SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

9. tanulmány     2005 május 21 - 27.

 

UTOLSÓ NAPOK A TEMPLOMBAN

„Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat” (Mk 12:30).

KÜZDELEM. Az e heti leckében szereplő események Jézus földi életének utolsó keddjén történtek. A heves küzdelem órái voltak azok, amikor a vallási vezetők többször egymás után megkísérelték a nyilvánosság előtt zavarba hozni Jézust, rá akarták venni, hogy olyasmit mondjon, amit majd felhasználhatnak ellene a római hatóságok előtt. Az egyébként egymással harcban álló különböző csoportok, a farizeusok, a szadduceusok és Heródes hívei ekkor mind összefogtak Jézus ellen.

Jézus egyedül állt ellenségeivel szemben a harcban. Senki sem sietett a védelmére, de nem is volt szüksége senkire, hiszen a kérdésekben rejlő minden csapdát páratlan éleslátással és erővel leplezte le. Támadói erre szólni sem tudtak, zavarba jöttek. Majd Jézus mondott olyan példázatokat, tett fel kérdéseket, amelyek leleplezték képmutatásukat.

E hosszú, próbákkal teli nap után még egyszer körbenézett a Mester, mielőtt elhagyta a templomot. Nem tért vissza többé e földi épületbe.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Hogyan válaszolt Krisztus azoknak, akik nem akarták elfogadni tekintélyét? Milyen üzenetet rejtett Jézus a gonosz szőlőművesek példázatába? Hogyan fogadta a hízelgést? Mit tekintett Jézus az igaz vallás és a hit lényegének?

Vasárnap május 22.

NEM TUDJUK (Márk 11:27–33)

A templom megtisztításával Jézus egyértelműen úgy mutatta be önmagát, mint aki hatalmasabb a templomnál, a főpapoknál és a templomban szolgáló írástudóknál. Nem meglepő tehát, hogy hatalmára vonatkozott az első kihívó kérdés, amit a templomban töltött utolsó napján Jézusnak szegeztek. Olvassuk el, hogyan találkozott a bírálóival (Mk 11:27–33; lásd még: Mt 21:23–27 és Lk 20:1-8)! Miért nem válaszoltak

Jézus kérdésére? Hogy lehet, hogy nem tudtak válaszolni? Jézus nem vágott vissza a csalárd kérdésekre hasonló módon. Beszéde mindig nyílt, egyenes és tiszta volt. Amikor visszafordította a vallási vezetők kérdését önmagukra, megpróbált áttörni azokon a szellemi gátakon, amelyekkel a farizeusok védekezni akartak ellene. Jézus kérdésére ugyanaz volt a válasz, mint bírálói kérdésére. Jézust és Keresztelő Jánost is Isten küldte, nem embertől kapták feladatukat és hatalmukat. Ha a vallási vezetők belátják, hogy nem ismerték el Jánost, talán szemük megnyílt volna Jézussal kapcsolatban is. Jézus még ilyen rosszindulat láttán is segíteni akart azoknak, akik ellenségesen viselkedtek vele.

Figyeljük meg, mit válaszoltak Jézusnak: Nem tudjuk. Vagyis, nem mondhatjuk ki hangosan, mert ha megtennénk, akkor a nép előtt lelepleznénk magunkat. Jézus nem csak zavarba hozta őket, de lehetőséget is adott nekik arra, hogy megtérjenek – ők mégsem használták ki e lehetőséget.

Volt egyéb oka is annak, hogy nem válaszoltak Jézus kérdésére (lásd: Mk 1:7–8; Jn 1:29)?

Milyen kényes helyzetbe hozta őket Jézus! Ha elismerik, hogy Isten küldte Jánost, akkor mit mondhattak volna Jézusról mondott bizonyságtételére? Ha elismerik, hogy Isten bízta meg Jánost, akkor mivel magyarázhatnák Krisztussal szembeni ellenségeskedésüket?

Ne ítélkezzünk túl könnyen a farizeusok felett, nehogy ezzel önmagunkat is elítéljük (Róm 2:1)! Milyen formában próbálja meg az ember időnként saját életében megkerülni Isten hatalmát, esetleg az itt érintett példánál burkoltabban?

Hétfő május 23.

A SZŐLŐMŰVESEK PÉLDÁZATA (Márk 12:1–12)

Ez Jézus egyik legerőteljesebb példázata. Annyira közvetlen, üzenete olyan félelmet keltő, hogy minden bizonnyal a hatása alá került egész hallgatósága. Jézus itt világosan megjövendölte saját halálát, és azt, hogy Isten elveti a hűtlenné vált Izraelt, mint kiválasztott népét. A kiszáradt fügefával tanítványainak már adott egy példát a néppel kapcsolatosan, a gonosz szőlőművesek példázatában pedig szintén ezt a gondolatot akarta kihangsúlyozni.

