Kérdés: Most az I. Kor. 5,5 foglalkoztatja a fantáziámat, mely így szól: “Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján”. Természetesen a szöveg környezetet is figyelembe véve, érthetem ezt úgy, hogy az ilyen embert inkább engedi Isten, hogy akár betegség által visszatartsa a szövegben található paráznaságtól,- s mindezt csupán kegyelemből, - hogy a betegséget felhasználva elgondolkoztassa, visszavezesse Önmagához, mert akkora Isten szeretete, hogy még ezt is megengedi, csak hogy megmentse a kárhozattól? Netalán egész másról van itt szó? Másik kérdésem ezzel kapcsolatban: Érvényes lehet -e fenti gondolat a mára is? Előre is köszönöm a megtisztelő választ! Üdvözlettel:....

 

Előző Következő Tartalomjegyzék Főoldal

21. válasz

Elsődleges válaszom a kérdésedre az, hogy igen, itt másról van szó, mint amire gondoltál. Itt ugyanis nem arról beszél Pál, hogy majd Isten fog valamilyen szankciót – esetleg valamilyen betegséget - alkalmazni a bűnössel szemben. Pál apostol arról beszél, hogy a gyülekezetnek mit kell tennie, mi a kötelessége az ilyen esetekben. És ez a határozott lépés a gyülekezet részéről esetleg milyen eredménnyel járhat, mert az is előfordulhat, hogy a bűnöst jobb belátásra bírhatja a gyülekezet állásfoglalása, és ennek hatására visszatérhet az Isten iránti hűséges életéhez.

Mindenek előtt azonban szeretném megjegyezni, hogy ez az igeszakasz semmiképpen sem azt akarja megerősíteni, hogy az ember az Isten által teremtett felépítésében rendelkezik egy fizikai testtel, és ettől teljesen függetlenül és elkülöníthető módon egy lélekkel is. Nem azt akarja kifejezni, hogy a test ugyan megsemmisülhet a bűn miatt a kárhozat ítéletében, de a lélek a testtől elszakadva megmenekülhet, és Isten megtartó kegyelmében részesülhet. Ennek az egyébként a kereszténység körében eléggé elterjedt elképzelésnek a cáfolatával más írásaimban foglalkozom, itt nem akarok kitérni rá.

Sajnos sokszorosan igaz Péter apostolnak az a megállapítása, hogy Pálnak “szinte minden levelében… vannak némely nehezen érthető dolgok” (II. Pét. 3,16.). Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen érthetetlenek ezek az írások, csak nehezebben érthetők, mint a Szentírás egyéb részei. Ezért ezeket a nehezebben érthető részeket a könyv írójának a sajátos szóhasználatával kell összevetni a megértésük érdekében. Pálra különösen jellemző, hogy bizonyos szavakat különböző, egymástól eltérő jelentéssel használ. Írása közben viszont nem mindig utal arra, hogy ott éppen melyik változatban érvényes a szóhasználata, inkább csak a szövegkörnyezetből lehet arra következtetni, hogy ott éppen milyen értelemben használja, mi a jelentésére.

Példaként szeretném kiemelni Pál leveleiből a “törvény” szót, amit nagyon sokszor használ olymódon, hogy csak annyit ír: “törvény”, de eközben nem mindig írja oda, hogy melyik törvényre gondol. Csak a szövegkörnyezetből lehet tudni, hogy éppen ott miről van szó. Pl: az erkölcsi törvény, a Tízparancsolat, - a ceremóniális törvény, - a zsidó nemzet polgári törvénye, - az “elmém törvénye”, - a “tagjaimban lévő törvény”, - a “bűn törvénye”, - a “K. Jézusban való életnek törvénye”, stb.

Az általad felvetett kérdésben a “test” szó az, ami ilyen módon kerül bele Pál írásába. Ugyanis a “test” szónak is többféle jelentése van az egész Bibliában is, de különösen Pál leveleiben.

A “test” szónak a következő jelentéstartalmával találkozhatunk a Szentírásban.

