II. Móz. 20,14.
I. A paráznaság szó jelentéséről | II. A paráznaság Jézus megítélésében | III. Néhány kritikus terület |
IV. A házasságkötés paráznasága | V. A lelki paráznaságról |
Tesszük ezt egyfajta szemérmességből, hiszen olyan intim dolgokat érint az életünkben, amiről úgy gondoljuk, hogy nem illő beszélni.
A világból áradó erkölcstelen befolyás olyan mértékben vesz körül bennünket, hogy ez a körülmény szükségessé teszi a vele való foglalkozást.
Másrészt viszont ez a parancsolat is az Isten által adott törvénynek a részét képezi, ezért illő megismernünk azt is, hogy mit akar Isten nekünk mondani ezzel ebben a történelmi korban, amelyben 0mi élünk.
Egyre inkább elhal a tiszta erkölcsi érzék az emberekben, a jó lelkiismeret, egyre többen tartják természetesnek azt, ami bűn.
Egyre több az olyan ember, aki nemcsak gondolkodásában deformálódott a bűnhöz, hanem a hajlamai és a természetes vágyai is romlottá váltak.
Isten azzal a két szóval próbálja szabályozni életünknek ezt a területét, hogy “Ne paráználkodj!”
De vajon mit foglal magába ez a két rövid szó, milyen területeket érint?
Vannak, akik csak a fizetett prostitúciót tekintik paráznaságnak, míg mások a homoszexuális cselekményt és életformát minősítik így.
De vannak olyanok is, akik csak a házasságon kívül történő szexuális életet tekintik annak.
Még a keresztény emberek gondolkodása sem mondható egységesnek a paráznaság megítélésével kapcsolatban.
Vannak, akik csak a házasságban élők félrelépését tekintik paráznaságnak.
Vannak, akik nem tekintik paráznaságnak a házasság előtti szexuális életet, míg mások viszont igen.
Vannak, akik még a házastársak szexuális életét is paráznaságnak tekintik, ha az nem gyermekáldás érdekében történik.
Egyesek éppen ebből következtetve gondolják, hogy ez a törvénypont csak azokra vonatkozik, akik már házasságot kötöttek és abban élnek.
A bibliai gondolkodás szerint viszont minden házasság törést szenvedhet már akkor is, mielőtt még megkötötték volna.
Minden olyan szexuális cselekmény, ami nem a házastárssal együtt valósul meg, azt paráznaságnak, azaz házasságtörésnek kell tekinteni, legyen az bármikor és bármilyen módon végrehajtva.
A leendő házasság tisztaságát is megtöri minden ilyen cselekmény, a leendő házastárs ellen elkövetett bűnnek kell tekinteni, a jövendőbeli házastárs elleni hűtlenség megnyilatkozásának.
Egy szépen gondozott pázsitos kert gyönyörű lehet, amiben nagyon sok örömöt lehet találni.
Ha viszont valaki fog egy ásót, és egy részt kiemel belőle és leteszi a szobánk szőnyegére, attól kezdve már szemétnek tekintenünk ott, - azt, amiben pedig a maga helyén még gyönyörködtünk.
Így szabta meg Isten a szexuális életünk lehetőségeit is a házasság szövetségén belül, ahol gyönyörű lehet, míg azon kívül már csak szemétté válik.
Mivel a házasság a ragaszkodó szeretet szövetségét jelenti, ezért a paráznaság ennek a megtörését jelenti, vagyis hűtlenséget jelent a házastárs iránt.
A vágy és az élvezet tehát egy Isten által adott természetes dolog az életünkben.
A kielégítésének módja és körülménye már különböző megítélés alá eshet.
Bármennyire kívánom ugyanis az őszibarackot, mégsem fogok átmászni a szomszéd kerítésén csak azért, hogy az ott meglátott szép gyümölcsöt levegyem és élvezettel elfogyasszam, mert ez bűn, Isten ugyanis azt mondja, hogy ne lopj
Élete folyamán mindenki megtanulja, hogy az ilyen irányú kívánságaink kielégítésének más útja és módja van.
Amikor pedig ez a lehetőség még nem áll a rendelkezésemre, addig önuralmat gyakorlok a kívánságom felett.
Ezért senki személyisége sem sérül meg azáltal, ha uralkodik a vágyai és kívánságai felett, sőt inkább erősödik és nemesbül.
