2Móz. 20,8-11.
| I. A Teremtő Isten napja | II. A szombat Jézus életében | III. Isten akarata szombaton | IV. A szövetség Istenének ígérete |
A Teremtő Isten ugyanis egy emléket állított a teremtői munkájának, és a Tízparancsolat negyedik pontjában meghagyta az emberi család részére, hogy el ne feledkezzenek a teremtésnek erről az emlékünnepéről. II. Móz. 20,8-11.
Ezt az emléknapot, vagyis a szombatot azáltal különböztette meg a többitől már a teremtéskor, hogy megáldotta és megszentelte, mint a teremtési munkájának emlékünnepét. I. Móz. 2,2-3.
Ezen a napon Isten különleges áldása nyugszik, és ez mindazok számára megtapasztalható, akik Isten példája szerint megszentelik, vagyis elkülönítik életükben a többitől.
“És az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek” Ezék. 20,20.
A szombat megszentelése által ismerjük el, hogy a mi Istenünknek teremtő hatalma van, ellentétben a bálvány istenekkel, akik semmire sem képesek, és semmit sem tudnak tenni. Zsolt. 33,6. 9.
Ezen az a körülmény sem változtat, hogy szinte majdnem az egész keresztény világ a vasárnapot tartja nyugalomnapként.
Ilyen vonatkozású isteni rendelkezést azonban nem lehet találni a Bibliában sehol, hiszen Isten végleg eldöntötte részünkre a nyugalomnap kérdését.
Semmilyen lehetőséget sem adott arra vonatkozóan, hogy mi válogassunk a napok között és mi döntsük el, vajon melyik nap legyen a nyugalomnap.
A szombat kiválasztását Ő döntötte el, nekünk pedig parancsba adta a megszentelését.
Ahogy nem tudunk arról, hogy Isten bármelyik pontját is eltörölte volna a tízparancsolatnak, úgy a szombatra vonatkozó rendelkezése is érvényes.
Ez az igei kijelentés három fontos dolgot mond el és tesz hangsúlyossá Jézussal kapcsolatban.
A szombat egy elkülönített nap volt az életében, amit szokása szerint a zsinagógában vagy a templomban töltött el.
Amit szokásból teszünk, azt általában folyamatosan és állandóan gyakoroljuk, mert ez a szokásunk.
Mivel nekünk Jézus a példaképünk és Mesterünk, ezért számunkra nagyon fontos az, hogy mit tett Jézus, hogyan élte példamutató életét.
Isten ugyanis nemcsak önmagával akar közösségbe hozni bennünket, hanem az Őt követő emberek között is szeretné megteremteni ezt.
A zsinagóga volt annak a helyszíne, ahol együtt, közösségben gyakorolhatták az istenimádatot.
Azért jöttek össze ezen a helyen, hogy közösen tanulmányozzák az Írásokat, a Törvényt és a prófétákon keresztül adott isteni kijelentéseket.
Természetesen egyedül is lehet imádkozni és igét olvasni, de az nem olyan, mint amikor együtt, közösségben gyakoroljuk, nem is tudja azt az áldást adni.
Jézus azért alakította ki ezt a szokását, mert Isten törvénye ezt a napot különítette el a többi közül erre a célra.
A Tízparancsolat negyedik pontja fogalmazza meg ezt az isteni kívánalmat.
A Tízparancsolat olyan jelentőségű a Bibliában, amiért mindenkinek érdemes volna megtanulni könyv nélkül.
Ez az egyetlen olyan rész a Bibliában, aminek leírását Isten nem bízta rá az emberre, saját kezével írta le, kőbe vésve adta át az emberek részére.
“Örvendjünk és vigadjunk ezen” a napon.
Istent dicsőíteni nem lehet lógó orral, szomorkodva és búslakodva.
Éppen az örömünk megnyilatkozása bizonyítja, hogy mi szeretetből keressük az Istennel való közösséget.
“Óh Uram segíts most, óh Uram, adj most jó előmenetelt”.
Ennek érdekében a szombatnak egy olyan napnak kell lenni az életünkben, amikor azt keressük, “mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”. Róm. 12,2.
Mert ezen a napon szeretnénk előre lépni a lelki életünkbe, szeretnénk közelebb kerülni a teremtő Istenünkhöz, szeretnénk azokban az áldásokban részesülni, amit Isten csak a szombat napban helyezett el a teremtéskor.
Amit Ésaiás elmond ebben az igében, azoknak hátterén az az isteni igény és kívánalom áll, hogy “a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja”, ezért ezzel a nappal mi nem rendelkezhetünk szabadon.
Már a bűneset előtti Édenben is volt egy Istennek elkülönített rész, amivel az ember nem rendelkezhetett, ez a jó és gonosz tudásának fája volt.
