14. Örökké kell szenvedni a bűnösöknek a pokolban?

Félreérthetetlen: a Szentírás beszél egy isteni büntetőítéletről azok felett az emberek felett, akik semmit sem akarnak tudni Krisztus megváltási tettéről és megtéretlenségükben kitartanak.

Két út létezik az ember számára, és Jézus világosan megmutatja, hogy melyik hol fog végződni: “Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Máté 7,13. 14.) Keskeny út – élet; széles út – kárhozat! A görög szó: “apóleia”, amit Károli veszedelemmel fordít, az életnek pontosan az ellenkezőjét jelenti: kárhozatot, megsemmisülést, romot. Az apóleia jelenti azt is, hogy elveszni (Ján. 17,12.).

Pál így magyarázza: “Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?” (Róm. 9,22. öf.). Az apóleia tehát pusztulást, megsemmisülést is jelent. Filippi 1,28-ban az üdvösség a veszedelemmel vagy a kárhozattal van szembeállítva; a 3. rész 19-20-ban a veszedelem, pusztulás a mennyei polgárjoggal áll ellentétben; a törvénytelenség embere: a kárhozat fia (II. Thes. 2,3). Figyelemre 160. oldal méltó a következő kijelentés is: “Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik” (I. Tim. 6,9. öf.). Az apóleia II. Pét. 2,1-3. 3,7. 16.-ban is megtalálható, és egyértelműen kárhozatot, romlást, veszedelmet vagy pusztulást jelent. Jel. 17,8. és 11-ben szintén előfordul az apóleia szó, és kárhozattal, veszedelemmel van fordítva.

Egy másik görög fogalom is hasonló gondolatot fejez ki: “olethrosz aióniosz” II. Thes. 1,9-ben ezek a szavak “örök veszedelemmel” vannak fordítva. Az említett bibliaszövegek pontosan megegyeznek Jézus szavaival, miszerint csak azoké az élet, “akik hisznek Őbenne” (Ján. 3,15. 16. 36.). Ezen a helyen szintén annak a ténynek a középpontjába kell behatolnunk, hogy nekünk nincs életünk önmagunkban, hanem csak Krisztusban és Krisztus által. Krisztus nélkül nincs élet. Aki Krisztus áldozata által nem békélt meg az Istennel, annak nincs reménye az örökéletre, hanem csak szomorú kilátása az ítéletre (Ján. 5,29). “Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket.” (Zsid. 10,26. 27.).

Meg kell tehát vitatnunk a kérdést, hogy vajon ismer-e a Szentírás egy végnélküli vagy örök pokolszenvedést, vagy nem. Az ebben a fejezetben említett szövegek szerint az Isten büntetőítélete a 161. oldal megtéretlenek végérvényes elpusztításában áll.

Nincs-e mégis néhány olyan szöveg, ami egész világosan beszél egy örök gyötrelemről? Nos, ezekkel a bibliaszövegekkel akarunk most foglalkozni. A következő szövegek beszélnek “örök tűzről”, “olthatatlan tűzről” vagy “örök gyötrelemről”: (Máté 18,8. 25. 41,46. Júdás 7. Máté 3,12. Luk. 3,17.) aztán azt is mondja, hogy “kínlódásuk füstje felmegy örökkön örökké” (Jel. 14,11. 20,10.).

Ezek a szövegek látszólag alátámasztják a végnélküli pokolszenvedés tanát. Mindenesetre a katolikus egyház, majd később a reformációs egyházak is, majdnem egységesen képviselték ezt az elgondolást. Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk, nagy kétségek támadnak felőle. Valóban bibliai eredetű az? Így kell értenünk a felhozott szövegeket?

A tényállás valóságos magyarázatához jó segítséget nyújt, ha az “örök”, “örökké”, “olthatatlan” stb. héber és görög szavak bibliai alkalmazásának utánanézünk. Az Ó-Szövetség héber szövege az “örök” szóra az “olám” szót, és az Új-Szövetség görög szövege az “aion” szót; melléknévként pedig az “aionosz” szót használja. Az egész Bibliában ezek a szavak 541-szer fordulnak elő.

