1. A szövegösszefüggések legelőször
is arra mutatnak rá, hogy a csapások időben és eseményszerűen csak azután
következnek, miután már felállították a fenevad képét.
Ugyanakkor ebből az is következik, hogy
az emberek részéről megtörtént a végső döntés arra vonatkozóan, hogy melyik
hatalom mellett kötelezik el magukat.
A csapások ugyanis csak azokra fognak hullani, “akiken a fenevad bélyege
van és akik imádják annak képét”.
Amíg ez meg nem történik, addig nem
kezdődnek el a csapások.
Ez azt is jelenti, hogy a mai betegségek, fekélyek és sorscsapások nem
azonosíthatók a hét csapás egyikével sem.
Ezek a csapások még a jövőben vannak.
2. A másik dolog, amit meg kell értenünk
ebből a szakaszból az, hogy a csapások addig nem kezdődnek el, amíg a harmadik
angyal el nem végezte munkáját.
A vasárnap ünneplése ugyanis csak akkor válik a fenevad bélyegévé, amikor
Isten népe olyan határozott hangon hirdeti a rábízott üzenetet, hogy minden
emberhez eljut és döntésre készteti.
Isten ítéletei nem következnek be addig,
amíg nem volt lehetősége minden embernek dönteni.
3. Amikor viszont bekövetkezik az, hogy minden
ember döntött Isten mellett vagy ellen, akkor egy harmadik dolognak is
meg kell történnie, még mielőtt a csapások megkezdődnének.
János apostol két lehetőséggel is hangsúlyt
akar adni ennek az eseménynek.
“Megnyittaték a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma.”
5. vers.
A Jelenések könyvének tanulmányozása
közben láthattuk azt, hogy a mennyei templom megnyitása vagy bezárása mindig
akkor kerül említésre, amikor Jézus főpapi szolgálatában valamilyen változás
következik be.
“És senki a templomba be nem mehet, mígnem a hét angyal hét csapása
bevégeztetik.” 8/b. vers.
Ez viszont arra enged következtetni,
hogy Jézus befejezte mint főpap, a közbenjárói szolgálatát.
4. A Szentírás evangéliumi üzenete azt hirdeti felénk, hogy Jézus, aki
áthatolt az egeken, “a mennyei Felség királyi székének jobbjára ült”,
és ott, mint a mi szószólónk, képvisel bennünket. Zsid. 8,1 9,24.
Isten minden embernek biztosítja azt
a lehetőséget, hogy hit által követhesse Jézust, illetve Hozzá, mint a
kegyelem királyiszékéhez bemehessen. Zsid. 6,19-20. 4,14-16.
Amíg ez a lehetőség biztosított, addig
van bűnbocsánat és van kegyelem.
Amikor azonban senki sem léphet be a templomba, akkor ez azt jelenti majd,
hogy megszünt a kegyelem, megszünt Jézus közbenjárása.
Ez azonban nem fog bekövetkezni addig, amíg minden ember nem döntött, amíg
egyetlen ember felé is remény van arranézve, hogy még megtér.
Amikor az emberek kimondják azt a döntésüket, amely meghatározza további
sorsukat, akkor Jézus véglegesíti ezeket a döntéseket. Jel. 22,11.
Jézusnak ezzel a döntésével lejár az Isten által biztosított kegyelem,
ezután többé senki sem járulhat a kegyelem királyiszéke elé.
5. Jézus, az egyik tanításában a Noé idejéhez hasonlította azt a történelmi
kort, amikor majd dicsőséges visszajövetele beteljesedik.
Noé idejében 120 éven keresztül hangzott
Isten figyelmeztető üzenete az emberiség felé.
Amikor már Noé és családja bent volt a bárkában, még mindig adott Isten
hét napot arra, hogy hátha valaki meggondolja.
Amikor elmúlt a hét nap, akkor viszont Isten zárta be a bárka ajtaját,
és amikor elérkezett az özönvíz, már senki sem tudott bemenni többé.
Az Isten utolsó ítéletét, amely kegyelem nélkül zúdul a földre, már több,
mint 140 éve hirdeti Isten népe.
Nem tudjuk, hogy meddig tart még a kegyelem.
Csak annyit tudunk, hogy amikor lejár
a kegyelem, akkor maga az Isten zárja be annak a lehetőségét, hogy bárki
is megmeneküljön az ítélet elől.
“És senki a templomba be nem mehet, mígnem a hét angyal hét csapása
bevégeztetik.”8/b. vers.
Jézus több példabeszédével utal erre az eseményre.
1. Bizonyos vonatkozásban a hét utolsó csapás hasonló ahhoz, amelyek Egyiptomot
érték.