Mindezek hátterén, ha megfigyeled az általad felvetett igevers környezetét, akkor azt lehet látni, hogy ott Pál éppen az ember megromlott természetéről beszél, amit mint régi kovászt, ki kell tisztítani, mert ellenkező esetben az egész testet meg fogja rontani.

Most nem akarok kitérni a gyülekezeti fegyelem kérdésére sem, bár ez a szakasz egy tipikus példája a gyülekezeten nyugvó fegyelmezés felelősségének. Most csak abból a szempontból szeretném megközelíteni Pál üzenetét, hogy mit jelent az a kijelentése, hogy “átadjuk az ilyent a sátánnak a testnek veszedelmére”. Miként történik ez az átadás, és mivel jár együtt? Mit jelent a testnek veszedelme, miközben a lélek megtartatik?

Nézzük először a “test” szó jelentését, ami ebben a szövegben is előfordul. Pál értelmezése szerint ugyanis “van érzéki test, és van lelki test is” (I. Kor. 15,44.). Az egyiket az ó-emberünkkel “a bűnnek testé”-vel (Róm. 6,6.) azonosítja, amely “meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt” (Eféz. 4,22.), a másikat pedig az új-emberünkkel, a “lelki test”-tel (I. Kor. 15,44.) azonosítja, amely viszont “Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben” (Eféz. 4,24.). Ennek a hátterén Pál nagyon határozottan kijelenti, hogy “test és vér nem örökölheti Isten országát” (I. Kor. 15,50.), vagyis senki sem léphet be Isten országába a testies bűnök vágyaival és kívánságaival. Isten országába csak megdicsőült testben léphetünk be. Ennek érdekében az első lépéseket nekünk kell megtenni a megszentelődés akarásával, Isten pedig be fogja fejezni azt, amit mi már nem tudtunk elvégezni. Ezért Jézus a dicsőséges visszajövetelekor azzal kezdi a szabadítás munkáját, hogy a feltámadott és élő szentek testét átváltoztatja: “elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez” (Fil. 3,21.). Ezért ha valaki komolyan készül az üdvösségre, annak erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy ez a változás minél magasabb szinten megvalósuljon benne.

Mivel a személyiségünkben két természet, azaz két test van jelen: “van érzéki test, és van lelki test is” (I. Kor. 15,44.), ezért ez a két természet más-más hatalom irányítása és uralma alatt működik bennünk. Ez a két egymással ellenkező természet küzdelmet folytat bennünk az akaratunk és a személyiségünk uralmáért. “Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.” (Gal. 5,17.). Mi dönthetjük el, hogy melyik oldalra állunk, melyik természetünket tápláljuk és erősítjük magunkban. De tudnunk kell, hogy miközben az egyiket tápláljuk és erősítjük, addig azzal együtt a másikat folyamatosan elgyengítjük, elerőtelenítjük, aminek a vége a megsemmisülés, ami az adott természet meghalását jelenti. Ha ugyanis Krisztussal közösségben éljük az életünket, akkor a Vele való kapcsolat által “hatalmasan megerősödhetünk az Ő Lelke által a belső emberben” (Eféz. 3,16.), eközben viszont fokozatosan “megerőtelenül a bűnnek teste, (annak érdekében) hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Róm. 6,6.). Ennek viszont sajnos a fordítottja is igaz. Ha a bűn testét, az ó-emberünket tápláljuk magunkban, és azt engedjük, hogy a test kívánságai uralkodjanak el felettünk, akkor az új-emberünk a lelki testünk fog fokozatosan elerőtelenedni bennünk.

Pál apostol egy olyan ember példáját említi fel a korinthusi gyülekezet gyakorlatából, akire ez az utóbbi eset igaz, ez az ember ugyanis megengedte, hogy a test kívánságai vegyék át az irányítást az életében. Ebben az esetben Pál a gyakorlatban alkalmazza azt, amit Júdás apostol ajánl olyan helyzetekben, amikor már szép szóval nem lehet valakit megfordítani az eltévelyedett útjáról, ezért keményebb, határozottabb lépésre van szükség vele szemben. “Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből” (Júd. 1,23.).

