Ján. 14,1-4. Ésa. 25,9.
| I. Elmegyek és helyet készítek | II. Jézus visszajövetelének feltétele | III. A találkozás csodálatos élménye | IV. Jézus szeretetének jutalma |
Nyomon követhettük azt, hogy szinte minden esemény ami körülöttünk történik, a vég idejének, azaz Jézus dicsőséges visszajövetelének az előjeleként teljesedik, annak közelségét hirdetve.
Tanulmányoztuk azt, hogy a Jézus azért ad tájékoztatást a visszajövetele közelségéről, hogy időnk és lehetőségünk legyen a felkészülésre.
Ma viszont azt fogjuk a tanulmányozásunk középpontjába állítani, hogy milyen lesz az, amikor végre bekövetkezik ez a csodálatos esemény, és személyesen is találkozhatunk a mi törvényadó és megváltó Istenünkkel, azaz Jézussal.
Búcsújának alapját az a körülmény képezte, hogy nemsokára vissza fog menni a Mennybe, oda ahonnan jött, az Atyához.
Emiatt azonban “ne nyugtalankodjék a ti szívetek”, mondotta nekik, hanem “higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem”.
Jézus három dologgal akarta megnyugtatni a tanítványait.
Mindenek előtt arról biztosította őket, hogy bár az Atyánál sok lakóhely van, én azonban azért megyek el, hogy kizárólag nektek készítsek helyet.
Gondoljatok mindig arra, hogy az egymástól való elszakadásunk csak egy időleges dolog, hiszen vissza fogok jönni hozzátok és értetek.
Amikor pedig visszajövök, akkor “magamhoz veszlek titeket”, hogy “ahol én vagyok, ti is ott legyetek”.
Ez az ígéret azonban inkább arra vonatkozik, hogy a főpapi szolgálata által az elveszített helyünket akarja helyreállítani az el nem bukott lények között.
Az elbukott bűnös ember ugyanis elveszítette azt a jogát, hogy Istennel és a szent angyalokkal egy természetes közösségben éljen együtt.
Az elbukott angyalokhoz hasonlóan a bűnös állapotunk következtében elveszítettük azt a jogot, hogy Isten közelében legyünk és éljünk.
Ezért mondja azt a Biblia, hogy még a “ helyük sem találtaték többé a Mennyben”, sem az elbukott angyaloknak, sem nekünk. Jel. 12,8.
Jézus viszont a mennybemenetele által utat nyitott az Istentől elszakadt emberi család számára, megnyitotta azt az utat, amely a bűn miatt záródott be előttük.
Jézusnak ezt az eljátszott helyünket kell visszaállítani a főpapi szolgálata által, hogy a mennyei lények minden fenntartás nélkül újra maguk közé tudjanak fogadni bennünket.
A Jézus főpapi szolgálatával kapcsolatos bűnrendezési eljárásra és vizsgáló ítéletre nem Istennek van szüksége, hanem a Menny lakóinak.
Jézus ebben az eljárásában szeretné felfedni a mennyei lények előtt azt, hogy az elveszett emberek között sokan méltókká váltak arra, hogy visszafogadják őket maguk közé.
Kétféle módon éri el Jézus ezt a mennyei lények előtt:
Egyrészt rámutat az Őt követő hívők bűnbánatára és megtérésére.
Felfedi, hogy az újjászületés után a bűn cselekvésében már nem volt benne az akaratuk, annak ellenére sem, hogy esetenként még erőtlennek bizonyultak és vétkeztek.
Másrészt viszont saját igazságának adományozása által olyan jogi helyzetet teremt a megváltottak részére, mintha sohasem vétkeztek volna. Jel. 19,8.
Ez a visszajövetel éppen olyan valóságos és mindenki által látható esemény lesz, mint amilyen az első advent alkalmával volt. Csel. 1,11/b.
“És minden szem meglátja Őt, még akik átal szegezték is.” Jel. 1,7.
Jézus ezt meg is ígérte azoknak, akik a kereszthalálának a közvetlen előkészítői és végrehajtói voltak. Mát. 26,64.
Ez a visszajövetel nemcsak a kiváltságosak kis csoportjának lesz látható, hanem az egész Földön láthatják majd az emberek.
Senkinek sem kell sehová sem elmennie azért, hogy megláthassa Jézus visszajövetelének eseményét. Mát. 24,26-27.
