|
|
Lukács 11,1. |
|
Letöltés |
|
|
|
Lukács 11,1. |
|
Letöltés |
|
Még azok az emberek is felkiáltanak segítségért, akik egyébként Isten nélkül élik az életüket.
Jézusról is azt olvashatjuk az evangéliumban, hogy komoly és buzgó imádkozó volt, szokása volt a rendszeres imádkozás.
Érezték, hogy ebben van az erejének és hatalmának a titka.
Ezért fordultak Hozzá azzal a kérésükkel, hogy „Uram, taníts minket imádkozni, miképpen
János is tanította az ő tanítványait”.
Lk,
11,1.
Szükségünk van arra, hogy Jézushoz hasonlóan mi is keressük az Istennel való beszélgetések alkalmait, amikor egyedül lehetünk Istennel.
Szomorú tény azonban, hogy nagyon sok keresztény fél az egyedülléttől, fél a csendtől, fél a saját gondolataival és érzéseivel egyedül maradni az Isten előtt.
A keresztények többségének valamilyen pótszerre van szüksége, (rádió, magnó, tévé, stb.) mert nem érzik jól magukat abban a csendes közegben, ahol az Istennel beszélgethetnének.
Az ima az a közvetítő eszköz, ami a természetfelettihez kapcsol bennünket.
–Az ima a Menny tiszta, szennyezetlen légkörével vesz körül bennünket, amin nem hatolhatnak át a sátáni erők gonosz támadásai.
Egy szív nélküli vallás pedig annyit ér, mint egy halott test.
Ezért kell a tanítványokkal együtt mondani nekünk is azt, hogy „Uram, taníts minket imádkozni!”.
Taníts minket imádkozni, hogy mi is meg tudjuk vele nyitni a mennyei tárház ajtaját, hogy végre mennyei erő és hatalom birtokosaivá lehessünk mi is.
Istent imádni azonban nemcsak helyhez és formákhoz kötötten kell.
A hely és a forma csak alkalomszerűen határozza meg az Isten iránti imádatunkat, de ezekben az esetekben viszont azt mondja az Úr:
„Oldd le a te saruidat lábaidról, mert a
hely, amelyen állasz, szent föld!” 2Móz. 3,5.
A személyes imáinkat is mondhatjuk hangosan, hiszen így kevésbé tudja Sátán más irányba terelni a gondolatainkat.
Dávidról is azt olvassuk, hogy hangosan, esetenként kiáltva imádkozott. Zsolt. 5,3; 55,17; 77,2.
Mivel az imádság által Isten fogadótermébe lépünk be, ezért ehhez kell viszonyítani a megjelenésünket és a viselkedésünket.
Egy-egy szeletet juttatunk belőle mindenkinek; – a családnak, a munkánknak, a személyes fejlődésünknek, és esetleg még az Istennek is.
Ha azonban Istent helyezzük életünk középpontjába, akkor ezután nem egy szeletet fogunk juttatni belőle Neki, hanem ettől kezdve minden szeletben benne lesz Ő is.
Jézus azt mondja, hogy „menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva Imádkozzál a te Atyádhoz”.
Mt. 6,6.
Vagyis legyen egy meghitt, külön erre a célra kiválasztott helyed a rendszeres imádkozásra.
Ez az ima lehet reggel vagy este, illetve a napszak bármely részében, Dániel például háromszor különített el különleges időt Isten számára, hogy imádkozás által beszélgessen Vele.
Az imakamrából kilépve sokan rázárják az ajtót Istenre, és ott hagyják Őt másnap reggelig.
Pedig ezzel a tettükkel megfosztják magukat mindattól az áldástól, amelyet az Istennel való közösség jelentett volna számukra.
A szüntelen imádkozás azt jelenti, hogy minden helyzetben kapcsolatom van Istennel.
Az Isten jelenlétének tudata határozza meg cselekedeteimet az előttem álló nap minden pillanatában.
A sokbeszédű ima olyan, mintha Istent ki akarnánk oktatni, mintha felvilágosításra szorulna, mintha szüksége lenne a mi információinkra.
"Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok,
hogy mind ezekre szükségetek van."
Mt.
6,32.
"Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár
egészen érted azt Uram." Zsolt.
139,4.
De mi a jellemzője annak, amikor a barátok találkoznak, milyen érzésekkel készülnek erre a találkozásra, hogyan minősíthetnénk egy ilyen együttlétet.
Az igazi barátok mindig szívesen találkoznak, örömmel és boldogan beszélgetnek el egymással, amikor csak lehet.
Ezért fel kell tegyük a kérdést magunknak;
Örömöt jelent nekem Jézussal együtt lenni?
