|
|
1Ján. 5,9-13. |
|
Letöltés |
|
|
|
1Ján. 5,9-13. |
|
Letöltés |
|
Különböző módon szokták ezt megvalósítani az emberek.
Vannak, akik újra és újra elmondják egy-egy esemény történését, mintegy az ismétléssel gondolják erősítgetni annak hitelességét.
Vannak, akik a tekintélyükkel és személyes befolyásukkal próbálnak érvényt szerezni annak, hogy az általuk mondott dolog igaz.
Esetenként még esküvel és a fogadalom különböző változataival tesznek bizonyságot az általuk képviselt ügy mellett.
De úgy is szokták, hogy azokkal mondatják el a történetet, akik mint hiteles tanúk, látták és hallották a bizonyításra kerülő dolgot.
Bizonyos mérlegeléssel ugyan, de általában el szoktuk fogadni az emberek ilyen jellegű bizonyságtételét.
Hiszen a társadalmi együttélésünknek ez egy alapvető feltétele.
Isten is bizonyságot tesz mindarról, amit szeretne velünk megismertetni és hangsúlyossá tenni.
Az ilyen jellegű bizonyságtételre a legkülönfélébb eszközöket alkalmaz és vesz igénybe Isten. Zsid. 1,1. Róm. 1,20.
Csak „két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog”. V. Móz. 19,15/b.
Isten is három bizonysággal erősítette meg a zsidó nép előtt a Fiáról adott kijelentését.
Egy prófétát külön csak azért hívott el, hogy előkészítse Fiának eljövetelét, és által bemutassa Őt az embereknek. Ján. 1,29-34.
A Szentlélek is megjelent az emberek által is láthatóan, hogy Jézusnak a Messiássá való felkenetése bizonyságtétel lehessen. L. 3,22/a.
Maga az Atya is kész volt több alkalommal is bizonyságot tenni elküldött Fiáról az emberek előtt. Ján. 5,37/a. Mát.3,17.
Az emberek többsége bolondságnak tartja ezt.
De János azzal vígasztal bennünket, hogy ez ne zavarjon senkit, mert az Isten bizonyságtétele erősebb, mint az embereké.
Isten azt szeretné, ha mi minden helyzetben biztosak lennénk abban, hogy Ő fiának tekint bennünket.
A Jézusban való hit ugyanis a belső emberünk bizonyságtétele arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.
„Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában.”
Pál apostol is ezt erősíti meg a rómaiakhoz írott levelében. Róm. 8,15-16.
Ezt a bizonyságtételt viszont nagyon komolyan kell venni, és el kell hinni.
Az ember ugyanis hajlamos arra, hogy a rabság beidegződött szokásait cselekszi még akkor is, amikor már megszabadult, ha hosszú ideig volt rabságban.
Egy ideig még a rabság alatt felvett reflexek befolyása alatt él.
A mi részünk csak az, hogy együtt éljünk Jézussal, és komolyan vegyük az ígéreteit.
Ezek az ígéretek feltételhez szabottak, bár a feltétel csak az, hogy hit által fogadjuk el az Isten által felkínált kegyelmet.
„A hit az a feltétel, amelynek alapján Isten
lehetségesnek és alkalmasnak látja, hogy a bűnösnek bocsánatot ígérjen. Nem
mintha a hitben bizonyos érdem rejlene, amellyel az üdvösséget meg lehetne
szerezni. Hanem mivel csak a hit képes
megragadni Krisztus érdemeit, ami
egyetlen orvosság a bűn ellen... Ha a bűnös hiszi, hogy Krisztus az ő személyes
Megváltója, úgy csalhatatlan ígérete szerint megbocsát neki az Isten és
megigazítja ingyen. A töredelmes lélek ezzel kijelenti azt, hogy ebben a
megigazulásban azért részesült, mert Krisztus, mint helyettese és kezese - aki
érette meghalt - az ő engesztelő áldozata és igazságossága.” (R.a.H. 1890 nov. 4.)
Ebből az összekeverésből következik azután az, hogy az egész hívői életük tele van szorongással és félelemmel az üdvösségre vonatkozóan.
Mivel újra és újra látnak magukban hibákat és fogyatkozásokat, ezért úgy gondolják, hogy nem tudtak eleget tenni annak a feltételnek, ami által valóban az Isten fiainak tekinthetnék magukat.
