|
|
Csel. 1,8. |
|
Letöltés |
|
|
|
Csel. 1,8. |
|
Letöltés |
|
„Megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és samaritánusok városába ne menjetek be; Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.” Mát. 10,5-6.
Bár később azt is elmondta előttük, hogy neki más akolban is vannak juhai, akik ismerik az Ő hangját és hallgatnak is a szavára, de azért először az Izráel eltévelyedett juhaiért munkálkodjanak.
Tudták ugyan, hogy nekik az egész világra el kell vinniük az örökkévaló evangélium üzenetét, a felházban azonban még nem erre koncentráltak.
Először a saját népük között kellett elvégezni a Jézus által rájuk bízott munkát.
Ezért ígérte nekik Jézus azt, hogy „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok, és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint egész Júdeában.”
Azért volt rá szükség, mert a küldetésükhöz lelkületbeli és magatartásbeli változásra volt szükségük.
Meg kellett szűnni a korábbi versengésnek, a közöttük lévő pozíció és hatalmi harcoknak.
Isten kegyelméből meg kellett valósulnia annak, hogy:
Mindnyájan
egy akarattal tudjanak együtt lenni. Csel.
2,1.
A
hívők sokaságának szíve lelke eggyé váljon. Csel. 4,32.
Csak így nyugodhatott meg rajtuk Isten áldása, aminek eredményeként:
„Nagy kegyelem vala mindnyájukon.”
Csel. 4,33.
„Az Isten beszédét bátorsággal
szólják.” Csel. 4,31.
„Az
egész nép előtt kedvességet találtak” Csel. 2,47.
„Az Úr pedig minden napon tudta szaporítani
a gyülekezetet üdvözülendőkkel.” Csel. 2,47.
Mivel személyesen nekünk is szól ez a megbízatás, ezért két dolgot kell tisztán látnunk magunk előtt.
Jézus tanúbizonyságai csak akkor leszünk, ha már mi is vettünk mennyei erőt, vagyis a Szentlélek a mi életünkben is eljött, hogy vezessen és használjon bennünket.
De nem feltétlenül a késői eső erejét értem alatta.
Tisztán kell látnunk azt is, hogy a mi esetünkben mit jelent a misszió parancsnak ez a négy lépcsője?
Jeruzsálem - az egész Júdea - Samária - a föld végső határa.
|
Jeruzsálemben |
Azt jelenti, hogy Isten népe között. Az Isten Egyházán belüli misszióra vonatkozik. |
|
Egész Júdeában |
Azokra vonatkozik, akik még zsidók ugyan, de nem Jeruzsálemben élnek. |
|
Samáriában |
Ők azok, akik nem zsidók ugyan, de Izráel Istenét imádják. Vagyis azokat a keresztény egyházakat érthetjük alatta, akik ugyanazt az Istent imádják mint mi, de nem velünk és nem úgy, ahogy mi. |
|
A föld végső határáig |
Az Isten nélkül élő, vagy idegen isteneket imádó embereket jelenti számunkra. |
Mit tehetünk az Egyházban, a Jeruzsálemben lévőkért, beleértve magunkat is?
Mit tehetünk az Egyházon kívül élő adventista csoportokért, azon belül pedig a Keresztény Adventközösségben lévőkért?
Jézus, a mi nagy Mesterünk is azért tudott úgy szólni Isten dolgairól, mint senki más, - mert Ő úgy is élt, ahogyan tanította azt, vagyis az élete összhangban volt a tanításával.
Ezért tanításában erő és hatalom nyilatkozott meg, amely minden hallgatójának érintette a szívét.
Ellen White szerint is az ilyen élet a legmeggyőzőbb bizonyságtétel.
„Pált mennyei légkör övezte. Akivel csak
érintkezett, megérezte Krisztussal való közösségének hatását. Az általa
hirdetett igazságot saját élete szemléltette; ez adott meggyőző erőt
prédikációinak Ebben rejlik az igazság hatalma. A megszentelt élet
mesterkéletlen, öntudatlan befolyása a legmeggyőzőbb prédikáció a kereszténység
mellett. Érvelések, minél kevésbé cáfolhatók, annál nagyobb ellenállást
idézhetnek fel; azonban az istenfélő életmód olyan hathatós példaadás, melynek
teljesen ellenállni lehetetlen.” (A.T. 418,2)
Amikor évekkel ezelőtt a két egyházrész közötti választásban úgy döntöttünk, hogy a jelenleg másik oldalon lévők mellett a helyünk, akkor reményem szerint mindannyian azért döntöttünk úgy, mert az igazság érzetünk késztetett erre.