A különböző új-testamentumi szótárakban az “aion” szónak igen sokféle jelentése van. Az “aion” és “aionosz” – mint főnév és melléknév – jelentése lehet: hosszú idő, régidő, ősidő, hajdankor; negatív értelemben: soha, soha többé, befejezés (pl. 162. oldal világvégére vonatkozólag, aratás ideje), életfogytiglan, generációk, jövőbeli korszak, állandóan, tartósan. Itt egy néhány példa ennek a szónak a bibliai használatára: II. Móz. 21-ben azt mondja az Írás a héber szolgák jogaival kapcsolatosan: “De ha a szolga azt mondaná: szeretem az én uramat, az én feleségemet és fiamat, nem akarok felszabadulni; akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és az ő ura fúrja át az ő fülét árral; és szolgálja őt mindörökké.” (5-6. vers.) Itt az “örökre” vagy “mindörökké” megjelölés egyszerűen azt jelenti, hogy mindaddig, amíg él. II. Móz. 29,9. szerint Áronnak és fiainak kell a papi szolgálatot végezni örök rendelés szerint. Mindemellett tudjuk, hogy az ó-szövetségi áldozati és papi szolgálatot Krisztus bevégezte és leváltotta. Itt az örök szó egy meghatározott időt jelent.

Érthető felvilágosítást ad az “örök” szóról V. Móz. 23,3. is. A Károli-fordítás így adja vissza a szöveget: “Az ammoniták és moábiták se menjenek be az úrnak községébe; még tized ízig se menjenek be az Úrnak községébe, soha örökké.” Még a tizedik leszármazottja se mehet be az Úr gyülekezetébe, örökké. Találóan adja vissza az értelmét a katolikus fordítás: “Még a tizedik nemzedékük se léphet be az Úr közösségébe sohasem”. Az “örök” jelentése tehát V. Móz. 23,3-ban: a tizedik leszármazottig tartó időmeghatározás.

Sámuel anyja elhatározta, hogy fiát Isten szolgálatára szenteli. Ezekkel a szavakkal adta tudtul szándékát: “Anna nem ment fel, hanem azt 163. oldal mondta férjének: mihelyt a gyermeket elválasztom, felviszem őt, hogy az Úr előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.” (I. Sám. 1,22.) Az ökuménikus fordítás ezt így írja: “és végleg ott maradjon”. A 28. versben világosan ki van fejezve, hogy mit kell az “örök” vagy “végleg” szó alatt érteni: “Teljes életére az Úrnak legyen szentelve”.

Amikor Jónást a nagy hal elnyelte, így ímádkozott az állat belsejében: “A hegyek alapjáig süllyedtem alá; lezáródtak a föld závárjai felettem örökre!” Már a 7. vers második felében kifejezi várakozását Jónás, hogy az “örökre” nem fog véglegességet jelenteni: “Mindazáltal kiemelted életemet a múlásból, ó Uram, Istenem.” (Jónás 2,1. 7.)

Minden keresztény, aki csak hisz a feltámadásban, azt várja, hogy az ember nem marad “örökké” a sírban. Salamon sem ezt várta, amikor írta: “Mert elmegy az ember örök otthonába, és az utcán köröskörül síratók járnak.” (Préd. 12,5. öf.) Az “örök” ebben a versben egy hosszú időt, vagy különböző hosszúságú időt jelent, mivelhogy nem minden ember egyidőben hal meg, azonban vagy az életre való feltámadáskor, vagy az ítéletre való feltámadáskor, de egyszerre támadnak fel.

Ésaiás könyvében is találunk egy példát arra, hogy az “örök” szó alatt egy meghatározott időegységet lehet érteni: “A paloták elhagyatvák, a város zaja elnémult, torony és bástya barlangokká lettek örökre, hol a vadszamár kedvére él, a nyájak meg legelnek. Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból, és lesz a puszta termőfölddé, és a termőföld 164. oldal erdőnek tartatik.” (Ésa. 32,14. 15.). Tehát világosan mondja a szöveg: “örökre... míglen” (amíg), tehát egy bizonyos ideig.

