SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

„Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek” (1Thess 4:3).

Ó, pardon, rosszul értettük a történetet! Valójában így szólt a fiatalember: „Ejha! Jézus áldozata miatt, s mivel Isten csakis az Ő igazságáért fogad el engem, nagyon gyűlölöm a bennem lévő bűnt. Ó, Uram, annyira szeretlek téged, kérlek, változtass meg, tisztíts meg, tégy engem olyanná, mint amilyen Te vagy!”

Ezen a héten a kereszt történetének egy másik szempontját tanulmányozzuk, mégpedig azt, mit tesz azok életében, akik magukénak fogadják el azt.

Az elmúlt hét során a hit általi megigazulást tanulmányoztuk, azt a jó hírt, hogy az Úr nekünk tulajdonítja Krisztus tökéletes életét és tökéletes igazságát, mintha az a miénk lenne, mintha mi magunk éltünk volna bűntelen életet, jóllehet annak közelébe sem értünk. Azt is láttuk, hogy ez az igazzá nyilvánítás hit által történik, s nem cselekedetek által. Hiszünk, s ezáltal Krisztus igazsága a miénk lesz Isten szemében. Mivel tudatában vagyunk óriási szükségünknek, a kereszt lábához jövünk, és magunknak igényelünk valamit, ami nem a miénk. Meg is kapjuk azt, nem mintha méltók lennénk rá, hanem mert Isten a kegyelem Istene, és Krisztus az Ő halála által nekünk adja azt, amit mi magunk sosem érdemelnénk ki, tekintet nélkül arra, mennyire hűségesen és buzgón próbálunk engedelmeskedni a törvénynek, sőt, a törvény szellemének.

A megváltás jó híre azonban nem ér véget az igazzá nyilvánítással. Isten nem csak annyit tesz, hogy igaznak nyilvánít egy bűnöst, és azután lezárja az ügyet. Éppen ellenkezőleg, ez a megigazítás csak a kezdet. Valami más is történik azzal a személlyel, aki megigazult. Ez az, amit megszentelődésnek nevezünk, s ami az evangélium elválaszthatatlan része.

Nem kérdéses, hogy akik hit által megigazultak, azok új életet nyernek Krisztusban, az engedelmesség és megszentelődés életét. A hit általi megigazulás, megszentelődés nélkül (ami szintén hit által van), hamis megigazulás, hamis evangélium. Ez az olcsó kegyelem tana, amely fogalom nem azt takarja, hogy Isten megigazítja a bűnöst, hanem azt, hogy a bűnös igazolja a bűnt. Ez olyan evangélium, ami végül nem ment meg senkit.

Képzelj el két embert! Az egyik úgy hiszi, hogy az Istentől kapott teljes erejével küzdenie kell azért, hogy elérje az igazságot, ami az üdvösségéhez szükséges, mert nem egészen biztos abban, hogy övé az, amivel az üdvösség kezdődik. Ezért küzd az engedelmes életért. A másik viszont abból az előfeltételből indul ki, hogy neki már biztos az üdvössége Krisztusban, az Ő igazsága befedi őt, s most szeretetből és hálából, Istentől kapott minden erejével küzd az engedelmes életért. Melyik lesz sikeresebb keresztényi életében, és miért?

„Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által” (Zsid 10:10).

A héber nyelvben a kadosh illetve hakodesh szó több változata – amelyet gyakran úgy fordítanak: „megszentelni”, több mint nyolcszázszor fordul elő az Ószövetségben. A görög hagaizo, vagy hagios (megszentelni, szent), körülbelül kétszáznegyvenszer szerepel az Újtestamentumban. Mindkét szót fordítják úgy is, hogy „megszentelni” de úgy is, hogy „szentség”, „szentté tenni” vagy „szent”. Tehát, csupán az eredeti jelentésből kiindulva, fontos jelzést kapunk arra nézve, hogy a megszentelődés kapcsolódik a szentség gondolatához. (Természetesen a magyar kifejezés egyértelműen utal erre – a ford.)

De mit jelent a szentség? A héberben az alapjelentés a következő: „szent használatra elkülöníteni”; illetve „elkülöníteni a bűntől Isten számára”. Tehát, akik megszentelődtek, azok Istenhez tartoznak, s Őt szolgálják.

E szómagyarázatot szem előtt tartva, olvasd el 3Móz 19:2; 20:7, 26 verseit! Ezek az igék hogyan segítenek megértenünk a szentség jelentését?