Így rendelkezett Isten az időnkkel is, hiszen hat napon végezhetjük minden dolgunkat, csak az időnk hetedik napját különítette el a maga számára.
A szombat megünneplésével kapcsolatban adott minden gyakorlati tanács arra akar megtanítani, hogy a szombat nem a miénk, hanem az Istené.
Éppen ezért, azt nem használhatjuk fel semmilyen egyéni célra sem, vagyis sohasem a mi kívánságunk álljon a szombat középpontjában, hanem Istené.
Ezen a napon nem azt kell keresnünk, hogy nekünk mihez volna kedvünk, hanem azt, hogy mivel tudnánk Istennek örömöt szerezni.
Ha az Isten iránti szeretet késztet mindezek figyelembevételére, akkor nem fogjuk száraz törvényeskedésnek tekinteni ezek gyakorlati alkalmazását.
A szombat viszont csak annak az embernek lesz gyönyörűséges, aki szereti Istent annyira, hogy boldogan mond le Istenért a saját kívánságairól, kedvteléseinek különböző változatairól.
Ellenkező esetben a szombat csak egy elviselhetetlen teher és nyűg lesz.
Ezért az Istent nem eléggé szerető ember alig várja, csakhogy vége legyen már és csinálhassa azt, ami neki tetszik.
A szombaton kívül Isten nekünk adta a hét minden napját, és azokat a saját elgondolásaink szerint oszthatjuk be és használhatjuk fel.
A hetedik nap viszont az Úré, ezt a napot csak olyan célokra használhatjuk fel, amik az Ő rendelkezéseivel is megegyeznek, és az Ő dicsőségét szolgálják.
Ez a nap “az Úrnak, a te Istenednek szombatja”, vagyis szentség az Úrnak.
Ez egyrészt azt jelenti, hogy el kell különíteni a többi naptól, legyen ez a nap szent, különválasztott a többitől.
Másrészt viszont azt jelenti, hogy csakis az Isten részére lehet elkülöníteni, illetve csakis olyan célokra, amik Isten akaratával is megegyezők.
Isten tehát nem elégszik meg azzal, ha nem dolgozunk ezen a napon, mert ezzel önmagában még nem szenteltük Istennek.
Ő azt akarja, hogy a nem munkának minősülő elfoglaltságokat se keressünk ezen a napon.
Az ilyen elfoglaltságok csak annak az embernek jelentenek kísértést, aki a szombatot csak a tilalmak oldaláról látja.
A tilalmak oldaláról nézve a szombat terhes és fárasztó, ezért jelent kísértést minden elfoglaltság, amivel kitölthetik a szombat idejét.
Ha azonban Istennek akarjuk szentelni, akkor csak az Istennel kapcsolatos foglalatosság fogja jellemezni a szombatjaink idejét.
Éppen ezért a próféta arra is figyelmeztet: “hamis beszédet sem szólván”.
Más fordítás szerint ez azt jelenti, hogy “nem tárgyalsz az ügyeidről”.
Isten nem elégszik meg azzal, hogy nem dolgozol, hanem azt várja tőled, hogy ne is beszélj másoknak a hétköznapi munkáidról és egyéb dolgaidról.
“Akik szombatnapon az üzleti ügyeiket beszélik meg, vagy a munkahétre terveket fektetnek le, azokat Isten törvényszegőknek tekinti éppúgy, mintha tényleg a munkájukat végezték volna. Hogy a szombatot valóban megszentelhessük, még gondolatainknak sem szabad hétköznapi dolgokkal foglalkozni.” (PP.311,4)
Ha nem vesszük elég komolyan Istennek ezt a figyelmeztetését, akkor ezzel az üdvösségünket veszélyeztetjük.
Akiket ebben az időben gyermekeiként pecsétel el Isten, azokról azt mondja: “az ő szájukban nem találtatott álnokság, mert az Isten királyi széke előtt feddhetetlenek”. Jel. 14,5.
Isten már a teremtésnél rendelkezett a napok kezdetére és végére vonatkozóan. I. Móz. 1,13-14.
Úgy rendelkezett, hogy “egyik estétől a másik estéig” kell a napjainkat számítani, és az ünnepeinket megünnepelni. III. Móz. 23,32/b.
Mivel pedig a szombat az első percétől kezdve az Úré, azért minden idejét az Isten kívánalmai szerint kell megtartanunk.
Ezért nevezték a szombat előtti napot az előkészület napjának a zsidók.
Isten ugyanis azt parancsolta nekik: “amit sütni akartok süssétek meg, és amit főzni akartok főzzétek meg” az előkészület idején, mert a szombatot teljesen az Istennel való közösségre kell elkülöníteni az életünkből.
Tiszteljük meg tehát Istent azzal, hogy az első percétől csak Neki szenteljük ezt a napot.
Minden szövetség és megállapodás csak a pecsét által válik hitelessé.
