177. oldal

A bor szó a Bibliában

___________________________

B) Az Új-Testamentomban

____________

 

178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191
192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205

Az Úr Jézus Krisztus életét, tanításait, s a ker. anyaszentegyház alapvető hitigazságait magában foglaló új-testamentomi szent iratokban ez a szó, hogy bor aránylag kevésszer fordul elő, mindenesetre sokkal kevesebbszer, mint az Ó-Testamentomban. A görög nyelvben, melyen az Új-Testámentom írattatott, a magyar bor szónak és fogalomnak az oinos görög szó felel meg.

Minekelőtte nyelvészeti és írásmagyarázati vizsgálatnak vetnők alá azon új-testámentomi helyeket, melyekben e szó előfordul, meg kell említenünk a következőket:

A Krisztus születését megelőzőleg két, vagy három száz esztendővel az Alexandriában nagy számmal élő zsidók annyira elgörögösödvén, hogy az Ó-Testámentumot az eredeti zsidó nyelven olvasni és használni képtelenek lévén, 178. oldal görög nyelvre lefordíttatták a héber Bibliát. Mivel a közfelfogás szerint e nagy munka elvégzesére 70 tudós egyesítette az ő erejét és tehetségét, azért az ekképpen előállított görög nyelvü Ó-Testámentomot Septuagintának nevezik a tudományos, theologiai irodalomban. Ezen Septuagintát készítő zsidó tudósok a yain és tirosh szót mindenütt a görög oínos szóval adták vissza, ellenben a részegítő italt jelentő shekar szó lefordítására, – 9 helyt az Ó-Testámentomban, – Methuo(20) (jelentése ittas vagyok) szóból képezték egy új görög kifejezést, s amikor nyomatékossá akarták tenni a shekar szónak igazi értelmét és jelentését, akkor egyszerüen sikera szó formájában átültették azt a görög nyelvbe, 12 bibliai versben alkalmazván e szót, melyet ő utánok, Lukács evangélista is átvett és használ az ő evangéliumának 1. r. 15-ik versében. Ezt annak bizonyítására hoztam fel, hogy már a Septuaginta készítői is megtették némileg a különbséget az Ó-Testámentomi különböző bor kifejezések között, és a fogalmi különbözőségeket fel kell ismernünk minekünk is.

179. oldal Oinos οἴνος – a görög nyelvben jelenti első sorban a szőllőtőkének a gyümölcsét, vagy nedvét. Általános értelemben jelentett egyéb gyümölcsből készített mindenféle italt is, de mégis leginkább a szőllőből készült bor jelzésére használtatott szó. Alig lehet kétség a felől, hogy a szó gyökét a héber yain szó képezi, melyből viszont a latin vinum képződött idők folyamán. Hogy az Új-Testámentomban előjövő ezen oinos szó alatt nem csupán a szőllőből készített bort, hanem egyéb gyümölcsből előállított bárminő szeszes és szesznélküli italt is lehet értenünk, alma, körte, datolya és lotus magból való, nagyobbjára. ízletes és tápláló italokat, azt mutatja az is, hogy a görög nyelvben a tulajdonképpeni bor, vagyis a szőllőből készitett ital jelzésére rendszerint az oinos ampelinos (Ján. 15,1. és Mát. 26,29.) kifejezés használtatott. Oinos egy jelentésű a latin vinum szóval.

Az ős keresztyén korszakban és az azt közvetlenül megelőző korszakban élt pogány írók műveiben (Pliniusnál(21), Aristotelesnél élt Kr. 180. oldal szül. előtt 3-400 esztendővel) Plutarchnál, Catonál stb. részletes leírást találunk arról, hogy miképpen állították elő keleten a sokféle ízletes, de teljesen ártalmatlan hatású italokat a különböző gyümölcsök kisajtolása által. A rómaiak legnagyobb lírikus költője, Horátius, kiről bor-dicsőítő verseiért sokan azt feltételezik, hogy nagy barátja volt a dobzódásnak, azt írja egyik költeményében, hogy nincs édesebb bor, mint a lesbiai, mely olyan mint a nectár, ártatlan hatású és nem részegítő.

A modern bibliamagyarázók egyértelműen tanítják, hogy a keleti népeknél a bor szó alatt általában ártalmatlan italt értettek, mint a minő ital gyanánt mi a kávét, teát, vagy csokoládét használjuk, a mely utóbbi italok a régi időkben ismeretlenek voltak.

Dr. Smith, Dictionary Greek and Rom. Antiq. czímű kiváló müvében 1051-ik lapon így magyarázza az oinos készitése 181. oldal módját: “Palesztinában, közelebbről Libánonban és Jeruzsálem környékén készítették a legjobb borokat. A szőllö nedvét kisajtolás után azonnal felfőzték és syruppa sürítették. Ha a bort édes és szeszmentes állapotban akarták prezerválni, akkor azt szurokkal bekent új tömlőkbe tették el (ez teszi érthetővé a Krisztus által használt mélytartalmu hasonlatot az ó és új tömlőről, (Luk. 5,37-39), légmentesen elzárva a mustum lixivicum-ot az erjedéstől. A szurokkal bevont tömlőt aztán vagy hideg vízbe tették, vagy nedves homokba temették el mintegy 6-8 heti időre. Az ilyen bor a legegészségesebb italnak tekintetett.”

