Jel. 14,12.
A Jelenések könyvében megjelenő angyal üzenete is ezért szólít fel bennünket: “Féljétek az Istent, és Néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája”. Jel. 14,7.
Jakab apostol viszont azt ismerhettük meg, hogy ebben az ítéletben az örök erkölcsi törvény pontjai alapján lesz megvizsgálva minden cselekedetünk, még a kimondott szavaink is. Jak. 2,10-12.
Ebben az ítéletben semmit sem tudunk elrejteni Isten elől, hiszen Ő a szívünk indítékait is jól ismeri.
Ezért “minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az”. Préd. 12,16.
Ebben az esetben Isten úgy tekint ránk, mintha egyet se tartottunk volna meg.
Mert aki egy ellen vétkezik, az az egész törvényt megsérti, hiszen a szeretet alpelvét vetette el magától ezzel a cselekményével.
“Azzal, hogy az emberek hozzájárulnak a törvény előírásának a megszegéséhez, Sátán hatalma alá adják magukat.” (J.É. 672,f.)
Ezért Ő nem csupán a külső cselekedetek alapján ítél meg bennünket, hanem a szív belső indítékait és szándékait vizsgálva a szívben lezajló cselekmény alapján ítélkezik.
“Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” I. Sám. 16,7/b.
“Valaki asszonyra tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” Mát. 5,28.
Isten figyelembe veszi és bűnnek ítéli meg azt is, amikor tényleges cselekmény még nem is történt, de a szívben a vágyak és a kívánságok szintjén átélésre került a bűnös cselekmény.
Ha Isten törvénye ilyen sokoldalúan és ilyen mélyen vizsgálja meg az életünket, akkor hogyan állhatunk mi meg az Isten ítéletében?
Mindezek ismeretében, és a saját bűnösségét is ismerve, reménykedhet valaki abban, hogy Ő kegyelemben részesül ebben az ítéletben?
“Mert kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.
Eszerint a cselekedeteink nem minősülnek érdemszerző tényezőnek az Isten ítéletében.
Az üdvösséget csak kegyelemből nyerjük el, cselekedetek nélkül, Isten ajándékaként.
Pál apostol éppen ezért kérte Istent arra, hogy amikor ennek a megítéltetésnek az ideje elérkezik, akkor “találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből”. Fil. 3,9.
Jelentőségük van a cselekedeteinknek az ítéletben vagy nem?
Egyáltalán, mit ítél meg Isten amikor meg kell állnunk előtte, milyen módon ítélkezik felettünk?
Van valamilyen kapcsolat az üdvösségünk és a törvény szerinti cselekedeteink megítélése között?
De vajon miért nincs kárhoztatásunk, és mit jelent nekünk Isten ítéletben az a tény, hogy Jézus Krisztusban vagyunk?
Ez a körülmény mindenek előtt egy jogi helyzetet teremt számunkra Isten ítéletében.
Jézusban lenni azt jelenti, hogy helyet cseréltünk egymással, Ő meghalt a kereszten helyettem, hogy én pedig az Ő neve alatt élhessek.
Ezért úgy mehetünk az ítéletre, mintha mi éltünk volna olyan tökéletes életet, mint amit Jézus élt.
Jézussal helyet cserélve már nem kell félni, már bizodalmunk lehet az ítélet napjához, hiszen az Ő életét teljesen nekünk adta. I. Ján. 4,17.
“Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, azért hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő érdemelt volna. Elítélték Őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része sem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igaz élete által, amelyben viszont nekünk nem volt semmi részünk. Elszenvedte helyettünk a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét.” (JÉ 16-17.)
“Nem azon kell aggódnunk, hogy Isten mit gondol rólunk, hanem azon, hogy mit gondol Krisztusról, a mi helyettesünkről.” (Szemelvények II. 32,2.)
Ebben az ítéletben ott van mindenek előtt az Úrnak Angyala, aki nem más, mint Jézus Krisztus, a mi közbenjáró főpapunk, aki mindig kész védelmébe venni a bűnbánó és megtérni vágyó bűnösöket.
Másrészt ott van Józsua és barátai, akik jelképes férfiakként állnak ott, a mindenkori Isten népét jelképezve.
Az ítéletben ott van az elmaradhatatlan társunk is, Sátán, aki azért áll mellettünk, hogy vádoljon és őrködjön, nehogy rejtve maradjon egyetlen bűnünk is.
Vannak még ott olyan szolgáló lények is, akik az Úr Angyalának parancsait várják, hogy végrehajtsák azokat a maga idejében.
