SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

3. tanulmány     2005 január 8-14.

 

JÉZUS ÉS A SZENTÉLY

 

„Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli” (Ésa 53:11).

A háborúval és pusztítással összefüggésben a költő, W. H. Auden azt írta, hogy az emberek olyanok voltak, mint a gyermekek „egy kísértetjárta erdőben”: eltévedtek, féltek az éjszakában, és „sosem voltak boldogok, vagy jók”.

Ez a vers jól megfogalmazza az emberiség helyzetét. Szerencsére Istenünk ki akar vezetni bennünket ebből az erkölcsi és fizikai fertőből. Ahogy Ellen G. White mondta: amikor bűn volt, abban a pillanatban volt Megváltó is, s a különböző korszakokon át a Megváltó kinyilatkoztatta önmagát, és irántunk való gondolatait; az üdvösség, a reménység és az örök élet gondolatát az elveszett és félős lényeknek, akik valóban nem voltak sem boldogok, sem túl jók.

Évszázadokon keresztül főként a földi szentélyszolgálat által nyilatkoztatta ki Önmagát és gondolatait, amely a megváltási terv modellje volt.

Ezen a héten ezt a szolgálatot vizsgáljuk meg, és azt, amit általa üzenni akar az Úr népének. Ily módon igényelhetjük önmagunknak azt a reménységet, amit Isten felajánl számunkra. Számunkra, akiket bizonyos fokig bemutat Auden verse.

A HÉTEN FELVETŐDŐ KÉRDÉSEK: Mi volt az áldozatok jelentősége? Mi volt az ószövetségi szentély célja? Hogyan jelképezték Krisztust az áldozati szertartások? A vérnek miért volt olyan központi jelentősége az egész folyamatban?

Vasárnap január 9.

A SZENTÉLY ELŐTTI KORBAN BEMUTATOTT ÁLDOZATOK

A múlt heti tanulmány felvázolta az Ótestamentumban megemlített néhány áldozat példáját. Meglehetősen érdekes (talán te is észrevetted), hogy az igék nem igazán magyarázzák meg az áldozatok eredetét vagy célját. A Biblia csak annyit említ meg, hogy bemutatták azokat.

Bár a beszámolók igen különböző körülményekről tesznek említést, de egy fontos dolog mégis közös Kain és Ábel (1Móz 4:4), a vízözön (1Móz 6–8), valamint Ábrahám és Izsák (1Móz 22:13) történetében. Mi az, és miért olyan fontos?

Ezekben – a szentély előtti időszakból származó – beszámolókban, az istentisztelet az áldozatra, a vérre s egy „ártatlan” állat halálára összpontosult. Bár az igék keveset beszélnek az áldozatok céljáról, az állat halála mégis fontos volt. Volt valami ezekben az áldozatokban, ami elfogadhatóvá tette Isten számára magát a tettet (vesd össze azt, ahogyan Isten Kain áldozatára, majd pedig Ábel áldozatára reagált!). Ez látható Noé áldozatában is, amelyet a bárkából való kijövetele után mutatott be.

Olvasd el 1Móz 8:21–22 verseit! Figyeld meg, milyen kapcsolat van a Noé által bemutatott áldozatok és az Úr szándéka között, hogy „nem átkozom meg többé a földet az emberért” (lásd továbbá: 1Móz 9:8–17 verseit)! Mi a rejtett tartalma ezeknek az igéknek, ha nem is fogalmazzák meg egyértelműen? Hogyan látjuk megjelenni itt a megváltás tervét?

Még ekkor, jóval a kereszt előtti időkben is bepillantást kapunk a megváltás nagy művébe. Abba, hogy Isten kész megbocsátani nekünk, de csak azért, mert egy áldozatot felajánlottak helyettünk. Isten – a világ érdekében – elfogadta a Noé által felajánlott áldozatot, habár „az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva”.

A Biblia feljegyzi, mit tett Noé legelőször, miután kijött a bárkából: oltárt épített és áldozatokat mutatott be az Úrnak. Mit mond ez nekünk arról, mennyire fontos az, hogy az Úr legyen az első életünkben, nem csak szavakban, hanem az istentisztelet, hálaadás és dicsőítés tetteiben is?