Arra az ellenvetésre, hogy az ilyen édes bor-tól is meg lehetett részegedni, mit mutatni látszik az, hogy az első pünkösdkor tartott nagy összejövetel alkalmával a jeruzsálemi zsidók azt a megjegyzést tették az apostolokra, hogy 182. oldal azok “édes bortól részegedtek meg” – feleletünk az, hogy ezt a megjegyzést a zsidók az apostolok iránti rosszindulatból, gyűlöletből s azért tették, hogy e megjegyzéssel nevetségessé tegyék az új hit hirdetőit. Maga a szent író, Lukács is megjegyzi, hogy a zsidók ezt “patvarkodásból” (csúfolódva) mondották. (Ap. Csel. 2,13.) Az apostolok maguk annyira alacsony motivumú támadásnak vették e megjegyzést, hogy a rossz indulat, gúny és gyűlölet e megnyilatkozására egyébbel felelni, mint azzal, hogy a részegség vádját egyenesen és határozottan visszautasiították, nem is tartották méltónak. Ha a keresztyénség ellenségei valami hamis vádat koholnak, vagy támasztanak az Úr Jézus Krisztus szent vallása ellen, azt nem kell mindjárt készpénz gyanánt elfogadni.

Az Oinos szó a következő helyeken fordul elő az Uj-Testámentomban:

Máté 9,17. “Sem pedig az új bort nem töltik hitvány(22) tömlőkbe, mert elszakadoznak a tömlők, és a bor kiömöl, a tömlők is elvesznek, hanem az új bort új tömlőkbe töltik, és mindenik megmarad.” Hogy miképpen lehet e szentírati 183. oldal helyből azt kimagyarázni, mint azt több írásmagyarázó teszi, hogy itt Jézus engedélyt ad híveinek a szeszes italokkal, vagyis a szesztartalmú borral való élésre? – én azt megérteni nem tudom. Helyesen fogva fel a szentírati helyet, nincs itt egyébről szó, mint arról, hogy Jézus az Ő tanítványainak szívére, lelkére akarta kötni azt, hogy az evangéliumi tudományt igyekezzenek a farizeusok és szadduczeusok minden megtévesztő tanításaitól tisztán megőrízni és tisztán tovább adni. Mint a hogy a szőllőnek frissen kipréselt nedve csak úgy maradhat meg a maga édességében és tápláló erejében, ha az új tömlőbe tétetik el (mert a régi tömlőt lehetetlen úgy kítisztítani, hogy abba új bort az erjedés veszélye nélkül tehessen el valaki!), épp úgy a ker. vallás is egészen új életet hirdet és követel. Ugyanaz a követelmény ez, mit Pál apostol hangsulyoz az Efezusbeliekhez írott levelében (4,22.) tudniillik, hogy vetkezzük le az ó-embert és öltözzük fel az új embert.

Máté 11,19. “Eljött az embernek Fia, eszik és iszik, és ezt mondják felőle: Imhol a dobzódó és részeges ember, a fukaroknak és a bűnösöknek barátjok.” Jézus itt maga-magáról mondja, hogy Ő eszik és iszik. Igen, de e szavaiból egyáltalán nem lehet azt kimagyarázni, hogy Ő szeszes itallal élt volna 184. oldal csak valaha is. Azért, hogy őtet “dobzódónak és részegesnek” nevezték, vagy gúnyolták, még nem következés, hogy Ő tényleg az is volt. Hiszen a farizeusok istenkáromlással is, meg ördöngősséggel is megvádolták Őtet, – de azért van-é okos ember, ki e vádakat igazaknak fogadja el? Jézus különben maga is rámutat a vád tarthatatlanságára és gonosz indulatból való fakadására, midőn felemlíti, hogy Keresztelő Jánosba meg épp azért kötöttek bele ezek a farizeusok, mivelhogy ő sem nem evett, sem nem ivott, Ő benne, (t. i. a Jézusban) pedig azt kifogásolják, hogy Őtet enni és inni látják. A képmutató vallásosságú embereknek semmi sem tetszik, a mit mások igaz buzgóságból cselekszenek. Véleményükkel nem érdemes törődni, mert tetszésüket úgy sem lehet megnyerni.

Márk, 2,22. “Senki nem tölti az új bort régi hitvány tömlőkbe: mert az új bor elszakasztja a tömlőket és a bor elomol, a tömlők is elvesznek, hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni.” A János tanítványainak és a farizeusok követőinek adott ezen megjegyzések világos, hogy a Kr. által létesített kegyelmi szent szövetségre vonatkoznak, szemben az Ó-Testámentomban lefektetett és az Ó-Testámentom által képviselt törvényből való megigazulás elvének.

185. oldal Márk, 15,23. “És adának néki inni mirhával csináltatott bort, Ő pedig nem ivék.” –Jézus ez órában szenvedéseinek tetőpontján állott. Elvégezvén tökéletesen a nagy munkát, az emberiség megváltásának szent feladatát, mellyel mennyei Atyja részéről megbízattatott, és melyet a bűnben vergődő emberiség iránti véghetetlen szeretetből önként is elvállalt: mint Főpap most az engesztelő áldozatot hozta meg az emberiségért. Vajjon íly váltságos pillanatban, midőn a szentek szentébe belépendő volt, szabad lett volna-é néki elfogadni és magához venni azt az erős szesztartalmú italt, – mellyel a pogány százados katona őtet, – kétségkívül szánalomból, – megkínálá, holott Jézus, ki nem jött a törvény eltörlésére, hanem annak betöltsére, jól ismerte a mózesi törvényt, mely tíltja a papoknak áldozás alkalmával szesz italt inniok? (III. Móz. 10,8-11.) Jézus mint igaz Izraelita és mint tökéletes főpap utasította vissza a keresztfán való szenvedései közepette a szánalomból hozzája felnyújtott részegítő italt.

