SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

4. tanulmány     2005 április 16 - 22.

 

GALILEAI TÁJAKON

„És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?” (Mk 4:41)

A GALILEAI. Bár Jézus Názáretben, egy kisvárosban nőtt fel, mégsem ezt a helyet, hanem Kapernaumot választotta szolgálatának székhelyéül (lásd: Mk 2:1). Kapernaum városa a Galileai-tenger északi végén terült el, és ez volt a halászat központja. Amikor Jézus visszatért gyakori utazásaiból, Kapernaumba ment haza.

Észak-Izrael tájképének meghatározó eleme a Galileai-tenger. Alakja, akár egy óriási szív, mintegy 21 kilométer hosszan terjed ki dél felé, a legszélesebb része pedig 12,8 kilométer. A helyenként 40–45 méter mély, zöldeskék színű, friss víz, amely bővelkedik halakban. Mivel felszíne 213 méterrel a tengerszint alatt fekszik, a tó környékén szubtrópusi éghajlat van.

Az eheti tanulmány történeteiben itt találjuk Jézust: a naponkénti leckék mindegyikében vagy a tavon vagy annak valamelyik partján láthatjuk.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Mit akart Jézus megtanítani a magvető példázatával? Miért hasonlította örökkévaló országát egy maghoz? Mit tanulhatunk a tengeren kitört vihar történetéből, a megszállott meggyógyításából és abból, ahogy szinte egy időben két asszonynak segített? Milyen hagyományokat söpört félre Jézus, és miért?

Vasárnap április 17.

A MAGVETŐ PÉLDÁZATA (Márk 4:1–20)

Ebben a részben Márk leírja Jézus tanításait, ami nem fordul sokszor elő az evangéliumában. Általában úgy mutatja be Jézust, mint a tettek emberét, és nem áll meg tanításait részletezni.

A példázatok igen közismertek még a nem hívők körében is, mivel témáit az Úr a mindennapi életből merítette. Egyszerű szavakkal közérthető gondolatokat közvetít, és mélységes igazságokat tanít ezekkel. Jézus, minden bölcsesség forrása, sosem próbálta tudásával lenyűgözni az embereket, vagy intellektuális bűvészmutatványokkal elkápráztatni őket. Ehelyett közvetlenül mondta el az igazságot, a mindennapi életből vett lebilincselő, ám egyszerű történetek által. A többi evangélium írója Jézusnak sokkal több példázatát közli, amelyeknek gyakran meglepő csattanója van: az elsőkből lesznek utolsók, az utolsókból elsők. A Márk evangéliumában található példázatokra azonban nem jellemző ez a sajátosság.

Tanulmányozzuk Jézusnak a magvetőről szóló példázatát és a magyarázatot is, amit a tanítványoknak adott (Mk 4:3–20)! Ez a példázat tényleg a magvetőről és a különböző talajtípusokról szól? Mi a valódi mondanivalója?

Kiket jelképeznek az alábbiak?

Figyeljük meg, hogy a magvető és a mag minden esetben ugyanaz. Isten minden embert hív, hogy fogadják el a felkínált üdvösséget, és legyenek országa polgárai, de senkit sem kényszerít. Mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy visszautasítsa Őt és a felajánlott kegyelmet.

A példázatból az is kitűnik, hogy Jézus követése sokkal többet jelent egyszerű döntésnél. Szívesen felidézzük azt a napot, amikor megváltást nyertünk, azaz elfogadtuk Jézust. A keresztényi élet azonban nem válik teljessé egyetlen nap alatt. Világunkban a hívők életének döntő része nem más, mint csata és menetelés. Isten arra szólít, hogy növekedjünk a kegyelemben és Isten ismeretében. Jézus azt magyarázta ebben a példában, hogy egyesek jól indulnak, de nem mennek végig az úton – a mag kikel, mégsem terem gyümölcsöt.

Hétfő április 18.

