16. Létezik-e egy tisztítótűz?

Az első keresztényeknek nem volt indokuk arra, hogy az ember halál utáni állapotából nagy gondokat csináljanak maguknak. Ők várták szeretett Mesterüknek közeli visszatérését, aki a halottak többszörös feltámasztásával, és különösen a saját feltámadásával, az élet és halál urának igazolta magát. Amikor azonban a Jézus visszajövetele nem következett be olyan hamar, mint ahogy a Jézus feltámadásának első tanúi várták, mindenféle pótreménységek kezdtek besurranni a keresztény gyülekezetbe.

Ilyenekből aztán, mindenekelőtt a görög világban, bőséges volt a választék. Különösen a lélek halhatatlanságáról szóló plátóni tan és a görög “hádes” sokféle cirkulálásban levő kidíszítettsége látszott alkalmasnak a Jézus visszatérésének eltolódása által keletkezett rés kitöltésére. Egy valamilyen formájú továbbélés feltételezése – mint egy közbeeső állapot a haláltól a Jézus visszajövetele közötti időre – a lehetőségek tömkelegét kínálta fel ennek az “üres térnek” a kidíszítésére, és az Istentől kapott ígéretek végérvényes beteljesedésének a várását látszott megkönnyíteni. Ha élnek az elhunytak lelkei, akkor akaratlanul is gondolatokat kell hogy támasszon az ő hogylétük. Sokan azt gondolták, hogy a hivők lelkei a halál pillanatában mindjárt a mennybe szállnak. De ez a feltevés 181. oldal valahogy ellentmondott Isten Szavának, ami egy ítélet szükségességéről beszélt, mielőtt az ember a végső jutalmat vagy büntetést megkaphatta volna. Ehhez jött még az, hogy néhány keresztény igen kérdéses életmódot folytatott, és emiatt egyáltalán nem látszott készen lenni arra, hogy azonnal felvétessen a mennybe. Ezek maguknak még egy alkalmat kívántak, hogy az elmulasztottakat a halálon túl bepótolják. Mindjárt fel is merült a kérdés, hogy mit tehetne az ember az elhunytakért, akiknek üdvössége felől nem ok nélkül aggódtak. Az apostolok idejében ilyen gondolatok és gondok még nem sújtották a keresztényeket. Azonban minél messzebbre távolodtak a Krisztus igazsága általi üdvösség csodálatos üzenetétől, annál jobban bíztak a saját cselekedeteikben és a vezeklésekben, amiknek az érdem és a megbünhődés gondolata képezte az alapját.

Ezzel el volt készítve a talaj egy olyan tan számára, amelynek központi gondolata annak lehetőségében áll, hogy a halál után a még hiányzó tökéletességre jutást be lehet hozni. Arra ment tehát a dolog, hogy a lélek “lerakja azokat a károkat, amik földi vándorlásának tökéletlenségéből még visszamaradtak”.

Tertulliánusz (II. sz. közepétől III. sz. elejéig élt) volt az első keresztény, aki olyan kijelentéseket tett, amiket egy közbeeső állapotban történő tisztulásra való utalásként lehetne érteni. Mindenesetre adatai még igen ellentmondásosak voltak, mert egyidejűleg azt is tanította, hogy “az Úr napjáig 182. oldal minden lélek ott tartózkodik a pokolban”. Szintén ő az, aki az elhunytakért való imádságról is tudósit. Utána még sokáig hullámzott egy ide-oda az efféle gondolatfuttatásoknak az elvetése vagy elfogadása felől.