Hallgatói bizonyára jól ismerték azt az ószövetségi szakaszt, amelyre Jézus a gonosz szőlőművesek példázatát építette. Mire utalt Jézus (lásd: Ésa 5:1–7)?

Jézus sok példázatára jellemző, hogy a fő mondanivalón kívül a részleteket már nem lehet beazonosítani. Ebben a példázatban azonban világosan felismerhetünk minden szereplőt és tárgyat.

Írjuk le Ésa 5:1–7 versei alapján, mit jelképeznek Mk 12:1–11-ben az alábbiak:

Hogyan hatott Jézus példázata a vallási vezetőkre? Miért nem tartóztatták le azonnal? Mk 12:12.

Valóban keményen szólt a Mester, de az Ő ideje és Izraelé is a végéhez közeledett. Remélte, hogy ez a szigorú figyelmeztetést tartalmazó példázat talán arra készteti néhány hallgatóját, hogy megváltoztassa életét.

Tegyük fel, valaki bejönne a gyülekezetbe, és hasonló üzenetet mondana el, mint amit Jézus mondott Izraelnek! Hogyan fogadnánk, és miért?

Kedd május 24.

HÍZELGŐ SZAVAK (Márk 12:13–17)

Két (egyébként egymással nem szövetkező) csoportot egységbe hozott a Jézus ellen szőtt tervük. A farizeusok a judaizmus törvényeinek szigorú megtartói voltak, nem csak a Mózesnek adott isteni törvényeket követték hűen, hanem azt a számtalan szabályt is, amelyeket az írástudók tettek még hozzá az évszázadok során. A Heródes-pártiak azonban inkább politikai, mint vallási kérdésekkel foglalkoztak. Júdeában a Róma bábjaként kormányzó királyi családot támogatták.

Mihez folyamodtak ezek a férfiak, mielőtt Jézusnak szegezték kérdésüket? Ki próbálkozott hasonló módszerrel már korábban (lásd: Jn 3:1–2)?

_______________________________________________________________

„Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak” (Mt 12:37). Ebben az esetben ezek az emberek saját szavaikkal kárhoztatták önmagukat, hiszen elismerték, hogy Jézus igaz, és Istennek útját tanítja. Kétségtelen, hogy ezek az emberek – hacsak később meg nem tértek – az utolsó ítélet során visszahallják saját szavaikat.

Keressük ki a következő igéket! Miről szólnak? Miért, milyen összefüggésben említi a Biblia ezt a témát (Zsolt 5:10; 12:3–4; Péld 20:19; 26:28, 28:23; 29:5)?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

A „hízelgés” görög megfelelője abból a szóból ered, ami azt jelenti: sima, síkos, csúszós. Milyen jól érzékelteti ez a kifejezés az ilyen beszédet! Valóban, a hízelgő szavakkal az ember áthatolhat a másik védelmi vonalán, mert így a másik ember jellemének leggyengébb pontjára, énjére, öntudatára hat. Lehet, hogy a hízelgés másoknál beválik, ám semmire nem jutottak, akik Krisztusnál próbálkoztak ezzel a szégyenletes módszerrel.

Óvakodjunk, nehogy hízelgéssel próbáljunk másokat saját céljaink elérése rávenni, de attól is, hogy minket csapjanak így be. Miért nem hatott Jézusra a hízelgés módszere? Kétség kívül jól esik, ha dicsérnek minket, mégis hogyan védekezhetünk a hízelgés ellen?

Szerda május 25.

RAVASZ KÉRDÉS (Márk 12:18–27)

A szadduceusok egy vallási-politikai pártba tömörültek. Gazdag, szabadgondolkodású, világias emberek tartoztak hozzájuk. Csak Mózes öt könyvét tartották ihletett írásnak, és nem hittek a halottak feltámadásában sem. Biztosra vették, hogy ravasz kérdésükkel zavarba hozzák Jézust. Valószínűleg gyakran használták ezt az érvet, amikor a farizeusokkal és másokkal vitáztak a feltámadás tanáról. (Ugyanakkor, ha jobban megvizsgáljuk érvelésüket, bizony elég nevetségesnek találhatjuk: egy asszony, aki hét testvérhez megy feleségül, mindig akkor megy a következőhöz, miután az előző meghalt!) A szadduceusok azt hitték, nevetségessé tehetik Jézust, ha ellentmond nekik, ha pedig egyetért velük, még jobban felbőszíti a farizeusokat.