ISTEN ORSZÁGA OLYAN, MINT AZ ELVETETT MAG (Márk 4:21–34)

Két rövid, de igen sokatmondó példázatában Jézus egy maghoz hasonlítja Isten országát. Éles ellentétben áll ez azokkal a birodalmakkal, amelyeket büszke, törekvő emberek akartak megalapozni. A nyers erő jelképeiként fegyvereket, győztes hadseregeket, lovakat és szekereket választottak; vagy manapság inkább tankokat, rakétákat, harci repülőgépeket. „Csak annak van igazi ereje, ami a puska csövén jön ki!” – állította egy politikus. Amikor Isten Fia eljött a földre, hogy bejelentse Isten országa közeledtét, egy maghoz hasonlította azt. Mit jelent ez?

A magnak milyen tulajdonságait említik a példázatok? – Az elvetett mag példázata (Mk 4:26–29). A mustármag példázata (Mk 4:30–32).

Egy-egy picike magból keltek ki az ég felé terjeszkedő hatalmas fák, a tölgy és a vörösfenyő is, amelyek tövében olyan kicsinek érezzük magunkat.

Nagy Károly, a római császár senki előtt nem hajolt meg. A hagyomány szerint, amikor a pápa a fejére akarta tenni a koronát, kikapta a kezéből, és saját maga tette a fejére. Ez az erős, rettegett uralkodó is megöregedett végül. Halála közeledtével megparancsolta, mit tegyenek földi maradványaival: öltöztessék királyi ruhába, koronáját tegyék a fejére, a jogart a kezébe, és úgy ültessék a trónra. Majd sírját pecsételjék le jó erősen, hogy senki fel ne törhesse. Így akart még holta után is zavartalanul uralkodni.

A szolgák engedelmesen követték az utasításokat, majd lezárták a sírt. Teltek-múltak az évek, a szél fújta, az eső öntözte Nagy Károly sírját. A szél egy pici magot sodort arra, ami megakadt egy résben. Esett az eső, és a mag idővel kikelt. Lehetett ott egy kevéske föld, ami elég volt ahhoz, hogy gyökeret eresszen. Gyökerei tovább növelték a repedést, a szél még több földet hordott oda, és a növény egyre nagyobb és nagyobb lett. Egy nap aztán a sír szétrepedt, és láthatóvá vált a poros trónon az összeroskadt csontváz, a szétfoszlott ruha, a földre esett korona, meg a porban fekvő jogar. A hatalmas Nagy Károly akaratával egy parányi mag ereje dacolt.

Mit tehetünk azért, hogy tekintetünket Isten örökkévaló országára összpontosítsuk és ne a mulandó földi dolgokra, amelyek porrá, semmivé lesznek? Hogyan segítenek ebben a következő igék (Mt 6:19; 2Kor 4:18; Fil 4:8)?

Kedd április 19.

RETTEGÉS A VÍZEN (Márk 4:35–41)

C. S. Lewis egy alkalommal arról írt, mennyire próbára tette Istenbe vetett hitét felesége halála. „Az ember nem tudja, mennyire hisz igazából, amíg az igazság vagy hamisság élet-halál kérdéssé nem válik számára. Könnyű mondani, hogy hiszem, a zsinór elég erős és ép, amikor csak egy dobozt kell átkötni vele. De képzeljük el, hogy egy szakadék fölött kell ugyanezen a zsinóron függeszkedni! Nem ellenőrizné az ember először nagyon alaposan, hogy valóban rábízhatja-e magát?” (C. S. Lewis: A Grief Observed [Harper, San Francisco, 1996.], 22–23. old.)