Különböző zsinatokon aztán megformulálta az egyház azt a dogmát, miszerint a halál után egy tisztítófolyamat következne, amit azonban a hivők közbenjárása és az egyház bűnbocsátó eszközei által le lehetne rövidíteni. “A középkor kezdete óta egyértelműen tanítja (a kat. egyház), hogy az igazak lelkei, akik még nem tisztultak meg teljesen, mindjárt a halál után egy megszabott idejű próbán kell átmenjenek, ami után aztán a mennybe mehetnek, anélkül, hogy várniuk kellene a test feltámadására és az utolsó napon lezajló ítéletre.”¹

Bibliaellenes tan veszélye, ha azt bibliából eredőnek mondják

A tisztítótűz helyéről, időtartamáról és jellegéről nem ad végérvényes kijelentést a katolikus egyház. A tridenti zsinat azt ajánlotta, hogy tartózkodóak legyenek a tisztítótűz magyarázatában és leírásában. Ennek ellenére még ma is a legellentmondásosabb elgondolások hangzanak el róla a prédikációkban, és terjednek a katolikus irodalomban. (Számos kép általi ábrázolás is van a tisztítótűzről.)

Nos, a legjelentősebb kérdés előtt állunk, hogy vajon a tisztítótűz tana beigazolható-e a Bibliával. 183. oldal Először is meg kell ismételni teljes világossággal, hogy a Szentírás csak a mi mostani életünket és a feltámadás utáni életet ismeri. Nyilvánvalóan egyhází írók is tudnak arról, hogy a tisztítótűz tana a Bibliával nagyon nehezen indokolható. Így ír Henry Rondet S.J.²:

“Hogy lehet egy dogmát elrendelni, ha nem megy vissza az ember a forrásához, és különösen ha a Szentírásból fel nem kutatja az eredetét? Meg kell tehát állapítanunk, hogy mit tanít a Szentírás a tisztítótűzről. Előbb azonban fel kell számolnunk egy hamis gondolattal.

Mert ha akarna is valaki a Szentírásban ’dolgokat’ találni a tisztítótűzről, részleteket, ez a vállakozása már kezdetétől fogva meghiúsulásra volna ítélve. Valóban semmit, vagy majdnem hogy semmit nem találunk a helyről, a büntetésről, az időtartamról stb... A Szentírást a tisztítótűz felől megkérdezni abszolút nem jelenti azt, hogy ilyen szövegekből egy csokorra valót lehetne gyűjteni, amik az igazak lelkeinek állapotát egy ilyen tisztítóhelyen bizonyítanák vagy leírnák...

Ha ezen felül az ember a Szentírásból még részleteket akar kiválogatni, úgy abba a veszélybe kerül, hogy értelmileg ellentétes dolgokat tenne bele, ami azt jelentené, hogy a Szentírást alávetné egy olyan elképzelésnek, amit az nem tartalmaz. Így hamarosan megállapítja az ember, amit már oly sokan megállapítottak, hogy a Szentírás a tisztítótűzről nagyon keveset mond.”

Egyetlen bibliai támpont sincs

Nemcsak hogy semmi részletet nem találunk a Bibliában a tisztítótűzről, hanem egyáltalán semmi támpontot sem erre a tanításra.

Járjunk tehát utána a bibliaszövegeknek és az érveknek, amikkel a tisztítótüzet bizonyítani próbálják. Itt valami íráshelyre utalnak az apokrif könyvekben. Így jár el pl. Karl Ádám,³ ezt írja:

“Erre a lehetőségre gondolt már Júdás is, a Makkabeus, amikor a Gorgiász elleni hitharcban az elesett hősökért, – akik a mózesi törvénnyel éles ellentétben, ruháik alatt bálványisteneknek szentelt tárgyakat rejtettek el – közbenjárást végzett és áldozatot mutatott be Jeruzsálemben, hogy ezáltal ’bűneiktől megszabaduljanak’ és a ’feltámadásban’ részesüljenek (II. Makk. 12,43).”