Érdekes, hogy a Bibliában nemcsak emberekről olvasunk, akik szentek vagy megszenteltettek. A hely, ahol Isten kinyilvánítja jelenlétét, „szent földön” áll (2Móz 3:5); a szombat azért szent, mert Isten különítette el (2Móz 20:8–11); a szent sátort szintén „szent hely”-nek nevezték, mert ezt is saját használatra különítette el az Úr (2Móz 26:33).

Fontos megjegyeznünk azonban azt, hogy e dolgok közül egyik sem egy saját jellemzője vagy alkotórésze miatt szent. A hetedik nap – ha Isten nem nyilvánította volna szentnek – olyan lenne, mint bármelyik más nap. A szentség vagy a megszentelés olyasmi, amit a szent Isten ruház ránk. Ő munkálja egy személy vagy egy tárgy esetében is. Ha az ősi Izraelt vesszük példaként, e népet Ő különítette el, Ő hívta ki a rabszolgaságból, sőt, a körülöttük élő pogány népek befolyásától is, hogy olyan nép lehessen, amely szolgálni fogja Őt, és hirdeti az igaz Isten nevét a világ előtt (2Móz 19:6).

Milyen értelemben „megszentelt” ma az egyház (lásd: 1Kor 1:2)? Figyeld meg az Úrral való saját tapasztalatodat! Téged milyen értelemben „különített el szent használatra” az Úr? Hogyan fejeznéd ki ezt a gondolatot mindennapi, gyakorlati tapasztalatokkal?

Olvasd el 1Kor 1:2 versét! Figyeld meg, hogy Pál apostol „a Krisztus Jézusban megszentelt”-nek nevezi a gyülekezetet. Az itt „megszentelt”-nek fordított görög szó olyan igeidőben van, ami egy múltbeli, befejezett cselekményre utal, aminek a jelenben is folytatódó eredményei vannak. Mégis, ha olvasol a korinthusi gyülekezetről, felfedezed, hogy sok komoly etikai és teológiai problémával küzdött (lásd 1Kor 5; 6). Hogyan értelmezzük akkor azt, hogy ez a gyülekezet „megszentelt”? A megszentelődés definíciója, amit tegnap tanultunk, hogyan segít válaszolni erre a kérdésre?

A Bibliában nincs olyan, hogy részleges megszentelődés. Újjászületésünk pillanatától kezdve teljesen Krisztushoz tartozunk, és addig maradunk így, amíg hit által kapcsolatban állunk vele. A megszentelődés mindig azt jelzi, hogy teljes mértékig tapasztaljuk Istenhez való tartozásunkat. Ez a megtéréskor teljesedik ki, és folytatódik egész keresztény életünkben.

Akkor hogyan értelmezzük azt a gondolatot, hogy „az életszentség az egész élet munkája”? (Lásd: Az apostolok története, 369. oldal)

A megszentelődés gondolatának több oldala van. Kapcsolati szempontból, vagyis hogy Isten elkülönített bennünket, a munka készen van. Istenhez tartozunk. Ő szentelt meg bennünket. Annak alapján, amit Krisztus tett értünk a kereszten, az Úrnak joga van ahhoz, hogy övéinek nevezzen bennünket.

Erkölcsi értelemben azonban, abban az értelemben, hogy növekednünk kell a kegyelemben, most is a megszentelődés folyamatában vagyunk. Ebben a két igében: „Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság” (Jn 17:17), és „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől” (1Thess 5:23), a „megszentel” szó jelen időben szerepel, mint előrehaladó folyamat, amelyben Krisztus szentségéből részesülünk, és határozottan erkölcsi, valamint gyakorlati értelemben értendő. Hitünk és az Istentől való teljes függés által a bennünk munkálkodó Isten ereje átformál, megtisztít, megmos a bűntől, hogy Krisztus jelleme kiábrázolódjék bennünk.

A mai tanulmány fényében olvasd el Gal 4:19 versét! Mit mond számodra ez az ige?

Olvasd el Kol 3:1–4 verseit és foglald össze saját szavaiddal, mit mond ez a szakasz a keresztényi életről!

Ezekben az igékben hol látod meg a második advent reménységét? Ez a remény hogyan kapcsolódik a fenti igék alapvető témájához? Miért éppen ebben a konkrét szövegkörnyezetben jelenik meg mindez?