Lewis szavait szem előtt tartva olvassuk el Mk 4:35–41 verseit! Hogyan mutatkozott meg ugyanez az alapelv itt a tanítványok magatartásában? Jézus vajon miért így válaszolt nekik?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Hogyan domborodik ki ebben a jelenetben Jézusnak mind az emberi, mind az isteni természete?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

A 38. versben a tanítványoknak azt a kérdését olvashatjuk, amit kétségtelenül keresztények milliói kérdeztek már válság idején. Természetesen hit által tudjuk a választ. Természetesen törődik velünk Isten. Éppen az volt Jézus kereszthalálának a célja, hogy megmentsen, és ne kelljen elvesznünk (Jn 3:16; 10:10; 2Pt 3:9). Ugyanakkor, ki ne találta volna már magát hasonló helyzetben, amikor mintha a csónakunk megtelne vízzel, már-már elsülylyed, mi pedig felkiáltunk: „Istenem, hát nem törődsz velem?”

Mikor érezted magad utoljára olyan helyzetben, mint a tanítványok? Mi történt? Rád is mondhatta volna Jézus: „Hogy van az, hogy nincsen hited?” Milyen tanulságot vonhatunk le, ami segítségünkre lesz a következő hasonló esetben?

Szerda április 20.

AZ ELPUSZTULT DISZNÓCSORDA (Márk 5:1–20)

Olvassuk el figyelmesen, imádkozva a Mk 5:1–20 verseiben található történetet! Ha csak egyetlen gyakorlati tanulságot vonhatnánk le ebből a történetből, mi lenne az?

Ezt a történetet sokféleképpen közelíthetjük meg.

Ha arra összpontosítottál, hogy Jézus a hatalmával démonokat űz ki, milyen tanulságot vonhatsz le azzal kapcsolatban, hogy Isten hatalma segít személyes problémáinkat, pl. a rossz szokásokat legyőzni?

Talán a démonok valóságára figyeltél, hogy hatalmuk van az ember felett. Mi a történet tanulsága a nagy küzdelemre és arra vonatkozóan, hogy menynyire fontos teljesen Krisztusra hagyatkozni?

Lehet, hogy arra gondoltál, mit tettek a disznópásztorok, amikor megtudták, mi lett a csorda sorsa. Mit szűrhetünk le azzal kapcsolatban, ha világi megfontolások kerülnek előtérbe, amelyek elrejtik előlünk Isten valódi természetét és jellemét?

Talán azzal foglalkoztál, mit tett az ember, akit Krisztus megszabadított. Mit tanulhatunk ebből arra vonatkozóan, hogyan fogadjuk, amit Krisztus tett értünk?

Talán azt emeled ki, amit Krisztus a gyógyult férfinak parancsolt, aki szeretett volna vele maradni. E történet alapján hogy tennénk bizonyságot arról, mit jelent nekünk Krisztus?

Bármelyik pontot is emeltük ki, akár a fentebb említetteket, akár mást, és bármilyen gyakorlati tanulságot vontunk is le, lapozzuk át Bibliát, és keressünk olyan történetet vagy igehelyeket, amelyek alátámasztják álláspontunkat! Beszéljük meg a különböző gondolatokat az osztályban!

Csütörtök április 21.

HALOTT LÁNYKA, BETEG ASSZONY (Márk 5:21–43)

Újra a tó másik partján vagyunk, talán Kapernaumban, ahol Jézus ismét drámai módon bizonyítja hatalmát. Élete ad életet a kis magnak, amelyben csendben, de annál csodálatosabban munkálkodik az isteni erő. Jézus hatalma csendesítette le a szeleket és a hullámokat, majd teremtett békét a vad ember zavarodott lelkében is. Most pedig annak leszünk tanúi, hogy ez a hatalom hogyan űzi el a régóta gyötrő betegséget, és támaszt fel a halálból egy fiatal lányt.

Olvassuk el Mk 5:21–43 verseit! Milyen összefüggést fedezhetünk fel a két csoda között? Hogyan tükrözi, hogy Jézus törődik minden emberrel?