Védelmét azonban nem úgy adja, hogy megpróbálja bebizonyítani védenceinek ártatlanságát, mert ez lehetetlen, hiszen mindannyian bűnösök vagyunk.
Sátán nem rágalmazóként áll ott, nem kitalált bűnökkel vádol, hanem a megtörtént, az elkövetett bűnöket olvassa a fejünkre.
Ezért hallgatott némán Józsua is a Vádoló szavai előtt.
Ésaiás próféta úgy beszél erről: “És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha, minden mi igazságunk.” Ésa: 64,5.
Első parancsával a Vádolót hallgattatja el.
Valószínűleg azáltal, hogy nyilvánosságra hozta azt a körülményt, hogy ezekért a bűnökért mindenek előtt ő a vádoló a felelős, mert ő vette rá ezt a bűnös embert ezeknek a bűnöknek az elkövetésére.
Hasonlóképpen történik itt is, mint annakidején, amikor Jézus elé vezettek a farizeusok egy bűnös nőt, azt mondván, a törvény szerint halálra méltó, és kíváncsian várták, vajon Jézus mit mond. Ján: 8,1-
Miután Isten a Vádolót elhallgattatja, másik parancsával már elvégezteti a bűnösön azt, amit magától soha sem tudott volna megtenni.
“Vegyétek le róla a szennyes ruhákat”, mondotta az Úr Angyala.
Józsuához pedig így szól; “Lásd, levettem rólad a te álnokságodat”.
Harmadik parancsa pedig arra vonatkozik, hogy a szennyes ruháitól megtisztított bűnös egy másik ruhába legyen felöltöztetve, egy ünnepi ruhába.
Ha a szennyes ruha a mi bűneinket és álnokságainkat jelképezi, akkor ez a másik ruha az Isten által nekünk tulajdonított bűntelen életet kell jelentse.
Másrészt viszont úgy beszél erről róla, mint ami nem a saját cselekedeteiket jelképezi, hanem olyan igazságos cselekedeteket jelent, amelyeket úgy kapnak a szentek, –“adaték nékik”.
Vagyis Jézustól kapják, de a saját tulajdonuknak tekinthetik, mintha ők követték volna el azokat a cselekedeteket.
Hogy Sátán ne vádolhassa többé őket a múltban elkövetett bűneikért.
Hogy bizakodva és reménnyel gondolhassanak arra a pillanatra, amikor majd meg kell állniuk Isten ítélőszéke előtt.
Hiszen Józsua példája is arról beszél, hogy nem Isten foglalkozott Józsua szennyes múltjával és életével, hanem Sátán.
Isten azzal kezdte a dolgokat, hogy levette Józsuáról mindazt, ami Sátán számára hivatkozási alapot képezhetett a vádoláshoz.
A következő lépésben viszont olyan helyzetet teremtett Józsua számára, amivel Sátán már nem tudott mit kezdeni, ettől teljesen tehetetlenné vált.
Jézus ekkor nem Istennel szemben áll az ember oldalára mint védő, hanem Sátánnal, a vádolóval szemben véd bennünket.
Az Atya ugyanúgy szeret bennünket, mint a Fiú, ezért Tőle nem kell az emberi családot senkinek sem megvédeni.
Az ítélkezés alapját az “élet könyve” képezi, ahol azok neve van bejegyezve, akik életük folyamán Jézus Krisztust elfogadták személyes Megváltójukként.
Mert az élet könyve “a Bárányé, aki megöletett a világ megalapítása óta”, vagyis ez a könyv Jézus Krisztus személyes tulajdonát képezi.
Ezek az emberek azért kerülnek bejegyzésre ebbe a könyvbe, mert ők valamikor a személyes döntésükkel Jézus Krisztussal, az örök élet adományozójával élő közösségbe kerültek.
Ha igen, akkor Jézus parancsára minden bűnt és álnokságot eltörölnek a nevük mellől, amik a korábbi életüket terhelték, hogy az ítéletben kizárólag Jézus igazságába öltözötten állhassanak meg.
Ez a körülmény azt jelenti, hogy a bűnös neve alatt ténylegesen nem az ő cselekedeteit fogják megvizsgálni, hanem Jézus cselekedeteit, ami ennek az embernek lett tulajdonítva.
Ha szeretet van közöttünk, - mármint Krisztus és mi közöttünk - akkor semmitől sem kell félni, akkor bizodalommal tekinthetünk előre az ítélet napjára.
