SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

„Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül” (Róm 3:28).

Ez fontos és hatalmas téma, amit a hívőknek az Úr előtti és egymás iránti alázattal kell megközelíteniük. Olyan téma ez, amihez csak térden állva szabad közelíteni, úgy, hogy szívünk és elménk nyitott a Lélek hangjára, hiszen egyedül Ő képes tanítani bennünket az Igéből.

Bár ez a bibliatanulmány akkor sem tudna igazságot tenni a kérdésben, ha egy egész éven át tartana, ezen a héten mégis megpróbáljuk megvizsgálni ezt a gazdag és gyümölcsöző tanítást, ami semmi másból, mint közvetlenül a kereszten hozott áldozatból ered.

Az elmúlt héten láthattuk, hogy a kereszten Isten vette magára a bűn büntetését. Azért kellett ennek így lennie, hogy Isten hű maradjon önmagához, s az általa alapított elvekhez, amelyek szerint a bűn büntetéssel jár. Ez Isten igazsága. Ám ahhoz, hogy kegyelme is megnyilvánuljon (hiszen Isten kegyelmes is), Jézus Krisztus, az Ő Fia személyében magára vette ezt a büntetést, így töltve be az igazságosság kívánalmait, ugyanakkor kegyelmet és megbocsátást gyakorolva azok iránt, akik egyiket sem érdemlik meg (Róm 3:26). Ez a csodálatos gondoskodás a kereszt lényege, amelynek alapján megbocsátást nyerünk bűneinkre, megtisztulunk azokból, s végül új testet kapunk egy új világban.

Mindezt átgondolva, érted-e már, miért ingyen való az üdvösség? Fontold meg: ha az üdvösségnek olyasvalami lenne az alapja, amit mi teszünk, akkor nem lenne elegendő mindaz, amit Isten Fia tett, amikor emberi testet öltött. Akkor túl kevés lenne, hogy Atyjának való tökéletes engedelmességben élte életét, majd vállalta a keresztet, ahol szembesült Istennek a bűn elleni haragjával, ahol az egész világ bűnei ránehezedtek, ahol bűnné lett érettünk, ahol helyettünk kapott ítéletet és kárhoztatást, ahol helyettesként az egész világért meghalt!? Hiányzott ebből valami, amit csak mi, bűnös emberek tudunk hozzátenni, valami, amit Krisztus élete, halála és feltámadása nem teljesített? Kérem szépen! A puszta gondolat is, hogy kiérdemelhetjük üdvösségünket, lealacsonyítja elménkben mindazt, amit Isten elvégzett értünk. Mit tudna bárki is – egy bűnös! – tenni azért, hogy kiegészítse azt, amit Isten elvégzett érte a kereszten?

A „megigazít”, „megigazul” kifejezés héber megfelelője, a sadaq, valamint a görög változata, a dikaioo alapvetően ugyanazt jelenti. Ezek jogi kifejezések. Mindkettőt abban az összefüggésben kell értelmeznünk, amit egy bíró kijelent egy bírósági ügyben. Ha a bíró a vádlott javára hozza meg az ítéletet, a vádlott „megigazul”, vagyis felmentést kap a vád alól; ha a bíró a vádlott ellen ítél, akkor a vádlott elítéltetik. A „megigazulás” tehát egy jogi kijelentés. Valaki akkor igazul meg, amikor a bíró kimondja felmentő ítéletét.

E példák mindegyikében csak kétféle lehetőség található. Nincs semleges terület, nincs középút, nincs kompromisszum. Az emberekre vagy a megigazulást (vagyis a felmentést), vagy a kárhoztatást mondják ki. Természeténél fogva a megigazulás (mint ahogy a kárhoztatás is) nem enged meg fokozatokat. Nem lehet valaki részben megigazult, részben pedig elítélt. A döntés időközben megváltoztatható, a személy státusa visszafordítható, de végül vagy megigazul, vagy kárhoztatás lesz a sorsa.

A mai tanulmányt szem előtt tartva, mit jelentenek számodra a következő szavak: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Róm 8:1)? Miként magyaráznád meg ezt valakinek, aki nem keresztény?