Két szereplővel találkozunk itt: az egyik egy serdülő kislány, a másik egy idősebb asszony. Az egyik 12 éve szenved a vérfolyástól, a másik épp csak 12 éves. Egyikük sem fontos társadalmi személyiség: az asszony a betegsége miatt, hiszen ceremoniális értelemben tisztátalan, és tisztátalanná tesz mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül vele (ennélfogva, Mózes könyvének törvénye szerint Jézust is tisztátalanná tette, amikor megérintette). A másik pedig egy kislány, csak egy gyerek, de meghalt, és ha valaki holttestet érintett, szintén tisztátalan lett. Jézus azonban félretette a tévesen alkalmazott régi törvényeket, megfogta a kislány kezét, és újból életre keltette.

Sokszor tett ilyet: nem törődött a helytelenül alkalmazott és félreértelmezett törvényekkel, amelyek nem erősítették, hanem akadályozták a hitet (lásd: Mk 7:13). Szombatnapi gyógyításai természetesen a legjobb példák erre. Mi a helyzet azzal, amikor kiűzte a templomból a kufárokat, akik ott árulták portékáikat, vagy azzal, amikor elítélte a „korbán”, vagyis templomi ajándék gyakorlatát (Mk 7:11)? Vagy mit szólunk ahhoz, amit a rituális mosakodásról és az ételekről mondott? E dolgok közül soknak valóban bibliai alapja van, amit annyira elferdített az emberi okoskodás, hogy valódi jelentőségük helyét átvette az emberi elgondolás és hagyomány.

Vannak-e olyan szokások országunk kultúrájában, vagy hitünk egyes pontjainak értelmezésében, amelyeket nyomós okkal meg lehet szegni? Más szóval, vannak-e olyan gyakorlatok, szokások vagy nézetek, amelyeket sérthetetlennek tartunk, de indokolt esetben nem kell betartani azokat? Ha igen, akkor az is igaz volna, hogy ezek a szokások teljesen feleslegesek? Honnan tudhatjuk, hogy melyikre van szükség, és melyikre nincs?

Péntek április 22.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Olvassuk el Ellen G. White: Jézus élete című könyvéből a Hallgass, némulj el! (276–283. old.) és a Hit érintése (284–287. old.) című fejezeteket, valamint a Krisztus példázatai című könyvből A magvető kiméne vetni és az Amíg a magból termés lesz című fejezeteket (IV. kiadás, 17–36; 37–40. old.).

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Mondja el az osztályban valaki, aki ért a kertészkedéshez, mi szükséges ahhoz, hogy a talaj megfelelő legyen, és a magból egészséges növény fejlődjön! Milyen lelki tanulságot vonhatok le ezekből a részletekből?

  2. Az Újszövetségben többször olvashatunk démonokról. Egyes vélemények szerint az elmebetegség változatait a démonok jelenlétének tekintették, és a Biblia írói is ilyen tudatlanok voltak. Mit felelnél ilyen vádakra? Miért fontos, hogy népünk helyesen értelmezze az ördögi lelkek valóságát és hatalmát?

  3. Mk 5:36-ban Jézus azt mondta: „Ne félj, csak higyj.” E mondatot egy adott helyzetben mondta el, de mit akar üzenni ezzel nekünk? Mit jelenthetnek ezek a szavak annak az embernek, aki most kerül szörnyű válsághelyzetbe? Miért nem kell félnünk? És miben higgyünk?

  4. Mely szokások sérthetetlenek, és melyek azok, amelyek csupán hagyományok? Előfordulhat, hogy a hagyományok, legyenek bármilyen szentek, kifejezetten az igazság ellen működjenek?