Isten Kainnak is azt mondta: “a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád van vágyódása; de te uralkodjál rajta”. I. Móz. 4,7.
A farizeusok korabeli tanítása szerint ugyanis a paráznaság tilalma csak a külső cselekedetekre vonatkozott, szerintük csak egyetlen módon lehetett paráznává valaki, ha tiltott szexuális cselekményt követett el.
A paráznaság mibenlétét illetően nagyon sokan gondolkodnak így ma is.
Ezzel ellentétben Jézus azt akarta világossá tenni, hogy a paráznaság az ember szívében kezdődik, és csak ezt követi később majd a cselekedet.
Az elkövetett bűn csak napfényre hozza azt, ami régóta a szívben él, titkon és elrejtve.
Ez a jézusi tanítás fogalmazódik meg a törvény tizedik parancsolatában is, amikor Isten arra figyelmeztet, hogy “Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét!” II. Móz. 20,17.
Mert a házasságtörés, vagyis a paráznaság lényege abban áll, hogy csődöt mond a hűség, és ennek kibontakozása a szív mélyén indul meg és teljesedik ki.
A szívben lappangó hűtlenség éppen olyan rossz, mintha cselekedetekben nyilatkozna meg.
A szívben dédelgetett hűtlenség bizonyos korlátok közé van szorítva ugyan, de sokszor tisztátalanabb, mintha felszínre kerülhetett volna.
Nem az a fontos, hogy mennyi kalandot és testi gyönyört élt át valaki, hanem az, hogy mit és mennyit áldozott fel a szívében dédelgetett parázna vágyaival.
“Jézus kijelentette: amíg a szív bűnös indulatokat és gondolatokat ápol, - ha mégoly titkos is - addig ott a bűn az úr, s a lélek még... a gonoszság kötelékének foglya.” (GHB 63,1).
“Ez a parancsolat nemcsak a nemi tisztátalanságot tiltja meg, hanem az érzéki gondolatokat és kívánságokat is, és azokat a gyakorlatokat is, amelyek ezeket a gondolatokat és kívánságokat felkeltik bennünk. Ez a parancsolat nemcsak azt követeli tőlünk, hogy legyünk tiszták külső életünkben, hanem azt is, hogy legyünk tiszták szívünk szándékaiban és érzelmeiben is” (PP 265,3).
A paráznaság egyik változata és egyre hódítóbb formája a homoszexualitás.
Amikor gyermek voltam, még mindenki elítélte, mint egy beteges, ferde hajlamot, amit veszélyesnek ítéltek szabadon megengedni a társadalomban.
Később azonban, ahogy szaporodott az ilyen hajlamú emberek száma még a befolyással rendelkezők rétegében is, akkor el kezdtek vitatkozni afelett, hogy ez a jelenség tényleg elítélendő bűn vagy pedig csak betegség.
Ma ott tartunk, hogy már szinte senki sem tartja még betegségnek sem, - annyira elfogadottá vált, hogy már jogaik vannak, amiket alkotmányos törvényekbe foglalnak.
Egy neves szexológus pedig már úgy nyilatkozott erről a jelenségről, hogy ez nem más, mint a szexualitásnak egy különleges delikát formája.
Isten Igéje viszont nem így ítéli meg ezt a jelenséget, hanem súlyos bűnnek tekinti, természetellenes nemi deformációnak tartja, utálatosság ez az Úr előtt. III. Móz. 18,22.
Szomorú tény, hogy ma már a keresztények között is egyre többen azt hangoztatják, hogy az önkielégítés egy teljesen normális jelenség, ami nem más, mint a serdülő ifjúság “játékos átmenete” a felnőttkorba.
A témáról való sajátos hallgatás oka az, hogy bizonyos tanácstalanság uralkodik a kérdés feldolgozásával kapcsolatban.
Először csak azért simogatja magát és játszik a nemi szervével, mert ez kellemes érzést ad számára.
Később azonban szokásává válik annyira, hogy már természetesen és rendszeresen gyakorolja.
Az éretté válás folyamatában pedig egyre jobban összeköti ezt a cselekményét a másik nemről maga elé képzelt képekkel, és így tulajdonképpen kialakul a képzeletvilágának a sajátos szexuális gyakorlata.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy képzeletben bárkivel bármikor szexuális kapcsolatot képes létrehozni, és kielégülni vele.
Az önkielégítés érzékisége az önuralomnak egyfajta hiányára figyelmeztet.
