6. tanulmány −
2005 január 29 - február 4.
A PASSIÓ HETE
„…monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne” (Jn 13:31).
Egy római múzeum kiállításán látható egy kép, amely talán a keresztre feszítés legkorábbi ábrázolása. Sajnos ez egy karikatúra, egy falra firkantott grafitti. A rajz egy keresztre feszített, szamárfejű férfit ábrázol. A kereszt előtt egy ember áll felemelt kézzel, ami tiszteletét jelzi. A kép alatt ezek a szavak olvashatók latinul: „Alexander imádja Istent.”
Bár mind a zsidókat, mind a keresztényeket megvádolták a szamár imádásával (a vád pontos eredete nem ismert), a kép sértő, lealacsonyító jellege azonban segít megértenünk, micsoda szégyen társult a kereszthez, s ez olyasmi, amit nehezen érzünk át. Hiszen mi hódolattal tekintünk a keresztre, énekelünk róla, kitesszük a templomokra, s könyveket írunk, amelyekben a keresztet magasztaljuk. Mégis, mi értelme van imádni egy olyan embert, akit úgy végeztek ki, mint egy bűnözőt a legszégyenteljesebb és legbarbárabb módszerrel?
A válasz természetesen az, hogy nagyon is sok értelme van, ha már megértettük, ki volt az az ember, és mit jelentett a halála a világ számára.
A HÉTEN FELVETŐDŐ KÉRDÉSEK:
Miért nem állította le Jézus azt a túláradó hódolatot, amit Jeruzsálembe való, dicsőséges bevonulásakor kapott? Hogyan viseltetett vele szemben a zsidók nagy többsége? Mi volt a lábmosás szertartásának jelentősége?Vasárnap január 30.
AZ UTOLSÓ HÉT, A PÁSKA ÜNNEPE HETÉNEK A VÁZLATA
A négy evangélium anyagának egyharmad része foglalkozik konkrétan az utolsó hétnek, a páska ünnepi hetének az eseményeivel, amelyek Krisztus keresztre feszítéséhez, majd feltámadásához vezettek. Ez az anyag magába foglal néhány példázatot Isten országáról, és az eljövendő ítéletről is.
A mai tanulmány bemutatja annak az időszaknak a vázlatát, amelyre gyakran úgy utalnak, mint a passió hetére – ez a Krisztus megfeszítését megelőző hét vasárnapjától vagy hétfőjétől a következő vasárnapig terjed, amikor a Megváltó feltámadt. Az Úr eredeti utasításaival összhangban, a páskabárányt az első hónap tizennegyedik napjának estéjén áldozták fel (ezt eredetileg Abibnak, illetve később Nisannak nevezték, ami kora tavasszal volt). (Lásd: 2Móz 12:1–6; 34:18; Eszter 3:7.)
Az alábbiakban a legfontosabb események gyors vázlatát adjuk meg:
Vasárnap
(Nisan 9. napja): A dicsőséges bevonulás, Jézus csendes látogatása a templomban, visszatérése Betániába.Hétfő
(Nisan 10. napja): A terméketlen fügefa megátkozása, a templom második megtisztítása, Jézus meggyógyítja ott a betegeket, este visszatér Betániába.Kedd
(Nisan 11. napja): Utolsó nap a templomban (a görög hívők találkoznak Jézussal a külső udvarban), jajszavak a vallási elit ellen, Jézus visszavonul az Olajfák-hegyére, és beszédet mond második eljöveteléről, Júdás aznap éjjel megköti a Mester elárulásáról szóló üzletet a papokkal.Szerda
(Nisan 12. napja): Jézus csöndes pihenése a tanítványaival.Csütörtök
(Nisan 13. napja): Készülődés a húsvétra, a páska vacsora, Júdás árulása, Jézus búcsúbeszéde tanítványaihoz és főpapi imája, Gecsemáné, letartóztatása. Az úrvacsorát követő események a naplementekor. Valamint utána történtek, következésképpen az ezután következő nap már Nisan tizennegyedik napja, vagyis csütörtök este.Péntek
(Nisan 14. napja): Jézust Annás elé vezetik, majd Kajafáshoz, utána a Szanhedrin elé; Péter tagadása, Jézust Pilátushoz viszik, majd Heródes palotájába, végül vissza Pilátushoz. Ott megostorozzák, elítélik, majd keresztre feszítik.Gondosan olvasd el Jn 15:9–17 verseit! A passió hetének hátterén Jézus itt egy dologra összpontosít. Mire? Miért olyan helyénvaló ez (különösen a kereszt fényében), és mi az üzenete számunkra? Hogyan tudnád ezt a dolgot megvalósítani életedben?