Ha akkor az Egyház megújulása mellett foglaltunk állást, akkor most is ez a tudat és szándék kell vezérelje életünket és szolgálatunkat az Egyházban.
Nem rekedt-e meg valahol félúton, a sötétség és a világosság között?
Mert az Istentől jövő világosság nem egy stabil fényerőt jelent, - amit ha elérünk, akkor meg lehet állni, - hanem egy fokozatosan és állandóan erősödő fényt. (lásd: Péld. 4,18.)
El tudod-e viselni a mennyei világosságnak ezt a fokozatosságát, vagy esetleg bántja a szemedet, mert inkább a sötétséghez van hozzászokva az életmódod és a cselekedeteid miatt?
Isten arra szólít fel mindannyiónkat: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt”. Ésa. 60,1.
Pál apostol ismerte a személyes példaadás gyakorlati erejét, ezért fiatal munkatársait is erre tanította és erre késztette.
„Légy példa a hívőknek”, mondta Timóteusnak. I. Tim. 4,12.
„Mindenben temagadat add példaképül” mondta Titusnak. Tit. 2,7.
A megszentelt élet példája az élet illata lehet a környezetünkben élők számára, csak ezt komolyan kell venni.
Jézus is arra szólít bennünket, hogy „úgy fényljék a ti világosságotok....hogy lássák azt az emberek, és dicsőítsék ők is a mi mennyei Atyánkat”.
Bár ezt mi általában a világ felé szoktuk vonatkoztatni, pedig Jézus a példázata szerint elsősorban a házban lévőkkel kapcsolatban érti.
A laodiceai üzenet ugyanis a gyülekezet angyalának lett címezve és megírva, de úgy, hogy általa és rajta keresztül a gyülekezetek is meghallják a benne küldött üzenetet, illetve a gyülekezetekben az egyes emberek.
Kit vagy kiket jelképez a gyülekezet angyala?
Mindenki lehet az Isten angyala (követe) a gyülekezetben, ha kész arra, hogy Isten üzenetét egy Jézus kezében tartott csillagként hirdesse. (Jel. 1,20. Fil. 2,15.)
A kérdés az, hogy akarsz-e ilyen üzenetvivő csillag és angyal lenni az Isten kezében, vagy megelégszel a könnyebb és egyszerűbb változattal is?
Válaszadásod közben ne feledkezz meg arról, hogy a végső nagy rostálásban csak azok fognak megmaradni, akik most magasra tűzik a céljaikat.
Van egy kérdés, amit nagyon sokszor megfogalmaztunk már, hol kimondva, hol kimondatlanul.
Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy az Egyháztól külön élő testvérek is tudják úgy látni és érteni a dolgokat, mint ahogy Isten előttünk is megvilágította azokat.
Tapasztalatból tudom, hogy az ilyen körülmények között élő embereknek lemerevedett a gondolkodása, ezért nem megérteni szeretne engem, hanem inkább meggyőzni.
Ki az közületek, akit az Egyházból való testvérek győztek meg arról, hogy nem jó helyen van, akit nem az Isten kényszerített arra, hogy az ismereteit újra gondolja át, és komolyabban tanulmányozza az Igét?
Ahogy az apostoloknak a Szentlélek erejére volt szükségük, hogy a zsidók között munkálkodjanak, úgy nekünk is, mert e nélkül semmit sem tudunk tenni.
"Menjetek
át a kapukon" - "Töltsétek, töltsétek az
ösvényt"
"Hányjátok
el a köveket" - "Emeljetek zászlót a népek
fölé"
Isten ebben az igében azt mondja, hogy menjetek át a kapukon;
Vagyis lépjétek át azt a falat, ami elválaszt a másiktól .
Menjetek ki Jeruzsálemből, menjetek ki az elszakadt testvéreink közé, mert csak így lehet utat készíteni számukra.
Ezért nincs egymással megfelelő kapcsolatunk, sem közösségünk.
Ezért a kötelező részen túl szinte semmit sem tudunk egymásról, pedig egy házban élünk, ezért nem ismerjük azokat, akik a mi házunkon kívül élnek.
Sokszor tapasztalhatunk olyat, hogy ezek az elválasztó falak szinte maguktól emelkednek fel testvér és testvér között, - de persze lehet tudatosan is felépíteni.
Isten azonban azt szeretné, ha kapukat nyitnánk ezeken a falakon, ha már egyszer felépült.
Először csak alkalomszerűen tartsunk közösséget egymással, kóstolgassuk ennek az áldását és örömét.