ÖSSZEFOGLALÁS: „Kicsoda hát ez…?” – kiáltottak fel a tanítványok, amikor Jézus lecsendesítette a vihart. A döbbenetnek és a csodálatnak a kiáltása e heti tanulmányunk minden részletére alkalmazható. Ki az, akinek országa nem harsogó trombiták és pazar pompa kíséretében érkezik, hanem csendben, mint egy éppen kicsírázó mag? Ki az, akit felismernek a démonok, és meg is hajolnak előtte? Ki az, akinek még a köntöse széle is erőt ad, és meggyógyítja a szenvedő asszonyt? Ki az, aki a halott kislány kezét megfogja, és életre hívja?

Jézus, aki felforgatja a világ rendjét, Jézus, a rendkívüli ember, Jézus, az élő Isten Fia.

HÁROM IMÁDKOZÓ ASSZONY – I.

Doris mindig is szeretett volna gyermeket – egy kislányt. Éveken át imádkozott a gyermekáldásért, de ahogy az esztendők teltek-múltak, el kellett fogadnia, hogy vágya nem válhat valóra. Ma már a hatvanas éveiben jár, özvegyasszony lett, és egyedül él az Egyesült Államok nyugati részén. Gyümölcsöskertjét gondozza. Esténként fáradtan tér nyugovóra.

Az ország másik részén, Ohio államban Ruthie Papay magányosan tengeti életét a börtönben. Édesanyja éppen abban az évben halt meg, amikor Doris férje. Ruthie azért imádkozott, hogy legyen valaki, aki betöltené azt az űrt az életében, amit az édesanyja halála hagyott.

Ruthie a börtönben hallott Jézusról, és hinni kezdett benne. Hitéről beszélt az akkor még élő édesanyjának is. Örült, amikor végre édesanyja is elfogadta Istent. Ruthie édesanyja attól kezdve azért imádkozott, hogy halála után küldjön valakit az Úr, aki igazi anyaként szereti majd a lányát. Bántotta, hogy ő maga nem volt jó anya.

Ruthie-nak nehéz gyermekkora volt, pedig ő is jobb életre vágyott. Ápolónő akart lenni. 19 évesen férjhez ment, és remélte, hogy végre saját otthona, családja lesz. A férje azonban sokszor megverte, pokollá tette az életét, végül elhagyta. Egy rettenetes nap Ruthie hirtelen felindulásból megölt valakit. Hamarosan elfogták, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Ruthie a börtönben hallott Jézusról, hit ébredt a szívében, egyre közelebb került Istenhez, így jutott arra a gondolatra, hogy a börtönben végzett munkájáért kapott fizetésének tizedét elküldi a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciájának. Ez 1993-ban történt.

Küldeményét és a kísérő levelet Lynn Rose vette át, aki az adományok fogadásával foglalkozott. Lynnt mélyen megrázta, amit az asszony levelében olvasott, mert a soraiból áradt a harag és a keserűség azok iránt, akik tönkretették az életét. Főleg édesanyjára haragudott, aki miatt így alakult az élete. Lynn tudta, hogy Ruthie nem érezheti a megváltás örömét, amíg nem tud megbocsátani azoknak, akik megbántották. Lynn nem tudta elfelejteni a megdöbbentő levelet, és hamarosan válaszolt Ruthie-nak. Bátorította, hogy egyedül Jézusra nézzen, igyekezzen nem gondolni arra a sok rosszra, amit az emberekelkövettek ellene.

Több levelet váltottak, de Ruthie keserűsége nem enyhült. Lynn rendszeresen imádkozott érte, és egy könyvet is küldött neki. Azután hosszú hónapokig nem jött válasz. Később Lynn újra levelet kapott Ruthie-tól, és alig tudta elhinni, hogy ugyanaz az asszony írt neki. A harag és keserűség helyett Ruthie a levelében megköszönte Istennek mindazt, amit érte tett. Még mindig ugyanabban a sivár cellában raboskodott ugyan, és nem változott semmit fogolytársai rosszindulata, ő mégis teljesen megváltozott, mert amikor megismerte Jézust, megérezte, mi az igaz szeretet és megbocsátás.

(A történet a következő heti lecke végén folytatódik.)