Hétfő január 31.
DICSŐSÉGES BEVONULÁS; A TEMPLOM MEGTISZTÍTÁSA
Olvasd el Krisztus dicsőséges bevonulását Jeruzsálembe, Mt 21:1–11 verseiben (lásd még: Mk 11:7–11; Lk 19:29–40)! Mi volt annyira más az emberekkel való bánásmódjában itt, mint ahogyan akkor viszonyult hozzájuk, amikor megsokasította a halakat és a kenyereket (Jn 6:15)?
Jézus egész szolgálata során visszafogottan viselkedett. Tartózkodott attól, hogy nagy tömegek gyűljenek köré és biztosítsák őt hűségükről. Mivel ismerte a vezetők gyűlöletét és ellenszenvét, ezért úgy munkálkodott, hogy be tudja végezni gyógyítói, tanítói s prédikátori munkáját.
Most azonban megengedte ezt a demonstrációt, mert tudta, hogy ez a kereszthez fogja őt vezetni. Ráadásul, ha ekkora tömeg gyűlik össze, és az iránta való érdeklődés lelkesedéssé válik, akkor sokkal többen fognak majd tudni haláláról és feltámadásáról, mintha mindez csendben zajlana.
Mit tett Jézus a következő napon, s milyen eredménnyel? Mt 21:12–16.
A dicsőséges bevonulás alkalmával egyesek így kiáltottak a tömegben: „Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” (Lk 19:38). Krisztus válasza, amelyet a farizeusoknak adott (következő versek), azt mutatja, hogy nem csak jóváhagyta ezeket az elismerő és dicsőítő szavakat, de meg is erősítette azokat. Majd – mint a Dávid törzséből származó király, Dávid Fia, megtisztítja a templomot, s „az én házam”- nak nevezi (Mt 21:13), valamint jogos tulajdonosaként érvényesíti ott isteni tekintélyét.
Így tehát, a dicsőséges bevonulás, a templom megtisztítása és a templomba való utolsó visszatérése során, amikor próbára tették őt a vezetők (Mt 21:23–27), Jézus tagadhatatlanul, egészen nyíltan mutatta be tekintélyét a nép és a vallási vezetők előtt. Kegyelme által még több bizonyítékot adott nekik kilétét illetően (lásd: Mt 21:15). A kérdés most már csak az volt: Mi lesz a válaszuk erre?
Egyes vezetők azért utasították el Jézust, mert kívánalmai veszélyeztették hatalmukat, presztízsüket és tekintélyüket. Jézus kívánalmai hogyan veszélyeztetik a te hatalmadat, presztízsedet és tekintélyedet? Mi a válaszod ezekre a „fenyegetésekre”?
Kedd február 1.
JÉZUS ÉS A ZSIDÓK
Miután sarokba szorította a vallási vezetőket (Mt 21:23–27), Jézus elmondott néhány példázatot azok sorsáról, akik elutasítják Őt (28–46. versek). Nagyon érdekes, hogy a Mt 21:45-ben azt találjuk: a főpapok és farizeusok elhitték, hogy Jézus róluk beszél – vagyis magukról a főpapokról és a farizeusokról, és nem a zsidó nép nagy többségéről, akik úgy tűnt, támogatják Jézust.
Keresd ki az alábbi igéket! Mit mondanak el arról, a legtöbb ember hogyan viszonyult Jézushoz szolgálata során?
Mt 26:3–5 _____________________________________________________
Mk 14:1–2 _____________________________________________________
Lk 22:2 _______________________________________________________
Lk 23:27–28 ___________________________________________________
Jn 11:48 _______________________________________________________
Ezen igék szerint a főpapok és rabbik azért féltek annyira tőle, mert sokan támogatták Jézust. Ha Jézus valami jelentéktelen tanító lett volna, követők nélkül, akkor a vezetők nem úgy viszonyultak volna hozzá, ahogy viszonyultak. Nagyszerűen fejezi ezt ki Jn 11:48, ahol azt mondják, ha békén hagyják Jézust, „mindenki hinni fog ő benne”. Egyértelmű, hogy máris voltak zsidók, akik hittek Jézusban, s ha nem állítják meg, még több híve lett volna.
