerető, mindenható Istenben, amikor ilyen rettenetes tragédiák történnek?

Szerda június 1.

JÉZUS MÁSODIK ELJÖVETELE (Márk 13:19–27)

Nem tudjuk aprólékosan megvizsgálni Márk evangéliuma 13. fejezetében Jézus jövendölésének minden részletét sem Jeruzsálem elestével, sem a második adventtel kapcsolatban, a fejezetet vázlatosan áttekintve azonban világos képet kapunk. Az általánosabb természetű jelek után Jézus egyértelműen utal Jeruzsálem közelgő pusztulására (14–18. versek), majd a világ végét jelző eseményekről szól. Félreérthetetlen kijelentéseket tesz második eljövetelével kapcsolatban (26–27. versek).

Tanulmányozzuk Mk 13:14–27 verseit, és gondoljunk arra, hogy Jézus itt már nem Jeruzsálem pusztulásáról beszélt! Foglaljuk össze a lényegét annak, amit Jézus a visszajövetele előtti eseményekről mondott! Inkább a világ általános állapotára összpontosítsunk, ne a részletekre!

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Olvassuk el imádkozva, figyelmesen a 23. verset! Nézzük meg a közvetlen ezt megelőző részt: rettenetes időről beszélt Jézus, szenvedésről, erőszakról, hamis Krisztusokról, hamis jelekről és csodákról, amelyek még a választottakat is majdnem elhitetik. Majd pedig lényegében ezt mondja: Ezek a szörnyű dolgok valóban megtörténnek, de ne csüggedjetek el, ne veszítsétek el hiteteket, mert én előre megmondtam, mi várható! Az Úr még e félelmet keltő figyelmeztetést is úgy mondja el, hogy kihangsúlyozza: van remény. Amikor bekövetkeznek, Jézus szavainak igazságát bizonyítják ezek a rettenetes események (lásd még: Jn 13:19). Vigyázzunk, ne csak ezekre a szörnyűségekre gondoljunk, hanem arra is, ami azután következik: Krisztus második eljövetelére!

Anna Akhmatova, orosz költő rettenetes időket élt át hazájában, amikor így írt: „Mindent kifosztottak, elvettek és eladtak.” Mégis feltette a kérdést: „Miért nem esünk hát kétségbe?” „Idővel a környező erdőkből nyarat lehelnek a városba a cseresznyefák, s éjjel a mélységes, átlátszó égbolt új galaxisok fényétől ragyog.” (Poems of Akhmatova [New York: Houghton Mifflin Co. 1973.] 73. old.). Mi ébresztett reményt benne? A keresztényeknek mi a legnagyobb reménysége?

Csütörtök június 2.

AZ ADVENTRE VÁRVA (Márk 13:28–37)

Mire tanít a fügefa példája? Miért nem tudhatjuk Jézus eljövetelének pontos időpontját (28, 29, 32, 33. versek)? Miért nem lenne jó, ha pontosan tudnánk Krisztus visszatérésének idejét?

Ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy a természet világa figyelmeztet Jézus második eljövetelére. Minden évben, amikor kizöldellnek a fák, tudjuk, hogy közeleg a nyár. Nem tudjuk pontosan megmondani, mikor köszönt be a forróság, de biztosak lehetünk abban, hogy eljön annak az ideje is. Jézus viszszajövetelének jelei sorra teljesedtek az évszázadokon át, és így tudhatjuk, hogy olyan biztosan eljön az Úr, mint amilyen biztosan követi a telet a nyár.

Ellen White hosszú szolgálata során számtalanszor hallott arról, hogy egyesek megpróbálták kiszámítani a második advent idejét. Ellenezte az efféle számítgatásokat, és figyelmeztette az adventistákat, hogy ne bonyolódjanak ilyesmibe. 1891-ben egyik prédikációjában azt tanácsolta, hogy inkább arra figyeljünk, hogyan éljük mindennapjainkat. „Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat!” ezzel a címmel beszélt Jézusnak az ApCsel 1:7-ben feljegyzett szavai alapján. „Isten többször is figyelmeztetett Jézus visszajövetelének idejével kapcsolatban. Isten népe nem kap többé olyan üzenetet, amely az időre utalna. Nem fogjuk megtudni sem a Szentlélek kitöltésének, sem Krisztus eljövetelének pontos idejét…

Nem szabad izgatottan figyelni az időt. Ne bonyolódjunk olyan időpontoknak a számítgatásába, amelyekről Isten hallgatott. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy »vigyázzanak«, de nem csak egy meghatározott ideig. Követői mindig álljanak készenlétben, figyeljenek a kapitány parancsára. Az Úr eljövetele előtt vigyázzanak, várakozzanak, imádkozzanak és munkálkodjanak. Senki nem mondhatja meg, pontosan mikor jön el Krisztus, mert senki nem tudja a napot és az órát. Ne mondjuk, hogy egy, két vagy öt év múlva jön vissza, de azt se gondoljuk, hogy soká lesz az még, talán tíz vagy húsz év múlva sem fog eljönni” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt. 179–181. old.).

Mit mondott Jézus, hogyan éljünk, miközben visszajövetelét várjuk (Mk 13:34–37)?

A hosszú útra induló gazdáról szóló történet ugyanazt mondja, mint a fügefa példája. Biztosra vehetjük, hogy Jézus visszatér, csak azt nem tudjuk pontosan, hogy mikor. Minden elmúló nappal közelebb a második advent ideje!