Luk. 1,13-18. "Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás, mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szűl néked fiat, és az ő nevét nevezed Jánosnak. És az lészen néked örömedre és vígasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén, mert 186. oldal nagy lészen az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és még az ő anyjának méhétől fogva szent Lélekkel bételik. És az Izrael fiai közzül sokakat megtérít az ő Urukhoz Istenekhez, mert ez ő előtte fog járni az Illyés lelkével és erejével, hogy az atyáknak szíveket a fiakhoz fordítsa, és az engedetleneket az igazaknak bölcsességekre, hogy az Úrnak készítsen tökéletes népet.” Keresztelő János életének szépsége, Isten előtt való kedvessége, prófétai tisztségre való elválasztásánák hivatottsága, méltósága egyrészt azon alapult és úgy volt lehető, hogy ő bort és részegítő italt nem ivott. Mi hatása is lett volna az ő megtérésre felhívó szózatának ott Judea pusztájában, minő előfutárja lett volna ő a Messiásnak, – hogyha nem ékeskedett volna az önmegtartóztatás erényével?

Luk. 7,33-34. “Mert eljött Keresztelő János ki nem evett kenyeret, nem ivott bort, és ezt mondjátok: ördög vagyon benne. És eljött az embernek fia, ki eszik és iszik és ezt mondjátok: Imhol a dobzódó ember és részeges, a Publikánusoknak és a bünösöknek barátjok.”

Jézus nem élt olyan asketikus, önsanyargató életet, mint a minőnek folytatására Ker. János, kétségtelenül szent szándékból, vállalkozott. – De ebből nem következik, hogy Ker. János szentebb életű egyén lett volna, mint Jézus, ki éppen 187. oldal azzal, hogy ő evett és ivott, azt akarta bizonyítal hallgatói előtt, hogy az Istennek országa nem evésben és ivásban áll. A mi azonban a kérdés lényegével e szentírati helyet illetőleg összefügg, az az, hogy Jézus, ha ivott is, részegítő italt biztos hogy nem ivott. Ő tanítónak, Izrael népe és az egész emberiség tanítójának vallotta magát, – már pedig mint ilyen, föltétlenül a legtisztább és tökéletes józan életmóddal kellett hogy dicsekedhessen. A farizeusok persze még így is ráfogák, hogy dobzódó és részeges. De hát nem történik-e meg ma is, hogy a mértékletességi ügy legtisztább életű képviselőjére is ráfogják rosszakarói, vagy ellenségei, hogy részeges és dobzódó, holott az illető talán soha életében nem is kóstolt szeszes italt? Kinek adunk e kérdésben igazat? – az apostoloknak-é, kik éveken keresztül az Úr társaságában voltak és bizonyságot tettek az Ő gyönyörű tiszta életéről, vagy azoknak a dühtől és gyűlölségtől elvakult farizeusoknak, kik bár maguk is bevallották, hogy bűnt Ő benne nem találnak, (Márk, 12,13. és Ján. 18,38. stb.) mégis megvádolják Őtet dobzódással és részegséggel?

Luk. 5,37. “Senki nem tölti az új bort ó tömlőkbe, mert az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiomol, s a tömlők is elvesznek, hanem új bort új tömlőkbe kell tölteni 188. oldal  és mind a kettő megmarad.” Ezen szentírati helynek lehetetlen azt a magyarázatot adni, mintha Jézus itt a bor ivást magasztalná. Egyszerűen egy nagyon közönséges és az akkori nép által könnyen megérthetett hasonlatot használ itt, a mely által rávezeti hallgatóit annak a megismerésére, hogy az új vallás tiszta életfluiduma új és tiszta tömlőket kíván. A törvényből való megigazulás ó-testámentomi elvét egészen el kell vetni, mert a régi tömlőben levő erjesztő anyagok nem alkalmasok arra, hogy a kegyelemből való megigazulás tana azokban a tartályokban tisztán megtartathassék.

Luk. 10,34. “És járulván hozzá, békötözé annak sebeit, olajt és bort töltvén azokba.” Alig lehet legkisebb kétség is a felől, hogy a bor, mit az irgalmas szamaritánus ez emlékezetes alkalommal a példázat szerint, használt vala, – gyógyitó erejű, gyógyitó hatású, és így föltétlen szeszmentes bor volt. Fel kell ezt tételeznünk már csak azért is, mert másnemü bort a zsidók nem is használtak, és útra nem is vittek magukkal.(23)

189. oldal Ján. 2,1-10. “És harmadnapon menynyegző vala Kánában, Galileának városában, és ott vala Jézusnak anyja. Elhívattaték pedig Jézus is az ő tanítványaival egybe abba a menynyegzőbe. És mikor elfogyott volna a bor, Jézusnak anyja monda néki: Nincs borok! Monda néki Jézus : Micsoda dolgom vagyon nekem veled asszony? Nem jött el még az én órám.

Mondá az ő anyja a szolgáknak: Valamit parancsoland néktek, azt cselekedjétek. Valának pedig ott hat kővedrek, melyek helyeztettek vala ott a zsidóknak tisztulásukra, melyek közzül mindenikbe két-két vagy három métréta fér vala. Monda nékik Jézus : Töltsétek meg e vedreket vízzel. Megtölték azért azokat szintén teli. És monda nékik: Meritsetek immár és vigyétek a násznagynak. Elvivék azért neki. És mikor megkóstolta vala a násznagy a vizet, 190. oldal mely borrá változott vala, (nem tudja pedig honnét volna az, de a szolgák tudják vala, kik a vizet merítették vala) szólítá a vőlegényt a násznagy, és monda néki: minden emberek először jó bort szoktak a vendégeknek adni, és minekutánna ittasodtak, akkor adnak alábbvalót, te pedig a jó bort ekkorra tartottad. E csudát tevé Jézus először Kánában, Galilea városában, és megmutatá az Ő dicsősségét, és hivének Ő benne az Ő tanitványai.” Szóról szóra adtam ezt a sokszor félremagyarázott, nem egyszer még a hittudósok által is sajnálatosan félreértett szentírati helyet, mert fel kívánom hívni erre e könyv olvasóinak és minden gondolkodó ker. egyénnek a figyelmét.