Hétfő január 10.

A FÖLDI SZENTÉLY

Már kezdettől, Ádám és Éva bukásától fogva láthatjuk, hogy a bűn egyik következménye az emberiség Istentől való elszakadása. Isten szent, az emberiség szentségtelen, és a kérdés az: hogyan kerülhet közel a szent Isten a szentségtelen emberiséghez? A földi szentélyszolgálat segít választ találni erre a kérdésre.

Olvasd el 2Móz 25:8 versét! Isten miért kéri arra a zsidókat, hogy építsenek egy szentélyt?

A szentély találkozóhelyként szolgál Isten és az Ő népe között. A szentély neve maga is azt jelenti: „a találkozás sátra” (amit gyakran úgy fordítanak: „a gyülekezet sátora”). Ebben a következő gondolat rejlik: a szentély az Úr helye; az a hely, ahol a szent Isten találkozik a bűnös, bukott emberiséggel. A szentélyen mint közvetítőn keresztül találkozott nap mint nap szövetséges népével az Úr, az egek és a Föld Teremtője. Itt hirdette ki ítéleteit (2Móz 16); bocsátotta meg a bűnöket (3Móz 4); vezette őket útjukon (4Móz 9:15–21); tisztította meg őket a tisztátalanságtól (3Móz 14:31) és vállalt közösséget velük (2Móz 25:22). Ez a hely volt istentiszteletük központja, az isteni kinyilatkoztatás központja, és az a hely, ahová az emberek azért gyűltek, hogy élvezzék Istennel való szövetséges kapcsolatuk előnyeit.

Vajon a szentély volt az egyetlen hely, ahol Isten különleges módon találkozott népével? 2Móz 12. és 20. fejezetei hogyan segítenek e kérdés megválaszolásában?

Az Urat természetesen nem korlátozta semmi, hogy csak a szentélyen keresztül találkozhasson népével, mindazonáltal ez volt az Ő választott eszköze, amelyen keresztül ünnepelt, beszélgetett és találkozott velük. Hogy miért tette ezt, azt nem mondja el a Szentírás. A lényeg az, hogy ezen az eszközön keresztül Ő, a szent Isten oly módon tudta kinyilatkoztatni önmagát népének, hogy azok találkozhattak és közösséget ápolhattak vele, valamint megérthették akaratát életükre nézve.

Tekintsd át mindazt, amit Isten tett népéért azáltal, hogy velük lakozott a szent sátorban! Jézus milyen szempontból teszi ugyanezt értünk most, azáltal, hogy velünk lakozott testben (Jn 1:14)?

Kedd január 11.

VÉR ÉS A SZENTÉLY

A tegnapi tanulmány bemutatja, milyen módon volt eszköz a szentély abban, hogy a szent Isten együtt lakozhasson a bűnösökkel, és találkozhasson velük. Mégis, nem olyan volt ez, mintha maga az épület valamilyen szűrőként szolgált volna, ami lehetővé tette az embereknek, hogy az Úr közelébe kerüljenek, szolgálják Őt és közösségük legyen az Úrral. Valami más volt ebben, valami olyasmi, amit pusztán egy épület sosem tud biztosítani.

Olvasd el 3Móz 17:11 versét! Mi a lényege, és miért olyan fontos az, hogy a bűnös emberiség megközelíthesse a szent Istent?

Az ótestamentumi szertartások legfelületesebb olvasása során is kitűnik, mennyire lényeges a vér szerepe az egész szertartási rendszerben. Ártatlan állatok, bárányok, bikák, kecskék kerültek feláldozásra a különböző szolgálatokban. Így volt ez az első áldozattól kezdve, amely szentesítette a szövetséget a nép és Isten között (2Móz 24:5–8), a pap vétkéért hozott engesztelő áldozaton át (3Móz 4:3–7), a tisztulási rituálékig (3Móz 15:25–30), egészen a nagy engesztelési napon bemutatott közös áldozatig (3Móz 16). Mindez azt mutatja, mennyire jelentőségteljesek voltak az áldozatok és a vér a földi szentély működése szempontjából. Bármilyen lelki tanulságot is hordozott a szentélyszolgálat, ezen állatok feláldozása, vérük kiontása, mindez központi jelentőségű volt az egész folyamatban.