Bár akkor sokan szeretnének lemondani erről az élményről, de már nem lesz lehetőségük a választásra, mindenkinek meg kell látnia Őt a dicsőségének királyi székében. Mát. 24,30. Jel. 6,15-17.
Ekkor azonban már nem az emberek között elfogadott normák szerint fog megtörténni a szétválasztás, hanem a mennyei mérték szerint.
Egészen addig összemosódhatnak a különbségek ember és ember között, ekkor azonban Jézus élesen meg fogja húzni az elválasztó vonalat.
Az a nap csupán egyetlen mérték szerint tesz különbséget az emberek között.
“Meglátjátok, hogy különbség van - az igaz és a gonosz között, - az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja Őt.” Mal. 3,17-18.
Ekkor már nem az lesz a fontos, hogy mi elfogadjuk e Jézust, hanem csak az, hogy Ő elfogad e bennünket. Mát. 7,21-23.
Jézus nem megfélemlíteni akar bennünket ezzel a kijelentésével, hanem sokkal inkább megtérésre szeretne vele ösztönözni.
Azt szeretné, hogy akkor a jó oldalon álljunk, és elvihessen magával.
“És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jő el a vég.” Mt. 24,14.
Ebben az időben Isten nem hagy senkit sem tudatlanságban.
Az evangéliumnak ez az utolsó hirdetése bizonyságul történik.
Jézus visszajövetelekor már senki sem mondhatja azt, hogy ő nem hallott semmiről sem.
Ennek érdekében olyan körülményt fog támasztani, ami döntésre fogja késztetni az embereket.
Megengedi, hogy annyira kiélezetté váljon a jó és a rossz közötti különbség, hogy mindenki állásfoglalásra kényszerüljön.
De ezzel az állásfoglalásával mindenkinek vállalnia kell majd a döntésének minden következményét.
Jézus az általa kimondott ítélettel nem tesz mást, mint csupán elfogadja és változhatatlanná teszi minden embernek a saját maga által választott döntését. Jel. 22,11-12.
A történelem folyamán erre már többször is szükség volt.
Noé idejében, a bábeli torony építésénél, Ábrahám napjaiban, stb.
Az előttünk álló közbeavatkozás is azért fog történni, mert az emberek gonoszságának a mértéke betelt az Isten megítélése szerint.
“Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett Isten az ő gonoszságaikról.” Jel. 18,5.
Mivel Isten mindent megtett a megmentésükért, így a lehetőségek köre ezzel végleg bezárult.
Amikor Isten már senkit sem tud megmenteni és elválasztani a bűn szeretetétől, akkor végleg le fogja zárni a bűn világának történelmét, és megkezdi kibontakoztatni a visszajövetelének eseményét.
Olyan esemény sorozat fog akkor történni, amely rendkívüliségében egyedülálló az emberiség történelmében.
“Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk.” I. Thess. 4,16-17.
Rendkívüliségét csak fokozza az a tény, hogy a meghalt szentek nem abban az állapotban fognak feltámadni, mint ahogyan meghaltak, mert a feltámadás egy csodálatos átalakulást tartogat számukra.
Ezért a feltámadást követően Isten első csodája az lesz, hogy “ez a romlandó test romolhatatlanságot ölt magára”. I. Kor. 15,53/a.
A feltámadás csodája által megszabadulnak a “halál fullánkjától”, amely betegség és egyéb más módon ott van minden sejtünkben, és nem tudunk tőle megszabadulni.
A halhatatlan szónak a Bibliában két jelentés-tartalma van.
Abszolút halhatatlan csak az Isten. I. Tim. 6,16.
Azért mondható abszolút halhatatlannak, mert az élete önmagában van, amit nem mástól kapott, ezért az élete nem függ senkitől sem. Ján. 5,26.
Halhatatlannak mondunk mindenkit, aki nem áll a halál uralma alatt.
A halál és a halhatatlanság ugyanis két olyan ellen-pólus, amely teljes mértékben kizárja egymást.
A halál csak a bűn miatt van, csak a bűn következménye. Róm. 6,23.
Ha megszűnik a bűn, akkor törvényszerűen megszűnik a halál is.
Ha pedig már nincs többé halál, akkor csak élet van, - bár függőségi szinten - és ezért nevezhető ez az állapot halhatatlanságnak.
A Bibliában a dicsőség szó a szív tiszta és szent állapotát fejezi ki.
Istennel kapcsolatban is azt jelenti, hogy tiszta és szent a jelleme és a természete. II. Móz. 33,18. 34,6-7/a.
