Kérdés: A Biblia azt mondja, hogy aki a világ barátja lesz, az ellenségévé lesz az Istennek, és hogy aki kegyesen akar élni Krisztusban, az üldöztetni fog, és a szűk ösvényen kell járnia.  Úgy gondolom, hogy az ilyen ember élete - világi ügyeit tekintve - nem lehet zökkenőmentes a bűn világában, hiszen Sátán erősen támadja. Viszont a zsidó nép történetéből az látszik, hogy amikor Isten törvénye szerint élt a nemzet, akkor jólét, béke és virágzó földi élet lett a következménye. És amikor Istentől elfordultak, akkor zúdultak rájuk a nehézségek, csapások. Ez az észrevétel némi bizonytalanságot jelent számomra a Biblia megértésében. Kérem, válaszoljon levelemre. Köszönettel:

 
Előző Következő Tartalomjegyzék Főoldal

8. válasz

Bár levelében egyetlen kérdés fogalmazódik meg, a válaszomhoz viszont mégis részekre kell bontanom.

Mindenek előtt arra szeretném a fegyelmét felhívni, hogy egy nép életét, sorsát és Istennel való kapcsolatát nem szabad összehasonlítani az egyének életével. Amíg az egyik esetben csupán egyetlen ember döntésén múlnak és fordulnak meg a dolgok, addig a másik esetben a közösséghez tartozó személyek döntései kihatással lehetnek mások, illetve az egész nép életére és sorsára is. Ugyanakkor a zsidó nép életében sem lehet ilyen feketén-fehéren látni a dolgokat, hiszen miközben a nép egéssze békét és a jólétet élvezett, addig voltak közöttük szegények is, akik viszont nehézségekkel közdöttek. Isten éppen ennek érdekében rendelte el Mózes által a közöttük lévő szegényekről való gondoskodás törvényeit. Ezért még azt is érdemes figyelembe venni, amit Dávid fogalmaz meg a zsoltárokban: “Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé” (Zsolt. 37,25). A bűn világában ugyanis még Jézus szerint is mindíg lesznek szegények még Isten népe között is (Ján. 12,8). Isten nem uniformizálja az övéinek életét sem anyagi téren, sem más területen. Ezért lehet, hogy az egyik ember békében és nyugalomban éli az életét, míg a másik élete tele van nehézséggel és zaklatott körülményekkel.

A zsidó néppel kapcsolatban még azt kell figyelembe vennünk, hogy őket Isten egy minta országként szerette volna a többi nép elé állítani. Ez egy missziós program volt az Isten részéről. Ezért telepítette őket Palesztína földjére, az akkori civilizált világ két nagy tábora közé, hogy amikor ezeknek az országoknak a kereskedői és politikusai egymással érintkezve átmennek Izráel földjén, akkor lássák meg azt, hogy milyen annak a népnek az élete, aki a Mindenható Istent választja Istenének, és ez késztesse őket az Isten megismerésére és választására. Tulajdonképpen ez indította el Séba királynőjét is Salamon idejében, mert amit hallott Izráelről és annak királyáról, az felkeltette az érdeklődését, és így Salamonnak lehetősége volt beszélni arról az Istenről, aki így megáldotta őt bölcseséggel és gazdagsággal (I. Kir. 10,1-10).  

Úgy gondolom, hogy a béke és jólét, illetve a küzdelmekkel és nehézségekkel terhelt élet nem feltétlenül zárja ki egymást, csak más-más dimenzióban jelenik meg az életünkben. Jézus senkinek sem ígért a körülményeiben békés, nyugodt életet itt a bűn világában, “Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre” (Mt. 10,34). Amikor Jézus a követésével kapcsolatban arra szólít fel, hogy tagadjuk meg magunkat és vegyük fel keresztünket, akkor ténylegesen arról beszélt, hogy az Ő követésével együtt jár a gyűlölet, a megvetés, a gúny és esetenként még az üldöztetés is. Másrészt viszont azt is ígérte a követőinek: “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn. 14,27). Jézus tehát olyan békességet ad nekünk, amely nem függ a körülményektől, nem tudják megszüntetni, mert más törvényszerűségek alapján létezik. Pál apostol ezzel összefüggésben tanácsolja a következőket: “Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”.