Erre az Apokrifokban található íráshelyre alapozták a tisztítótűz tanát: “Ha ugyanis nem hitt volna az elesettek feltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni. Arról is meg volt győződve, hogy akik jámborságban halnak meg, azokra nagy jutalom vár – ez szent és jámbor gondolat volt. Azért mutatott be engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljank bűneikből.” (II. Makk. 12,44-45.) A katolikus kiadású Bibliában ezekhez a szövegekhez a következő megjegyzést találjuk: “A katonák bűnét haláluk után is ki lehet engesztelni. Ez nem csak a halál utáni életről tesz hitet, hanem állítja, hogy a bűnöket engesztelni lehet a hátramaradottak 185. oldal imájával. Ez az egyedüli hely az Ó-Szövetségben, ahol a tisztítóhelyről szó van.”

Ez a megjegyzés teljes világossággal mutatja, hogy ezeknek a zsidóknak a hitük milyen beállítottságú volt. Teljesen görögös volt a gondolkodásuk, noha még a zsidókhoz tartoztak. És ebben a görögös felfogásban – a lélek halál utáni továbbéléséről – kell keresnünk a tisztítótűz tanát is.

Azonban miről is van szó az apokrif könyveknél, tehát a Makkabeusoknál is? Elsőként azt kell megjegyeznünk, hogy a Makkabeusoknak négy könyvük van. Érdekes módon ebből a katolikus egyház is csak kettőt ismer el mint inspirált és Bibliához tartozó könyvet. Az apokrif könyveket a palesztinában élő zsidók sohasem ismerték el; legfőképpen azért nem, mert a zsidó diaszpórákban (Palesztinán kívüli zsidó szórványok), olyan dolgokat is tanítottak, amik az Ó-Testamentummal nem egyeztek meg. Az egész ismert Bibliában, úgy az Ó-, mint az Új-Testamentumban, egyetlen szöveg sincs, ami a halottakért végzett imát igazolná. Az apokrifok írói a görög filozófiától voltak befolyásolva, és inkább görögösen gondolkoztak, mint biblikusan. Mégis fel kell figyelni arra, hogy ebben a makkabeusi szövegben egy pénzgyűjtésről van szó, ami azért történt, “mivel gondolt a feltámadásra” (12. rész 43. vers u.r.).

Egy további helyen Jézusnak egyik kijelentését hozzák elő, hogy egy túlvilágon is lehetséges bűnbocsánatot alátámasszanak. Karl Ádám ezt írja ehhez: “Ennek a lehetőségére Jézus is utal, amikor 186. oldal egy bizonyos bűntől pontosan ezért óv, mert az ’sem ezen, sem a másvilágon meg nem bocsáttatik’ (Máté 12,32), és amikor egy börtönről beszél, ahonnan senki sem szabadul meg, ’amíg meg nem fizet az utolsó fillérig’ (Máté 5,26).”

Olvassuk el ehhez az egész verset: “Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon meg nem bocsáttatik.” A “világ” helyett “aiont” kellene olvasnunk: “sem ezen az aionon, sem a következendőben” (Máté 12,32), A következendő, jövőbeli aion alatt (kor alatt) nem a halottak hazája értendő, hanem a dicsőség hazája. Így írja Pál: “Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben, felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nem csak e világon, hanem a következendőben is.” (Eféz. 1,20-21. Lásd ehhez Márk10,30. I.Tim. 4,8. Zsid. 6,4-6!)

Uj alkalom a halál után?

Jó lesz, hogyha még Lukács 12,10. és Márk 3,28-29-et is összehasonlítjuk Máté 12,31-32-vel. Lukács 12,10-ben semmiféle lehetőség nem marad, hogy a bűnös valamikor talán bűnbocsánatot nyerhetne. Világosan mondja ott: “meg nem bocsáttatik”. Szinte még élesebb a formulálás Márk 3-ban: “Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a 187. oldal káromlások is mind, amelyekkel káromlanak, de aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó.” (28-29. versek.) Az eredeti szövegben a számunkra mérvadó mondatszakasz Máté 12,32-ből így hangzik: “...nem bocsáttatik meg az aionban”. Így világos kép adódik arról, hogy egy tisztítótűzben levő bűnhődés, és a bűn levezeklésének feltételezése, egy veszélyes csalás. Ez a mondat: “Annak sem ezen, sem a másvilágon nem bocsáttatik meg”, egyszerűen és pusztán azt jelenti, hogy sohasem bocsáttatik meg.

