SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

„Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1:29).

Valaki megmondhatta volna Juniper testvérnek már előre, hogy nem fog „racionális” válaszokat találni. A mennynek ezen az oldalán nincsenek ilyen válaszaink. Csak az a kinyilatkoztatás áll rendelkezésünkre, amely a keresztről szól, arról az Istenről, Aki ott szenved egyedül e világ bűneiért, gonoszságaiért és fájdalmáért. Ha a keresztet szemléljük, talán nem találunk választ az emberi szenvedés konkrét kérdéseire, de legalább reményünk lehet, hogy ezek a válaszok léteznek, s egy napon feltárulnak majd előttünk.

Bár a Szentírás keveset árul el nekünk Keresztelő Jánosról, ám a beszámolók alapján megbizonyosodhatunk buzgalmáról, odaszentelődéséről, hitéről és ami a legfontosabb: emberségéről. Sokat tanulhatunk ettől a szenvedélyes, megalkuvást nem ismerő prédikátortól, aki Krisztus első eljövetelének hírnöke volt.

Bár János bizonyára nem fogta fel szavainak teljes jelentőségét, amelyekkel Isten bárányának nevezte Jézust, mindazonáltal a Lélek késztetése folytán mondta azokat. Küldetése az volt, hogy megnyissa az emberek elméjét és szívét, hogy megértsék Krisztus engesztelő áldozatának központi szerepét a megváltási tervben. Bármi más, amiért Jézus jött: a gyógyítás, a tanítás, a prédikálás, a halottak feltámasztása, mind-mind arra volt hivatott, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét, halálának következményeire. Hiszen e halál nélkül, s anélkül, amit ezzel elért, minden egyéb munkája hiábavaló lett volna.

„Krisztus bűnért való engesztelő áldozata az a hatalmas igazság, amely köré minden más igazság csoportosul. Annak érdekében, hogy ezt helyesen értelmezzük és értékeljük, Isten Igéjében mindent – Mózes első könyvétől Jelenések könyvéig – a golgotai keresztről sugárzó fényben, s a Megváltó engesztelésének csodálatos és központi jelentőségű igazságával való összefüggésben kell tanulmányoznunk. Azok, akik az Üdvözítő csodálatos áldozatát tanulmányozzák, növekedni fognak a kegyelemben és az ismeretben” (Ellen G. White: Sons and Daughters of God, 221. oldal).

Isten Fia mintegy három és fél éven keresztül végezte fáradságos munkáját a bukott emberek között. Az evangéliumok telve vannak azokkal a csodálatos beszámolókkal, amelyek elmondják, Jézus milyen csodálatos tetteket hajtott végre Isten hatalma által, emberi testben munkálkodva. A világ sosem látott ilyen Gyógyítót, ilyen Tanítót, Aki így szerette volna az embereket. Életét legkorábbi napjaitól kezdve embertársai szolgálatára szentelte.

Ha elolvasod ApCsel 10:38–39 verseit, a leghihetetlenebb paradoxont találod meg benne: Jézus „széjjeljárt jót tévén”, mégis, nem kapott mást erőfeszítéseiért, mint azt, hogy megölték „fára feszítvén”. Hogy történhetett ez meg? Hogyan válthat ki valaki ilyen negatív és gyűlölettel teljes reakciót, akinek kedvessége, jósága és tisztasága annyira nyilvánvaló mindenki számára? Természetesen csak úgy, ha éppen tisztasága, szeretete s jósága okozta ezt a reakciót.

Mielőtt gyorsan elítélnénk és kárhoztatnánk ezt a magatartást, meg kell vizsgálnunk saját gonosz szívünket (Jer 17:9). Ki az közülünk, aki ne érzett volna már bűntudatot, neheztelést vagy akár gyűlöletet is, amikor szembetalálkozott valakivel, akinek életstílusa, kedvessége, szeretete, hite, nagylelkűsége, bőkezűsége annyira ellentétben állt saját gyengeségeivel e területek némelyikén (vagy akár mindegyikén)? S ha így éreztünk, amikor egy másik bűnössel hasonlítottuk össze magunkat, képzeljük el, mit éreznénk, ha Jézus társaságába kerülnénk?

Miért érzünk néha haragot, neheztelést vagy bűntudatot, ha ilyen emberek közelébe kerülünk? Ezek a gondolatok mit kell, hogy eláruljanak rólunk? Vajon ezek figyelmeztető jelek? Mi az egyetlen gyógyír számunkra?

