A Szentírás kinyilatkoztatásai szerint az emberek és az állatok ugyanazzal az élet-lehelettel (lélekkel) rendelkeznek. Az özönvíz történetében pl. ez van megírva: “Kettő-kettő ment be Nóéhoz a bárkába minden testből, amelyben élő lélek volt”, és “mindaz, aminek orrában élő lélek lehelete volt, meghalt” (I. Móz. 7,15.22 ). A katolikus fordítás mindkét helyen egyszerűen lélegzéssel fordítja: “Minden, ami lélegzett”; az ökuménikus fordítás pedig: “aminek az orrában élet lehelete volt”. Salamon is azt magyarázza, hogy az ember és az állat is ugyanazzal az élet-lehelettel rendelkezik, és hogy az ember ebben a vonatkozásban semmivel sem feljebbvaló: “... ugyanazon egy lélek van mindegyikben” (Préd. 3,19-20); katolikus fordítás szerint: “mindben egyforma az éltető lehelet”.

Miben áll akkor a különbség? - kérdezi jogosan az olvasó. Az ember az ő testének - különösen az agyának, mint az értelem központjának magasabbrendű organizmusával és erkölcsi tudatosságával különbözik az állattól.

Az összes élő teremtménynek ajándékozott élet-lehelet, vagy a légzési képesség, nem alacsonyítja le az embert az állathoz, és az állatot sem emeli fel emberi szintre. A lehelet bírása nem 69. oldal afelett dönt, hogy egy élőlény a “levegő királya” lesz-e (egy sas), vagy egy földön csúszó állat (egy kígyó), és afelett sem, hogy egyember jó jellemmé, vagy gonosztevővé fejlődik-e. Az élet lehelete, amit a Teremtő az embernek ajándékozott, nem teszi az embert halhatatlanná. Ezt ő megkapta, és csak addig tud élni, amíg Isten ezt az élet-leheletet (lelket) vissza nem vonja. Ez az állatok életére is vonatkozik. Az ember és az állat közötti különbség egészen más síkon nyugszik, és ez a különbség hatalmas. Az állatok nem Isten képére lettek teremtve, de az ember igen. Itt egy méltóság van, amely az embert a föld minden teremtménye fölé emeli. Az ember a föld királyaként lett beiktatva. “Tisztelete és dicsősége” jellemében és Isten előtti tisztségében állt: “Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és tisztességgel koronáztad meg őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.” (Zsolt. 8,6. 7.) Különös kiváltságai abban a képességében állnak, hogy Istennel társaloghat, erkölcsi felelősséget hord, imádhatja a -Teremtőt, és elgondolkozhat Isten gondolatai felett. A tapasztalatokból tanulni tud és fejlődhet. A jövőre nézve magas célt és reménységet kapott.

Épp ezért végzetes az embert minden feltétel nélkül az állatvilágba sorolni, mert ezzel tagadja az ember ezeket az óriási különbségeket. Az agynak, mint a döntő parancsnoksági helynek tulajdonul a legnagyobb jelentőség. Az kormányozza az egész testet. Az agyidegeken keresztül értekezik 70. oldal Isten az emberrel. E. G. White¹ írásaiban sok különböző helyen tér rá erre a fontos tényre:

“Az agy a test ’fővárosa’, az összes idegerők székhelye és a szellemi tevékenység központja. Az agyból kiinduló idegek uralják a testet. Innen kiindulva továbbítódnak a lelki hatások - távíró drótokhoz hasonlóan - az összes idegekhez, és ezek uralják minden egyes testrésznek a múködését. Minden mozgásszervet az a közlés ural, amit az agytól kapnak.”