Mindkettőben bizonyságot nyer Isten
természetfeletti ereje és hatalma.
Mindkét esetben megfigyelhető:
Azoknak az embereknek a sorsa, akik szándékosan dacoltak Istennel.
Ugyanakkor Isten választott népe megszabadul
egy olyan helyzetből, amelyből Isten közbeavatkozása nélkül nem lett volna
menekülés.
Az Egyiptomra kimért csapások mindegyike azt bizonyította, hogy mennyire
felesleges és haszontalan dolog bízni a hamis reményekben és elképzelésekben.
2. A hét csapásról szóló bemutatás több kérdést is felvet.
Miért gyötri Isten olyan szörnyű módon
az embereket még azután is, amikor a kegyelemidő már lejárt és nincs többé
alkalom a megtérésre?
Miért nem jelenik meg Krisztus, hogy
véget vessen a bűn uralmának?
3. Az ótestamentumi időkben a különböző
csapások legtöbb esetben arra voltak rendelve, hogy az embereket bűnbánatra
és megtérésre serkentsék. Ésai. 9,13. 26,9.
Természetesen a hét csapás nem ilyen célzattal történik, mégis nem kétséges,
hogy Istennek egy határozott szándéka valósul meg általa. Jer. 5,3.
4. Megfigyelhető, hogy az első öt csapás
még csak figyelmeztető jellegű.
Az a célja, hogy az embereket rádöbbentse arra, hogy
ők most Isten ellen viaskodnak.
Ahelyett azonban, hogy megtérnének,
még jobban káromolják Őt, mint valaha és makacsságukban megkeményítik szívüket.
Jel. 16,9. 11. 21.
A csapások célja ily módon tehát az, hogy teljes mértékben feltáruljon
a szívük mélyén lévő gonoszság.
Ily módon Isten igazságossága jut kifejezésre
abban, hogy végül elpusztítja őket.
5. A csapások célja az, hogy éles választóvonalat húzzon az emberek között
kialakult két tábor között. Mal. 3,17-18.
Amíg a gonoszok megátalkodnak gonoszságukban
és bűneikben, addig a csapások alatt a szentek jelleme tökéletesedik és
bizalmuk még jobban elmélyül Istenben.
Miközben a maradék egy emberként kész inkább meghalni, minthogy engedetlen
legyen Istennel szemben, addig azok, akik Sátán szolgálatát választották,
ha tehetnék, lemészárolnának mindenkit, akik útjukban állnak, csakhogy
megkaparinthassák a Föld feletti uralmat.
6. Amiként az a készség, hogy valaki kész meghalni a felebarátjáért, a
legnagyobb szeretet jele, akként a mindenre
elszánt gyűlölet jele az, ha valaki megfontolt szándékkal a másik életére
tör. Ján. 15,13.
Az utolsó hét csapás alatt kialakul egy helyzetkép, amely ezt teljesen
nyilvánvalóvá teszi. Jel. 13,15/b.
Isten azonban éppen abban a pillanatban
fogja őket ebben megakadályozni, amikor már a halálos ítélet végrehajtására
készülnek.
Így tehát semmilyen mentségük nem lehet
többé Isten előtt.
Az egész teremtett világ bizonyosságot nyer arról, hogy mire számíthatnának,
ha Isten életben hagyná a gonoszokat.
A megtéretlenek esetéből az is világosan
kitűnik, hogy mi volt Sátán igazi szándéka, mivé lett volna az egész világegyetem,
ha sikerült volna megszereznie.
7. Amikor a hetedik csapás közben elhangzik Isten trónjáról az a szózat,
hogy “Meglett!”, ez sok dolgot jelent.
Sátán mindenki számára világosan bemutatta,
mi lett volna az egész teremtett világból, ha az ő elképzelései megvalósulhattak
volna.
Eközben “meglett” az is, hogy Isten szándékai és szeretete is nyilvánvalóvá
lett mindenki előtt.
Mindenki megértette, hogy hová jutna
a teremtett világ, ha nem lenne Isten erkölcsi törvénye örök érvényű és
változhatatlan.
“Meglett” az is, hogy az összes el nem bukott lények megértették,
miért kényszerül a szeretet Istene arra, hogy a gonoszokat megsemmisítse.
1. Isten haragjának első megnyilvánulása
azokat érinti, akik figyelmen kívül hagyták figyelmeztetéseit.
Nem figyeltek a harmadik angyal üzenetére. Jel. 14,9.
Nem figyeltek Isten végső felhívására
sem, hogy fussanak ki Babilonból. Jel. 18,4.
