Ez az egész fejezet arról szól, hogy a nép felcserélte az igaz Isten imádatát a bálványokkal, elfordult Istenétől, és inkább a bálványokhoz fordult.
Azt mondja róluk az Úr, „akik lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a völgyben, a hegyek hasadékaiban.” 5. vers
Vagyis Isten feltárja előttük, hogy a bálványok – akikben most bíznak, nem tudnak majd segíteni rajtuk a nyomorúság idején, amikor szükségük lenne rá.
„Én jelentem meg igazságodat, és csinálmányaid
nem használnak néked. Ha kiáltasz: szabadítson
meg téged bálványaid raja; ‒ mindnyájukat szél viszi el, lehelet
kapja fel; ‒ de aki bennem bízik,
örökségül bírja a földet, és örökli szent hegyemet.” 12-13. vers
Napjainkban az önigazságukra figyelő mozgalmak képviselői, egy ilyen felismerés után azonnal a kárhoztatás érveit sorakoztatnák fel, és olvasnák a vétkesnek ítéltek fejére.
Ezzel szemben Isten Igéjében azt olvashatjuk:
„Mert nem örökké perlek, és nem vég nélkül haragszom, hiszen elalélna előttem a lélek, és az ember, akit én teremtettem.” 16. vers
A szerető Isten megkönyörül népén, és nem törli el őket haragjában.
A jogos büntetés végrehajtása helyett azt tervezi, hogy eltávolít népe útjából minden akadályt, ami bűnre csábíthatja őket.
Így olvassuk: „Töltsétek, töltsétek, készítsétek az utat, vegyetek el minden botránkozást népem útjáról.” 14. vers
„Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt.” 18. vers
Az Úr közösséget vállal ezzel a néppel, mert bűnbocsátó szeretetével akarja őket gyógyítgatni.
A Mindenható szándéka az, hogy a gyászolóknak vigasztalással, a bűnbetegeknek gyógyítással, a zúgolódóknak és elégedetleneknek hálaadással, a háborúságban élőknek békességgel fizessen.
Ez arra utal, hogy az Úr eltervezett szándéka az, hogy népét kigyógyítsa a haszonlesésből, vagy ahogyan Károli fordításában olvashatjuk, a „pénz szerelmé”-nek hűtlenségéből. I. Tim. 6,10.
A zsoltáríró ezt így jegyezte le: „Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk ami álnokságaink szerint”. Zsolt. 103,10.
Ő gyakorolja magát azokban, amelyekre bennünket is meg akar tanítani.
„Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” Róm. 12,21.
„Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?” Róm. 2,4.
Adjunk hálát Istennek azért, hogy kegyelmes hozzánk, hogy szeret és elfogad, méltatlanságunk ellenére is.
Ne éljünk vissza Isten jóindulatával és szeretetével, hanem kérjük tőle, hogy segítsen hűséges életet élni.
Mert ez az üdvösség útja, egyedül ez az Isten által kijelölt út, amelyen az örök élet elnyerhető!
Természetesen nem testi, hanem lelki értelemben, hiszen mi elsősorban bűnbetegek, lelkibetegek vagyunk.
Jézus azonban gyógyulást ajánl fel, ígérete szerint „az ő sebeivel gyógyulánk meg”. Ésa. 53,5.
Malakiás is azt mondja, hogy „feltámad néktek, akik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt”. Mal. 4,2.
Amit Jézus tett és fog tenni értünk, azt nem elég csupán az értelmünkkel felfogni, ennél sokkal többre van szükségünk.
Ha Jézus értünk vállalt sebeit már a lelkünkkel is képesek vagyunk érzékelni, akkor ez fog majd gyógyulást hozni a betegségeinkre.
Ezért tegyük fel magunknak azt a kérdést, érezzük-e igazán, hogy betegek vagyunk, és gyógyulásra van szükségünk?
Keressük-e igazán a gyógyulásunk lehetőségét, mint a vízben fuldokló ember a mentőövet?
Vagy közömbösen viszonyulunk ahhoz, hogy bűnbetegek vagyunk?
Az is lehetséges, hogy esetenként még zavar is, ha valaki figyelmeztet és tanácsol, és segítő szándékát jelzi felénk?
Elhisszük-e, hogy a sokféle megoldás és gyógymód közül csak Jézus közelében találhatunk igazi gyógyulást lelkünk bűnbeteg állapotára?
Ezekre a kérdésekre nem lehet a szánkkal válaszolni, hanem csak a cselekedeteinkkel, mert azok mindennél hangosabban tesznek bizonyságot arról, hogy miként gondolkodunk.
Amit Ésaiás próféta mond erről, azt tudnunk kell úgy olvasnunk, hogy Jézus „megsebessítetett az én bűnömért, megrontatott az én vétkeimért”, ezért „az ő sebeivel gyógyulok meg” én. Ésa. 53,5.
Péter szerint Jézus azért vitte fel „a mi bűneinket testében a fára, hogy mi a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk, akinek sebeivel gyógyulunk meg”. I. Pét. 2,24.
Amikor azt mondja, hogy „a bűnöknek meghalván”, akkor ez nemcsak a jelenre, hanem a jövőbe mutató kijelentés is.
Ebben a kijelentésben annak ígéretét találjuk, hogy új lappal indulhatunk.
De Pál ezzel azt is mondja, hogy a bűnnek meghalt emberekként legyünk érzéketlenek a bűnnel szemben, ne reagáljunk a kísértés próbálkozásaira.