Egy másik szöveg, amelyet a tisztítótűz létezésének alátámasztására felhoznak, Máté 5,25-26: “Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe ne vessen téged. Bizony mondom néked: ki nem jössz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.”

Jézusnak ez a kijelentése az emberek egymás közötti megbékélésére vonatkozik. Jézus felszólít, hogy úgy járjunk el, hogy ne kerüljünk a poroszlók kezébe, vagy a börtönbe. Mi magunk határozzuk meg tehát, hogy börtönbe kell-e jutnunk, vagy nem. Máté 5,25-26. és Lukács 12,58-59. versei nem egy közbeeső ítéletről szólnak, hanem a földi felsőbbségekről. Ezekben a szövegekben semmi utalást sem találunk Istcn ítéletére. Jézus az embernek az ellenségével szembeni magatartását hangsúlyozza. Ez az ellenség azonban nem Isten, 188. oldal hanem egyembertárs, akivel egy vitás ügyet szabályozni kell!

A legfőbb íráshely, amire a tisztítótűz tanát illetőleg hívatkoznak, I. Kor. 3,15. Olvassuk el ezt a szöveget teljes összhangjában, akkor már is sokminden világosabb lesz: “Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, de más épít rá. Kiki azonban meglássa, mimódon épít rá. Mert más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentumra, kinek-kinek munkája nyilván lesz, mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amit ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.” (I. Kor. 3,10-15.)

Pál az Isten országának munkásairól beszél. Ezek az evangélium hirdetői. Ő maga, mint bölcs építőmester, a korinthusi gyülekezetben egy jó alapot fektetett le: Jézus Krisztust. De vannak más tanítók és prédikátorok, akik ugyan az evangélium hirdetését komolyan gondolják, egy kemény munkát végeztek, a valóságban mégis helytelen metódusokat alkalmaznak, vagy olyan dolgokat is hirdetnek, amik nem teljesen az Írások szerint vannak. Nem alapozzák meg a gyülekezetet eléggé, munkájuk felületes, vagy hiányzik belőlük a 189. oldal személyes bátorság, hogy a hamisságot és a bűnt megdorgálják, és a bűnöst megtérésre szólítsák. A jó üzenethirdetőknek az építőanyaga maradandó, olyan, mint az alap. A megbízhatatlan igehirdetők vannak Pál szeme előtt, amikor azt magyarázza, hogy munkájuk a próbákat nem állta ki. Egy ilyen prédikátornak végül is azt a fájdalmas megállapítást kell majd tennie, hogy a nehézségek idején minden összeomlik. A munkás, akinek maradandó a műve, az jutalmat kap, de aki rossz anyagból épít, hatástalanítja vagy elveszíti a jutalmat (I. Kor. 3,14-15). Munkája összeomlásának észrevételénél talán még meg tud térni, és maga még megmenekül, mint aki a tűz közepéből csupán a saját életét tudja kimenteni.

A 13. versben ez a kifejezés: “ama nap megmutatja”, vagy arra a napra vonatkozik, amikor a munkás az ő hiányos művét összeomlani látja, vagy pedig arra a napra, amikor az Úr jön, “Aki egyrészt világosságra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait” (I. Kor. 4,5).I. Kor. 3-ban sem egy tisztítótűzről van szó.