Miről van itt szó? Arról, hogy Jézus egy lakodalmi vendégségben, melyre tanítványaival együtt hivatalos volt, a vendégsereg élvezetére mintegy 600 liter bort állított volna elő tiszta vízből. Hagyjuk figyelmen kívül magát a csodát, mint ilyet és vizsgáljuk meg a kérdés érdemi oldalát az ital anyagát illetőleg.

Mindenekelőtt kijelentjük, hogy lakodalmaknál a zsidók sohasem használtak, és ma sem használnak szesztartalmú bort. A zsidók a házasságot szent szövetségnek, isteni intézménynek tartják, és ezen vallási cselekmény végzésénél is szigorúan 191. oldal alkalmazkodnak a III. Móz. 10,8-10-ben megadott isteni parancshoz, mely szent alkalmaknál, hálaadó és más ünnepélyeknél, lakomáknál stb. a bor és részegítő ital használatát a legszigorubban megtiltotta. Maguk a zsidók egyébként nem igen cultiválták a részegítő italok előállítását. A rómaiak, kiknek uralma alatt voltak a zsidók a jézusi időben, itták ugyan orgiáiknál a szeszes italt, de családi körükben, vagy lakodalmi ünnepélyek alkalmával ők sem használták. Jézus nem jött, hogy a törvényt eltörölje, Ő mint “igaz Izraelita” és mint Istennek Szentje is, megtartani jött azt, a mi a rörvényben megírattatott. Már pedig a törveny tíltja a szeszes ital használatát szent cselekménnyel kapcsolatban.

Keresztyén érzésünk fellázad az ellen a feltevés ellen, hogy Jézus egy lakománál, melyet, az Ő megjelenésével Ő megszentelt, – közreműködött volna abban, hogy ott a vendégsereg lerészegedhessen. Egyetlen okos és nemesen gondolkodó ember se tenne olyat, hogy 600 liter bort szolgáltasson egy olyan lakomához, a mely szeszes ital nélkül tisztességes és szép lakoma, szeszes itallal pedig dorbézolás alacsony színvonalára sülyesztetik le. De ha bárki tenne is ilyet, Jézus nem tett semmiesetre sem. Ő a könyörülő Főpap, ki a mi lelkünket megtisztítani 192. oldal és megmenteni jött alá a földre, nem fog az Ő embertestvéreinek mérget adni, hogy azzal a lelkeket meggyílkolja. Ki hiszi el, hogy Jézus annyira következetlen lehetne önmagához, annyira engedetlen az Örökkévaló Szent Isten parancsához, hogy a mikor Isten a próféták által szigorúan hírdetteti, miszerint: Jaj a bornál mulatóknak, és hogy a bor őrültté, fajtalanná, csufolóvá és háborgóvá teszi az embert, és hogy végül mint a kígyó megmar: – ki hiszi el, mondom, hogy mindezzel szemben Jézus egyszerre csak 600 liter alcoholos tartalmú bort adjon az Ő leendő hívei asztalára? Jézus csakis egészséges és tiszta bort adhatott e családi ünnepség alkalmával azoknak, kik előtt Istenfiúságának ezen első csudáját mutatta be. Olyan bort, a melyet az összes jelenvoltak jó bornak minősíthettek. Az nem marta meg, mint a kígyó a vendégeket. Nem mérgezte meg a testet és lelket. Attól a bortól senki nem lett beteg, sem útálatos. Az a bor, mit Jézus a kánai mennyegzőn előállított, ízletes, tápláló, ártalmatlan bor volt, mert Jézus isteni jellemével részegítő bor előállításának gondolata össze nem férhet. Ő a hol megjelent, mindenütt áldást vitt magával. Ő jelenlétével megszentelte, megnemesítette az örömet és bánatot.

Ha még csak azt sem tudjuk összeegyeztetni Jézus kristálytiszta és szent életfolytatásával, 193. oldal hogy Ő letelepedhessen olyan társaságba, hol az emberek mértékletlenségbe és dorbézolásba vannak elsűlyedve, hogyan feltételezhetnők róla azt, hogy Ő maga adjon alkalmat az embereknek arra, hogy ezek romlásba döntsék testüket, lelküket? Micsoda vallásalapító, vagy erkölcstanító volna az, ki ilyet tenne? Hiszen ha ez igaz lenne, akkor Mohamed, meg Confucius és a többi pogány vallás alapítók magasztosabb tanítást és példát adtak volna követőik elé, mint Jézus, mivel ők megtiltották híveiknek a szeszes ital használatát? Az igazság az, hogy a Jézus vallása tisztább és szentebb életfolytatást kíván meg, mint bármely más vallás ezen a világon. Már pedig ha valaki a mértékletlenségnek és dorbézolásnak adja által magát, az az ember nem vallhatja magát jó lelki-ismerettel az Úr Jézus Krisztus igaz követőjének.

