SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

5. tanulmány     2005 április 23 - 29.

 

Tanító melléklet Bibliaiversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

ÖSSZECSAPÁS GALILEÁBAN

„Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek” (Mk 6:50).

VILÁGOSSÁG A SÖTÉTSÉGBEN. „…de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök” (Ésa 9:1–2). Jézus teljesítette ezt a próféciát. Eljött ahhoz a néphez, amelyet megtört a bűn, a betegség, a tudatlanság, a szegénység, és üdvösséget, gyógyulást, új életet hozott nekik.

Jézus hatalmas tömegeket vonzott Galileában. Személye és munkája egy ideig nagy feltűnést keltett, de a viharfelhők már kezdtek gyülekezni felette. A mozgalom kritikus pontjához érkezett, amikor Jézus 5000 embert vendégelt meg. A lelkesedés tetőpontjára hágott, amikor az emberek királlyá akarták tenni, de Jézus elutasította az ajánlatot. Ebbéli csalódottságukban sokan elfordultak tőle. A Jézusra váró események baljós előjeleként Márk beszámol Keresztelő János sorsáról, aki szintén népszerű volt egy ideig.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Miért nem fogadták el Jézust Názáretben? Milyen párhuzamokat találhatunk Heródes és Pilátus tettei között? Miért kezdtek egyre többen elfordulni Jézustól? Miért bírálta olyan élesen Jézus korának számos vallási hagyományát?

Vasárnap április 24.

ÖSSZEÜTKÖZÉS NÁZÁRETBEN

(Márk 6:1–5; lásd még: Lukács 4:16–30)

A Jézus személyéről és csodáiról szóló hírek mindenfelé elterjedtek Galileában, így bizonyára Názáret lakói is hallottak tetteiről. Abban az időben Názáret csak egy falu volt, talán 500–600 lakossal, és ha egy közülük való ennyire híres lett, biztosan sokat beszéltek róla. Lukács feljegyzi, amit Jézus egy tanításában mondott: „És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat” (Lk 4:23).

Olvassuk el figyelmesen Mk 6:3 versét! Mit mondtak Jézusról az emberek? Miért fogadták így? Volt-e okuk bizonyos szempontból a kételkedésre?

Miért haragudtak meg rá annyira az emberek (Lk 4:16–30)?

Az ausztrálok egy szemléletes képpel utalnak az olyan magatartásformára, ami Jézus szülőfalujában is jellemezte az embereket. Azt mondják, hogy túl magas a mák. Ha a mákföldön egy szál növény magasabbra nő a többinél, az emberek levágják. Nem akarják, hogy valaki jobban nézzen ki, vagy jobban érezze magát a többieknél. Hasonló gondolatot találhatunk Skandináviában is a Jante-törvény kifejezés hátterében, amellyel a vezetőség minden tagjának lényegében azt mondják az emberek: Ne gondold, hogy különleges volnál! Nem vagy különb nálunk. Mi adtuk neked ezt a tisztet, és mi is vehetjük el.

„Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit” (Mk 6:5). Názáret lakosai úgy gondolták, mindent tudnak Jézusról; látták, hogyan nőtt fel, ismerték szüleit, fivéreit és lánytestvéreit. Úgy gondolták, hogy nincs benne semmi különös, csak egy a sok közül. Azt hitték, ismerik Őt, pedig nem így volt.

Milyen szempontból ismerhetjük félre Istent? Miért olyan könnyű nekünk, bűnösöknek ebbe a hibába esnünk? Mit tanulhatunk ezekből a hibákból?

Hétfő április 25.

JÁNOS HALÁLA (Márk 6:14–29)

A tizenkét tanítvány kiküldéséről szóló beszámoló után (Mk 6:7–13) Márk részletesen leírja Keresztelő János halálának körülményeit. Ez az egyetlen hely az evangéliumban, ahol az író kitérőt tesz az egyébként egyenes vonalvezetésű beszámolóban, amely Jézust mint a tettek emberét mutatja be. Evangéliumának kezdetén rövid megjegyzést tesz Keresztelő Jánosról, az útkészítőről, akit azért küldött az Úr, hogy hirdesse a Messiás jövetelét (Mk 1:2–8), majd csak a halálhírét említi az evangélista. Amikor Jézus kiküldte tizenkét tanítványát, János már meghalt. Heródes király azt hitte, hogy Jézuscsodáit valójában János tette, aki feltámadt a halálból. A gonosz uralkodót bizonyára gyötörte a lelkifurdalás amiatt, hogy megölette Isten szolgáját.

