68 - Krisztus szerelmének szorongatása

.

I. Krisztus szerelméről

1.    Az alapige üzenetében Pál apostol azzal kezdi mondanivalóját, hogy „Krisztusnak szerelme szorongat minket”.

• Ez a kijelentés bennem azonnal a kérdések sorozatát indítja el:

  • Mit kell érteni a Krisztus szerelme kifejezés alatt, miben nyilvánul meg, és hogyan tapasztalható ez meg egy most élő ember számára?

  • Hogyan élhetjük meg, amikor Krisztus szerelme el kezd szorongatni bennünket, milyen érzés ezt megtapasztalni?

  • Milyen következménnyel jár és mit vált ki belőlünk, amikor Krisztus szerelme szorongat?

• Ezek olyan kérdések, amire választ kell tudjunk adni, ha valóban szorongatott már bennünket valamikor Krisztus szerelme.

2. Krisztusnak irántunk való szerelme abban nyilatkozott meg, hogy kész volt otthagyni a Menny dicsőségét, a szent angyalok hódolatát csak azért, hogy lejöjjön ide a bűnnel fertőzött földre, mert annyira szeretett bennünket, hogy meg akart menteni a bűn hatalmából és a bűn világából.

• Mindezt olyan körülmények között tette, hogy akiket megmenteni jött, azoknak többsége még csak nem is örült a jövetelének. Jn. 1,11.

• Olyan emberek megmentésére szánta el magát, akik még bűnösök voltak, sőt mi több, az ellenségei.

  • Ezért első feladatként ezen az ellenséges viszonyon kellett változtatni, Istennel való megbékélésre kellett hangolnia az embereket úgy, hogy szeretetének számtalan bizonyítékát adta és nyilatkoztatta ki előttük.

• Jézus mondta, hogy „nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki az életét adja az ő barátaiért”, Ő pedig az ellene fellázadt emberi családért készült oda adni az életét. Jn. 15,13.

3.    Annak érdekében, hogy felismerjük Krisztusnak irántunk érzett szeretetét, a Szentlélek munkálkodik bennünk.

• A Szentlélek segít abban, hogy tisztábban lássunk, másként gondolkodjunk és érezzünk, másként értékeljük az előttünk álló lehetőségeket.

4.    Amikor valaki már képes felfogni és megérteni Krisztus szeretetét, akkor ez mindenekelőtt hálát és viszont szeretetet fog kiváltani belőle.

• A viszont szeretet pedig arra készteti, hogy azt keresse, miként tudná egyre jobban kifejezni a Krisztus iránt érzett szeretetét. Róm. 12,2/b.

5.    Amikor valaki már nemcsak alapszinten fogta fel és értette meg, hogy Jézus mit tett érte, akkor a Krisztus szeretetéből megnyilatkozó befolyás szorongató erővel hat rá, hogy szinte kényszert érez bizonyos dolgokat megtenni Krisztusért ő is.

• Pál apostol a későbbiekben arról beszél, hogy a Krisztus szerelmének szorongatása alatt lévő ember kész feltétel nélkül folytatni a krisztusi küldetést az emberek megmentése érdekében, a békéltetés szolgálatát. 18-20. vers

• A Szentlélek befolyásának eredményeként azonban akkor is bekövetkezik Krisztus szerelmének a szorongatása, amikor egy bűnt követünk el, ekkor a lelkiismeretünkön keresztül érezzük és tapasztaljuk meg.

  • Ez a szorongató érzés a bűnnel való szembefordulásra ösztönöz.

  • Új elhatározásokat érlel bennünk, új és bensőségesebb odaszánásra késztet és serkent.

  • Krisztus szerelmének szorongató hatása alatt nem tudunk megmaradni a bűnben, nem érezzük jól magunkat benne, szabadulni akarunk tőle.

II. Krisztusban egy teljes változás

1.    Pál apostol ebben a szakaszban egy újjáteremtett életről beszél, olyan életről, aminek előzményeként a réginek meg kell halni, hogy az új élet elkezdődhessen.

• Pál azonban egy különleges halálról és egy különleges életről beszél, és mindkettőt Isten újjáteremtő hatalma végzi el értünk és bennünk.

• Pál apostol négy dolgot emel ki és tesz hangsúlyossá ebben az üzenetében:

  • Ami ebben a folyamatban történik, az nem az ember produktuma, hanem Isten újjáteremtő hatalmának a megnyilatkozása: „új teremtés az”.

  • Egy nagyon fontos fogalom válik hangsúlyossá, szinte refrénszerűen ismétli Pál ezt a szót „Krisztusban”, enélkül ugyanis semmi sem történik.

  • Amikor pedig ez az isteni újjáteremtés megtörténik az emberben, akkor Pál szerint „a régiek elmúltak és újjá lett minden”.