Ha Jézus ezen lakodalmi vendégségnél szeszes bort állított volna elő, azzal ugyan nem mozdította volna elő sem a maga, sem az Isten dicsősségét, mint a hogy azt a szeníiró megjegyzi. A szesz, mint ital, különösen pedig, ha azt valaki mértéktelenül élvezi, csakis a nyomoruságot, átkot terjeszti ezen a világon. Egy hírneves keleti utazó, nagy tudós, ki Európába jött, csodálkozott azon, hogy a műveltnek nevezett világrészben oly rengeteg kórház, tébolyda, 194. oldal szegényház és börtön van. Megfigyelésének eredményeképpen pedig megállapította azt, hogy mindezeknek a felálítását az itallal való visszaélés és mértékletlenkedés teszi szükségessé. – Ázsiában, mondá ő, kórházakra és tébolydákra nincs szükség, mert a pogány vallások hívei nem élnek szeszes itallal. Nem- lesújtó ítélet ez egy pogány tudós ajkáról a ker. hívek némelyikének életfolytatása felől?

Jézus arra tanít bennünket, hogy vigyázzunk, hogy kísértetbe ne essünk. Gyönyörű imádságában, a kedves szép Mi Atyánkban is ajkainkra adja azt a kérést Istenhez, hogy Ő, a mi mennyei Atyánk ne engedjen minket kísértetbe esni. Ha Jézus az ő tanításában következetes önmagához, – hogy lehet azt elgondolni Ő róla, hogy Ő 600 liter erős, szeszes bort adjon, isteni csodaképpen, egy lakodalmi vendégsereg elé, kisértetbe hozván őket ez itallal a részegségre, és abból következő többi bűnre?

Sajnos, sokan vannak az írásmagyarázók között, kik minden vizsgálódás és gondolkodás nélkül mennek a kitaposott nyomokon és az egyes bibliai kifejezéseket, vagy szavakat látszólagos értelmük szerint fogadják el, a nélkül, hogy legalább csak a józan ész és a helyes ítélet világosságába állitanák be azt, a mit igazságnak elfogadnak, vagy elfogadtatni akarnak. – Mihelyt borról van szó a Bibliában, a legtöbb 195. oldal lelkipásztor, vagy írásmagyarázó úgy vélekedik, hogy annak okvetlen olyan bornak kell lennie, vagy annak olyan bort kell jelentenie, mint a minő italt ma ismerünk a bor nevezete alatt. Holott igen nagy különbség van a bibliai bor szavak értelmi jelentősége között. Innen van aztán a sok zavar, értelmetlenség és lehetetlen magyarázat a Biblia egyes verseit illetőleg. Örvendetes jelenség, hogy újabb időben, különösen mióta missionáriusaink keleten utazásokat s tanulmányokat tesznek, a ker. világ más világításban látja az u. n. bor-kérdést és mind-inkább kidomborodik a ker. hitfelekezetek dogmatikájában az a theologiai felfogás, hogy a szesz és részegítő ital nem tekinthető Isten áldásának, és nem adatott a szív vidámítására, – mert hisz a természet nagy háztartásában Isten teremtő szent kezéből egy cseppnyi, egy atomnyi alcohol sehol ki nem kerül. Az alcohol képződik rothadás, erjedés által, vagy az emberek azt mesterségesen állítják elő, tehát egyszerűen megtévesztés azt állítani, hogy azt Isten adja, és helytelen interpretáczió az, mely ilyen szesztartalmú bor előállításának nagyon kétes értékű dicsősségét akarja Idvezítőnk szent egyéniségével összeköttetésbe hozni.

Ján. 4,46. “Mene azért Jézus ismét Kánába, Galileának városába, hol a vizet borrá változtatta vala.”

196. oldal Róm. 14,21. “Jó húst nem enni, bort nem inni, vagy valamit egyebet nem cselekedni, a melybe a te atyádfia megütközik, vagy megbotránkozik, vagy megerőtlenül.” Az apostol ezt a tanácsot az Új Szövetség szerzőjének, az Evangéliom isteni hirdetőjének, az Úr Jézus Krisztus tanításának szellemében adja.

Jézus tanításának veleje ez volt: Szeressétek az Istent, szeressétek a ti felebarátaitokat. – Tartóztassátok meg magatokat minden gonosztól. Vigyázzatok és imádkozzatok.

Felebarátaink testi és lelki java iránti gyöngéd figyelem és szeretet éppen olyan szent kötelességünk, mint az Isten iránti szeretetünk kimutatása. Miképpen árthatunk padig inkább a mi felebarátunknak, mintha gonosz példát mutatunk néki, vagy ha magunkviseletével őtet megbotránkoztatjuk, sőt bűnre csábítjuk? A részegítő italoktól való teljes megtartóztatás egyik biztos útja és módja annak, hogy elkerüljük felebarátaink megbotránkoztatását.

A mások gyengeségei iránt figyelemmel és szerető elnézéssel viseltető ker. ember ilyetén elkötelezettségét nehány verssel alább, a Róm. 15,1-3-ban következőképpen indokolja a nagy apostol: “Tartozunk pedig mi, kik erősek vagyunk ezzel, hogy az erőtleneknek erőtlenségeket 197. oldal hordozzuk, és ne kedveskedjünk magunknak. Azért mindenikünk az ő felebarátjának kedveskedjék, annak javára, azaz épületére. – Mert a Krisztus nem kedveskedett magának, hanem a mint meg vagyon írva: azoknak szidalmok, a kik téged szidalmaznak, én reám esének.”