Amint az eddigiek során a keresztet szemléltük, azt láthattuk, hogy Jézus személyében maga Isten viselte bűneink büntetését. Jézus lefizette a büntetést, ezért nekünk nem kell. Megmenekültünk attól, amit érdemlünk, mert Jézus magára vette azt, ami bennünket illetett volna.

Megváltásunk mégis többet jelent ennél. A jó hír az, hogy megigazulva állhatunk meg Isten előtt, nem jó cselekedeteink (hiszen bármily jók legyenek is azok, mégsem elegendőek), hanem Jézus igazsága alapján. Egyedül Jézus élt bűntelen életet, és az Ő tökéletes életét az Atya nekünk tulajdonítja, mintha az a sajátunk volna. Más szóval, Jézus nem csak bűneinket, szennyes ruháinkat vette magára, de felajánlja számunkra azt a lehetőséget is, hogy felöltsük az Ő igazságának tökéletes ruháját (Lásd: Mt 22:1–14).

Olvasd el imádságos szívvel Róm 4:1–8 verseit, majd válaszolj az alábbi kérdésekre!

1. Hogyan hangzik Pál érvelése az első öt versben? Ha a megigazulás cselekedetek alapján történik, miért nem lehet kegyelemből? Miért nem lehetséges egyszerre mind a kettő?

2. Ábrahám hogyan igazult meg? Mit jelent az, hogy „tulajdoníttaték az ő néki igazságul”?

3. Olvasd el, hogyan alkalmazza Pál a zsoltárokból vett idézetet a 6–8. versekben? Milyen elemek szerepelnek ott, amikor „az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül”?

A jó hír ezekben az igékben az, hogy ha egy olyan szent, igaz és hűséges személy cselekedetei – mint amilyen Ábrahám volt – nem elég jók ahhoz, hogy üdvözítsék őt, akkor mi a helyzet velünk? És pontosan ez Pál apostol mondanivalója: még Ábrahámnak is – akit a zsidók körében Isten nagy emberének tartanak – arra volt szüksége, hogy „tulajdonított” igazságban részesüljön, olyan igazságban, amelyet ajándékként tudnak be neki annak érdekében, hogy megigazultan állhasson Isten előtt.

A Szentírásban végig úgy szerepel Ábrahám, mint Isten hűséges gyermeke (lásd például: 1Móz 18:19; 26:5). Lehetséges, hogy még az ő cselekedetei sem állhatnak meg önmagukban Isten előtt? Mit mond ez el neked önmagadról, s arról, mi az egyetlen reményed arra, hogy Isten elfogadjon?

Bármilyen kegyes és hűséges volt is Ábrahám, mégsem volt elég kegyes és hűséges ahhoz, hogy megigazultan álljon meg Isten előtt. Ha megváltást nyer, akkor valami másnak köszönheti ezt, s nem a saját cselekedeteinek vagy igazságának. És itt van ismét Jézus szerepe. Ő nem csak meghalt értünk mint helyettesünk, hanem az Atya mindenkinek felajánlja Jézus tökéletes igazságát, Aki azt saját bűneinek jegyzéke helyett igényli. Ez a megváltás tervének csodálatos ajándéka: nem csak bűneinkre nyújt bocsánatot, de ráadásul nekünk tulajdonítja Jézus igazságát úgy, mintha az a sajátunk lett volna.

Olvasd el Róm 3:25–26 verseit! Kinek az igazsága révén lehetséges a bűnök bocsánata, s kinek az igazsága által igazulunk meg?

Róm 3:21–26 verseiben Pál apostol világossá teszi, hogy Krisztus igazsága magának Istennek az igazsága, és ez az igazság teszi lehetővé, hogy a bűnösök megigazuljanak Isten előtt. Az ember arra irányuló kísérletei, hogy megtartsa a törvényt, nem üdvözíthetik őt, mert az az igazság, amit az engedelmesség eredményez, sosem lesz magának Istennek az igazsága.

Olvasd el Róm 10:1–3 és Gal 2:21 verseit! Gyakorlatilag mindkét ige ugyanarról beszél. Mi a mondanivalójuk? Az igazság miért nem származhat soha a törvénynek való engedelmességből?