“Az agyidegek, amik az egész szervezetbe szétsugároznak, azok képezik az eszközt, amely által a menny az emberrel kapcsolatot ápol és az ő legbensőbb lényét befolyásolja. Az, ami az idegredszerben az elektromos áram folyasát mindig meggátolja - és ezáltal az ember életerejét gyengíti és szellemi felfogóképességét csökkenti - , az tompítja ugyanakkor az ember erkölcsi érzékét is.”²

Dr. Paul Chauchard³ nagyon világosan vonta le a modern viselkedési pszichológia megállapításaiból adódó végkövetkeztetéseket az ember egységének témájára vonatkozóan: Ezt írja: “Az embernek tehát nem szükséges materialistának lenni ahhoz, hogy bebizonyítsa, hogy az emberi testnek a feljebbvalósága a legkifejlettebb és legsokrétűbb agynak a bírásában áll, és hogy ennek az agyat illető csodálatos sokrétűségnek a következtében az ember egy pszichizmussal is meg van áldva, egy - az állatok felett álló - lelkiismerettel, mint ahogy ezt a összehasonlító viselkedési 71. oldal pszichológia tárgyilagosan megállapította.”

Az egész ember - mint egység - az agyközpontból van irányítva. Ennek állandóan a tudatában kell lennünk. A természettudós, Adolf Portmann⁴ szintén bizonyítja ezt: “Példáink arra utalnak, hogy nem lehet az embert két részre venni, egy állati testre és egy abban lakó lélekre. Ezen a szétbontáson alapult azonban az eddigi származástan, akkor is, ha ez az alap alig volt tudatos. Mégis azt gondolták, hogy az emberi alkat létrejöttét állattani problémaként el tudják különíteni, mint egy állatiasnak gondolt ember alakú testformálódást, amiben aztán egy későbbi újításként a szellemi élet kibontakozott.”

A legtöbb ember nincs tudatában annak, hogy mit is jelent ez az egység. Létezett egy időszak, amikor egy olyan filozófia uralkodott, ami csak a léleknek hagyott igazi létjogosultságot. Ennek az lett a következménye, hogy a testet elhanyagolták. Azt gondolták, hogy a test nem számít semmit, csak a lélek legyen megmentve. A valóságban azonban egy egészséges lelki élet sem állhat fenn, ha az ember felelőtlen magatartása által a testnek kárt okoz. Egészségápolás, valamint a nevelés az emberi létnek minden területére kiterjed. Szükséges a testi egészség megtartása, ha azt akarjuk, hogy az emberi értelem friss és élénk maradjon. Túltáplálkozás rendezetlenséget hoz a gondolatvilágba. Rendszertelenség és rendetlenség kárt okoz az értelemnek, valamint a rossz levegő is. Megfordítva is: egy egészséges, vidám 72. oldal elme éltető napsugárként hat az egész szervezetre. Senki sem nézhet el efelett a kölcsönös hatás felett.

Zabel professzor⁵ kiemeli egy rendszerezett életmódnak a jelentőségét a test és a lélek egészsége érdekében:

“Higiénia nem csak az élvezeti mérgekhez való értelemszerű állásfoglalást vitatja, és nem csak az azok hasznáról és káráról való ismeretet, hanem egész általánosságban vizsgálat tárgyává teszi az életmódot is, kezdve a lelki élettől a testi életig. Igen különös az a nemtörődömség, amit ezen a téren a praktikánsok és a tudósok között meg kell állapítanunk.”

A lelki egyensúly egy jelentős tényező az ember egészségére vonatkozóan. Amikor a Biblia a “lélek” szót használja, elsősorban is az egész embert érti alatta, aztán beleérti az érzelmivilágot, a lelkifunkciót, mint az egésznek egy részét.

Az érzelmivilága sok embernek beteg: vagy elsatnyult - azaz már csak az értelem kormányoz, vagy csak a test - , vagy pedig túlhangsúlyozottan csak az érzelem. Mindenekelőtt a vallásos embereknek kell talpukon lenni, hogy ne hagyják magukat csak az érzelemtől vezettetni. Érzelmüket az értelem uralma alá kell helyezniük, másrészről viszont a testet és a test fontosságát sem szabad megvetniük. Egy kiegyensúlyozott lelkiállapot, az egy nagy kegyelem (Zsid. 13,9).