Hasonló példákat találunk az Új-Szövetségben is. Máté 12,32. így szól: “Annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik”. A “világ” szó az “aion”-ból van fordítva; aion – örökkévalóság. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy sem ezen, sem azon az örökkévalóságon... A jelentése tehát egyszerűen: világ. A világ alatt a jelenvaló időszakaszt kell érteni. Hasonló a helyzet Lukács 16,8-ban. Milyen érthetetlenül hangzana Gal. 1,4. ha a “világ”-gal fordított “aion” szó örökkévalósággal lenne visszaadva! Timótheushoz írt levelében ír Pál Démásról: “Engem elhagyott, e jelenvaló világhoz (aion) ragaszkodván.” (II. Tim. 4,10.) Írhatnánk-e azt, hogy ehhez az örökkévalósághoz ragaszkodott, amikor éppen a mulandó világot akarta kifejezni?

Az örök szó jelentése lehet végtelen is, de csak akkor, amikor az Istennel van kapcsolatban, vagy valamivel, ami Istentől ered, pl. az élet. Ezért jelent az örök élet végnélküli életet. Ilyen életet azonban nem bírhatnak azok, akik Istentől elszakadtak, vagy elhagyták Ot.

Az “aion” szónak akkor van még örökkévalóság jellege, ha az egész végtelenségre van kihatása. Ez vonatkozik Jézus megváltási tettére. “És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett, mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek.” (Zsid. 5,9.) “És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer 165. oldal mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” (Zsid. 9,12.) Ezt az örök üdvösséget, ezt az örök megváltást Jézus a kereszten hozott áldozata által szerezte. Ez egy egyszeri áldozat, egy örök, vagy állandó hatással (Zsid. 9, 28. Róm. 6,10.).

Ebben az értelemben érvényes az örök szó az “örök tűz”, “örök ítélet”, “örök halál”, “örök büntetés” kifejezésekre is. A hatása megszüntethetetlen, végtelen, de nem a tűznek, az ítéletnek és a büntetésnek az időtartama. “Az egész íráshasználatban tehát csak két fogalomnál találjuk meg a szó lényében bennefoglalva, hogy az “aionosz” vagy “olám” toldalékszócskák végnélküliséget jelentenek, ezek pedig: Isten és élet.”¹

Az ehhez a témához szóló bibliai bizonyságok alapos megvizsgálása után világos lesz, hogy milyen bibliaellenes a pokolbüntetés végnélküliségéről szóló tanítás. Sok mélységesen hivő keresztény felismeri ma, hogy milyen kevéssé felel az meg a Szentírásnak. A bibliai kifejezések, amikre az ember eddig oly szívesen hívatkozott, sehogysem támasztják alá ezt a tant. Azonkívül Isten jelleme fővonásainak is ellentmond az; ellentmond szeretetének, mert Isten nem fogja a Sátán által elcsábított embert – aki természeténél fogva nem halhatatlan – örökké szenvedni hagyni; ellentmond igazságosságának, azért, mert igazságtalanság lenne 166. oldal egy ilyen rövid bűnös földi létért egy végtelen büntetést kiszabni. Az örök gyötrelemről szóló tan nem szolgál Isten dicsőségére. A végtelen pokolgyötrelemnek nem is a bűnös megjavítása a célja, épp ezért az örök gyötrelem tana értelmetlen és kegyetlen. Az csak meggyalázza Istent, és ez Sátán legjobb eszköze, hogy Isten jellemét ócsárolja és az ermbereket Isten szeretétől eltávolitsa.

Minden belátással bíró ember előtt világos kell hogy legyen, hogy a büntetés az örök pokolgyötrelem nélkül is elég nagy lesz, hogyha az istentelenek “fogaikat csikorgatják és elmúlnak”, és látniuk kell, hogy minden semmivé lesz, amihez annyira ragaszkodtak (Zsolt. 112,10). Már ezek a bibliai kifejezések is, mint pl. “kivettetnek a külső sötétségre”, “sírás és fogcsikorgatás”, “Isten kegyelmétől elszakadni”, “a Bárány haragja”, “Isten haragjának beteljesedése” stb. egy komoly ítéletre utalnak, amit mi nehezen tudunk elképzelni.