Ezekben az esetekben a gyülekezet közössége elfogadja az eltévelyedett bűnös választását, elfogadja, hogy ő inkább a bűnt választotta, és a bűnnel a Sátán uralmát. Ezért mondja Pál azt, hogy “átadjuk az ilyent a Sátánnak”, vagyis az Isten országából visszaengedik a Sátán és a bűn birodalmába. Ezt az átengedés viszont nem egy végérvényes döntésként gondolják, hiszen ott áll Pál írásában azonnal az a megjegyzés, hogy mindez csak annak hátterén történik, hogy végül mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a “lélek” vagyis “a lelki test”, az Isten által teremtett “új-ember” “megtartassék az Úr Jézusnak ama napján”. Vagyis mindent megtesznek annak érdekében, hogy az eltévelyedett bűnös elhagyja a bűnét, és bűnbánattal visszatérjen Istenhez, aki kész megbocsátani.

Pálnak az a kijelentése, miszerint “átadjuk az ilyent a Sátánnak”, csupán azt jelenti, hogy a gyülekezet közösségéből való kizárással az Isten országának védőfalai közül kiengedik ezt az embert. Ez a kiengedés viszont nem a gyülekezet kezdeményezése, a gyülekezet csak befejezi azt, amit a bűnös életmódot folytató tag választott magának, vagyis átengedik őt a Sátán birodalmába. Ha a Sátán országának alapelvei szerint akart élni, akkor ezt nem teheti az Isten országában, vagyis az Isten népe között, - mert “az Isten országa ti bennetek van” - hanem csak a Sátán országában. Ezt jelenti elsősorban az átadás. A gyülekezet viszont mindezt azzal a rejtett céllal kell tegye, hogy a bűnöst hátha megrettenti ez a körülmény, és kijózanodva esetleg készségessé válik arra, hogy újra átgondolja a hibás döntését, és megváltoztassa az életmódját és a cselekedeteit, hogy a lelki lénye, a “lelki test” újra megtalált állapotba kerülhessen.

Amikor viszont Pál azt említi, hogy ez az átadás “a testnek veszedelmére” történik, akkor nem a fizikai testére gondol, hanem a megromlott természet szerinti testére, a testies vágyakra és kívánságokra. Vagyis Pál szerint a gyülekezetnek ki kell vetni maga közül azokat a bűnös, testies megnyilatkozásokat, amik Isten ítélete szerint a kárhozat ítéletét vonják magukra. Ezek a testies vágyakból képződő bűnös cselekedetek a kárhozat ítéletét fogják elnyerni. Ha viszont a bűnös megbánja a bűnét és megtér belőle, a bűne akkor is veszedelemre megy, de akkor ez az ítélet egyrészt Jézusban nyeri el a büntetését, másrészt viszont Sátánra lesz áthárítva, mint az engesztelés napján Azázel bakjára, és így Sátánra mért isteni ítéletben nyeri el a végső és teljes megbüntetését. Ebben az esetben tehát a bűnös az üdvözítő kegyelemben részesül, és így teljesedik be, hogy “a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján”, vagyis a “lelki test” tartatik meg, az újjászületett ember nyer üdvösséget az Úr Jézusnak ama napján.

“Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.” (Róm. 8,5-12.)

“A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás. Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések, Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.” (Gal. 5,19-21.)

“Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás; Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;” (Kol. 3,5-6.)

Végezetül még arra a kérdésedre szeretnék válaszolni, hogy “érvényes lehet ez még ma is?”. Igen, érvényes, illetve érvényesnek kellene lenni. Csak sajnos a gyülekezetek egyre kevésbé érvényesítik a gyülekezeti fegyelmet. Az esetek többségében nincsenek az Isten által adott felelősségük és kötelességük magaslatán. A bűnössel kapcsolatos hibás részvétük és sajnálkozó együttérzésük miatt inkább elhanyagolják az Isten által adott alapelveket, mintsem hogy érvényesítsék azokat. Úgy gondolják, hogy azzal tesznek jót, ha engedékenyebb magatartást tanúsítanak, pedig ezzel csak a bűnében erősítik meg a vétkezőt, és azt hirdetik mindenki felé, hogy amennyiben valaki más is megpróbál így élni, akkor az ő esetében sem lesz semmi következménye a bűnös életének.