Hasonlítsuk össze Heródes itt leírt tetteit azzal, ahogyan Pilátus viselkedett Jézus kihallgatásakor (lásd: Mt 27:11–30; Mk 15:2–20; Lk 23:2–25; Jn 18:28–38; 19:1–16)!

Milyen szerepe volt mindkét esetben a bűntudatnak?

Mit éreztek, amikor kimondták foglyukra a halálos ítéletet?

Milyen szerepe volt a két uralkodó feleségének?

Milyen szerepe volt az esetekben a földi, királyi hatalomnak?

Hogyan akarták egyesek mindkettőjüket saját céljuk elérésére felhasználni?

Jézust János kivégzésének a híre és az ezzel kapcsolatos gyalázatos események gondolkodásra késztették. Nem csak unokatestvérének és munkatársának halálát gyászolta, hanem saját halálának előképét is látta mindebben. Jézusra azonban nem a hóhér bárdja, hanem a kereszt várt.

Ha megfigyeljük Pilátus és Heródes magatartásának egyes jellemzőit, vajon nem fedezzük fel ugyanazokat önmagunkban is? Ha igen, hogyan tudnánk megváltozni? Mi óvhat meg attól, hogy ilyen gyengeségek minket is tönkretegyenek?

Kedd április 26.

A FORDULÓPONT (Márk 6:33–46)

Olvassuk el, mit ír Márk az ötezer ember megvendégeléséről! Tanulmányozzuk ennek az eseménynek a párhuzamos leírását is Jn 6:1–15 verseiben, ahol különösen a 14–15. verseket figyeljük meg! Milyen fontos kiegészítést találunk itt? Miért nem akarta Jézus, hogy királylyá tegyék (lásd: Jn 3:14; 7:8; 18:36)? Nem Ő volt egyébként is a Király?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

János szól arról is, mi lett az eredménye annak, hogy Jézus visszautasította királlyá koronázását. „Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül, és nem járnak vala többé ő vele” (Jn 6:66). Más szóval, az emberek elcsüggedtek, reménységük és váradalmuk szertefoszlott, úgy gondolták, hogy tévedtek Jézus kilétével kapcsolatban, ezért elfordultak tőle.

Gondoljunk életünk egy olyan időszakára, amikor csalódás ért, ezért elfordultunk valakitől vagy egy szervezettől! Álomképeket, hiú reményeket kergettünk akkor, vagy a döntést kellett volna jobban megfontolni? Mire tanított meg ez a tapasztalat?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Nem fenyeget-e minket is annak a veszélye, hogy hamis reményeket ébresztünk az emberekben a keresztényi élettel kapcsolatban, miközben igyekszünk megnyerni őket az Úrnak? Szabad-e ígérnünk, hogy azonnal boldogok, elégedettek, egészségesek és jómódúak lesznek, ha elfogadják Krisztust, csatlakoznak egyházunkhoz? Valóban csodálatos ígéretek sorakoznak a Bibliában, amelyeket összefüggésükben kell nézni, más igékkel összevetni, mert akkor kitűnik, hogy a keresztényi élet sokszor küzdelmes, vannak próbák, kísértések is az úton, és a szenvedés sem kerülhető el (lásd: ApCsel 14:22; 1Pt 4:12–13).

Milyen hamis elvárásaink lehetnek a keresztényi élettel, Krisztus követésével, az adventista életformával kapcsolatban? Hogyan kaphatunk valós képet? Milyen tanácsot adhatnánk annak, aki hamis elvárással tekint az egyházra vagy Istenre, esetleg mindkettőre?

Szerda április 27.

JÉZUS A VÍZEN JÁR (Márk 6:45–56)

A tegnapi tanulmány fényében: Jézus vajon miért éppen ezt az időpontot választotta a vízen járás hihetetlen csodájára? Mennyiben mutatja ez az eset is, hogy az Úr megad mindent, ami a hitre jutáshoz kell, ha hajlandók vagyunk elfogadni?

Az evangélium írója megjegyzi, hogy miután Jézus a vízen járt és beszállt a csónakba, a tanítványok álmélkodtak és csodálkoztak (lásd: Mk 6:51). Az itt szereplő görög kifejezés szó szerint azt jelenti: „végtelenül megdöbbenni”. Márk szerint szívük keménysége miatt nem jutott eszükbe a kenyér és a hal csodája. Még a hihetetlen csodatett után sem tudták felfogni Jézus hatalmát.