Ebből adódóan a Jézus követőivel kapcsolatban is ezt kell jelentenie, vagyis az Isten dicsőségének megnyilatkozását, a krisztusi természet visszatükröződését. Ésa. 60,1-2. II. Kor. 3,18.
A feltámadáskor tehát a belső, vagyis a lelki természetünket is megtisztítja Jézus a bűn minden hajlamától és gyengeségétől.
Ez az ígéret azt jelenti, hogy ekkor a lelki tisztaságunkban hasonlóvá leszünk Krisztushoz.
Legyen áldott Isten ezért a legnagyobb ajándékáért és csodájáért.
Az átváltozásnak ezt a csodáját azonban nemcsak a feltámadott igazak élik át, hanem azok is, akik halált nem látva élik meg Jézus dicsőséges visszajövetelét. I. Kor. 15,51-52/a.
Az a tény, hogy Jézussal helyet cserélve Isten fiaivá lettünk, egy csodálatos jutalmat helyez kilátásba. Róm. 8,14-17.
Ez az ígéret azt jelenti, a megváltottak nem egyszerűen csak mint Istennek teremtményei élhetnek az újjáteremtett Földön, hanem mint Istennek fiai.
Ez a minősítés azt jelenti számukra, hogy “örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak”.
Ma még nem tudjuk, hogy ez az ígéret konkrétan mit is jelent majd akkor.
De hogy Jézus mennyire komolyan gondolja ezt az ígéretet, az kitűnik abból is, hogy Ő is ígéretet tesz rá, hogy a királyi székében együtt ülhetünk majd Vele. Jel. 3,21.
Lukács evangéliumából arra lehet következtetni, hogy az Isten fiai meghatározás alatt egy-egy teremtett világ fejedelmeit kell érteni, vagyis azon világok első teremtményeit, miként Ádámot itt a Földön. lásd: Luk. 3,38.
A kinyilatkoztatás szerint ezek az “Isten fiai” különleges jogokat élveznek az el nem bukott világok lényei között. Jób. 1,6. 38,7.
Ezek a lények közvetlenebb kapcsolatot tarthatnak Istennel, mint a többiek.
Isten ugyanis Jézus Krisztus személyében örökbe fogadta az emberi természetet, és ezzel egy különleges helyzetbe került az emberi család.
“Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit nem lehet többé széttépni.” (J.É: 17,1.)
Vagyis Isten családjának nem csak jelképesen lesznek tagjai a megváltottak, hanem valóságosan is.
Isten annyira komolyan gondolja ezt, hogy értünk otthagyja a Mennyet, eddigi lakhelyét, és ide költözik a Földre az emberek közé, hogy a “családjával” lakjon ezután.
Az Ő nagy családjával, azokkal, akiket fiaivá fogadott Krisztusban.
Képzeljetek magatok elé két fiatalt, akik nagyon szeretik egymást, akik már nagyon várják az esküvőjük napját, mivel egymástól nagyon távol élnek, és ezért nemigen találkozhatnak.
Gondolhatnak ugyan egymásra, írhatnak is egymásnak, még telefonon is beszélgethetnek egymással, csak éppen személyesen nem találkozhatnak.
Együtt lenni és soha többé el nem szakadni attól, akit mindenkinél jobban szeretek, ez minden egyéb dolognál fontosabb és értékesebb.
A szeretett lénnyel való személyes találkozás mellett minden egyéb eltörpül, különösen akkor, ha ez a találkozás már nem csak egy alkalmi látogatást jelent, hanem Vele maradni örökké.
Jézus ennek a személyes találkozásnak az örömét és boldogságát ígéri meg számunkra.
“Eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”.
Pál apostol szerint mi ilyen eljegyzett menyasszonyai vagyunk Jézusnak. II. Kor. 11,2.
Ezért amikor Jézus újra maga mellett tudhat bennünket, akkor mindent meg tesz azért, hogy örömet szerezzen nekünk.
“Mert a Bárány, aki a királyi széknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet.” Jel. 7,17.
A választást és a döntést ránk bízta Isten.
Ma még mindenki választhat és dönthet.
Jézus mindenkinek a személyes döntését fogja elfogadni és jóváhagyni.
Döntésünkkel azonban annak következményeit is vállalnunk kell.
Adná a jó Isten, hogy mindannyian az életet válasszuk, hogy Jézussal együtt élve az Isten fiúság csodálatos ígéreteit is elnyerhessük.