Ha Isten szeretete vezet bennünket, akkor egy idő után magunktól fogjuk lerombolni az elválasztó falakat.
Isten azt mondja nekünk, hogy töltsük fel a közöttünk lévő szakadékot, mert a kölcsönös kapcsolat érdekében járható útra van szükség, ezért „minden völgy felemelkedjék”, mondja a próféta máshol.
Töltsünk fel minden gödröt ezen az úton, minden olyan hibát, amit az idő viszontagságai és a használat okozott a kapcsolattartás útján.
Olyan utat kell készítenünk, hogy azon mindenki megközelíthesse Isten népét.
Olyan utat kell készítenünk, amely minősége által is hívogató és vonzó az emberek számára.
Ha kész vagy kezdeményezni, hogy a közted és a másik közötti szakadék átjárható legyen, akkor egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy a szakadék magától eltűnt.
Mert az Isten elvégzi azt, amit Te nem tudsz megtenni, de szeretnél.
Egy másik fejezetben maga Ésaiás próféta magyarázza meg, hogy mit kell értenünk ezen kövek alatt, amit az útról félre kell dobálni.
„Vegyetek el minden botránkozást népem útjából.” Ésa. 57,14/b.
Minden erőfeszítésünk hiábavaló akkor, ha botránkozást okozó bűnök és esetek vannak közöttünk..
Úgy gondolom, hogy ez a felszólítás komoly önvizsgálatra kell késztessen bennünket, akiknek fogadnunk kell azokat, akik Jeruzsálembe szeretnének jutni.
Isten azt várja tőlünk, hogy ne szolgáltassunk okot a megbotránkozásra azok előtt, akiket Isten Lelke szeretne közénk vezetni.
Sem személyes életünkben, sem gyülekezetünkben, de az egész egyházközösségben sem.
Annak érdekében, hogy ebben Isten eszközei tudjunk lenni, meg kell vizsgálni magunkat; - magatartásunkat, lelki és közösségi életünket.
Isten azt várja tőlünk, hogy személy szerint legyünk kezdeményezői annak, hogy ne történjenek botránkozásra okot adó dolgok életünkben, gyülekezetünkben és az Egyházban.
Más fordítók ezt úgy adják vissza, hogy „állítsatok útjelzőket a népek között”.
Vagyis segíts mindenkit ahhoz, hogy meg tudják találják Jeruzsálemet, el tudjanak igazodni a sokféle szellemi irányzat labirintusában, amivel Sátán megakarja téveszteni még a választottakat is
Ezért Isten arra szólítja fel bennünket, akik érezzük ennek a lelki felelősségét, hogy „a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk”. Zsolt. 20,6.
Vagyis legyünk segítők abban, hogy az Egyház fel tudja emelni ezt a zászlót a népek fölé.
Mert Isten népe egy elkülönült nép kell legyen, a saját zászlója alatt kell állnia, Isten egyetlen gyermeke sem állhat idegen zászló alatt.
A kereső emberek számára egyértelművé kell tenni azt, hogy melyik az Isten népének zászlója.
Emeljétek ezt a zászlót „a népek fölé”, mondja az Úr.
Ennek a zászlónak ki kell emelkedni a többi közül, nem tarthatjuk azonos szinten a többivel.
Olyan egyértelművé kell tenni ennek az útnak a jellemzőit, hogy „aki ezen az úton jár, még a bolond sem téved el”, mondja a próféta máshol. Ésa. 35,8.
Ha bizonytalan vagy abban, hogy te most Isten gyermeke vagy-e vagy sem, akkor ezt észre fogja venni rajtad az az ember, akit Istenhez akarsz vezetni.
Ha bizonytalan vagy abban, hogy az Adventista Egyház Isten választott népe ebben az utolsó időben a maga hibáival és bűneivel együtt, akkor ezt is észre fogják venni azok, akiket arról szeretnél meggyőzni, hogy nekik itt van a helyük az Egyházban.
Isten a bizonyságoknak a fellegével vett körül bennünket ilyen vonatkozásban is, ezért nem lehetünk bizonytalanok.
Akikért munkálkodni akarunk, azoknak meg kell érezniük, hogy mi nem azért vagyunk itt az Egyházban, mert ott megsértettek és megbántottak bennünket.
Bizonyságtételünknek sugároznia kell azt a bizonyosságot, hogy mi biztosak vagyunk az állásfoglalásunk helyességében és tisztaságában.
Csak ez fog meggyőző erőt adni abban a szolgálatban, amit szeretnénk tenni azokért a testvéreinkért, akik még nem vállalnak közösséget velünk.