Tekintsük át Márk evangéliuma első hat fejezetének eseményeit egészen addig, amíg Jézus a vízen járt! Milyen csodákat tett Jézus, amelyek alapján követői teljes szívvel hittek benne? Milyen események hatására kezdtek kételkedni Jézusban? Milyen tanulságokat vonhatunk le azzal kapcsolatban, hogyan nyerhetjük el, tarthatjuk meg vagy veszíthetjük el hitünket?

Bűnös emberek vagyunk, ezért természetes hajlamaink a gonoszság, az önzés, a bűn felé húznak. Nem tudunk magunktól Istenhez fordulni, aki jó, önzetlen és bűntelen. Bármit is kapunk Istentől, bármilyen hatást is tett ránk kereszthalála és bármilyen csodát is tett értünk az Úr, ha nem óvjuk lelkünket, ha nem ápoljuk, erősítjük, gyakoroljuk hitünket, ha nem élünk hit által, akkor szívünk menthetetlenül megkeményedik. Természetes hajlamaink lefelé, a föld felé, énünk felé, a bűn felé, a halál felé húznak. Csak akkor tudjuk megállítani ezt a természetes folyamatot, ha nap mint nap erősen kapaszkodunk Isten kezébe.

Gondoljuk végig keresztényi életünket! Hogyan tértünk meg? Mit tett értünk azóta Isten? Időzzünk el ezeknél a gondolatoknál, emlékezzünk tapasztalatainkra, és imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek segítségével megszabadulhassunk kételyeinktől, amelyek talán azért támadtak bennünk, mert valamit nem értünk igazán!

Csütörtök április 28.

ÖSSZEÜTKÖZÉSBEN A FARIZEUSOKKAL (Márk 7:1–23)

Olvassuk el figyelmesen, imádkozva Mk 7:1–23 verseit! Hogyan összegezhetnénk egy mondatban a fenti szakasz alapvető üzenetét?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Melyik igét választhatnánk ki e szakaszból, amely leginkább tükrözi Jézus mondandójának lényegét? Miért éppen ezt a szakaszt választottad?

Akik nem hisznek Istenben, állítják, hogy a vallás nem más, mint ember alkotta tanrendszer, amelynek az a szerepe, hogy egy bizonyos csoport uralmát biztosítsa a többiek fölött. Nem furcsa, hogy Jézusnak is éppen ezzel kellett megbirkóznia?! Ezeket a szertartásokat pontosan arra használták fel a papok, hogy megszilárdítsák hatalmukat a többiek felett.

Mózes harmadik könyvében Isten határozott utasításokat adott a tisztátalansággal kapcsolatban, de az évszázadok során a nép vallási vezetői ehhez sok más szabályt is hozzáfűztek azért, hogy az átlagemberek közül mind többet kizárjanak a templomi szolgálatokból: a betegeket, a csonkákat, a gyengéket, a leprásokat és mindazokat, akik nem feleltek meg a rituális tisztaság szabályainak, és így a szolgálatok és az azzal együtt járó hatalom lépésről lépésre egy szűk, kiválasztott csoport kezébe került.

Valóban elgondolkodtató, hogy Jézusnak olyan sok időt kellett szócsatákkal tölteni, de nem a pogányokkal, a kétkedőkkel vagy az istentagadókkal, hanem éppen a mélyen vallásos emberekkel, akik azt hitték magukról, hogy a hitet védelmezik. Az is rémítő, hogy miközben ezek az emberek Isten parancsolatait akarták buzgón védeni, valójában olyan hagyományokat és törvényeket alkottak, amelyek éppen Isten törvényei ellen hatottak (lásd: Mk 7:1–11).

Az a legtisztább indíték, ha Isten iránti szeretetből akarunk megtenni valamit, de ugyanez lehet a legveszélyesebb is. Miért? Miért kell nagyon óvatosan mérlegelniük, mit tesznek Istenért, akik hiszik, hogy Isten szolgálatában cselekszenek?

Péntek április 29.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Olvassuk el Ellen G. White: Jézus élete című könyvéből Az első evangélisták (288–297. old.), Jertek, pihenjetek meg egy kevéssé! (298–302. old.), Adjatok nékik ti enni! (303–309. old.); Egy éj a tavon (313–318. old.), A galileai válság (319–330. old.) és a Hagyomány (331–334. old.) című fejezeteit!

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Meséljék el néhányan az osztályban, ha előfordult, hogy Isten szolgálatában akartak tenni valamit, de később rájöttek tévedésükre! Mit tettek? Hogyan bántak másokkal? Mit tettek volna másképp, ha már akkor tudják azt, amit ma? Mit tanultak tapasztalatukból, ami segítségére lehet másoknak, hogy elkerüljék ugyanazokat a hibákat?