Szívesen áldozom fel szabad időmet a Vele való ima beszélgetésekhez?
Meg tudom osztani Vele az érzéseimet és gondolataimat?
A barátság legalapvetőbb feltétele az őszinteség.
Az igazi barátok között nincs helye a képmutatásnak.
Ezért csak olyan tartalmú imát mondjunk, amit a szívünkben is úgy érzünk, ellenkező esetben inkább ne imádkozzunk.
Nagyon lényeges az is, hogy a barátunknak nem mindig ugyanazt mondjuk el minden alkalommal, hanem csak az aktuális gondolatainkat és dolgainkat.
A Jézussal való kapcsolatunk sem állhat abból, hogy mindennap elmondjuk Neki ugyanazt, ugyanabban az időben.
Az ilyen magatartás inkább az Úr és a szolga kapcsolatát tükrözi.
A baráttal való beszélgetés nem mindig céltudatos, nem mindig egy konkrét dolgot vagy esetet szeretne megbeszélni.
A baráttal egyszerűen jó együtt lenni, és ha még beszélgetésre is van lehetőség, az egy plusz ajándék.
Elbeszélgetni Vele csak azért, mert jó a Vele való közösség, jó az, ha elmondhatjuk neki a gondolatainkat.
Meg kell tanulnunk úgy is imádkozni, hogy nem kérünk semmit, csak éppen elmondjuk Neki azt, ami történt velünk.
Csak az ilyen beszélgetések teszik bensőségessé a Jézussal való kapcsolatunkat.
A konkrét esetek elmondásakor se fogalmazzunk általánosságokban.
Ne csak azt mondd el, hogy „bocsásd meg a bűneimet”, hanem beszéld Á
Beszéld el a küzdelmedet, ami még akkor dúlt benned, amikor engedtél a kísértésnek.
Mondd el Jézusnak, hogy miként érezted magad utána.
És mondd el azt is, hogy milyen tanulságot vontál le az esetből, - hogy már látod, milyen területet kell megújítani és helyreállítani az életedben.
Ezt a problémát csak az újból kezdeményezett Jézussal való személyes beszélgetés tudja megoldani.
Jó tudni azt, hogy Jézus mindig kész a velünk való baráti kapcsolatát megújítani.
A helyzet állása minden esetben csupán a mi személyes döntésünkön múlik.
Jézus a farizeus és a vámszedő példájával szemlélteti ennek a problémának a lényegét.
Isten csak a vámszedő imáját hallgatta meg, mert megfelelő lelkülettel és megfelelő módon járult Isten elé.
Veszített-e már el kulcsot közületek valaki?
Általában csak akkor érezzük a hiányát, amikor már szükségünk van rá.
„Az
ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol
a Mindenható végtelen kincseinek forrásai vannak felhalmozva.” (JVÚ 62,1)
Voltatok-e már olyan helyzetben, hogy valami miatt nem kaptatok levegőt?
Hogyan reagáljuk le az ilyen körülményt, ha valami miatt bekövetkezik?
„Az
ima a lélek lélegzete, a lelki erő titka.” (ÜI
177,1)
Ha valaki Isten elé járul imádság által, annak azt mondja az Ige, hogy „kérje hittel, semmit sem kételkedvén”. Jak. 1,6.
Természetesen az Ő akarata szerint, mindig a maga idejében adja meg kéréseinkre a választ.
Ezért Jézustól meg kell tanulnunk, hogy első helyre engedjük az Isten akaratát az életünkben, legyünk készek azt elfogadni és beletörődni.
Lehet igenlő, vagyis teljesíti a kérésünket.
Lehet várakozó, mert még nem látja időszerűnek a teljesítését.
Lehet nemleges, mert nem látja jónak azt, hogy megadja nekünk, amit kértünk tőle.
Lehet módosított, mert nem úgy teljesítette, ahogyan mi kértük, és szerettük volna.
Lehet kiegészített, amikor többet ad, mint amit mi kértünk Tőle, annyit, amit el se tudtunk képzelni, nem is mertünk feltételezni, hogy megadja.
Isten egy állandóan aktív élő fővonalat biztosít részünkre, amin keresztül bármikor fölhívhatom őt.
Ez a telefonkészülék a lélek szándékával kacsolható be.
De nemcsak mi hívhatjuk fel rajta keresztül az Istent, hanem Ő is felhívhat bennünket.
Viszont mi dönthetjük el, hogy felvesszük-e a készüléket, vagy hagyjuk kicsörögni, esetleg elnyomjuk, hogy ne zavarjon bennünket a hangja a lelkünkben.
Te hogyan akarod használni ezt az Isten adta lehetőséget?
Szívesen beszélgetsz-e bármikor Istennel ezen módon?