Tudom, sokakban megfogalmazódik az a kérdés, vajon lehetséges úgy élni, hogy semmi felől ne aggódjunk? Az aggódás azonban mindig a saját tehetetlenségünk eredményeként jelentkezik. Mert magunk akartunk megoldani és elhárítani nehézségeket és akadályokat, és amikor rádöbbentünk, hogy ez nem megy, akkor elkezdünk aggódva szenvedni magunkban. Az aggódás mindig az Isten nélküli állapot jelensége, amikor magunkban, egyedül érezzük magunkat. Az Istenben hívő ember is látja az életének nehézségeit, de nem adja át magát az aggodalomnak, hiszen tudja, hogy nincs egyedül, van hova fordulni segítséget kérni. Ezért Pál apostol is azt tanácsolja, hogy aggodalmaskodás helyett, inkább “imádságban és könyörgésben tárjátok fel Isten előtt a kívánságaitokat”. Az Isten keze nem rövidült meg, Neki most is végtelen a hatalma és bölcsessége, ezért a Hozzá folyamodókat meg tudja szabadítani és segíteni, ha ez összhangban van az örökkévaló érdekekkel, az ember üdvösségével.

Isten azt szeretné, hogy aggodalmaskodás helyett inkább járuljunk “bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid. 4,16). Vagyis Jézus legyen nekünk az a hű barát, akihez minden körülmények között bizalommal merünk odafordulni és segítséget kérni.

Istennek békességéről Pál apostol még azt is mondja, hogy az “minden értelmet felül halad”. Mert akik Istennel való közösség nélkül élik az életüket, azok értetlenül állnak annak a belső lelki békességnek a megnyilatkozása előtt, ami a hívő emberek magatartásában megnyilatkozik. Nem értik, hogyan őrizheti meg valaki a nyugalmát és lelki békéjét azokban a kritikus helyzetekben, ahol mások kétségbeesnek és idegileg összeroppannak. Mi is csak azért értjük, mert ismerjük a titkát. Tudjuk azt, hogy ez nem a mi békességünk és nyugalmunk, hanem egy Istentől kapott ajándék, mert Ő hűségesen őrködik felettünk, és nem engedi, hogy a bűn világának megpróbáló körülményei erőnket meghaladó mértékű legyen.

Az Ön levele még Jakab apostol gondolatát is idézi, aki azt írta: “a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? A ki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz” (Jak. 4,4). Úgy gondolom, Isten ezzel nem arra szólít fel, hogy mindent utasítsunk el magunktól, ami a világ közvetítésével áll a rendelkezésünkre. Ha ezt tennénk, akkor még most is gyalog kellene közlekednünk, esetleg lovaskocsin rázkódva az országutakon, akkor nem használhatnánk a technika vívmányait. Jakab apostol olyan vonatkozásban említi a világ barátságát, amikor a világ kínálatából olyan dolgokat is készek vagyunk elfogadni, ami már elszakít bennünket Istentől és szembefordít vele. Amikor a világ normái határozzák meg az életünket, a gondolkodásunkat, az értékítéletünket, mintsem az, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata felénk, ez kimondatlanul is ellenséges viszonyba helyez bennünket Istennel szemben. Az ilyen módon élő és gondolkodó emberek mindíg ellenséges hangvétellel és indulattal reagálnak arra, ha emlékeztetjük őket az Isten szerinti normákra.

A tragédiák, a nehézségek és bajok idején sokan kimondják magukból azt a kérdést, hogy a szeretet Istene hol van ilyenkor, amikor ezek történnek, miért nem akadályozza meg ezeket a körülményeket? Arról azonban elfeledkeznek, hogy éppen ők utasították el maguktól és zárták ki az életükből az Istent. Ha egyszer ők nem akarnak Istennel együtt élni, akkor miért kellene az Istennek erőszakosan is mellettük maradni? Isten szabad akarattal teremtette az embert, és Ő tiszteletben tartja az embernek azt a jogát, hogy döntést hozzon a saját élete felől. Az ember viszont elfeledkezik arról, hogy minden döntésünknek következménye van, ezért nemcsak a döntést kell meghozni, hanem a következményeket is mérlegelni kellene. Ezzel kellett szembesülni a zsidó népnek is a történelme folyamán, és ezzel kell szembesülni a ma emberének is. A bűn világában vannak olyan következményei a bűnnek, amit el kell viselnünk, nem tudjuk elkerülni, ez nagyon sokszor megnehezíti az életünket. Az Istennel együtt élő ember azonban könnyíthet azon a terhen, amit az ő személyes osztályrészeként kell megélni ebben a világban.