De egyetlen okmány pecsétje sem lehet elmosódott és olvashatatlan.
Isten pecsétjében található előírásoknak határozott vonalakkal kell kiábrázolódniuk az életünkben, mert csak akkor hitelesít bennünket az örök életre.
Csak ebben az esetben marad meg a szövetséges viszonyunk Istennel.
Ahogyan közeledünk a végső események beteljesedése felé, a szombat egyre inkább egy választó vonalat fog képezni Isten népe és a világ között.
Ebben az időben az Isten szombatjához való viszonyulásunk fogja eldönteni, hogy melyik oldalon foglaltunk állást a szívünkben.
Az Ősellenségünk igazi vágya az, “hogy elhitesse, ha lehet, a választottakat is”. Máté 24,24.
Ha Isten mellett akarunk maradni ebben a küzdelemben, akkor nagyon hangsúlyossá kell tenni életünkben az Vele kötött szövetségünk pecsétjének előírásait.
“Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban”.
A szombat szentségét tiszteletben tartó emberek csodálatos tapasztalatokat szerezhetnek Istennel, a felszabadult öröm napja fog lenni számukra a szombat.
Ezeket a tapasztalatokat nem elég másoktól hallani, vagy könyvekben olvasni róluk.
Igazi értéküket az átélés tapasztalata adja.
Ez az ígéret, az Istennel való személyes közösséget is magában hordozza.
Ezek az emberek nemcsak az Ige szavain keresztül gyönyörködhetnek az Istenről szóló tudósításokban, hanem személyes közösséget élhetnek át Istennel.
Az emberiség történelme folyamán a “magaslatok” kifejezés alatt minden esetben az imádat helyeit értették.
A bálványokat is ilyen magaslatokon imádták a pogány népek. I.Kir.14, 22-23.
Pál apostol pedig arról beszél, hogy az elbizakodott emberi bölcsesség is emel magának ilyen magaslatokat az Isten ismerete ellen. II.Kor. 10, 5/a.
Bábel tornyánál is egy ilyen magaslatot akartak építeni Isten ellen. I.Móz. 11,4.
Ésaiás próféta pedig arról beszél, hogy legelőször Sátánban támadt fel az a vágy, hogy egy bizonyos magasságba jusson el, és így Isten fölé kerüljön. Ésai. 14, 13-14.
A szövegösszefüggésekből azt érthetjük meg, hogy ezek a “magaslatok” mindig az istentagadás és az Isten elleni lázadás szimbólumai voltak.
Ezekkel a magaslatokkal azt akarták kifejezni, hogy az ember fel tud emelkedni még az Istenhez is, sőt még fölé is tud kerülni.
Pál apostol viszont arról beszél, hogy Isten egyszer le fog rontani “minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett”. II. Kor. 10,5.
Ésaiás prófétán keresztül pedig azt ígéri meg, hogy a szombat szentségét tiszteletben tartó gyermekei részt kapnak abból a győzelemből, amely az Isten ellen emelt magaslatok felett történik.
Már Mózes által is prófétált erről a diadalmas győzelemről:
“Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és aki a te dicsőségednek fegyvere! Hízelegnek majd néked az ellenségeid, és te azoknak magaslatait taposod.” V. Móz. 33,29.
Ezzel az ígéretével mindenek előtt arra emlékeztet bennünket Isten, hogy “én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged, valahová csak mégy”. I. Móz. 28,15/a.
Ha pedig “az Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk”? Róm. 8,31.
Ez az ígéret azonban a rnegígért földet, a Kánaánt is jelenti.
A mi számunkra természetesen a mennyei Kánaán ígéretére vonatkozik.
Kész vagy-e elfordulni mindazoktól a vallásos hagyományoktól és formáktól, amiknek az a rendeltetése, hogy a Teremtő Isten helyett valaki mást részesítsünk abban a tiszteletben, hogy inkább az ő rendelkezésének engedelmeskedjünk.
Ha nem, akkor még mindig egy idegen isten van a szívedben, és ő áll az első helyen az életedben.
Kész vagy-e a Teremtő Istent imádni az általa meghatározott módon, a teremtés emlékünnepének, a szombat napjának megszentelése által?
De senki sem maradhat középen, semleges területen, mindenkinek állást kell foglalni, mert Isten szerint csak két tábor létezik: - Isten mellett vagy ellen.
Soha ne feledjük, hogy a közömbösség és a tétlenség is egy állásfoglalást jelent.
Ha részese akarsz lenni az Isten áldásígéreteinek, akkor elhatározást kell hoznod szívedben, hogy megdicsőíted Istent azáltal, hogy a jövőben az Ő akarata szerint fogod megszentelni a szombatot.
Akkor a teremtés emlékünnepeként adott nap az “Úr szent és dicsőséges napja” lesz számodra.