Efez. 5,18. “És meg ne részegedjetek a bor miatt, melyben bujálkodás vagyon, hanem inkább teljesedjetek be Szent Lélekkel.” Az apostol nevén nevezi a bűnt, mely a borban és mindennemű részegítő italban vagyon. Azt mondja, hogy bujálkodás, feslettség (asótia – erkölcsi züllöttség, romlottság) a következményei a részegítő italokba való elmerülésnek. – Már pedig senki nem hiheti, hogy az ilyen állapotba sülyedettek jogot tarthatnak a mennyek országába való bemenetelre. Az apostol szótárában a részeg szó egyjelentésü a kárhozatrajutással. (Lásd I. Kor. 6,10.)

I. Tim. 3,2. és 8. “Szükség azért a püspöknek feddhetetlennek lenni, vigyázónak, józannak, megékesítettnek, nem bor mellett ülőnek hanem mértékletesnek… hasonlatosképpen a diakónusoknak tisztességeseknek kell lenni, nem sok borba merülteknek, nem a nyereséget rútul kívánóinak.”

Az írásmagyarázatnak legelemibb szabálya az, 198. oldal hogy az egyes szentírati helyeknek valódi értelmét igyekezzünk az Isten által nekünk adott okos és természetes ésszel megtalálni. A Biblia legnagyobb részének helyes megértéséhez eljuthatunk, ha csak gondolkodó ésszel olvassuk a szent könyvet.

A megnevezett szentírati hely megértéséhez is tökéletesen elegendő az okos ész használata. Mit mond itt az apostol? Azt a követelményt állítja fel, hogy a püspöknek, diakónusnak, szóval a gyülekezet tanítójának feddhetetlen, tisztességes, józan és mértékletes életűnek kell lennie. Lehet-é, szabados-é tehát, hogy az egyházi hivatalnok, a szent tisztség bármelyik fokán álljon is ő, mértékletlen, részeges és szeszes italok élvezetébe elmerült legyen? Lehet-é feddhetetlen, vagy tisztességes a gyülekezet előtt az, ki “a bor mellett ül”, vagy “a borba szokott elmerülni”?

Az apostol még az ártalmatlan hatású bornak az élvezetében is mértékletesréget, a józanságot köti az Ige hirdetőinek a lelkére. A részegítő italokkal való élést, a borba való elmerülést pedig határozottan kárhoztatja és elítéli úgy ő, mint az egész Szentirás.

I. Tim. 5,23. “Ne igyál mégis csak vizet, hanem élj kevés borral a te gyomrodért, és gyakorta való betegségedért.”

199. oldal Az apostol ezen tanácsa homlokegyenest ellenkezésben látszik lenni az ő elvi magatartásával. Nagy előszeretettel hivatkoznak is ezen szentírati helyre azok az egyének, kik minden-áron meggyőzni szeretnék az emberiséget arról, hogy a Szentírás nemcsak megengedi, de sőt parancsolja is a keresztyéneknek alkalmilag a szeszes italokkal való élést. A vallásgúnyolók is előjönnek és így szólnak: – Ime Pál apostol is csak prédikálta a vízivást, de már az ő apostoltársának a bor ivást ajánlotta. Imé még Timotheusnak is szüksége volt “a gyomot erősitőre” stb. Az ilyen beszédek tudatlanságból származnak: Nem ismeri az Úr legnagyobb tanítványának nagyszerű jellemét az, ki olyat tulajdonít neki, a mitől az ő felfogása, életfolytatása a legmesszebb állott. Pál apostol maga nem volt borivó. Bár gyenge testalkatú, beteges ember volt, ki sokat nélkülözött, még többet szenvedett a Krisztus iránti hűségéért, és az Evangélium terjesztéséért, – mégis ő maga nem látta szükségét annak, hogy akár csak azzal az ártalmatlan (szeszmentes) borral is éljen, mit abban az időben széltében használtak a régi népek közönséges ital gyanánt. A minő bort itten ajánl apostoltársának, Timotheusnak, az az úgynevezett gyomorbor volt mit gyenge gyomrú, vagy gyomorbajokban szenvedő emberek, orvosság gyanánt használtak.

200. oldal A görög és római írók az ő műveikben, elmondják, hogy a zsidók széltében használták a “szőllőnek syruppá sűrített és forralás által erejétől megfosztott levét, vízzel vegyítve, mint orvosságot”(24)

Timótheus, mint kegyes zsidó család sarja, különben is törvényileg kötelezve volt arra, hogy “bort vagy részegítő italt” ne igyon. (Lásd III. Móz. 10,9.) Képtelenség azt még csak feltételezni is, hogy az apostol azt tanacsolja az ő leghívebb barátjának, hogy az használjon “részegítő bort”, holott az apostol tudta az Írásokat, melyek intik, mely mint a kigyó megmar és a mely olyan, mint a méreg, melyben a halál vagyon. Pál apostol sokkal okosabb és emberszeretőbb egyén volt, semhogy az ő leghívebb barátjának, apostol társának lelki romlását kívánta volna okozni. Görögországban, s különösebben Lesbos szigetén még ma is nagy mennyiségben állítják elő az úgynevezett gyomorerősítő borokat, melyekben egy szemernyi alcohol sincsen, miután ezt főzés által eltávolították belőle.