A gondolat nem kell hogy meglepő legyen számunkra. Nekünk, bűnösöknek el kellene pusztulnunk, mert a bűn halálhoz vezet. Isten azonban kegyelmessége által, menekülési útvonalat készített: az ártatlan meghal a bűnösért (Róm 5:8). Jézus maga adja oda az életét, vagyis ontja vérét azért, hogy mi, bűnösök megbocsátást nyerjünk (Gal 1:4; 1Pt 1:19). Mivel a vér az életet jelképezte, a kiontott vér pedig a halált, ezért minden áldozat kiontott vére Jézus halálára mutatott előre, arra az eszközre, amely által a bűnös emberiségnek a Teremtővel való kapcsolata teljesen helyreállhat.

Az ártatlan állatok feláldozása kegyetlennek tűnik, s talán szánt szándékkal van ez így. Az, hogy a bűn kérdésének megoldása érdekében ilyen kemény és durva módszerhez kell folyamodni, mit mond el a bűn szörnyű voltáról?

Szerda január 12.

A SZENTÉLY ÉS A BŰN

Az áldozati szertartásokon keresztül a szentély biztosította azt az eszközt, amely által Isten szövetséges népe beléphetett az Ő isteni jelenlétébe. Mégis, felmerülhetnek a következő kérdések: Mi volt azokban az áldozatokban, ami által az emberek Isten elé járulhattak; s hogyan előképezi ez mindazt, amit Krisztus tett érettünk?

Olvasd el a következő igéket: 3Móz 5:1, 17; 17:16; 19:17; 20:17, 20! Ezeknek az igéknek a közvetlen összefüggéséből, mit gondolsz, mit jelent az a kifejezés, hogy az emberek, illetve az egyén „viselje/viseljék… gonoszsága/gonoszságuk terhét”?

Azt az alapvető gondolatot találjuk itt, hogy az emberek felelősek saját bűnükért és gonoszságukért. Nincsenek kifogások. Isten szövetséges kapcsolatra hívta el népét; megengedte, hogy részesüljenek az Ő szentségéből (2Móz 19:6; 3Móz 19:2; 20:7), és úgy tudták ezt megtenni, ha élő hittel engedelmeskednek Neki (3Móz 20:8). A bűn és a tisztátalanság, a szövetség törvényének megszegése mind megtörhetik ezt a szövetségi kapcsolatot. Ha a bűn kérdését nem kezelik, az Ő népe büntetésben részesült volna, mert magukra hagyattak volna, hogy viseljék gonoszságuk terhét. Az Úr azonban az Ő kegyelme által kiutat ajánlott fel nekik: bűnbocsánatot nyerhetnek és megtisztulhatnak gonoszságukból. Ez a felajánlás a lényege a szentélyben összpontosuló áldozati rendszernek.

A bűnüket viselő egyének áldozatot vittek az Úrnak a bűnbocsánat érdekében (3Móz 5:5–6). Az állat fajtája, vagy az áldozat módszere sok tényezőtől függött, de az alapvető gondolat ugyanaz: a bűn és gonoszság, amit addig az egyén hordozott, most átkerült az ártatlan állatra, és az állat maga szenvedte el azt a halált, ami egyébként a bűnös osztályrésze lett volna. Ez annak a folyamatnak a részét képezi, amit engesztelésnek nevezünk.

Az alábbi igék mivel teszik egyenlővé az „engesztelést”: 3Móz 4:20; 6:7; 19:22; 4Móz 15:25? A következő bibliaszövegek hogyan segítenek meg- értenünk, hogy mit ajánl fel az Atya nekünk Jézus által: Zsolt 130:3–4; Ef 1:7; 4:32; Kol 1:14? Hogyan tapasztaltad meg te magad ennek a csodálatos ígéretnek a valóságát?

Csütörtök január 13.

A BŰNÉRT HOZOTT LEGFŐBB ÁLDOZAT

A tegnapi tanulmány fényében, amelyben azt figyeltük meg, hogyan kerül át a bűn és gonoszság az ártatlan állatra a bűnös bűnbocsánatának eszközeként, mit mondanak a következő igék Jézusról: Ésa 53:11; Zsid 9:28; 1Jn 2:2?