2. Az a tény, hogy az első csapásokat
átélt emberek még az ötödik csapás ideje alatt is életben vannak, több
dologra enged következtetni: (11. vers)
Először is arra, hogy a csapások nem
lesznek egyetemes jellegűek,
Az első csapások nem szűnnek meg, amikor
a következő elkezdődik,
Ugyanakkor azt érezteti, hogy a csapások
ideje nem lesz hosszú idő.
A későbbi kinyilatkoztatás arra enged
következtetni, hogy a próféciában érvényes nap-év elv szerint a
csapások ítélete nem terjed túl az egy év idején. Jel. 18,8/a. (Ezék.
4,5-6.)
3. Az első csapás ártalmas fekélyeket
támaszt azokon, akiket érint.
Ezek ellen a fekélyek ellen a kereszténység köreiben
agyondicsért és segítségül hívott szellemi erők is tehetetlennek fognak
bizonyulni akkor.
4. A második csapás a tengerek vizét változtatja olyanná, mint a halott
vére.
Nem azt mondja, hogy vérré válik, hanem csak olyanná, mint a vér.
Ebben az ítéletben nem összetételében
kell a hasonlóságot keresni, hanem valószínű, hogy sűrűségében, színében
és szagában.
Nehéz elképzelni visszataszítóbb jelenséget, mint amikor a tenger vize
olyanná lesz, mint a halott vére.
A tengert az emberiség elsősorban a
nemzetközi kereskedelem és a közlekedés, illetve a hadászat céljára használja.
Ez a csapás tehát nagyon az elevenébe vág annak a hatalomnak, amely az
egész földre kiható uralomra törekedett.
5. A harmadik csapás ítélete már a mindennapi életünkhöz tartozó létfontosságú
területet érint.
A “folyóvizek és a vizek forrásai” a
gyakorlati életben az ivás, a fürdés, a locsolás területét érintő tényezők.
Rettenetes következményei lesznek annak,
amikor megszűnik a települések vízellátása.
Valószínű, hogy ez a csapás sem lesz
egyetemes, hanem csak fokozatosan válik azzá.
Isten népének azonban ebben az időben
is biztosítva lesz az ivóvize. Ésai. 33,15-16.
6. A negyedik csapás a napot éri és ezzel talán a legrettenetesebb következményei
indulnak el az emberiség felé.
Normális körülmények között a napnak
az a rendeltetése, hogy meleget adjon, mérsékelje az éghajlati viszontagságokat,
segítse a növényzet fejlődését és még számtalan olyan élettani feladat
ellátása, amelyre szükség van az élethez a Földön.
Most azonban olyan fokozott mértékben
árasztja tűző sugarait és energiáját a földre, hogy a földi élet gyötrelmére
és elpusztítására szolgál.
Ennek következtében általánossá válik az aszály, aminek nyomában olyan
éhség támad a Földön, amilyent még nem tapasztalt senki.
Ezzel párhuzamosan az Isten Igéje iránti éhség is feltámad.
Lázas, de hiábavaló buzgalommal kutatnak
enyhítő és mentő eljárások után.
Ezt azonban nem bűnbánatból teszik,
hanem csak azért, hogy megmeneküljenek a csapásoktól.
Ekkor lép színre újból Sátán és elhiteti
az emberekkel, hogy nem ők az okai a csapásoknak, hanem a különálló maradék.
Ha őket elpusztítanák, akkor megmenekülnének
a csapásoktól.
7. Az ötödik csapás a fenevad királyiszékére töltetik ki.
Valószínű, hogy ez a csapás kettős teljesedésű
is lesz.
Egy olyan hatalomnak, amely Isten földi
helytartójaként áll a világ előtt, az Istentől jövő világosság képviselőjének
kellene lennie.
Mivel azonban a csapások ellen nem tud közbenjárni
Istennél, ezért az emberek elveszítik bizalmukat felé, sőt egyre inkább
szembefordulnak vele, mivel felismerik, hogy megtévesztette és becsapta
őket. Jel. 17,16.
Ebből adódóan tehát a bizonytalanság
és a tudatlanság lelki sötétsége borul erre a hatalomra.
Amíg azonban az emberiség megátalkodottan tapogat világosság után, a lelki
sötétségben, addig Isten valódi sötétséget is bocsát rájuk, miként egykor
Egyiptomra. II.Móz.10,21-23.
Isten valódi sötétséget bocsát rájuk, amely jelképévé és kezdetévé válik
annak a sötétségnek, amely mindig jobban beborítja az egész földet.
Ez a sötétség végleg leleplezi és felfedi ezt a hatalmat.
Valószínű, hogy ez a csapás - a sötétség
- sem lesz egyetemes az egész földön.
A fenevad királyiszékére töltetik ki a csapás.
A később következő események is erre
engednek következtetni.