  • Isten azt akarja, hogy akinek életében Ő elkezdte ezt a munkáját, azt mi is egy új emberként kezeljük, „mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint”, az Istentől kapott új személyisége alapján viszonyuljunk hozzá.

2.    Amikor Pál apostol arról beszél, hogy Krisztusban mindnyájan meghaltunk, akkor felvetődik az a kérdés, hogy miként történik ez, hogyan haltunk meg Krisztusban, mi halt meg bennünk, - mert hiszen egyébként mi tovább is élünk.

• Nagyon sokan gondolják alapállásból azt, hogy az ó-emberünk halt meg, hiszen Pál apostol is nagyon sokszor használja ezt a kifejezést.

3.    Mivel azonban ismerem az emberek vélekedését ebben a témában, ezért azonnal szeretném azt a kérdést is felvetni: ki-mit ért az ó-ember alatt?

• Ugyanis az okozza a zavart, hogy amikor ezt a fogalmat használják az emberek, akkor nem ugyanarra gondolnak.

  • Vannak, akik a régi megromlott természetünket azonosítják az ó-emberrel, és azt vallják, hogy Krisztusban ennek meg kell halni.

  • Mások azt mondják, hogy a régi életünk személyazonossága jelenti az ó-embert, és amikor Krisztussal helyet cseréltünk, akkor Benne meghalt, Isten előtt megszűnt ez a személyazonosságunk.

• Mivel a régi élet szerinti ó-emberünk még a Jézussal való közösségünk után is él és létezik, hiszen állandóan küzdenünk kell ellene és meg kell öldökölni, ezért Pál csak arra az ó-emberre gondolhatott, ami Krisztusban halt meg.

  • Krisztusban meghalt a múltunk jogi értelemben, ezért Isten az ítéletében már nem azonosít bennünket azokkal a bűnökkel, amiket a Krisztus előtti életszakaszunkban követtünk el.

4.    Az újjászületéssel a való élet szerinti az ó-emberünknek csak a halálos ítéletének kimondása történt meg, de ezzel együtt még nem lett végrehajtva rajta.

• Annak érdekében, hogy ez egyszer mégis bekövetkezzen, állandóan küzdeni és harcolni kell, hogy minél előbb és minél teljesebben történjen meg.

• Viszont ez a változás is Isten teremtő műveként fog bekövetkezni, de csak egy folyamat eredményeként, amit megszentelődésnek nevezünk.

  • Ennek a folyamatában fokozatosan gyengül el bennünk „a bűnnek teste”, vagyis az ó-emberünk. Róm. 6,6.

III. Az ember része a változásban

1.    Mindezek után néhányan talán felvetik magukban azt a kérdést, ha ez teljesen Isten műveként valósul meg bennünk, akkor nekünk tulajdonképpen semmit sem kell tennünk azért, hogy ez a változás megtörténjen?

• Annak ellenére, hogy ezt az átalakítást nem mi fogjuk elvégezni a szívünkben, de az újjáteremtő erő forrásánál nekünk kell ott maradnunk.

  • A változás ugyanis csak akkor fog megtörténni, ha Jézus mellett maradunk, és ezután Vele akarjuk élni az életünket. Jn. 15,5/b.

• A Jézus mellett maradás érdekében tett erőfeszítéseink bizonyítják, hogy a bűntől valóban el akarunk szakadni.

2.    A Jézus mellett maradás érdekében két területen kell a saját részünket elvégezni, azt a részt, amit Jézus nem fog elvégezni helyettünk.

• Az egyik oldalon ápolnunk kell azokat a dolgokat, amelyek a Jézussal való kapcsolatot jelentik számunkra.

  • Minden ember a személyiségében rejlő adottságok és lehetőségek függvényeként alakíthatja és ápolhatja a Jézussal való kapcsolatát.

    • Igeolvasás, imádság, lelki beszélgetések, a környezetünkben élő szükséget látó emberek segítése, stb., vagyis mindenki találja meg a saját területét, amely az ő személyiségéhez illeszkedik.

• A másik oldalon viszont naponta önvizsgálatot kell tartani, és a felismerés  arányában el kell határolódni és szakadni minden olyan dologtól, ami akadályozza vagy megszakítja a Jézussal való kapcsolatunkat.

  • Ilyen dolog lehet egy film a tévében, egy könyv, egy könnyű fajsúlyú társaság, és még nagyon sok minden más.

3.    Kezdetben nem könnyű megtenni ezeket a lépéseket, határozott erőfeszítést igényel, sőt esetenként kemény küzdelmet, főként önmagunkkal.

• Amit mi teszünk, illetve tehetünk, az nem más, minthogy megpróbáljuk a Jézussal való kapcsolatunk külső körülményeit megteremteni és fönntartani.