Felettébb sajátságos az a tény, hogy a katolikus egyház a spiritizmust elveti ugyan, másrészről azonban a “szegény lelkek” megsegítésére biztat. Nagy különbséget tesznek aközött, hogy az ember keresi-e az elhunytak lelkeivel a kapcsolatot, vagy pedig hogy ilyen lelkek maguk jelentkeznek-e. Azt mondja pl. Reginald-Omez⁴:

“Muszály nekünk először arra a durva ellentétre rámutatni, ami a neo-spiritiszták felvázolt üzenetei 190. oldal között és azok között a közlemények között fennáll, amik spontán, az elhunyt szentek által, a tisztítótűzben levő lelkek által, igen, az elkárhozottak által, Istennek különleges megbízásából kell hogy történjenek, és egy valódi csodát képeznek? Itt egy teljesen más összefüggés van...

A katolicizmus igenli halottainknak lelki jelenlétét. Azt tanítja, hogy ők tevékenykednek, közbenjárásuk által Isten szívére hatnak, és nekünk az Isten beleegyezésével és az Ő nevében szüntelenül segíthetnek.”

A katolikus egyház tanítása szerint egy élénk forgalom folyik az élők és a halottak között. Az élők hatással lehetnek a tisztítótűzben sínylődő szegény lelkekre, fordítva pedig a megváltott lelkek “Isten megbízásából” mellénk állhatnak. Alátámasztja a Szentírás ezt az elgondolást, vagy elveti azt? A Biblia világos kijelentései szerint a halottak nyugodnak a sírban a feltámadásig. Ennek ellenére újra és újra előhoznak szövegeket, hogy valami mást bizonyítsanak. Ez történik újólag megint az “Élményeim szegény lelkekkel” című brossúrában⁵. A kiadó elmagyarázza benne: “Hogy az elhunytak lelkei az élőknek meg tudnak jelenni, azt az Új-Testamentum kifejezetten bizonyítja: Máté 27,52-54. leírja, hogy Krisztus feltámadása után, sok embernek megjelentek a meghaltak lelkei.”

Olvassuk el az előbb említett szöveget a Szentírásból mi magunk. Így hangzik: “És a sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek teste feltámadt, és kijőve a sírokból, a Jézus feltámadása után bementek 191. oldal a szent városba, és sokaknak megjelentek.” Figyeljük meg, nem azt mondja, hogy “elhunytak lelkei”, hanem “testei”. Egy testbeli feltámadásról van itt szó, és nem “lelkekről”. “Halhatatlan lelkeknek” nem kellene feltámadniuk. És nem is az “elhunytak lelkei” jelentek meg, hanem feltámasztott “szenteknek a testei”, vagyis egészen egyszerűen: új életre feltámasztott emberek. Hogy a feltámadottak megjelentek, az Bibliával bizonyított tény, de a “meghaltak lelkei” nem jelenhetnek meg.

Vétség egy isteni törvény ellen

Nem különös-e az, hogy a gyakorlatban a katolikus egyház mégis vét az ellen a tilalom ellen, amelyet ugyan isteni tilalomnak ismer el, t.i. hogy a halottaktól tudakozódjon? Egy ilyen példa erre a sok közül Mária Simma. Alphons Matt lelkész tudósít erről egész részletességgel a fent említett “Élményeim szegény lelkekkel”⁶ című könyvecskében: “Feltűnést keltett, hogy Mária Simma kérdezhetett a szegény lelkek felől, és megfelelő választ is kapott. Joggal tartanak attól, hogy kíváncsi emberek szenzációt csinálnak belőle. Először egyenkénti személyek kérték Mária Simmát, hogy érdeklődjön közeli hozzátartozóik felől. Október közepén megnyílt előtte, hogy a Mindenszentek hetén minden olyan léleknek is utána érdeklődhet, akiknek hozzátartozói vállalják és kivitelezik azt a feladatot, amire azoknak a lelkeknek szükségük 192. oldal van. Kétség nélkül kedves az az Isten előtt, ha a hozzátartozók gondoskodnak elhunytjaikról.”