A tudósok durva szabálytalanságokat fedeztek fel Jézus elítélésének folyamatában. Először is, a kihallgatást éjszaka tartották, ami a hagyományos zsidó gyakorlat szerint egyébként nem történhetett volna meg, különösen nem egy főbenjáró bűn ügyében. Tény, hogy a vezetőknek így kellett tartaniuk a kihallgatást, hogy a nép ne lehessen jelen.
Persze volt ott egy csapat csőcselék, amely a halálát kívánta, de mivel mindez a páska ünnepekor történt, amikor sok zsidó jött el más országokból is, valószínű, hogy ők sosem hallottak Jézusról, illetve nem látták, hogy milyen Ő, és mit tett. Mt 21:10–11. verseiben azt találjuk, hogy amikor Jézus belépett Jeruzsálembe, egyesek azt kérdezték: Ki ez? A tömeg azt válaszolta nekik, hogy Ő Jézus. Hogy lehet az, hogy ezek az emberek nem ismerték Őt? Valószínűleg külföldről érkezett zsidók voltak (és nem ismerték Jézust), akik követték vezetőiket, és halálát követelték. Amikor a Jézusról szóló igazság terjedni kezdett, sok zsidó lett az Ő követője (ApCsel 2:41; 21:20–21).
Szerda február 2.
TISZTA LÁBAK
Egy napi csendes szünet után, amit Jézussal töltöttek el, a tanítványok előkészületeket tettek a húsvétra. Mivel teljesen tudatában volt annak, hogy ő az igazi páskabárány, akinek fel kell áldoznia önmagát, Jézus arra vágyott, hogy a hátralévő néhány békés órát tanítványaival töltse – az ő áldásukra. Milyen megindítóak e szavai:
„Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék” (Lk 22:15).Olvasd el Jn 13:1–17 verseit! Mi volt Jézus egyik utolsó tette engesztelő halála előtt? Mi volt a jelentősége ennek a tettnek? Mit mond ez el Isten jelleméről?
Közvetlenül a kereszt szégyene, szenvedése és fájdalma előtt Jézus megmossa tanítványai lábát. Íme Ő, Isten maga, Aki világokat alkotott meg, most megmossa a tanítványai lábát. Csak ha megértjük, ki volt Jézus valójában, akkor kezdjük felfogni azt, micsoda hihetetlen tett volt ez, milyen hihetetlen kinyilatkoztatás Isten jelleméről. S a maga közvetett módján ez a tett rólunk is képet ad – rólunk, akik természetünknél fogva inkább azt szeretnénk, ha mások szolgálnának bennünket, s nem azt, hogy mi szolgáljunk másokat. Krisztus tette nem csak tanítványai számára feddés, hanem feddés mindannyiunk számára minden alkalommal, amikor arrogánsak, büszkék és önzők vagyunk.
Azon kívül, hogy szükséges leckét adott tanítványainak az alázatról és a szolgáló lelkületről, Jézus milyen teológiai gondolatot tanított meg tanítványaival a lábmosáson keresztül? (Jn 13:10)
Azzal a kijelentésével, hogy aki már megfürdött, annak nincs szüksége egy másik teljes fürdőre, csak arra, hogy lábait megmossa, Jézus arról beszélt, amit keresztség utáni bűnnek nevezhetnénk. Vagyis, akik már megkeresztelkedtek (megfürödtek), azoknak nincs szükségük arra, hogy minden bűn után újra és újra megkeresztelkedjenek. A lábmosás maga a megtérés, a megtisztulás és bűnbocsánat szimbóluma lett.
Sokan nem tartják kellemesnek a lábmosást (hiszen oly sok egyház nem gyakorolja azt, Krisztus Jn 13:14–15-ben adott parancsa ellenére sem). Nem is kell, hogy „kellemes” legyen. Miért nem? Isten milyen más „kellemetlen” dolgokat kér tőlünk?
Csütörtök február 3.