Mert ebben az esetben Jézus kész helyet cserélni velünk, ez a csere pedig azt jelenti, hogy “amint Ő van, úgy vagyunk mi is”.
Vagyis az ítéletben úgy tekintenek ránk, mintha mi éltük volna azt a tiszta és bűntelen életet, amit Jézus élt helyettünk.
Ha majd egyszer ez a pillanat elérkezik, akkor: “Találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” Fil. 3,9.
Farizeusként még úgy ítélte meg a hívő életét: “ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább”. Fil. 3,4.
“Törvény tekintetében farizeus” vagyok.
“Buzgóság tekintetében az Egyházat üldöző”.
“A törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen”.
Ennek a találkozásnak a következményeként leltárt tartott az életében, aminek eredményeként már teljesen más szemmel látta önmagát is, és Istent is.
Önvizsgálatának eredményeként teljesen megváltozott az értékítélete.
Azt mondta: “amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem.” Fil. 3,7-8.
A testben való bizakodás helyébe a Jézus Krisztus ismeretének páratlan nagyságát ismerte meg, ezért most már Krisztust tekinti az élete Urának.
Krisztusban olyan értéket és gazdagságot kapott, amihez képest az eddig értékesnek tekintett dolgok teljesen értéktelenné silányultak.
Eddig ugyanis arra koncentrált, hogy a törvény szerinti cselekedeteivel kiérdemelje az üdvösséget.
Ezek a cselekedetek azonban már nemcsak értéküket veszítették előtte, hanem szemétté lettek, amit már ki kell dobnia, úgy ítélte meg, hogy nem szabad tovább ragaszkodnia hozzájuk.
Mert a Krisztusba vetett hit az emberi igazságba vetett hitetlenséggel kezdődik.
Amíg az ember nem képes önmagát az Isten szemével látni, addig az Isten igazságát sem képes Krisztusban úgy felismerni, ahogy szüksége lenne rá, és ez egy végzetes mulasztás lehet részére.
Ez volt Pál kortársainak is a problémája, és sokszor még a mi életünkben is jelen van ez.
“Izráel az igazság törvényét követte, de nem jutott el az igazság törvényére. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna.” Róm. 9,30-31.
“Mert az Isten igazságát nem ismerték, és a tulajdon igazságukat igyekeztek érvényesíteni.” Róm. 10,3.
Vajon mi hogyan gondolkodunk a saját igazságunkról, amit a saját jó cselekedeteinkből vélünk betudni magunknak a megítéltetésünkhöz?
Ebben az igyekezetükben azonban nem értették meg, hogy Isten nézőpontjából teljesen másként néznek ki ezek az emberi erőfeszítések.
“Mi mindnyájan olyanok vagyunk mint tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha minden mi igazságunk.” Ésa. 64,5.
“Szívünk hajlamai gonoszak, és mi ezen változtatni nem tudunk. ‘Ki adhat tisztát a tisztátalanból?’ Senki... Külsőleg kifogástalan magaviseletet előidézhetnek ugyan, de a szívet átalakítani és a cselekvés titkos rugóit megtisztítani nem tudják. Előbb egy felsőbb hatalomnak kell a szívben működni; felülről jövő új életre van szükség... Ez a hatalom Krisztus. Egyedül az Ő kegyelme képes a lélek holt erőit megeleveníteni és Istenhez és szentséghez vezetni.” (J.v.út. 13.1,)
Azokra az emberi erőfeszítésekre, amikkel az üdvösséget szeretnénk biztosítani, Istennek nagyon határozott válasza van.
“Mert kegyelemből tartattatok meg hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.
“Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Róm. 5,1.
Ezért fogalmaz Pál nagyon határozottan az alapigében:
“Találtassam Ő benne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből.” Fil. 3,9.
Mintha azt mondaná; “Uram, nem szeretném, ha az én cselekedeteim alapján ítélkeznél fölöttem, ezért tekints rám úgy, mintha nekem nem is volnának cselekedeteim”.
Mindezt “az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt”, hogy “Krisztust megnyerjem”, hogy “találtassam Őbenne”. Fil. 3,8-9.
Pál apostol szinte refrénszerűen használja ezt a kifejezést, ez életének legnagyobb felismerése és értéke hogy végre “Krisztusban” lehetek és vagyok.
Tudsz-e bizakodva előre tekinteni az ítélet napjára, mert hited szerint Jézus Krisztus igazságába öltözötten állhatsz majd meg ott?