201. oldal Syriában szintén általában ilyen bort isznak a lakosok. Nincs hát semmi alapja annak a feltevésnek, hogy az apostol itt engedélyt adna bárkinek is arra, hogy gyomorbaját szeszes itallal curálja. A ki ilyet cselekedne, az csak a maga betegségét növelné, mert a szesz éppoly kevéssé gyógyít, mint a méreg. Az apostol “orvosság”-képpen ajánlotta Timótheusnak még ezt a gyógybort is, miből következik, hogy az nem lehetett szesztartalmú bor. Timótheus oly gyenge gyomrú egyén lehetett, hogy az apostol egyenest eltíltotta tőle a vízivást, és meg parancsolta neki, hogy gyógybort igyék, gyógybort használjon. Nyilvánvaló, hogy ez apostoli parancs megadására szükség volt, egyfelől Timótheus egészségi állapota, másfelől a miatt, hogy Timótheus rábírható legyen legalább valamily csekély mennyiségű gyógybor használatára. Megfigyelendő különben, hogy még ebből a gyógyborból is csak kevés mennyiséget rendel az apostol a beteges Timótheusnak, és még azt is vízzel vegyítve (helyesebben vízet rendel neki egy kevés borral vegyítve, oinó oligó) A legjobb orvosok ma is gyomorbetegeknek olyan bort rendelnek, melyben nincsen alcohol. Mert a lelkiismeretes és igazán jó orvos tudja azt, hogy az alcohol kivétel nélkül, minden esetben, romboló munkát végez az emberi szervezetben.

202. oldal Titus, 2,3. “Az idős asszonyok hasonlatosképpen, hogy szentséghez illendő öltözettel éljenek, ne legyenek szidalmazók, ne szolgáljanak a sok bornak, legyenek a jóságnak tantói.”

Aligha lehet azt feltételezni, hogy az apostoli korban annak szüksége meg lett volna, hogy az apostol intést adjon a ker. gyülekezetek nő tagjai részére, hogy azok részegítő bort ne igyanak. Az első keresztyének egyházi élete sokkal ragyogóbb tisztaságú volt, semhogy a nők e bünbe elmerültek lettek volna. A bor szó alatt itt értenünk kell azt az ártalmatlan gyümölcslét, mit a régiek a családi étkezéseknél éppúgy használtak, mint a hogy mi használjuk étkezéseinknél a teát, vagy a kávét. A túlzás azonban még az ártalmatlan hatású italoknál is kerülendő. Bizonyosan ez ellen szól az apostoli intés. Ételben, italban, munkában, szórakozásban mértékletesnek kell lennünk.

Ján. Jel. 6,6. “És hallék a négy lelkes állatok között szózatot, mely ezt mondja vala: a búzának mércéje egy dénár pénzen, és az árpának három mércéje egy dénár pénzen, de a bort és az olajat ne bántsd.”

Az olaj és mindennemű gyümölcs Isten áldásaként van mindenütt feltüntetve a Bibliában. Ezt azonban nem lehet állítani arról a borról, 203. oldal a melyben lerészegedés és feslettség (asótia) vagyon. Ahhoz átok tapad és nyomoruság. – Megtetszik ez ugyancsak a Jel. könyvének következő helyeiből is:

Ján. Jel. 14,8-12. “És más angyal követé azt mondván: Leomlott, leomlott Babylon, ama nagy város, mert az ő paráznasága haragjának borában adott inniok minden pogány népeknek. És harmadik angyal is követé azokat, mondván nagy szóval: ha valaki imádandja ama fenevadat és annak képét, és annak bélyegét felveendi vagy homlokára, vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borában, a borban, mely az ő haragjának poharába töltetett és kínoztatik tüzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt. És azoknak kinlódásuknak füste felmegyen mindörökkön örökké, és nem lészen nyugalmuk éjjel és nappal. Itt tetszik meg, kik tartják meg az Isten parancsolatit és a Jézusnak hitét.”

Van olyan írásmagyarázó ezen a világon, ki e szavakból a bornak dícséretét s áldását tudná kimagyarázni? Nem elég meggyőző és világos-é az idézett szentírati résznek utolsó verse : “Itt tetszik meg, kik tartják meg az Isten parancsolatait és a Jézusnak hitét.” Bizonyára nem azok, kik mint Babylon népe mértékletlenségbe, dobzódásba voltak elmerülve!

204. oldal Ján. Jel. 14,18-20. “Más angyal is jöve ki az oltártól, kinek hatalma vala a tűzön és kiálta nagy fennszóval annak, a kinél vala az éles sarló, ezt mondván: Bocsásd a te sarlódat és szedd meg a föld szőllőinek gerézdit, mert megértek annak szőllői. Bocsátá azért az angyal az ő éles sarlóját a földre, és a földnek szőllőit megszedé, és veté az Isten haragjának amaz nagy kádjába. És megnyomák a szőllőt a kádban a városon kivül és a vér kifoly vala a kádból a lovaknak zabolájokig, ezer és hatszáz futamatnyira.”

Ján. Jel. 16,19. “És ama nagy város három részre szakada, és a pogányoknak városaik elesének és a nagy Babylonról megemlékezék az Isten, hogy adna annak inni az ő haragjának boros poharából.”

Ján. Jel. 17,2. “Kivel paráználkodtak a földnek királyai, és kinek paráznaságának borával megrészegedtek a földnek lakosai.” V. ö. Ján. Jel. 18,1-7.

Ezek azok a szentírati helyek az Új-Testámentomban, a melyekben a bor szó (görögül: oinos) előfordul. Mint az olvasók észrevehetik, nem idéztem azokat a helyeket az Evángéliomból, hol a szent vacsora szereztetéséről van szó. Nem pedig egyszerüen azért, 205. oldal mert a új-testamentomi írók nem is használják a bor (oinos) szót ott, a hol a végvacsora szereztetését leírják. Maga Idvezítő Jézusunk is a szőllőtőke gyümölcsének: “genématos tés ampelou”-nak nevezi azt az italt, mellyel tanítványai előtt és tanítványaival áldozott vala a Getsemáné kertjében. Az úrvacsorai bor kérdését egyébként külön szakaszban kívánom tárgyalni.