Amikor az önkielégítés szokássá válik, akkor egy idő után már uralkodni kezd, és rabszolgájává teszi az embert.
Az önkielégítés teljesen én-központú cselekvés és egyre inkább egocentrikus magatartást hoz létre, amelyben az “emberek magukat szeretők”-ké válnak, és “inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői” lesznek. II. Tim. 3,2. 4.
A világ képviseletében álló szakemberek csupán egy ártatlan szerelmi játéknak tekintik, mert ilyen módon levezethetik és kielégíthetik a nemi vágyaikat anélkül, hogy nem kívánt következményei lennének.
Véleményük szerint ez csak a nagy gyerekek játéka, ami sok új ismeretet és tapasztalatot adhat, akár előkészítő iskola is lehet a házasság szexuális életére is.
A petting a másik nemű ember olyan szintű megismerését teszi lehetővé, amit Isten csak a házasságon belül akart adni az embernek.
Nagyon szemléletes a Biblia ószövetségi részének nyelvezete, amikor a házasságon belül történő szexuális eseményre szinte refrénszerűen mondja azt, hogy “ismeré... az ő feleségét” I. Móz. 4,1.
A megismerésnek ez a lehetősége és módja ugyanis a másik ember szemérem testének felfedését jelenti, amit mindenki csak a házasságkötés után engedhet meg magának.
Amennyiben a szemérem felfedése, azaz lemeztelenítése mégis megtörténik, és ezt nem a házastárs teszi, azt paráznaságnak minősíti Isten Igéje.
“És mikor feltakarta paráznaságait és feltakarta szemérmét, eltávozék az én lelkem ő tőle...” Ezék. 23,18.
Nem lehet általános szabályt felállítani, mivel különbözők vagyunk, ugyanazok a dolgok nem azonosan hatnak ránk, másként reagálunk egy-egy helyzetben.
Egy tanító példával szeretném szemléltetni a törvényszerűségét annak, hogy meddig mehetünk el.
Ez a történet egy békáról szól, akit egy fazék vízben feltettek a tűzhelyre, és rákapcsolták a fűtést.
Ha a fűtést hirtelen adták volna rá, akkor a béka ösztönösen kiugrott volna a fazékból és megmenekült volna.
De a hőt csak lassan és fokozatosan kapcsolták rá, ezért a béka először csak élvezte a helyzetet, később elernyedt a melegben, amikor pedig feleszmélt, hogy ez már komoly veszélyt jelent számára, akkor már nem tudott menekülni, és így elevenen megfőtt.
Ugyanez történik minden fiatal emberrel, akik tisztátalan, szexuális és kéjsóvár gondolatokat melengetnek magukban, és így közelednek egymáshoz.
A Kísértő úgy csomagolja ezeket a vágyakat és kívánságokat, hogy az ember szívesen elengedné magát benne, hiszen nagyon jónak és kellemesnek tűnik.
Ha nem ébrednek rá időben arra a veszélyre, hogy éppen lelkük tisztaságát készülnek feláldozni, akkor menthetetlenül áldozatul esnek.
Mindezt azzal indokolják, hogy meg kell bizonyosodjanak arról, valóban összeillenek-e, képes-e a másik azt nyújtani neki ezen a téren, mint amit vár tőle.
Erre a kérdésre csak azért térek ki, mert a szexuális együttlét próbájának gyakorlata már a keresztény fiatalok között is egyre jobban terjed.
Egy hasonlattal élve azt mondhatom, aki meg szeretné figyelni, miként alszik el, az képtelen elaludni, - ha viszont elalszik, akkor nem tudta azt megfigyelni.
Így van ez a nemi aktussal is, mint szerelmi próbával
Vagy próbaként használják fel, de akkor nem szeretik őszintén egymást, hiszen a próba eredményét feltételnek szánják.
Vagy szeretik egymást, de akkor nem tekinthetik a szerelmük próbájának.
Az igazi szerelem önmagáért kívánja meg, hogy a szerelmesek ne tekintsék szerelmük próbájának a szexuális együttlétüket.
Az ilyen próbából természetesen következik, hogy amennyiben nem volt megfelelő valamelyik fél számára a szexuális aktus, akkor már nem is tart igényt a másikra, mint életének társa.
Ez annak kifejezése, hogy nem is szerette őt sohasem tiszta szívéből.
A szerelemből való ragaszkodás sohasem csupán a testhez, az érzékiséghez kötődik, hanem a teljes emberhez, a másik ember személyiségéhez.