Péntek június 3.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Hasonlítsuk össze Márk beszámolóját Jézusnak az Olajfák hegyén mondott beszédéről azzal, amit a másik két evangélium közöl e témával kapcsolatban (Mt 24:1–51 és Lk 21:5–36). Olvassuk el Ellen G.White: Jézus élete című könyvéből Az Olajfák hegyén című fejezetét (531–541. old.)!

Amikor Jézus visszajövetelének jeleiről olvasunk, ne foglalkozzunk túl sokat a sötét jövő képeivel, nehogy szem elől veszítsük a ránk váró nagy örömet, azt, hogy örökké élhetünk Krisztussal! „Nem csoda, hogy az Újszövetségben olyan sok ígéret szól az örök életről (Jn 6:54; Jn 10:28; Lk 18:30; Jn 3:16; 1Jn 5:13; 1Tim 1:16; Róm 6:22; Tit 3:7; stb.), hiszen csak az örökkévalóságban kapunk kárpótlást. Egymillió, sőt, egymilliárd év sem hozhatna annyi kellemes percet, ami kárpótolhatna a sok szenvedésért. Csakis az örökkévalóság idején állhat vissza az egyensúly, mert a végtelen mindig több, mint a véges” (Adventist Review, 2002. február 28., 22. old.).

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Olvassuk el újból az Adventist Review-ból idézett fenti szakaszt! Mire gondol itt a szerző? Milyen reménységre utal ez a néhány sor?

  2. Melyik az a Jézus eljövetelét megelőző jelek közül, amelyik ezután teljesedik még be? Mi a mi szerepünk ebben? Mit tehetünk ezért közösségileg és egyénileg? Siettetjük Jézus visszajövetelét, vagy mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy még mindig nem jött el az Úr?

  3. Hogyan őrizhetjük meg a második advent közelségének érzetét anélkül, hogy minket is magával ragadna a világvége-hisztéria?

ÖSSZEFOGLALÁS: Az Adventista Egyház nem véletlenül helyezi a hangsúlyt Jézus második visszajövetelére. Jézus, Urunk és Megváltónk beszélt erről korábban, mint az igazság fontos részéről. Halála előtt nem sokkal hosszasan ecsetelte a jövő eseményeit Péternek, Andrásnak, Jakabnak és Jánosnak. Fellebbentette a fátylat az előttük és a későbbi korok hívői előtt álló eseményekről. Elmondta, először Jeruzsálem pusztul el, amitől a keresztények megmenekülhetnek, ha figyelnek. Ezután következik majd a próbák hosszú ideje, de annak is eljön a vége az Isten által megszabott időben.

ISTEN ÚTJAI

Isten különféle úton-módon közelíti meg az embereket – az alábbi történetek ebből adnak ízelítőt.

Kidobott kincs

Fred a ház előtti központi szemétgyűjtőhöz ment, és amikor bedobta a szemetet, tekintete megakadt néhány színes papírlapon a konténer tetején. Kivette az egyik tiszta papírt, és zsebretette, majd meg is feledkezett róla. Pár nap múlva akadt megint a kezébe, akkor végre elolvasta: ingyenes bibliai tanfolyamra szóló meghívó volt. Fred kitöltötte a megrendelőlapot, és postára adta. Hamarosan megkapta az első csomagot. A tanulmányokat mindig szorgalmasan kitöltötte, így hamar elvégezte a tanfolyamot. Közben azt is megtudta, hogy az Adventista Egyház Bibliai Levelező Iskolájának a tanfolyamán vett részt. Mély nyomot hagyott benne a sok bibliai felfedezés, ezért megkereste, hol van a közelben adventista gyülekezetet, majd rendszeresen eljárt az istentiszteletekre, hamarosan meg is keresztelkedett. „Azért bukkantam rá erre a nagy kincsre, mert valaki a szemétbe dobta a meghívót” – mondta Fred. Nem örülünk, ha valaki kidobja a meghívóinkat, de Isten még így is fel tudja használni arra, hogy elérje azokat, akik igazán keresik Őt!

Láncreakció

Nagyszerű érzés, ha Krisztushoz tudunk vezetni valakit, de előfordulhat, hogy fáradozásunk sokáig eredménytelennek tűnik. Washington államban egy lelkész kétezer jelentkezési lapot küldött ki a Bibliai Levelező Iskolától, de csak egyetlen jelentkező akadt. A lelkész szomorúan bár, de elment a megadott címre, és így találkozott Terezával, egy fiatal nővel, aki határtalan örömmel fogadott mindent, ami az evangéliumról és a megváltásról szólt. A következő szombatot Tereza már az adventista gyülekezetben töltötte. Hamarosan a testvérét, Feliciát is magával vitte. A két testvér együtt keresztelkedett meg.

Felicia a férjét hívta el, aki már-már teljesen az alkohol rabja lett. A férfit is megfogta, amit a gyülekezetben hallott. Abbahagyta az ivást, és megkeresztelkedett.

Tereza másik két testvérét és azok gyermekeit is meghívta a gyülekezetbe, és amikor az édesanyjuk látta, mennyire megváltozott lányai élete, ő is velük tartott, és már ő is rendszeresen részt vesz a szombati istentiszteleteken.

A történetnek ezzel még koránt sincs vége. Az evangélium jó híre, láncreakció szerűen hat Tereza családtagjaira, barátaira és ismerőseire, akik megismerik a gyülekezetet, és mindig újabb és újabb ismerősöket hoznak magukkal. Mindez egyetlen jelentkezési lap kitöltésével kezdődött. A történet végét pedig egyedül csak Isten ismeri.