GECSEMÁNÉ
Jézus a három – hozzá legközelebb álló – tanítvánnyal lépett be a Gecsemáné kertjébe, és azt parancsolta nekik, hogy imádkozzanak és vigyázzanak, nehogy kísértésbe essenek. Milyen kérést intézett ezután Atyjához három alkalommal? Mit jelképez a „pohár”? Melyik az a legfőbb alapelv, ami megbékélést hozott Krisztus szívébe? (Mt 26:36–44; Mk 14:32–42; Lk 22:39–44)
Miközben Krisztus erőért könyörgött, hogy megmentse az elveszett, bűnös emberiséget, az ellene irányuló árulás és hitszegés örvénye hirtelen felgyorsult. Sátán teljes erőből küzdött azért, hogy elcsüggessze Őt, Júdás vezette a vallási „gengszterek” csoportját, hogy letartóztassák az Üdvözítőt, a tanítványok pedig szunyókáltak.
Krisztus szívét olyan mélyen megsebezte a bánat, hogy máris vérét ontotta az emberiség bűneiért, mielőtt még a golgotai szegek a testébe hatoltak volna. Kiitta bűneink és szégyenünk keserű kelyhét, hogy nekünk adhassa az Ő ártatlanságának és kegyelmének nektárját. Kiitta érettünk a harag poharát, hogy felajánlja helyette a megbékélés kelyhét.
Mi tette Krisztus szenvedését szinte elviselhetetlenné ott, a Gecsemáné kertben? 2Kor 5:21 (Ésa 53:10; Zak 13:7)
„Amikor Isten Fia imádkozva meghajtotta fejét a Gecsemáné kertben, lelkének szenvedése vércseppekhez hasonló izzadtságot préselt ki bőrének pórusaiból. Itt vette körül Őt a nagy sötétség rémülete. Ránehezedtek a világ bűnei. Az ember helyett szenvedett Atyja törvényeinek áthágásáért. Itt volt a kísértés jelenete. Látomásában csökkent az Atyjától áradó isteni világosság, és a Megváltó fokozatosan átadatott a sötétség erőinek kezébe. Lelki tusájában kínlódva feküdt a hideg földön. Magán érezte Atyja rosszalló pillantását. Elvette a szenvedés kelyhét a bűnös ember ajkától, és felajánlotta, hogy Ő maga issza ki, s helyette átadja az embernek az áldás poharát. A harag, amely az emberre irányult volna, most Krisztusra áradt. Ez volt az a hely, ahol a rejtélyes pohár megremegett a kezében” (Ellen G. White:
Testmonies for the Church, 2. kötet, 203. oldal).Szerinted Jézus, Aki mindvégig tudta, hogy el kell szenvednie ezt a halált (Jn 12:27), miért kérte mégis azt, hogy vétessék el tőle ez a pohár? Mit árul ez el emberi természetéről? Milyen vigaszt merítünk abból a tényből, hogy még magának az Úrnak is ilyen harcai voltak, amikor emberként élt itt?
Péntek február 4.
TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:
Lásd még a Jézus élete című könyv 590–598. oldalait!„Földi életében Jézus még sohasem engedett meg ilyen felvonulást. Világosan látta előre a következményeket, a kereszthalált. Célja az volt, hogy nyilvánosan előlépjen, mint Üdvözítő. Fel akarta hívni a figyelmet az áldozatra, mely megkoronázza küldetését a halott világért. Mialatt a nép Jeruzsálemben gyülekezett, hogy megünnepelje a húsvétot, Ő, a valóságos Bárány önként elkülönítette magát mint áldozatot. Szükséges, hogy egyháza minden elkövetkező korban komoly elmélkedés és tanulmányozás tárgyává tegye halálát, mely a világ bűneiért történt. Minden ezzel kapcsolatos tényt kétség nélkül igazolni kell. Szükséges, hogy minden ember tekintete rá irányuljon, a nagy áldozatot megelőző eseményekre éppoly figyelmet kell fordítani, mint magára az áldozatra. Ilyen megmozdulás után, mely Jézus jeruzsálemi bevonulását kísérte, mindenki figyelni fogja gyors közeledését a végső helyszínhez” (
Jézus élete, 481. oldal).MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:
Az evangéliumok miért összpontosítanak olyannyira Krisztus életének utolsó hetére? Miért olyan fontos számunkra, hogy megértsük a megváltás tervét?