Ennél egyértelműen még mindig az a gondolat van képviselve, hogy egy adománnyal meg lehet váltani a szegény lelkeket a tisztítótűzből. “Nem mindig és nem mindenütt volt a szükséges diszkréció megfigyelhető, úgy hogy ez a dolog szóbeszédbe került. Igazat és nem igazat is továbbmondtak. Két esetet különösen kitárgyaltak, amik botránkozást keltettek. Egy vendéglős 1954. októberében S-ben hirtelen meghalt. Nem volt buzgó templombajáró. Vallás terén nem igen volt aktív. A kérdésre ezt a választ kapták: a szent mise, amit érte végeznének, nem sokat segítene rajta, mert ő a szent mise látogatásában közömbös volt. Később Mária Simma ezt a választ kapta: 3000 Stutsz adománnyal a világmisszió részére meg lehetne őt váltani. Az elhunyt vendéglős bátyja és annak a felesége sokat imádkoztak, hogy Ő még a Máriai évben meg legyen váltva, és az adomány befizetését is magukra vállalták. Az elhunyt erre hamarosan meg lett váltva, éspedig azért, mivelhogy beszédeiben gyakran megvédelmezte a hitet és Mária szűzességét.”

“Egy napi erős tisztítótűz, több mint tíz évi gyenge tisztítótűz. Időtartama szerint is nagyon különböző. A kölni pap 555-től 1954-ig, Krisztus mennybemenetelének ünnepéig volt a tisztítótűzben, és ha Mária Simma meg nem váltotta volna őt szenvedése által, akkor továbbra is még sokáig kellett volna szörnyen szenvednie. Vannak olyan 193. oldal lelkek is, akiknek az ítélet napjáig kell szörnyen szenvedniük. Másoknak csak egy fél órát kell szenvedni, vagy kevesebbet, azok csak átrepülnek a tisztítótűzön.”

Az előbbiekben tárgyalt felfogásokat a Biblia határozottan elveti. Sok hivő katolikusban sem keltenek jó érzést az ilyen kijelentések. Egy ember sem válthatja meg sem magát, sem másokat alamizsnák vagy más áldozatok által a bűntől. Zsolt. 49,8-9-ben ez áll félreérthetetlenül erre vonatkozólag: “Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek. Minthogy lelküknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre.” A katolikus fordítás pedig így írja: “Hiszen önmagát senki meg nem válthatja, senki sem fizethet az Urnak váltságdíjat. Az élet ára túl magas volna; meg nem fizetheti senki soha.” A megfordulás, a megtérés csak addig lehetséges, ameddig az ember él, aztán már túl késő. “Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla.” (öf.)

Szóról szóra a héber szöveg szerint: “Egy testvér biztosan nem válthat meg: egy ember nem adhat Elohim-nak (Istennek) váltságdíjat. Túl drága a váltságdíj az ő lelkükért. Ennek fenn kellene állni örökké.”

194. oldal Ezért tehát egy igen-igen kérdéses dolog marad az, hogy az úgynevezett “segitséget kereső” lelkek, élő embereket kérnek szabadulásukért a tisztítótűzből vagy egyéb ínségükben. Csak egy közbenjáró van Isten és ember között: Jézus Krisztus. “Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (I. Tim. 2,5.) Úgy látszik, hogy a helyes úton van a “Második helvéciai hitvallás”⁷, amikor ezt mondja: “Amiket már elmondtak az elhunytak szellemeiről és lelkeiről, akik alkalomadtán az élőknek megjelennek, és szolgálatot várnak el tőlük az ő megváltásukra, mi ezeket a megjelenéseket gúnynak és az ördög cseleinek és csalásának tartjuk. Ahogy az magát a világosság angyalává tudja változtatni, úgy minden fáradságot is megtesz, hogy az igazi hitet szétrombolja, vagy hogy kétségbe vonja.”