„A törvény igazságot követel, és ezzel a bűnös tartozik a törvénynek, de képtelen annak megadására. Egyedül hit által igazulhat meg. Hit által Istenhez

hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fia engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember elégtelensége helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hívő lelket. Úgy szereti, mint saját Fiát. Ekként tulajdoníttatik a hit igazságként” (Ellen G. White: Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. kötet, 336–337. oldal).

Figyelj önmagadba, és figyeld meg – őszintének tűnő – kísérleteidet arra, hogy engedelmes és igaz légy! Ugye látod, milyen hiábavaló gondolat a törvény általi üdvösség? Saját tapasztalatod hogyan támasztja alá azt a nagy igazságot, hogy üdvösséged alapját Krisztus érdemei képezik, és nem a te cselekedeteid?

Az eddigiekben azt láttuk, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, s képtelenek arra, hogy valaha is elérjük azt az igazságot, amely megigazulásunkhoz szükséges. Jézusban azonban megtalálható ez az igazság, s az evangélium e csodálatos gondviselése folytán ez az igazság mindenkinek rendelkezésére áll, aki hit által elfogadja azt.

Olvasd el Róm 3:20, 28; 4:13; 9:31–32; Gal 2:16; 3:8–11 verseit! Figyeld meg, Pál apostol hogyan állítja ellentétbe egymással a törvényt és a hitet! Mit hangsúlyoz? Miért van az, hogy a törvény nem ment meg bennünket? Miért szükséges, hogy az üdvösség hit által legyen?

Ezeket az igéket igen gyakran félreértelmezik, mondván, hogy Pál azt tanítja: a keresztényeknek nem kell többé megtartaniuk a törvényt (lásd a következő heti tanulmányt). Az igék közvetlen tartalma nem az engedelmesség (legalábbis nem a mi engedelmességünk), hanem az üdvösség, amit a törvény sosem eredményezhet a bűnös ember életében. Az emberek éppen azért szembesülnek a halállal, mert megszegték a törvényt, és Jézus azért jött, hogy megmentsen bennünket ettől a haláltól. Ezért engedelmeskedett tökéletesen a törvénynek, s ezért ajánlja fel saját életét a miénk helyett. A bukott emberiség számára nem a törvény jelenti a megoldást, hanem Jézus.

Figyeld meg ismét a fenti igéket! Hogyan bizonyítják azt, hogy a hit általi megigazulást az Ótestamentum is tanítja éppúgy, mint az Újszövetség?

Ádámtól kezdve minden emberi lény (kivéve Jézust) a törvény kárhoztatása alatt él, mert mindannyian megszegtük a törvényt. Ezért az üdvösség mindig hit által kell, hogy legyen, hiszen a törvényben senki – még az Ótestamentum idején sem! – találhatott üdvösséget. Éppen ellenkezőleg, pontosan a törvény az, amely kárhoztatja a bűnöst. Üdvösséget keresni a törvényben éppen olyan, mint benzinnel tüzet oltani.

Ám azzal, hogy az üdvösséget Jézusra, s az Ő tettére alapozza, az Úr elterelte figyelmünket önmagunkról, hiszen éppen nálunk kezdődik a probléma, és Jézusra, az egyetlen megoldásra irányítja. Ha felismerjük, hogy teljes mértékig képtelenek vagyunk arra, hogy megmentsük önmagunkat, ezzel arra kényszerülünk, hogy valami rajtunk kívül állóra bízzuk magunkat, valakire, Aki sokkal nagyobb, szentebb, hatalmasabb nálunk, Aki természetesen nem más, mint „Az Úr, a mi igazságunk!” (Jer 23:6)