Szolgálatának mely szakaszában kezdett Jézus egyre többet utalni a rá váró kereszthalálra? Mit gondolsz, miért várt eddig a pontig? (Mt 16:13–21; Lk 9:18–22)

Sok bibliatudós úgy véli, hogy a keresztre feszítését megelőző nyár volt az, (Kr. u. 30 augusztusa vagy szeptembere), amikor Péter elmondta nagy hitvallását Jézus Messiás-voltáról Cézárea-Filippiben (lásd: SDA Bible Commentary, 5. kötet, 231. oldal). Ettől az eseménytől kezdve Jézus igyekezett eloszlatni a tanítványok hamis elképzeléseit az Ő küldetésével kapcsolatban, és felkészíteni őket gyorsan közeledő kínszenvedéseire, és az ezzel együtt járó megpróbáltatásokra, amelyeket nekik kell elszenvedniük Mesterükért.

Miért volt olyan nehéz a tanítványoknak elfogadni, vagy akár csak meg is érteni Krisztus világos kijelentéseit közelgő feláldozására vonatkozóan? (Mk 9:31–32; Lk 9:44–45)

A két beszámolóban Márk és Lukács egyaránt azt mondja, hogy a tanítványok féltek megkérdezni Jézustól, hogy mit ért azon, amit említett nekik. Milyen emberi ez a tulajdonság: nem akarunk rossz hírt hallani, nem akarunk olyasmit hallani, ami dédelgetett szándékaink és reményeink ellen szól.

E magatartásforma magyarázatát Márk beszámolójában találjuk meg néhány igével később (33–34. versek), ahol a tanítványok azon vitatkoztak egymás között, hogy ki a nagyobb. Más szóval: azok, akik a világi tisztségek gondolatával voltak elfoglalva, nem igazán voltak készen a szégyenre és lealacsonyodásra, amit a kereszt jelentett. Nem csoda, hogy Márk kétszer is utal arra, mennyire halványan értették csak a tanítványok Krisztus szavait és tetteit, mert „a szívök meg vala keményedve” (Mk 6:52; 8:17). Szívük a felfuvalkodottság és kicsinyes hiúság csalárdsága miatt keményedett meg, ami szöges ellentétben állt a kereszthalál lelkületével. Jézus tanítványai ebben az időszakban úgy tekintették az önfeláldozó szeretetet, mint egy ritka medált, ami az élet magasztos pillanatainak köpenyén ékeskedik, s nem úgy, mint a mindennapi életben tanúsítandó helyes lelkületet. Amikor látták, hogy Krisztus önmegtagadóan hátat fordít a lehetőségeknek, hogy magához ragadja a politikai hatalmat, megütköztek azon, hogy látszólag hiányzik belőle a bátor pragmatizmus és ambíció.

Olvasd el Mt 17:1–9, valamint Lk 9:28–36 verseit! Írd le, milyen dolgok történtek, amelyeknek növelniük kellett volna azok hitét, akik tanúi voltak ennek a hihetetlen isteni megnyilvánulásnak!

Krisztus tudta, hogy egyik tanítványa sem készült fel a közelgő válságra. A vallási vezetők fokozódó ellenállásának terhe, Keresztelő János nemrégiben történt lefejezése, valamint Krisztus – saját, közelgő szenvedéseiről szóló – figyelmeztetése miatt határozottan rossz előérzet gyötörte őket. Ezért volt fontos az isteni hatalom e hihetetlen megnyilvánulása, beleértve a mennyből származó hangot, amely megerősítette Jézust tanítványai előtt. Ez bizonyára növelte hitüket és erőt adott nekik a közelgő küzdelmekhez.

Mózes és Illés miről beszélgettek Krisztussal (Lk 9:30–31)? Mit gondolsz, miért éppen erről a témáról beszéltek?

Nagyon érdekes, hogy a menny ez alkalommal nem hatalmas angyalokat küldött a Megváltóhoz; hanem két emberi lényt, akik a maguk életében szintén elszenvedték az emberiség kínjait és próbáit. Ők jöttek, hogy beszélgessenek a Megváltóval a rá váró kereszthalálról. Más szóval, e hihetetlen jelenet nem csak e három tanítvány érdekében játszódott (akik az idő egy részét egyébként is átaludták), hanem Jézusért, hogy emberi természete megerősödjék, amint szembesült a kereszt kínjaival. „Isten ezeket a az embereket választotta az összes, trónját körülvevő angyal felett, hogy beszéljenek Jézussal szenvedésének körülményeiről, s vigasztalják, biztosítsák a menny együttérzéséről” (Ellen G. White: Jézus élete, 358. oldal).