„Egyesek úgy vélekednek, hogy előbb bizonyos
próbaidőt kell kiállniuk, melyben bizonyságát adják annak, hogy teljesen megváltoztak,
s csak azután kérhetik az áldásokat; holott most azonnal igényelhetik azokat.
Krisztus kegyelmére és Lelkére van szükségük, hogy gyengeségeiken segíthessen,
különben nem tudnak ellenállni a bűnnek. Olyan bűnös, tehetetlen és alárendelt
állapotban, amiben éppen most vagyunk,
jöjjünk Jézushoz. Mint tehetetlen, bűnös emberek jelenhetünk meg előtte, és
bűnbánólag lábaihoz borulhatunk. Szeretetének karjaival átölel, sebeinket
bekötözi, és minden tisztátalanságunktól megtisztít, mert ebben gyönyörködik.” (J.v.út: 36,3.)
Hanem csupán attól, hogy elfogadtam az Isten által felkínált megoldást a megtisztuláshoz.
Csupán attól, hogy nagyon komolyan veszem az Isten ígéreteit, hit által bele kapaszkodok ezekbe az ígéretekbe, és élek általuk.
Istennek az evangéliuma, ami a hívő embernek üdvösséget biztosít, csupán hit által igényelhető, ezért „az igaz ember hitből él”. Róm. 1,16-17.
Ennek alapján tudnunk kell, hogy nem a megszentelt életünk teremt jogot számunkra az örök életre, hanem a Krisztusban megigazult életünk.
Ez a belső bizonyosság azonban nem az emberektől van, hanem az Istentől.
Éppen ezért erősebb is minden emberi állításnál, mert az Isten bizonyságtétele minden más bizonyságtételnél nagyobb.
János apostol tehát arra biztat, hogy senkinek se engedd meg, hogy az ellenkezőjéről akarjon meggyőzni.
Nem emberekre, hanem Istenre kell inkább hallgatnunk.
Isten azt szeretné, ha a Tőle kapott bizonyosságunkat nem tudná megrendíteni senki és semmi sem.
„És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van.” 11. vers.
Felvetődik azonban az a kérdés, hogy ki mondhatja el magáról azt, hogy Jézus az övé?
Mitől és hogyan lesz Jézus az enyém, úgymond az én tulajdonom?
Csak egyetlen válasz adható erre a kérdésre:
Attól, ha hit által elfogadom Őt személyes Megváltómként.
Attól a pillanattól kezdve helyet cseréltünk egymással.
Ő az én helyembe lép, és vállalja bűneim büntetését.
Én pedig az Ő helyébe léphetek, és Isten úgy tekint rám, mint szerelmes fiára, mintha én éltem volna azt a bűntől mentes életet, amit Jézus élt.
Ezzel a hitben elfogadott helycserével Isten nekem tulajdonítja Jézus Krisztus bún nélküli életét.
Ilyen módon lesz tehát Jézus az enyém, vagyis enyém lesz Jézus élete és igazsága, az én tulajdonommá lesz, Isten teljesen nekem adja és nekem tulajdonítja.
Pál apostol fogalmazza meg ezt a galáciabeliekhez írott levelében. Gal. 2,20.
„Amikor egy lélek aláveti magát Krisztusnak, akkor egy új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, amely természetfeletti elemet visz az emberi természetbe.” (J.É. 266,3.)
Működik-e benned ez az erő, mert ha nem, akkor még nem vetetted alá magadat Krisztus irányításának.
Jézus a maga természetével szeretne láthatóvá válni azok életében, akik azt állítják, hogy elfogadták Őt.
„A belső bizonyosság bizonyítéka a külső igazságosság.” (R.a.H. 1895 jún. 4.)
A Jézussal azonosuló élet, az Ő életének kiábrázolódása egy hosszú folyamat eredményeként bontakozik ki, miként a nagyon súlyosan beteg ember felgyógyulása.
Maga Jézus teszi ezt világossá az evangéliumban adott tanítása által.
„Aki hisz énbennem....”: Ján. 11,25-26.
„Soha meg nem hal”
„Ha meghal is, él”
Jézus itt olyan módon teszi a jövőre vonatkozó kijelentéseit, mintha azok már megtörténtek volna.