Figyeljük meg, mit mondott nekik Krisztus először! Épp a legfájóbb pontjukra tapintott. Miért jelentett ez komoly feddést leginkább nekik, a vallási vezetőknek?

A szadduceusok csak Mózes öt könyvét fogadták el, ezért Jézus nem utalt a feltámadással kapcsolatos más ószövetségi szakaszokra, például Ésaiás és Dániel könyvére. 2Móz 3:6 versét idézte, itt fordul elő az ismert gondolat először a Szentírásban. Így hirtelen védekezni kellett a szadduceusoknak, akik a Biblia első öt könyve tudósainak tartották magukat.

Olvasd el figyelmesen a verset, amit Krisztus idézett! Hogyan érthetjük meg, mire utalt Jézus Isten hatalmával és a halottak feltámadásával kapcsolatban (lásd még: Jn 11:26; 1Jn 5:11–12)? Hogyan segít Mk 12:27 a válaszadásban?

Tanításaiban Jézus ugyanezt az érvet hangsúlyozta: aki hisz Benne, mint ahogy Ábrahám, Izsák és Jákob hitt, már átment a halálból az életbe, és bizonyosan előjön a sírból Jézus hívására (Jn 5:24–25). Bár testünk elporlad, életünk el van rejtve Istenben, és újra életre kelünk. Nem csoda hát, hogy a halál csak alvás, csöndes pihenés azoknak, akik ugyan most a sírban vannak, de Isten élőknek nevezi őket.

Mit válaszolnál és miért, ha valaki megkérdezné, hogy ismered-e Isten hatalmát?

Csütörtök május 26.

A LEGNAGYOBB PARANCSOLAT (Márk 12:28–34)

Olvassuk el figyelmesen Mk 12:28–34 verseit, és imádkozzunk, majd olvassuk el az alábbi idézetet Ellen White-tól: „Krisztus válaszának bölcsessége meggyőzte az írástudót. Tudta, hogy a zsidó vallás inkább a külső ceremóniákból áll, mint a belső kegyességből. Volt némi fogalma a puszta ceremoniális áldozatok értéktelenségéről és a hit nélkül történő vérontás értelmetlenségéről. Az Isten iránti szeretet és engedelmesség, az emberek iránti önzetlen megbecsülés ezeknél a rítusoknál értékesebbnek tűnt szemében. Ennek a férfinak a készsége, amivel elismerte Krisztus gondolkodásmódjának helyességét, határozott és azonnali válasza a nép előtt, merőben más lelkületet igazolt, mint a papoké és a főembereké. Jézus szíve megindult ennek az őszinte írástudónak a láttán, aki merte vállalni a papok rosszallását és a főemberek fenyegetését: elmondta szívének meggyőződését. »Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától «” (Ellen G. White: Jézus élete, 512. old.).

Jézus szavai, az írástudó válasza és Ellen White véleménye alapján foglaljuk össze, mit jelent ma, a XXI. században szeretni Istent és az embert! Milyen gyakorlati jeleit adhatjuk szeretetünknek? Mikor önámítás azt mondani, hogy szeretjük Istent és a többi embert? Min kell változtatnunk az életünkben annak érdekében, hogy jobban tudjunk engedelmeskedni ezeknek a parancsolatoknak?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Péntek május 27.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Olvassuk el Ellen G. White: Jézus élete című könyvéből a 498–520. oldalakat!

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Miért lehet csak hit által elfogadni a halottak feltámadásának a kérdését? Létezik a teremtett világban olyan bizonyíték, ami a feltámadásra utal? Szükségünk volna a természet világából vett bizonyítékra ahhoz, hogy hinni tudjunk a feltámadásban?

  2. Kathryn Cravens egyszer azt írta: „Ha egy férfi hiú, hízelegj neki! Ha szerény, hízelegj neki! Ha dicsekvő, hízelegj neki! Az egész történelem bizonyítja, hogy nem marad hatástalan az uraknál a túlzott hízelgés.” Vajon miért olyan fogékonyak az emberek a hízelgésre? Mit tegyünk, hogy keresztényként ne is hízelegjünk, és be se tudjanak csapni hízelgéssel?

  3. Hol a határ a szívből jövő dicséret és a hízelgés között?

  4. Érdemes megbeszélni az osztályban, mivel mutathatná a gyülekezet jobban, hogy közösségünk tagjai szeretik Istent és a többi embert. Tesz-e valamit a gyülekezet, ami igazolná szeretetünket, vagy csak szombati klubbként működünk?