Két ember között megkötésre kerülő házasságot nem lehet kipróbálni annak csupán egy kis részével.
Aki szerelmét a szexuális élmény próbájának veti alá, az az ember belül üres és tartalmatlan, és az ilyen társtól jó minél előbb megszabadulni.
Olyan korban élünk, amikor az emberek könnyedén túlteszik magukat Isten parancsolatainak előírásain.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy a szabad akarat szabadsága azt jelenti, nyugodtan teheti, ami neki a legnagyobb élvezetet jelenti abban a pillanatban.
Ezért teljesen szabadon átengedik magukat az ösztönök és a hajlamok irányításának.
Elfeledkeznek arról, amit Isten nem sokkal az Éden után mondott Kainnak: “a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta”. I. Móz. 4,7.
Az elválás és az újbóli házasságkötés által követik el ezt a fajta paráznaságot.
Bár a legtöbb ember azzal a céllal lép házasságra, hogy élete végéig a házastársa mellett fog maradni, a válások száma ennek ellenére egyre szaporodik.
Szomorú tény, hogy a házasság és a család intézménye válságban van.
Az elválás tehát eltér Isten eredeti szándékától, csak a bűn okozta keményszívűség következményének tekinthető.
Isten azonban ebben a dologban sem akarja kényszeríteni az embert, ezért kegyelme által inkább biztosít részére még a bűn okozta körülmények között is egy olyan helyzetet, amely egyrészt elviselhető számára, másrészt pedig segíti lelkileg talpra állni.
Ezért engedte meg Isten indokolt esetben az elválást.
Jézus tanítása szerint a házasság felbontásának egyetlen bibliai oka csak a paráznaság vagyis a házasságtörés lehet, ezen kívül a házasság fel nem bontható. Mt. 5,32.
Ennek hiányában történő elválással paráznaságot követnek el, ha közös megegyezéssel történik, akkor mindkét fél, ha csak az egyik kezdeményezi, akkor csak a kezdeményező.
Ha paráznaság miatt történik, akkor az ártatlan fél újra házasságot köthet.
“Azoknak pedig, a kik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék. Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.” I. Kor. 7, 10-11.
Az ilyen helyzetbe került ember tehát két eset közül választhat; vagy megbékül a házastársával, vagy házasság nélkül maradva egyedül él tovább.
Mert az Isten szerinti egybeszerkesztés törvénye mindenkit köt addig, amíg a házastársa él.
Ha viszont időközben meghal, akkor az életben maradt fél szabaddá válik az egybeszerkesztés törvénye alól. I. Kor. 7,39.
Lelki paráznaságnak kell tekinteni minden olyan megnyilatkozást, amikor Istennel szövetséget kötött emberek Krisztus helyett inkább a világ barátságát keresik.
Jakab apostol nagyon nyíltan és határozottan “parázna” férfiaknak és asszonyoknak nevezi az ilyen keresztényeket, és egyúttal Isten ellenségeinek tekinti. Jak. 4,4.
Minden olyan barátság, amelyben nem Krisztus áll az első helyen, az lelki paráznaságnak minősül.
A lelki paráznaság esetében is érvényes az a jézusi figyelmeztetés, hogy amennyiben hűtlen gondolatokat ápolunk magunkban, akkor a szívünkben már megfogant a bűn.
Így választhat el bennünket minden olyan személy vagy dolog, akit vagy amit olyan közel engedünk magunkhoz, hogy közénk és Isten közé állhat, elválasztva bennünket a szövetséges Istenünktől.
Amikor Isten háttérbe szorul az életünkben valami miatt, akkor mindig lelki paráznaságot követünk el Isten ellen.
Vagyis hűtlenné válunk, mert nem szeretjük Őt “teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből”. Mt. 22,37.
Azt a szeretetet, amit Neki kell adnunk, nem oszthatjuk meg másokkal.
Azt a bensőséges bizalmat, amit csak Isten érdemel, nem adhatjuk másnak.
Azt a segítséget, amit csak Tőle kaphatunk, ne mástól reméljük és várjuk.
Legyen a szívünk teljesen az Istené, és akkor mindig tele lesz az embertársaink iránti őszinte, tiszta szeretettel is.
Egyedül az Isten iránti feltétel nélküli szeretet képesít arra, hogy az emberi családból való szeretteinket is őszinte szeretettel tudjuk szeretni.