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: „Sőt, Krisztus bűnné lett éretünk, hogy mi »Isten igazsága legyünk Őbenne«. Más szavakkal, bűnünket magára vette a bűntelen Krisztus, hogy mi, bűnösök – vele egyesülve – megkaphassuk ingyen ajándékként azt, hogy igazként állhatunk Isten előtt. A keresztény tanítványok évszázadok hosszú során át elmélkedtek ezen a cserén. Csodálták, hogy a bűntelen Krisztus és a bűnös ember helyet cserél. Az első példa erre talán a második századból való, a Levél Diognetusnak c. mű 9. fejezete. »Ó, milyen drága csere, milyen kikutathatatlan tett! Ó, milyen felmérhetetlen áldások forrása, hogy oly sokak gonoszsága el lehet rejtve egy Igazban, és Egynek igazsága oly sok törvényszegőt megigazíthat! « Később Luther is hasonló gondolatokat jegyzett fel egy szerzetes számára, akit bűnei bántottak: »Tanuld megismerni Krisztust, a megfeszítettet! Tanulj meg énekelni neki, és kimondani e szavakat: Úr Jézus, te vagy az én igazságom, és én vagyok a te bűnöd! Te magadra vetted, ami az enyém, és rám adtad, ami a tiéd. Te azzá lettél, ami nem voltál, hogy én azzá legyek, ami én nem voltam«” (John R. W. Stott: The Cross of Christ, 200. oldal).

Enos keresztény családban nevelkedett, de nem fogadta el Jézust Urának és Megváltójának. Inkább a világ szokásai szerinti életet választotta. A középiskolai tanulmányai végeztével felkeresett egy jövendőmondót, hogy megtudakolja, mit tartogat számára az élet. A jósnő semmi biztosat nem mondott neki, csupán általánosságban beszélt a jövőjéről. Enost mégis lenyűgözte és vonzani kezdte ez a láthatatlan, titokzatos világ. Hamarosan több „fehér mágiával” foglalkozó könyvet is kiolvasott. Végül arra a téves következtetésre jutott, hogy a varázslás hasonlít az imádkozáshoz. A Haitin élők ugyanis gyakran fizetnek egy varázslónak, hogy valaki szerelembe essen, terhes legyen vagy éppen megbetegedjen… Enos nem a gonosz varázslatokkal, átkokkal akart foglalkozni, hanem azokkal, amelyek inkább megsegítik az embereket.

Tanulmányai végeztével Enos megnősült. Egy keresztény leányt vett feleségül. Éltek és dolgoztak, mint az emberek általában. Egyik éjjel azonban Enos különös álmot látott. Egy férfi, Bibliával a kezében egyenesen felé tartott, amit neki akart adni, mondván: „Ezt a Bibliát azért adom neked, hogy az én munkámat végezd.” Mivel Enos nem értette az álom jelentését, nem is akart foglalkozni vele többet, ám néhány héttel később az álom megismétlődött. Másnap a felesége, aki nem tudott férje álmairól, egy adventista evangelizácós sorozatra hívta a férjét. A házaspár minden előadást végighallgatott, de Enos nem adta át a szívét Krisztusnak. Felesége kérésére a lelkész felkereste őket otthonukban, és elbeszélgetett Enossal, aki elismerte, hogy mindaz, amit hallott, a Szentírás igaz tanítása, de azt is bevallotta, hogy neki mindezt még alaposan át kell gondolnia, hiszen amivel jelenleg foglalkozik, az nem Istentől van. A beszélgetés végén a lelkipásztor imákozott Enosért, és arra kérte az Urat, adjon neki útmutatást, bölcsességet és erőt a helyes döntést meghozni.

Néhány hónappal később Enos meghozta a döntést. Korábbi életének hátat fordítva felhagyott a varázslás és bűbájosság gyakorlásával, és Krisztus tanítványaként szívét átadta Istennek. Enos ma igehirdetőként dolgozik. Évente kétszer egy-egy hónapos evangelizációs sorozatot tart más-más gyülekezetben. Bizonyságtételében elmondja, hogyan hívta ki Isten Sátán bűvköréből, hogy a Szentlélek hatalma által, a menny eszközeként igazi csodáknak legyen tanúja, amelyek emberek szívében és életében mennek végbe. Odaszánását az Úr gazdagon megáldja, hiszen szolgálatának kezdete óta, négy év alatt, száz lélek tért Krisztushoz.

Ebben a negyedévben a tizenharmadik szombati felajánlások egy részéből az Enoshoz hasonlóan, a lelkekért buzgólkodó férfiak és nők számára kívánnak építeni egy továbbképző központot Haitin.

Enos Adelson, bolti eladóként dolgozik Haiti középső részén.