Jézus ezt az egész végeseményt ezekben a szavakban foglalta össze: “Az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok. Amiképpen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik, akképpen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az Ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, akik gonoszságot cselekesznek, és bevetik őket a tüzes kemencébe. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Ekkor az igazak fénylenek, mint a nap az Ő Atyjuknak országában. Akinek van füle a hallásra, hallja!” (Máté 13,39-43.)

167. oldal A választás nem kellene hogy nehéz legyen a “tüzes kemencébe” vettetés között és egy végnélküli élet között – egy tökéletes testben, egy kiegyensúlyozott lelkiállapotban, egy olyan világban, ahol a bűnnek semmi nyoma sincs többé. A hitetlen tréfát űz az új földből, ami az átoknak semmi nyomát nem hordja, ahol mindig békességben és igazságban élnek! És nem is tud dicsőséget adni Annak, Aki az Ő felmérhetetlen áldozatával meghalt értünk és az örök örökséget készen tartja számunkra: Jézus Krisztusnak. Kinek kell még sokáig gondolkoznia azon, hogy milyen választást tegyen?

Bárcsak mindazok, akik hívatásuknak érzik, hogy kárhoztassák azokat, akik a pokolbüntetés végnélküliségét a Bibliára alapozva visszautasítják, elgondolkoznának Keller Sámuelnek² ezen a néhány szaván: “Azok az emberek is, akik mindezen tanúságtételek alól (amiket Keller az ő könyvében felvezetett) és azok bizonyítóereje alól nem képesek kivonni magukat, azt gondolván, hogy kegyeletből ki kell tartaniuk a hagyományos egyháztanok mellett, és ezzel állnak elő: a pokolbüntetés végnélküliségének a tagadása a gyakorlati életben végzetes következményeket vonna maga után; a hitetlenek egy ilyen sorstól való félelmüknek az utolsó titkos maradékát is elveszítenék, és annál szemtelenebb módon bűnöznének, és a lagymatagok és a bággyadtak azzal tudnák vígasztalni magukat, hogy bűneik összes büntetése végeredményben nem is olyan szörnyű, hogyha az 168. oldal ember egy végnélküli kín helyett egy lezáruló véget lát maga előtt.

Ellenérvként erre szeretném csak röviden felvetni a kérdést: milyen gyümölcsöt hozott hát az egyház eddigi prakszisa? Hisz a valójában hitetlenek, a középkor által, sőt még néhány mai szekta által is oly kegyetlennek lefestett végnélküli kárhozat kínjai ellenére sem hagyták magukat megjavítani, mert ők mindenféle halál utáni életet, Istent és ítéletet is tagadnak. Ellenkezőleg, közülük néhányan még csak így lettek igazán hitetlenné, mert a szeretet Istenét nem tudták összerímeltetni maguknak egy önkényúrral, aki újra és újra halhatatlan lényeket teremt, akikről ugyan tudja, hogy a legnagyobb része egy örökkévalóságon át kínozva lesz. Csupán megfélemlítő szerektől, amikre még a felületes gondolkozó is azt mondja, hogy az ütközik az igazságosság, a morál és a méltányosság minden fogalmával, ezektől nem lehet a hitetlen világ megtérését elvárni. Különben a legkrasszikusabb középkor a tömegek legmélyebbre hatóbb és legátfogóbb megtérését kellett volna hogy elérje...

Végezetül ennek a tannak sok őszinte követőjéhez egy felhívást szeretnék intézni: még ha évekig azt is gondoltátok, hogy ez volna az ortodox írások szerinti tanítás, nem éreztétek-e titokban a kínzó ellentmondást, és nem sóhajtottatok szívetek mélyén: Ah, bárcsak másképp lenne! Vagy nem voltatok úgy, mint az a buzgó prédikátor, aki igen jól értette a végnélküli szenvedést, mint villámcsapásokat, különös lendülettel, minden 169. oldal prédikációjába belevinni, aztán hirtelen eltűnt ez a gorombaság az ő nyilvános üzenethirdetéséből, mert egyetlen szeretett fia hitetlenül elvette a saját életét? Nos, akkor gondoljatok bele hallgatóitok lelkébe, akik egy ilyen fájdalmas pontot hordanak magukban, és ne prédikáljatok soha többé olyat, ami bibliailag oly kevéssé bizonyítható, és Isten szeretetét és igazságát oly rettenetesen eltorzítja!”