Mert „akik Krisztuséi, azok a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt”. Gal. 5,24.
Soha ne fogadjuk el a bűn kísértését, ne fogadjuk el Sátánnak azt a hazug sugallatát, amivel el akarja hitetni, hogy mi ilyenek vagyunk.
A kísértő el akarja hitetni velünk, hogy amennyiben mi ilyenek vagyunk, akkor ilyenek is fogunk maradni, és ebből az állapotból nincs gyógyulás.
Nekünk azonban tudnunk kell, hogy nem törvényszerű a megromlott életforma, le lehet vetkőzni azt, mint egy ruhát, meg lehet gyógyulni belőle.
„Levetkezzétek ama régi élet szerint való ó
embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt”. Eféz. 4,22.
Helyette pedig „felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben”. Eféz. 4,24.
Sajnos erre mi képtelenek vagyunk a magunk erőfeszítéseiből.
A mi Istenünk viszont azt ígéri az Igében, hogy „Aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk, hogy általa mi az Isten igazságának részesei legyünk”. II. Kor. 5,21.
Ez azt jelenti, hogy Krisztusban „Isten igazságának részesei” lehetünk,
Ha pedig Ő is bennünk lehet és élhet, akkor a mi életünket is egyre inkább az igazságnak élés fogja jellemezni.
Ennek megválaszolása azért nagyon fontos, mert mi nem mindig akarjuk a gyógyulást, ezért még ezt is Istennek kell munkálni bennünk. Fil. 2,13.
Ha nincs meg bennünk az Istennel való együttmunkálkodásra való akarás, akkor Jézus a mi akaratunk nélkül semmit sem tehet az érdekünkben.
Ezért jogosan hangzik felénk is Jézusnak a kérdése, „Akarsz-e meggyógyulni”, valóban vágyódsz-e lelkedben a bűnbetegségeidből meggyógyulni?
A Jordán sem vált ketté, amíg a papok bele nem léptek a vízbe.
A vakon született embert sem gyógyult volna meg, ha nem indul el, és nem megy el a Siloám tavához.
A 38 éve béna embert is Jézus szólította fel arra, hogy „Kelj fel és járj!”, mert a mi akaratunknak össze kell kapcsolódni Jézus szándékával.
Bármilyen bűnös szokásba, uralkodó szenvedélybe merül is bele az ember hosszú időn át, amely parancsol testének és lelkének, Krisztus meg tud és meg is kíván szabadítani attól.
Életet ad a léleknek, megszabadítja a gyengeség, a szerencsétlenség és a bűn láncai által megkötözött foglyot.
Az Isten szava, a cselekvő Ige, azonnal képes hatást gyakorolni ránk, az érzelem világunkra, az akaratunkra, a cselekedni akaró képességünkre.
A teremtő Isten szava ma, a mi környezetünkben is képes felkavarni az állóvizet, és olyan helyzetbe hozni bennünket, hogy képesek legyünk az újjászületés fürdőjének vizébe lépve meggyógyulni.
Isten szava ma is gyógyír lehet a beteg lelkek számára, és ezt a gyógyító isteni szót mi most az Igében, a Szentírásban találjuk meg.
Jézus az Igén keresztül szólít meg bennünket. Zsid. 4,12.
Ez az Ige „hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” II. Tim. 3,16-17.
Lelkedben elcsendesedve válaszolj Te is arra, hallottad-e már a lelked mélyén Jézusnak ezt a megszólító hangját?
Mikor hallottad utoljára, amikor azt kérdezte tőled: „Akarsz-e meggyógyulni”, akarod-e megváltoztatni az életed?
Amikor Jézus megszólított, mit válaszoltál Neki, hogyan reagáltál a felszólítására?
Mert ha nem mozdulsz meg, ha nem kelsz fel, akkor nem lesz gyógyulás.
Jézus szava meggyógyít, újjáteremt, „a régiek elmúlnak, és újjá lesz minden”. II. Kor. 5,17.
„Amikor egy lélek aláveti magát Krisztusnak,
új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az
ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, amely
természetfeletti elemet visz az emberi természetbe.” (JÉ 266,3)
Ennek az erőnek és hatalomnak a birtokában képesek vagyunk a lelki bénaságunkból megmozdulni, képesek vagyunk cselekedni az Isten akaratát, mindazt, amit az Igéjén keresztül elmond részünkre.
De ezeket már nekünk kell megtenni, ezeket nem fogja megtenni helyettünk Jézus.
Nem egészségesnek, hanem meggyógyultnak, mert a kettő nem ugyanaz.
Az egészséges emberek általában nem értékelik igazán azt, hogy egészségesek, mert természetesnek tartják az egészséges állapotukat.
A meggyógyult ember az, aki már igazán tud örülni a visszaszerzett egészségnek, miután megszabadult a betegségétől.
Mert már van összehasonlítási alapja, és tudja, hogy milyen hamar elveszítheti valaki az egészségét.
A „békességnek Istene” pedig képes arra, hogy „megszenteljen bennünket mindenestől”. I. Thess. 5,23.
Az Istennel való békességre jutásunk pedig igazi boldogságot és felszabadult örömöt érlel bennünk. Zsolt. 32,1-6.
Ennek az Istennel szerzett békességünknek érzékelhetővé kell válni az embertársainkkal való békességkeresésünkben is.
Ezt a békességet és gyógyulást ígérte meg Jézus akkor, amikor azt mondta: „az én békességemet adom néktek”. Jn. 14,27.