Képzeld el, hogy abban az előjogban van részed, a mennyei hatalom valamilyen hihetetlen megnyilvánulásának tanúja vagy, ami nagyon megerősíti hitedet Jézusban, mint ahogy ez itt történt Péterrel, Jakabbal és Jánossal. Sosem kételkednél többet, igaz? Hited rendíthetetlen marad- na, ugye? Nem lenne többé szükséged semmilyen megerősítésre, igaz? Miért nem ezt tapasztalták a tanítványok még Jézus színeváltozása (megdicsőülése) után sem?

Fjodor Dosztojevszkij írt egy történetet arról, hogy Jézus lejön a Földre emberi testben, ahogy először lejött. Nemsokára letartóztatják, és börtönbe vetik, ahol kihallgatja őt a Nagy Inkvizítor, aki azt akarja tudni, miért jött vissza Jézus, és miért avatkozott bele ügyeikbe és terveikbe. Most képzeld el, hogy Jézus személyesen, emberi testben jönne vissza, és egyenesen a te életedbe lépne be. Mit gondolsz, miként avatkozna be dolgaidba és terveidbe? Válaszod mit árul el rólad és életmódodról?

ÁLOM VARGABETŰVEL

Bizonyára fiatalkorotokban ti is gyakran álmodoztatok az „ideális” munkáról. Nos, az én álmom az volt, hogy egy nap megnyitom a saját pékségemet. Nagyon keményen dolgoztam, és igyekeztem takarékoskodni, de így is hosszú évekig tartott volna, míg összegyűjtök annyi pénzt, hogy megvehessek egy pékséget. A barátnőm apja viszont gazdag ember volt, aki gyakran beszélt nekem arról, hogy ha más dolgokkal foglalkoznék, sokkal de sokkal több pénzt kereshetnék. Egyik nap, miután a reptérről elvittem az egyik barátját egy hotelba, fizetségként egy köteg pénzt nyomott a markomba. Amikor meredtem bámultam azt a halom pénzt, akkor jöttem rá, hogy barátnőm apjának jövedelme a drogkereskedelemből származik.

Valójában sosem akartam bekerülni ebbe a hálózatba, ám néhány kisebb megbízatás itt, néhány jelentősebb jutalom amott, és máris az üzlet kellős közepében találtam magam. És persze hihetetlenül sokat kerestem. Megállapodtam magammal, hogy mihelyt előteremtem a pékség megvásárlásának árát, kiszállok az üzletből. Ám amikor eljött ez az idő, hatalmába kerített a kapzsiság. Így történt, hogy egy nap, amikor már szinte nem tartottam semmitől, váratlanul lebuktam, és letartóztatott az FBI. Tizenöt év szabadságvesztésre ítéltek, és 75 000 dollár pénzbírságra. A következő éveket tehát tolvajok, erőszakoskodók és gyilkosok között töltöttem. Rengeteg időm volt elgondolkozni azon, hogyan kerültem ilyen mélyre és messzire attól az álomtól, amelyet célul tűztem ki.

Ahogy telt-múlt az idő, megismerkedtem egy keresztény rabbal, akinek a hatására elkezdtem olvasni az Újszövetséget, és egyre gyakrabban vettem részt a börtönben tartott istentiszteleteken. Úgy éreztem, hogy Krisztusban igaz barátra találok, aki erőt, reményt, új célt és értelemet ad az életemnek. Idővel átszállítottak egy másik börtönbe, ahol megismerkedtem egy másik keresztény férfivel, akiről azt hittem, hogy valami szektához tartozik, mert olyan különös dolgokat hirdetett. Elhatároztam, hogy megmentem őt Isten országa számára, ám minél többet találkoztunk és beszélgettünk, rá kellett jönnöm, hogy ez az ember sokkal jobban ismeri a Bibliát és Istent, valamint ő az, aki megment engem. Megismertem a szombat igazságát, a szentély tanát és még sok drága igazságot, amelyről korábban fogalmam sem volt. A börtönben lettem adventista, ott keresztelkedtem meg, átadva életemet Krisztusnak. Később már én magam is tanítottam másokat, akik komolyan érdeklődtek a Szentírás iránt.

Kilenc év elteltével aztán feltételesen szabadlábra helyeztek. Ráadásul az egyetlen adventista kapcsolattartót bízták meg a felügyeletemmel. Tudom, hogy mindezt Isten közreműködésének köszönhettem, Aki képes volt végzetes tévedésemet jóra fordítani. Gyülekezetbe jártam, és rendes munkám is volt. Néhány év múlva pedig ismét teljesen szabad ember lettem, noha Krisztus által lélekben már korábban is az voltam. Még mindig járok börtönbe, de most már azért, hogy a raboknak beszélhessek hitemről, és bemutathassam nekik barátomat, Jézus Krisztust. Juan Berganzo, pék és egy Puerto Rico-i gyülekezet aktív tagja.