  2. Mit akart Jézus elmondani a tisztátalanságról Mk 7:20-ban? Hogyan határozza meg itt az Úr a tisztátalanság fogalmát? Mennyire különbözik ez attól, ahogyan a rabbik értelmezték a tisztátalanságot? Milyen alapelvet tesz nyilvánvalóvá ez a különbség?

  3. Jézus nagyon élesen szólt az emberi hagyományokról. Talán ellenezte a hagyományokat? Ha nem, miért használt ilyen kemény szavakat? Mi a helyzet a saját hagyományainkkal? Honnan származnak? Ellentétben állnak-e Isten parancsolataival? Jézus szavainak fényében, amelyeket a Márk 7. fejezete jegyez fel, felül kell-e vizsgálnunk bizonyos szokásainkat? Mennyi maradhatna meg, ha komolyan vennénk a mérlegelést?

ÖSSZEFOGLALÁS: Hónapokon át hatalmas tömeg vette körül Jézust Galileában, de közelgett a változás ideje. Először saját falujának lakói fordultak el tőle, majd lassanként a tömegek is. Később annak lehetünk tanúi, hogyan kerül Jézus összeütközésbe a vallási renddel. Meglepő szigorral feddi őket. Minden nyájasság, szépítés nélkül kimondja: a szigorú kegyességükre oly büszke vezetők valójában törvényszegők, vallásuk csak ámítás, képmutatás. Jézus útja valóban a kereszt felé vezetett.

HÁROM IMÁDKOZÓ ASSZONY – II.

(Folytatás az előző tanulmány végéről)

„Bárcsak kiszabadítana az Úr! Misszionárius szeretnék lenni” – írta Ruthie egyik levelében. Lynn erre azt válaszolta, hogy talán épp a közvetlen környezete a legjobb misszióterület. Sűrűn váltottak levelet. Ruthie leírta, hogy milyen sok örömet talál Jézusban. Nemcsak a fogolytársai, hanem őrei is észrevették, menynyire megváltozott. A rabok közül többen elmondták neki személyes problémáikat, a tanácsát kérték. Mások szívesen olvasták vele együtt a Bibliát.

Lynn mindig küldött Ruthie-nak olyan vallásos témájú könyvet, folyóiratot, amit Ruthie később kölcsönadott társainak is, majd elvitte a könyvtárba, hogy minél több emberhez eljusson az örömüzenet a börtön falain belül. Ismerősei közül vagy húszan iratkoztak be a Bibliai Levelező Iskola tanfolyamaira, hogy jobban megismerjék a Szentírást és Jézus Krisztust.

Pál apostolhoz hasonlóan Ruthie is megtanult megelégedni sorsával és környezetével. Örömmel szolgált a körülötte lévőknek. Gyakran erősítette társait, hogy egyedül Jézusra nézzenek, Őt kövessék. Missziómunkájában nagy segítséget nyújt a helyi gyülekezet lelkipásztora, Bill Strong és felesége, Dixie. Rendszeresen látogatják Ruthie-t, Bibliákat és bibliatanulmányokat visznek be a börtönbe. Strong lelkész hálás Istennek Ruthie határozott, őszinte keresztény befolyásáért, mert missziójuk így sokkal eredményesebb. A börtönben a kedvesség és a bátor keresztény élet igen ritka, ezért aki ott is képes a jézusi elvek szerint élni, annak szavaira sokan felfigyelnek. Ruthie talán csak a mennyben tudja meg, hány ember élete változott meg úgy, hogy abban neki is része volt.

Ruthie történetét megjelentették egy adventista kiadványban, amit Doris is olvasott. Megindította a fiatal lány megtérésének, erősödő hitének és lendületes missziómunkájának a híre, személyes tragédiája, hogy még édesanyját is elveszítette, ezért ő is levelet írt neki. Hamarosan mindketten úgy érezték, hogy sok a közös vonás bennük. Mindkettőjük fájdalma enyhült, amikor megismerkedtek. Egy évvel később Doris meglátogatta Ruthie-t a börtönben. Igazi anyalánya barátság alakult ki közöttük. Doris úgy érezte, mintha Ruthie lenne a lánya, akiért olyan sokáig imádkozott.

Ruthie hamarosan szabadul. Dorisshoz költözik, hogy segítsen az idős aszszonynak gondozni a gyümölcsöst. Mindketten tudják, hogy Isten meghallgatta imáikat, mert egészen megváltozott az életük.

Lynn Rose a Generál Konferenciánál dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Maryland államban, Silver Springben él.