Az elmúlt héten a tulajdonított igazság témáját tanulmányoztuk, ami azt jelenti, hogy Isten nekünk tulajdonítja az Ő igazságát. Ám ezek az igék inkább a részesített igazságról szólnak, ami viszont azt jelenti, hogy Jézus igazsága megjelenik életünkben. Nem a szabályoknak vagy törvényeknek való szolgai engedelmességről van itt szó, hanem arról a tapasztalatról, hogy meghaltunk az óembernek, s így Isten részesíthet bennünket az Ő jellemében. Fontos emlékeznünk arra, hogy bukott lények vagyunk, és bukásunk következménye nem csak az lett, hogy Isten kárhoztat bennünket a bűn miatt. Bukásunk az emberiség hanyatlását is okozta – erkölcsi, fizikai és lelki értelemben egyaránt. Krisztus halála, feltámadása és mennyei szolgálata egyaránt annak érdekében történt – és történik –, hogy helyreállítson bennünket a bűnbeesés előtti állapotunkba. A megszentelődés, amely elkezdi helyreállítani Isten képét az emberekben, a folyamat egy részét képezi.

Olvasd el újra Kol 3:1–4 verseit! Mit jelent az, hogy az „odafelvalókkal” kell törődnünk? Milyen gyakorlati módon tehetjük ezt? Mindaz, amit olvasunk, nézünk, amire gondolunk, s amiről beszélünk, hogyan befolyásolja azt, mennyire sikerül követnünk ezt a bibliai intést?

Azért szeretjük Istent, mert az üdvösség – az Ő keresztje által – a miénk lehet. Ennek következményeként hittel és engedelmesen szeretnénk követni az Urat. A Szentlélek ereje által tudjuk ezt megtenni, aminek eredménye az új élet Krisztusban (2Kor 5:17).

A kérdés azonban továbbra is fennáll: Honnan tudhatjuk, hogy valóban engedelmeskedünk Istennek? Honnan tudhatjuk, hogy a Szentlélek vezete bennünket különleges módon, vagy egy másik hatalom késztetését érezzük? Ha szeretjük Istent, mert hit által megigazított bennünket, és követni akarjuk Őt (Mt 7:24; Róm 1:5; 16:26; Gal 3:1; Zsid 5:9; 1Pt 4:17), akkor tudnunk kell, mit vár el tőlünk.

Olvasd el az alábbi igéket! Milyen egyértelmű üzenetet tartalmaznak számunkra, keresztények számára? (Jn 8:11, 34; Gal 2:17; Róm 6:13; 1Jn 2:1; 3:8; Zsid 3:13; 12:4)

Miért szólna a keresztény számára ennyi figyelmeztetés a bűn ellen, ha nem volna törvény, amely meghatározza, mi a bűn (Róm 7:7; 1Jn 3:4)? A bűn léte automatikusan a törvény létét is jelenti. Törvény nélkül nem lehet bűn, mint ahogy a polgári törvények nélkül sem lenne meghatározható egy bűntény. Éppúgy nincs értelme annak sem, hogy az Újtestamentum megkívánja a bűntől való tartózkodásunkat, miközben könnyíti vagy meg is szünteti a törvényt; mint ahogy annak sincs értelme, hogy egy nemzet elvárja polgáraitól, hogy ne lopjanak autót, ugyanakkor könnyíti illetve megszünteti az autólopás elleni törvényeket.

„Ahhoz, hogy Krisztus segíthessen nekünk, fel kell ismernünk ínségünket, és meg kell ismernünk önmagunkat. Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös. Csak akkor ragadjuk meg Isten hatalmát, ha belátjuk, hogy tehetetlenek vagyunk, és cseppet sem bízunk önmagunkban. [...]

Nemcsak a keresztény élet kezdetén kell megtagadnunk énünket. A menny felé tett minden lépésünknél újra és újra ezt kell tennünk. Minden jó cselekedetünk rajtunk kívül álló hatalom függvénye, ezért kitartóan Istenre kell támaszkodnunk, bűneinket mindig őszintén megvallanunk, és lelkünket előtte megaláznunk. Veszedelmek leselkednek ránk; és csak akkor vagyunk biztonságban, ha gyengeségünket érezve hittel hatalmas Szabadítónkba kapaszkodunk.” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 327–328. oldal).