Az új-testámentomi írók használják egy helyütt, Ap. Csel. 2,13-ban a Gleukos szót is, melyet a magyar bibliaforditók édes bornak fordítanak. Ez a régieknél étkezések alkalmával általánosan használt italnemű volt, melyet bizonyos édes gyümölcsök kifőzéséből állítottak elő.(25)

Tévedés azt hinni, hogy ez is szesztartalmú bor volt. A szó alapgyöke Gloios jelent bárminemű sűrű anyagot, ragadós, lekvárszerű készítményt. A jeruzsálemi zsidók gúnyból használták e szót az apostolok ellenében az első pünkösd ünnepén, mert hisz ők maguk tudták, és mindenki tudta, hogy a gleukos-tól nem lehetett megrészegedni. A zsidók megjegyzése körülbelül olyanforma értelemben veendő, mint mikor manapság egy korhely emberre valaki azt a megjegyzést teszi, hogy bizonyosan “tiszta vizet” ivott a korcsmában és attól részegedett le.

__________________________________________________________________________

[20] A Methuo szó és képzései a következő helyeken fordulnak elő az Új-Testámentomban: Máthé 24,49;  Luk. 12,45;  Ján. 2,10;  Ap. Csel. 2,15;  I. Thess. 5,7;  I. Kor. 5,11;  6,10; 11,21;  és Ján. Jel. 2,15.

[21] Plinius XIV., 13-ik könyvében megemliti azt is, hogy a szőllő levét egy harmadára kell lefőzni s így lesz nyerhető a  Sapa nevű (ízletes bor) ital. Egyébiránt bár a szesztartalmu bort ismerték is a rómaiak s azt pogány áldozási szertartásaiknál s lakomáiknál használták is, a férfiaknak 30 éven alól nem, nőknek és gyermekeknek pedig egyáltalán nem volt szabad azt inniok. (Non licebat id feminis Romea bibere. Medium inter dulcia vinumque est, quod Graeci aigleucos vocant, hoc est semper Mustum. Id evenit cura, quoniam fervere prohibetur, sic apellant musti in vina tran­situm.” (XIV., 9.) Columella, De Re Rustica cz. művében, XII. fej. 27. így ir: „Gyüjtsd össze a szőllő gerezdeket, teritsd ki azokat a napra három napon keresztül, a negyedik napon délben taposd ki a meleg szőllőt, (mely a forró nap hatása alatt aszalt szőllővé kellett, hogy legyen s így alcohol benne többé nem képződhetett,) vedd ki be­lőle a mustum lixivicumot stb., stb....; Ez a bor  édes, erős és egészséges lesz.”

[22] Károli így fordítja, holott megfelelőbb volna a  „régi” szót használni, mert az eredeti görög szövegben a  palaios szó van használva, a mely szónak jelentése ez: Régi, ócska.

[23] Columella (Lucius) hírneves római mezőgaz­dasági író, Seneca kortársa: az elsö ker. században élt legkiválóbb írók egyike, Scriptures rei rusticae cz. művének, 12. köt. 51-ik fejezetében még a receptet is megadja arról, hogy miként készítették abban az időben az  oinelaion-t, vagyis az olaj, gyümölcsnedv és bizonyos növények gyökereinek a kifőzése által előállított gyógybort, melyet a zsidók és rómaiak egyaránt használtak sebek kimosására. „Végy 90 pint legjobb musthoz 80 font olajat. Tégy egy zsák gyógynövény gyökeret a hordóba, körülbelül arra a helyre, hol a must és az olaj összetalálkoznak. Kilenc nap mulva öntsd le az ola­jat, vedd ki a zsákot és töltsd meg ezt új gyökerekkel. A hordóba tölts újra 80 font olajat és hagyd azt ott 7 napig.” Mint nyilvánvaló, az olaj azért használtatott, hogy megakadályozza a mustnak a levegővel való érintkezését, az erjedési processus bekövetkezését. A rómaiak ezt a gyógyitalt Oleum Gleucinnum-nak, a görögök Oinelaion-nak nevezték.

[24] Plinius, az apostoli korszakban élt híres római iró, Historia Naturalis cz. nevezetes művében ezeket írja; „Az adynamon (erőnélküli bor) készítésének módja az hogy végy 20 sextarius fehér musthoz félannyi vizet és forrald ezt, míg csak a víz teljesen elpárolgott. Az így nyert bor felette hasznos az olyan betegeknek, kikre nézve a bor, (tudniillik alcohol tartalmú bor) veszedelmes hatású lenne.” – (14-ik könyv, 19-ik fejezet.) Továbbá lásd az onaileionra vonatkozó jegyzetet néhány lappal előrébb.

[25] Anthon Károly theol. tanár Dictianary of Greek and Roman Antiquities cz. művében a  vinum szó magyarázatával kapcsolatban így ir: „A görögök  gleukos-nak nevezték a leg­édesebb fajta szőllőből kipréselt mustot erjedéstől megőrzött állapotában.” Dr. Wm. Smith, Dictionary of the Bible cz. szótárában a  vinum szóhoz e magyarázatot fűzi: „Új bornak, vagy görögül  gleukos-nak nevezték a mustot, melyet rendszerint földbe ásott edényekbe helyeztek el, hogy az erjedésbe ne mehessen.” (1189. lap, amerikai, new-haveni, 1880. kiadás.)