Olvasd el az Ellen G. White tollából származó idézetet a csütörtöki tanulmányból! Írd le saját szavaiddal, miről szól ez a szakasz! A szombatiskolai osztályban olvassák el a csoport különböző tagjai, amit írtak! Mi az alapvető üzenete, és miért olyan fontos mindenki számára, amit mi, hetednapi adventisták hiszünk? Hogyan ragadják meg ezek a szavak az evangélium lényegét?
Ha a tanítványok többet elsajátítottak volna Krisztus áldozatkész lelkületéből, amíg Mesterük ott volt velük, hogyan hatott volna ez szolgálatukra, befolyásukra és képességükre, hogy értékeljék az Ő jellemét és küldetését? Hogyan alkalmazhatjuk ezt saját életünkre ma?
ÚJ ÉLET
Yvon még csak tizenegy éves volt, amikor az édesanyja meghalt, és mivel az édesapja sokat volt külföldön, testvéreivel együtt az egyik nagybátyjához került, aki segítette őket, és fizette a taníttatásukat is. Ezekben a nehéz hónapokban Yvon vigasztalásra lelt abban a keresztény tanításban, amelyben nevelkedett. Jézus lett a legjobb barátja, akinek bármikor kiönthette szíve bánatát.
Ahogy teltek az évek, Yvon kezdett elégedetlenné válni egyházuk vallásával. Úgy érezte, hogy a tagok életében nem Isten követése áll az első helyen. Egyik nap éppen a Bibliát olvasta, amikor két barátja látogatóba érkezett hozzá. Megkérdezte őket, hátha tudnak neki segíteni, mert nem nagyon érti a Tízparancsolat egyes részeit, különösen a negyedik parancsolatot. Az egyik barátja, aki adventista volt, megnyitotta a Bibliáját, és felolvasott néhány igehelyet, amelyek a szombat értelmét magyarázták. Aznap éjjel Yvonnak nem jött álom a szemére. Szeretett volna engedelmeskedni Isten parancsolatainak, de tudta, hogyha elmegy az adventista gyülekezetbe, akkor a nagybátyja, aki egyébként protestáns lelkipásztor volt, nagyon meg fog rá haragudni. Végül mégis úgy döntött, hogy a következő szombaton felkeresi a legközelebbi adventista imaházat, mivel meg akart győződni arról, hogy ezek az emberek mennyire követik Isten parancsolatait.
Az adventista imaházban a tagok szeretettel és érdeklődve fogadták. Velük együtt tanulmányozta a szombatiskolát, majd figyelmesen hallgatta az igehirdetést. Yvon szíve szinte szárnyalt a boldogságtól. Érezte, hogy imáit az Úr megválaszolta, és elvezette azokhoz, akik teljes szívükből szeretik Istent és követik minden igazságát. Az igeszolgálat végén a lelkipásztor felhívást intézett mindazokhoz, akik át akarják adni életüket Istennek. Yvon tudta, hogy a hívás Istentől jön, de azt is tudta, mivel kell majd szembenéznie otthon, ha a nagybátyja értesül a történtekről. Ezért teljesen Isten gondviselésére bízta magát, és másokkal együtt előrement a szószékhez, hogy a lelkész imádkozzon érte.
Yvon nagybátyja tiltakozása ellenére is hű maradt Krisztus melletti döntéséhez. A hétköznapok attól kezdve nagyon lassan teltek, és számos nehézséggel kellett megküzdenie, de a szombatnap áldásai mindig új erővel töltötték el. Középiskolai tanulmányai végeztével Yvon jelentkezett a helyi adventista teológiai főiskolára. Bízik abban, hogy Isten, aki elhívta, kirendeli majd a tanulás költségeit is, mivel a nagybátyja csak akkor lenne hajlandó fizetni a továbbtanulását, ha az orvosi egyetemen tanulna. De Yvon tudja, hogyha továbbra is kitart Isten mellett, Ő minden szükségletét felettébb gazdagon betölti majd, és reméli, hogy családtagjai is hamarosan követik őt az igazság ösvényén.
Yvon Aristil, a Haiti Adventista Főiskola teológus hallgatója. Imái meghallgatásra találtak Istennél, és tanulmányait bátyja anyagi támogatásával végzi.