„Sokak életében a megszentelődés csupán önigazultság. S ezek a személyek mégis vakmerően állítják, hogy Jézus az Ő Megváltójuk és Megszentelőjük. Micsoda tévedés! Vajon Isten Fia megszenteli-e azt, aki sárba tiporja Atyja törvényét – azt a törvényt, amit Jézus földre jöttével naggyá és dicsőségessé tett?” (Faith and Works, 29. oldal)

1. Egy férfi beszélte el (nevezzük őt Stanley-nek), hogy egy kis vallási csoport folyton próbálkozott vele, hogy megnyerjék őt Krisztusnak, de ő sosem hallgatta meg őket. Aztán a közösség vezetője felajánlotta a saját feleségét Stanley-nek egy éjszakára. Stanley így tett később bizonyságot: „Az az éjszaka megváltoztatta az életemet, mert akkor ismertem meg Isten irántam való szeretetét.” Vajon Isten törvénye mit mond erre az esetre Stanley-nek? A törvény hogyan segíthetett volna neki abban, hogy másképp ítélje meg tapasztalatát? Ez a történet mit mond el arról, mennyire fontos a törvény minden keresztény számára?

2. A legtöbb keresztény érti azt, hogy a megigazulás hit által történik. Miért szükséges, hogy a megszentelődés is hit által történjék? (Lásd: ApCsel 26:18)

3. Ellen White azt írta, hogy „minden jó cselekedetünk rajtunk kívül álló hatalom függvénye” (lásd: fent). Mi a kulcsa annak, hogy ez a rajtunk kívül álló hatalom munkálkodjon életünkben?

BIBLIATANULMÁNYOK RÁDIÓN KERESZTÜL

Joseph Destin, mint a legtöbb ember, szívesen hallgat rádióműsorokat, különösen, ha van kedvenc bemondója és műsora. Egyik nap is éppen az állomáskereső gombot tekergette, de sehogy nem sikerült megtalálnia a kedvenc műsorát. Ennek köszönhetően figyelt fel egy előadásra, amely az imádság hatalmáról szólt. A program végén egy másik vallásos műsor is felkeltette az érdeklődését, majd amikor az adás végén a bemondó elmondta a műsorkészítő rádióstúdió nevét és a sugárzási adatokat, Joseph mindent pontosan lejegyzett, hogy legközelebb is hallgathassa őket. Attól kezdve, ha Josephnek lelki táplálékra volt szüksége, a Reménység Hangja Rádió műsorait hallgatta.

Egy másik műsor címe, amit szintén érdeklődve hallgatott, a Szombatiskolai tanulmányok nevet viselte. A férfi nem tudta, hogy ez a műsor azoknak a Haitin élő adventistáknak készül, akiknek nincs pénzük szombatiskolai leckét vásárolni, és az írástudatlanoknak, hogy a műsor segítségével szombaton ők is hozzászólhassanak a tanulmány megbeszéléséhez. Joseph mindig Bibliával a kezében hallgatta ezeket a műsorokat, hogy ellenőrizhesse az előadó által idézett bibliaszövegeket. Miközben egyik igét a másik után olvasta, azt vette észre, hogy olyan új dolgokat ismer meg a Bibliából, amelyekről korábban még csak nem is hallott.

Joseph továbbra is lenyűgözve hallgatta az adventista rádió műsorait, és meggyőződött arról, hogy az adventisták a Biblia tanításai szerint élnek. Megismerte a Tízparancsolat és a szombat megtartásának jelentőségét, növekedett lelkileg és szellemileg egyaránt, mert örömmel zárta szívébe Isten igazságait. Már egy éve hallgatta a rádióműsorokat, amikor úgy döntött, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Szombaton reggel elment a legközelebbi adventista imaházba. A testvérek barátságosan és szeretettel fogadták. Amikor a délelőtt folyamán a látogatókat megkérték, hogy néhány szóban mutatkozzanak be, Joseph elmondta, hogy az egyház rádióműsorai révén ismerkedett meg az adventi üzenettel, és biztosan tudja, hogy Isten Lelkének segítségével megtalálta a teljes igazságot.

Joseph csupán egy, abból a számtalan, Haitin élő kereső lélekből, aki a Reménység Hangja Rádió szolgálatán keresztül találta meg Istent és csatlakozott egyházához. Ezek a rádióműsorok olyan helyekre is eljutnak, ahová a lelkészek nem mehetnek el, és megnyitják az emberi szívet és értelmet az evangélium számára. Ebben a negyedévben a tizenharmadik szombati missziós felajánlások egy része a Haitin működő Reménység Hangja Rádióállomás technikai szükségleteinek kielégítését és eredményességének növelését fogja segíteni.

Tite Franz Beauvoir, az állam oktatási tárcájának vezetője; és Pierre Saint Louis, a Voice of Hope [Reménység Hangja] Haitiról sugárzó rádióállomásának vezérigazgatója.