A halál után semmi elmulasztottat sem lehet behozni. A döntés Jézus mellett vagy ellene a halállal végérvényesen le van zárva (II. Kor. 5,10.).

A Biblia semmit sem tud arról a gondolatról, hogy egyik a másik után szállna a tisztítótűzből a mennybe. Ján. 14,1-3. I. Thes. 4,13-18. I. Kor. 15,51-52. Zsid. 9,27. és 11. 39. 40. szerint a megváltottak együtt fognak a mennybe menni Jézus eljövetelekor. Az említett szövegek szerint, amiket a későbbiekben még behatóbban fogunk megbeszélni, egy ember sem, még a legbuzgóbb sem megy halála után rögtön a mennybe, hanem a haláltól és a sírtól való nagy szabadulás Jézus eljövetelekor fog megtörténni.

195. oldal A Biblia azt a tanítást is elveti, miszerint a bűnbánó és hivő embernek bűnéért vezekelni, bűnhődni kellene. Krisztus megbűnhődött a kereszten, mi nem tudunk a mi cselekedeteink által az Ő érdemeihez semmit hozzátenni.

“És Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nem csak a miénkért, hanem az egész világért is.” “Azáltal lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az Ő egyszülött Fiát elküldte Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet. hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” “Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Miután azért most megigazultunk az Ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen Őáltala. Mert ha mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által, miután megbékéltünk vele. Nem csak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, Aki által most a megbékélést nyertük.” (I. Ján. 2,2. 4,9. 10. Róm. 5,8-11.) Az Új-Testamentumban nem fordul elő az a szó, hogy “bűnhődés, vezeklés”, hanem csak “megbánás, megtérés”, ami az értelem megváltozását jelenti.

Egyedül Jézus nevében van üdvösségünk (Apcs. 4,12.). Istennek tetsző cselekedetek csakis a hit eredményei lehetnek. Az igazi hit jócselekedetekben mutatkozik meg; de ezen jócselekedetek által 196. oldal nincs lehetőség a bűnök lefizetésére, vagy Isten előtti érdemek szerzésére, amik által valaki magának vagy másnak jócselekedetekből egy alapot fektethetne le.

E kérdés felől egyértelmű az állásfoglalás a Szentirásban. “Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből, és nem a törvény cselekedeteiből; mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test scm.” (Gal. 2.16.) “Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, amelyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták; Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazoké lehet, akik hisznek. Mert nincs különbség, mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az Ő kegyelméből, a Krisztus Jézusban való váltság által, kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul hit által az Ő vérében, hogy megmutassa az Ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt. Az Isten hosszútűrésénél fogva, az Ö igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő, és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való. Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.” (Róm. 3,21-28.)

197. oldal “Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem csele· kedetekből hogy senki ne kérkedjék.” (Eféz. 2,8-9.) Az a gondolat tehát teljesen bibliaellenes, miszerint egy buzgó vagy egy szent ember “többet tesz, mint amennyi saját magának az üdvösség megszerzésére elegendő lenne”. Egyedül Krisztus érdeme vált meg minket. A szent is csak Krisztus érdeméből élt, épp ezért senki sem tud “jócselekedetekből kincset” lehelyezni, amiket a “szegény lelkek” között szét lehetne osztani.

A tisztítótűz tana nem bibliai. Csak ahhoz járul hozzá, hogy Krisztus dicsőségét lekicsinyítse, az ember megváltására hozott isteni terv szépségét megrabolja, és az evangélium komolyságát legyengítse. Ha a tisztítótűz a legszörnyűbb kínok helye volna, akkor Isten szeretete nem jutna eléggé érvényre. Ha egy boldog örömnek és megelégedésnek a helye volna, akkor a Biblia üzenetének a komolysága csorbulna meg. Ha a tisztítótűz tana emberi tanítás, akkor egy olyan palánta az, ami nem Istentől ered (Máté 15,13.). “Minden palánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.”