Az üzenet világos: Jézus lett bűneink hordozója, magára vette vétkeinket, és büntetésünket is Ő viselte: ez az üdvösség és megbocsátás egyetlen eszköze a bukott emberiség számára. Ez sok szempontból az a nagy igazság, amelyet a földi szentélyszolgálat jelképezett.

Olvasd el Ésaiás 53. fejezetét! Ez a fejezet – a maga sajátos módján – hogyan tanítja Krisztus helyettesítő halálának gondolatát?

Ésaiás 53. fejezete – az 52. fejezet utolsó három versével együtt – magába foglalja az egész evangéliumot. Ésaiás csodálatosan mutatja be a Megváltót és az Ő üdvözítő munkáját, amit ellentétbe állít az emberiség háládatlanságával. Ezek a versek félreérthetetlenül bemutatják Krisztus áldozatának helyettesítő természetét, ahogyan azt a földi szentélyszolgálat is előképezte: „Tanulmányoznunk kell ezt a fejezetet [Ésa 53-at]. Ésaiás, Isten Bárányaként mutatja be Krisztust. A büszkeségtől felfuvalkodottaknak, azoknak, akiknek lelke hiúsággal van telve, fel kell nézniük Üdvözítőjüknek erre az ábrázolására, és porig kell alázniuk magukat. Az egész fejezetet meg kellene tanulni kívülről, mert annak hatása legyőzi, és alázatossá teszi a bűntől szennyezett és önmagasztalástól felfuvalkodott szívet” (Ellen G. White Comments, The SDA Bible Commentary, 4. kötet, 1147. oldal).

Olvasd el Ésaiás 53. fejezetét, és írj ki minden részletet, ahol az emberiségről beszél! Milyen képet mutat be róla? Mennyire pontos ez az ábrázolás? Hogyan látod saját magadat megjelenni ebben a képben? Ugyanakkor milyen reményt ajánl fel ez az igeszakasz a bukott emberiségnek?

Péntek január 14.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Olvasd el Ellen G. White: Jézus élete c. könyvének 56–57; 385–386. oldalát; A nagy küzdelem 319–320. oldalát és a Próféták és királyok 428–431. oldalait!

„Sokak számára rejtély, miért kívánt Isten annyi áldozatot az Ószövetség idejében, miért kellett annyi vérző áldozatot az oltárhoz vezetni. A nagy igazság azonban, amit az emberek szem előtt tartottak, s amely elméjükbe és szívükbe vésődött, ez volt: »…vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat« (Zsid 9:22). Minden vérző áldozat Isten Bárányát előképezte, »aki elveszi a világ bűneit« (Jn 1:29).

Maga Krisztus volt a zsidó áldozati rendszer szerzője, amelyben előképek és szimbólumok által előre bemutatott lelki és mennyei dolgokat…

Minden áldozatban egy tanulság testesült meg, minden ceremónia egy dolgot hangsúlyozott, a szent szolgálatot végző pap egy dolgot prédikált nagy ünnepélyességgel, s maga Isten is egy fontos dolgot próbált népe elméjébe vésni; azt, hogy egyedül Krisztus vére által nyerhető el a bűnök bocsánata.

Az ősi időkben is ugyanannak a Megváltónak a vére által üdvözültek az emberek, mint ma, de azt az Istent fátyol borította. Jelképekben látták Isten kegyelmét… Krisztus áldozata az egész zsidó áldozati rendszer dicsőséges beteljesedése. […] Most mindenki Krisztus érdemei által járulhat Isten elé… Nem kell papoktól vagy ceremoniális áldozatoktól függnünk. Személyes Megváltója által mindenki szabadon és közvetlenül járulhat Istenhez.

Isten az Ő Fiának vérével vásárolta meg teljes elménket, lelkünket, szívünket és minden erőnket” (Ellen G. White: God’s Amazing Grace, 155. oldal).

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. A pusztában felállított sátor, majd a jeruzsálemi templom milyen fontos módszerekkel jelképezte az evangéliumot?