Istennél ugyanis olyan biztos a jövő, mint nálunk embereknél a múlt.
Isten ezért gyakran beszél beteljesedett múltban azokról az eseményekről, amik majd csak a jövőben fognak beteljesedni.
Isten Bárányáról is azt mondja az Ige, hogy „megöletett a világ megalapítása óta”, a valóságban pedig csak a Golgotán történt meg. Jel. 13,8/b.
A Jézusban való élet az örök életet jelenti János apostol szavai szerint, hiszen Isten örök életet adott nekünk az ő Fiában.
„Krisztus egy testté lett velünk azért, hogy
mi pedig lélekben lehessünk egyek Vele. Ennek az egyesülésnek ereje által
jövünk elő a sírból, - nem csupán mint Krisztus hatalmának a megnyilatkozása,
hanem mert hit által az Ő élete a mi életünkké vált. Akik felismerik Krisztust
valóságos jellemében, és befogadják Őt szívünkbe, azoknak örök életük van.
Krisztus a Szentlélek által lakik bennük, s ha Isten Lelkét hit által szívünkbe
fogadtuk, ez az örök életnek a kezdete.” (J.É. 323,4.)
Az itt felkínált élet tehát nemcsak a síron túli tovább élésre vonatkozik, hanem Jézussal egy olyan bensőséges közösségre, amely magában hordozza a Krisztusban lévő életnek a birtoklását is.
Ezért mi soha nem halunk meg, hanem csupán elalszunk, hogy Jézus dicsőséges visszajövetelekor felébredjünk Jézus hívására azzal az élettel, amit nekünk ajándékozott már akkor, amikor elfogadtuk őt személyes Megváltónkként.
Mennyire veszed komolyan Isten ígéreteit, amelyeket bizonyságtételként adott részedre?
Engedsz-e Sátán befolyásának, amellyel meg akarja rendíteni bizalmadat Isten ígéreteiben, és az istenfiúság tudatodat?
Biztos vagy abban, hogy nem téveszted össze az istenfiúság feltételét annak következményeivel?
Tudsz-e feltétel nélkül hinni abban, hogy Te most Isten gyermeke vagy, mert Isten megajándékozott ezzel a kegyelemmel?
Ezért ez az ismeret nekünk bizakodást és biztonságot ad.
Ezzel az ismerettel már nem félünk a jövőtől, az ítélettől, az Isten előtti számadástól, hiszen a mi helyettesünk teljesen felszabadított bennünket a kárhoztatás alól.
„Lehet múltunk bár rendkívül szomorú, a jelenlegi helyzetünk pedig még csüggesztőbb, de ha úgy közeledünk krisztushoz, ahogy vagyunk, - gyengén, elhagyottan és nyomorult állapotban - a mi részvétteljes Megváltónk elénk jön, átölel bennünket szerető karjaival, igazságának fehér öltönyét adja ránk, és így vezet bennünket az Atyához. Istennél érettünk könyörög: ‘Kérlek, ne tekints erre a tévelygő gyermekre, hanem énrám; ímé, én állok e bűnös helyére’.” (H.H.B. 14-15.)
Ha Jézus tőled is megkérdezné azt, hogy „hiszed-é ezt”, akkor Te mit válaszolnál?
Különböző módon fogalmazódik meg ez a hitetlenség az emberekben.
Az egyik ember úgy gondolja, hogy ő olyan távol van Istentől, hogy az ő helyzete teljesen reménytelen.
A másik már hívő emberként vallja azt, hogy az ő állapota reménytelen, mivel van az életében egy vagy több bűn, amitől eddig még nem tudott megszabadulni.
A harmadikat pedig a gyülekezetben lévő testvérek tartanak bizonytalanságban.
Előttük nem meri Isten gyermekének vallani magát, mert akkor esetleg elbizakodottsággal bélyegeznék meg érte.
Ha nem hiszed el, hogy Isten téged is üdvözíthet, akkor ezzel Isten ígéreteinek a komolyságát kérdőjelezed meg.
Hitetlenségeddel hazuggá minősíted Istent.
Ti, „akik hisztek az Isten Fiának nevében, tudjátok meg, hogy örök életetek van”. 13. vers
„Hiszed-é ezt?”