  5. Mit értett Jézus azon, hogy adjátok meg Istennek, ami az Istené, és a császárnak, ami a császáré? Képzeljük magunkat abba a történelmi korba, amelyben Jézus élt! Nem lett volna jogos, hogy ha lázadást robbant ki a gonosz rendszer ellen? Miért nem tette ezt, és milyen tanulságot vonhatunk le ebből a mi korunkra vonatkozóan?

ÖSSZEFOGLALÁS: Ezen az utolsó, drámai napon Jézust a templomban találjuk. Ellenfelei védekezésre akarták kényszeríteni, de Jézus mindvégig ura maradt a helyzetnek. Szeretettel közeledett még azokhoz is, akik gyűlölték.

VÉLETLEN TALÁLKOZÁS?

Huszonhárom éves koromra úgy éreztem, hogy mindent elértem az életben, amit csak akartam. Rendőrként dolgoztam. Amikor egy autóbalesetet szenvedett asszony életét megmentettem, nekem ítélték „Az Év Motoros Rendőre” kitüntetést. Mégsem voltam boldog, valami mindig hiányzott. Csalódott, lehangolt voltam, de igazából nem tudtam, hogy miért. Mindig is hittem Istenben, de egy ideje nem éreztem jelenlétét az életemben. Egyik este, amikor különös erővel tört rám a reménytelenség, szó szerint könyörögtem Istennek: engedje éreznem, hogy velem van.

Másnap reggel bekapcsoltam a tévét, hogy valamelyik keresztény csatorna programja lelkileg megerősítsen. Végignéztem több adást is, de egyik sem fogott meg. Azután kapcsoltam az Amazing Facts (Fantasztikus tények) című műsorra, amelynek előadója, Doug Batchelor arról beszélt, hogyan teljesednek a próféciák napjainkban. Legnagyobb meglepetésemre minden állítását bibliaszövegekkel támasztotta alá. Úgy éreztem, hogy fél óra alatt többet tanultam, mint nyolc évig az egyházi iskolában, ahová jártam. Rossz kedvem azonnal elmúlt, éreztem, hogy Isten válaszolt az imádságomra, és ez megadta azt az örömet, ami addig úgy hiányzott. A műsort követően gyorsan felhívtam a megadott telefonszámot, és megrendeltem a biblitanulmányok anyagát CD-n. Arra gondoltam, el kellene mennem a templomba, de nem tudtam, hogy az előadó melyik egyház tagja, ezért a közeli gyülekezetbe mentem el, ahol őszinte, komoly keresztényekkel ismerkedtem meg. Hamarosan aktív tagja lettem a közösségnek, és közben tovább hallgattam Doug Batchelor bibliatanulmányait. A lelkész is örömmel állapította meg, hogy milyen gyorsan haladok előre a Biblia ismeretében. Felkért prédikálni is, én pedig igyekeztem Doug Batchelor biblikus előadásmódját követni. Ha éppen nem a gyülekezetben voltam, esténként általában a CD-ket hallgattam. Ekkor éreztem először igazán, hogy jó úton járok. Így hallottam a szombatról, a Tízparancsolat érvényességéről és megtartásának fontosságát, ami azonban igencsak próbára tette hitemet. Megpróbáltam tanácsot kérni a gyülekezet lelkészétől, aki határozottan visszautasította ezeket a gondolatokat, és engem is óva intett az általa szélsőségesnek tartott kérdésektől, mondván, hogy „csak az adventisták hirdetik ezeket a tévtanokat, akik nem Istent, hanem a szombatot imádják”. Ettől egyre jobban összezavarodtam, mert tiszteltem és szerettem a lelkészt, hűséges tagja voltam akkori gyülekezetemnek, de a Biblia alapján nem tudtam elfogadni a szavait. A lelkésznek ebből a mondatából tudtam meg, hogy Doug Batchelor adventista. Ezután megint letérdeltem, és úgy kértem Istent, hogy mutassa meg az igazságot.

Következő este szokásos járőrszolgálatomat végezve megállítottam egy autót kisebb közlekedési kihágás miatt. A vezető éppen egy adventista lelkész volt. Ezt nem különös véletlennek, inkább Isten vezetésének láttam. A lelkész, aki a kirótt büntetés ellenére is barátságos volt, megadta a telefonszámát, és felajánlotta, hogy szívesen beszélget velem bibliai kérdésekről, amit pár nappal később meg is tettünk. Együtt imádkoztunk, hogy Isten mutassa meg, hol a helyem. Amikor döntöttem, leírhatatlan békességet éreztem. Istennek engedelmeskedtem, nem az embereknek.

Shane Davis rendőri hivatását feladta, és most teológiát tanul az Andrews Egyetemen. Feleségével a michigani Berrien Centerben él.