  2. Mi mint keresztények Krisztus áldozatának előképét látjuk a földi szentélyszolgálatban. A földi szolgálat mégis nem csupán abból állt, hogy az állatot feláldozták. A papok azután is végezték a népért való szolgálatukat, miután bemutatták az áldozatot. Beszéljétek meg, milyen következtetéseket lehet levonni ebből a fontos igazságból annak fényében, ahogyan mi Krisztusnak a mennyei szentélyben való szolgálatát értelmezzük!

ISKOLA ISTENÉRT

Mario Lolo legnagyobb örömére, az adventista iskola, amit Port-au-Prince-ben (Haiti) indított el, egyre csak fejlődött és növekedett. A tanítás egy bérelt ház megfelelő helyiségeiben folyt. Az első évben 45 diákkal és három tanárral kezdtek. A tandíjat a lehető legalacsonyabb összegben állapították meg, így a beiratkozások száma gyorsan növekedett. A második évben már 75 fiatal volt az iskola tanulója. Mario pedig szüntelenül hálás szívvel dicsérte Istent áldásaiért és gondviseléséért.

A második év vége felé azonban néhány szomszéd zúgolódni és panaszkodni kezdett. Azt mondogatták, hogy a gyerekek túl nagy zajjal vannak. Valójában azonban, azok a szomszédok, akiknek a gyerekei nem Mario iskolájába jártak, féltékenykedni kezdtek, mert az ő gyermekeik lassabban haladtak az ismeretek elsajátításában, mint az adventista iskola diákjai. Irigységük ráadásul azt is elhitette velük, hogy a befolyó tandíjakból Mario jelentős magánjövedelemre tesz szert. Mindezek ellenére az iskola tovább növekedett, és a negyedik évben már 135 diákot tanítottak.

A szomszédok ellenségeskedése és áskálódása végül odáig fajult, hogy a bérelt ház tulajdonosnőjét is sikerült Mario ellen hangolniuk, aki a tanév végével felbontotta az iskola bérleti szerződését. Mario tehát új épületet keresett. Ám azok a házak, amelyek alkalmasak lettek volna, túlságosan drágák voltak. A tulajdonosnő viszont hallani sem akart arról, hogy az iskola továbbra is az ő házában működjön, és bíróság elé vitte az ügyet. Mario, akinek nem volt pénze ügyvédre, a legfőbb bíróra, Isten bölcsességére bízta sorsukat. Az első tárgyalás alkalmával az egyik ügyvéd felismerte Mariót, aki egyébként a helyi gyülekezet laikus igehirdetőjeként évente tart evangelizációs sorozatokat. Problémájukat megismerve elvállata az ügy képviseletét. A bíró végül Mario és az iskola javára döntött, így kaptak még egy év haladékot az új iskolai épület megtalálására és az átköltözésre.

Ám a hónapok egyre csak teltek-múltak anélkül, hogy az iskola problémája megoldódott volna. Marionak pedig másik szívügyére, a hamarosan induló evangelizációs sorozatra is készülnie kellett. Elkészítette az előadások vázlatát, részt vett az imaórákon, hívogatta az embereket, és a testvérekkel együtt meglátogatta a komoly érdeklődőket. Az első előadás napjának délelőttjén is éppen az utcán beszélgetett az emberekkel, amikor egy idegennel összeismerkedve az iskola gondját is szóba hozta. Erre az idegen férfi örömmel mutatta meg ingatlanát, ami csupán egy háztömbnyire volt a bérelt háztól, és éppen azon a héten üresedett meg. Mario azonnal felmérte, hogy az épület, amely sokkal nagyobb és jobb állapotú is, mint a jelenlegi, Isten gondviselése folytán tevékenységük folytatására a legalkalmasabb mindazok közül, amit addig láthatott. A tulajdonossal szinte azonnal megegyezett, szerződést írt, és délután öt órára már át is költöztette az iskola minden kellékét és felszerelését. Aznap este olyan örömmel és lelkesedéssel hirdette az Igét, mint talán soha azelőtt.

Mario Lolo, egy óvoda és általános iskola igazgatója Port au Prince-ben, Haitin.