Az ember egységét régóta nem veszik figyelembe. Felmérhetetlenek az ezáltal keletkezett 73. oldal károk. Most azonban változás állt be. Az orvostudomány is új szempontokból látja az ember egységét. Az összefüggéseket mindig érthetőbben ismeri fel, mint ahogy Dr. med. S. I. McMillen⁶ tanúsítja: “Minden év további ismereteket hoz arra nézve, hogy a lélek (psziché) képes a testben (szoma) különböző zavarokat előidézni, változásokat, amik bizonyos körülmények között nagyon komolyak, sőt még halálos kimenetelűek is lehetnek.”

A test, a lélek és az értelem közötti kapcsolat olyan szoros, hogy pl. mértéktelenség az evés, ivás, vagy munka terén, mindig az egész embernek árt. A test és a lélek normális működése egy helyes táplálkozás és helyes életmód által kapott erőtől függ. Sem a testet, sem a lelket, sem az értelmet nem szabad elhanyagoini. Ezért határozottan áll az is. hogy ha az ember úgy az evésben, mint más tekintetben mértéktelenül él, azzal az egész jellemét is kedvezőtlenül befolyásolja. Árt az ember a gyomrának, szenved alatta az értelem és a kedélyállapot is. A lélek nem folytat az emberi lét egyéb részeitől független önálló életet. Ezért tud csak részbeli sikert felmutatni az az orvostudomány, amely a test, lélek és értelem összefüggését figyelmen kívül hagyja. Egy orvos, aki lelki bajok esetében a test állapotát figyelmen kívül hagyja, ugyanolyan kuruzsló, mint egy olyan, aki a test megbetegedése esetében a lelki okok felett elnéz. De a teológus is, aki kizárólag a lélek szükséglete érdekében fáradozik, részben 74. oldal balsikerre van ítélve, amennyiben az embert nem teljes életegységében nézi. Az embernek úgy az érzelmi, mint a szellemi és erkölcsi állapota az ő testi állapotától is függ.

Kudarcba kell fulladjon minden olyan vállalkozás, amely a testi - , lelki - és szellemi egészség között egy erőteljes választóvonalat akarna húzni. Az ember minden része egyetlen egységet képez, amik együttesen teszik ki azt a lényt, amely gondolkozásunkban, érzésünkben és cselekvésünkben mutatkozik meg; azt a lényt, amely a reá jellemző és a másoktól megkülönböztető megnyilvánulásai által, ismerősként vésődik tudatunkba.

Sem a test, sem a lélek, sem az értelem nem folytat egymástól független életet. Ezek rendszerezetten váltakozó működésében nyilvánul meg az ember belső harmóniája, amelynél minden rész teljesen a központi szerv, az agy uralmának veti alá magát. Az agyat pedig az Isten Lelke uralmának kell alávetni, ha azt akarjuk, hogy az agy utasításai minden rész hasznára szolgáljanak. Mihelyt az egyik rész egy külön helyet foglal el, és a többiek költségére önállósítja magát, a kiegycnsúlyozottságnak vége. Ennek a “polgárháborúnak” aztán olyan kihatása van, hogy minden rész szenved alatta. Az ember aztán vagy testileg, vagy lelkileg, vagy szellemileg lesz beteg. Mindenütt, ahol egyik rész túl van értékelve, vagy egyeduralmat igényel, kivonja magát az ember az Isten teremtési rendje alól, és bűnbe kerül. A bűn 75. oldal ugyanis nem más, mint elkülönülni, egyéni utat választani és tévútra térni.

Zimmerli prof.⁷ szerint a Biblia egész egyértelműen bizonyítja az ember egységét. “Az ember egy teljesség, és mint teljesség, az Istené, mint teljesség, számadással tartozik Neki, mint teljességet élteti Isten őt, vagy ítéli majd halálra, és mint teljesség fog végül is a halálból feltámadni. Ezért fektet az Írás ilyen nagy hangsúlyt arra a tényre, hogy Krisztus testben támadott fel, ezért vallja az apostoli hitvallás a legszigorúbb formában a test feltámadását.”

Mindezeket a megállapításokat az ember lénye és egysége felől figyelembe kell vennünk, ha az ember halálbeli állapotára vonatkozólag nem akarunk tévútra jutni.