• Ezzel az igyekezetünkkel párhuzamosan Jézus is munkálkodik, de Ő belül, a lelkünkben, ott, ahol mi semmit sem tudunk tenni.

  • A szív megromlott indulatait, vágyait, hajlamait tisztítja ki belőlünk.

• –Jézus tehát belülről - mi pedig kívülről:

  • És amikor ez a két igyekezet találkozik és együtt dolgozik, akkor beszélünk az újjáteremtett életnek arról az állapotáról, ahol már a valóságban is érvényesül az, hogy a „régiek elmúltak, és újjá lett minden”.

4.    Nem elég azonban az sem, hogy esetenként Jézushoz menekülünk, hanem meg kell maradni benne és mellette.

• Ha kudarcaink vannak, annak általában az a háttere, hogy nem őriztük a Krisztussal való kapcsolatunkat.

• Sokszor feláldozzuk meggondolatlanul és könnyelműen egy múló pillanat kívánságáért, látszólagos öröméért.

  • Mivel nem maradunk Jézus mellett, ezért újra és újra elesünk.

• A győzelmes keresztény élet titka tehát nem más, mint megmaradni Jézus mellett, és együtt élni Vele.

  • Ezért mondta Jézus azt, hogy „maradjatok én bennem... mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”.  Ján. 15,4-5.

IV. Célba érkeztem vagy a küzdőtérre

1.    Nagyon sok keresztény azért veszíti el a reménységét, mert amikor már úgy gondolta, hogy célba érkezett, akkor újra és újra visszaesik egy régi hibába, amiről azt gondolta, hogy már teljesen elmaradt az életéből.

• Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az újjászületett ember nem célba érkezett, hanem a küzdőtérre, ahol éppen úgy kell megtanulnia az életben maradás leckéjét, mint az újszülött kisbabának a való világban.

  • Az újszülött babának is van már előélete, de az teljesen más volt, mint a jelenlegi.

    • Ez azt jelenti, hogy nagyon sokszor el fog még esni, mire megtanul teljesen önállóan járni.

  • De még a járni tudás sem jelent garanciát, hogy többé nem fog elesni.

  • Mindig csak azért fog elesni, mert figyelmetlen volt és nem vigyázott.

• Ugyanez a törvényszerűség érvényesül az újjászületett ember esetében is, mindig akkor következik be az elesés, amikor nem vigyáztunk a Jézussal való kapcsolatunkra.

2.    A másik kétségbeejtő helyzet akkor szokott jelentkezni, amikor már azt gondoljuk, hogy megnyugodhatunk, akkor újabb és újabb hibákat fedezünk fel magunkban, olyanokat, amikről nem is gondoltuk volna, hogy bennünk is jelen van.

• Erről azt kell tudni, hogy ez a jelenség az Isten kegyelmének a megnyilatkozása, Ő nem engedi meg, hogy egyszerre lássuk meg minden hibánkat.   

  • „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.”  Ján. 16,12.

• Mint a sötétből a fényhez közeledő ember, mindig apróbb részleteket lát meg úgy a környezetében, mint önmagán.

  • Mivel a Biblia szerint Jézus a „világ világossága”, ezért senki se csodálkozzon azon, ha ennek a törvényszerű következményét fogja megtapasztalni, miközben Jézushoz mind közelebb kerül.  Ján. 8,12.

3.    Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy két részletben éljük meg a lelki újjászületésünket.

• Először a tudtunkon kívül, csupán az Isten kezdeményezésére indul meg értünk és bennünk egy folyamat, aminek a végén nekünk csak döntenünk kell.

  • Ezt nevezzük újjászületésnek és megigazulásnak, aminek eredményeként jogot nyertünk az örök élethez.

• Ha viszont ezt a döntésünket meg tudtuk tenni Isten késztetésére, akkor ettől kezdve már velünk együtt munkálkodva a teljesség felé vezet bennünket Isten, mert Ő be is akarja fejezni bennünk azt, amit elkezdett. Fil. 1,6.

  • Ezt a részt azonban már növekedésnek vagy megszentelődésnek szoktuk nevezni, aminek eredményeként alkalmassá válunk az örök életre.

• Pál apostol azt mondja, hogy ennek a megújulási folyamatnak naponta, újra és újra meg kell történni az életünkben. II. Kor. 4,16.

V. A Krisztusban elrejtett élet

1.    Az Igében azt olvashatjuk: Isten „mindennel megajándékozott minket, ami az életre és a kegyességre való… hogy azok által az isteni természet részeseivé” legyünk, ennek ellenére nagyon gyenge eredményt tudunk felmutatni. II. Pét. 1,3-4.

• Éppen ezért Isten más módon is segítségünkre siet annak érdekében, hogy úgy állhassunk meg előtte, mint akiknek életében „a régiek elmúltak, imé újjá lett minden”.

• Ezért Pál apostolnak az alapigében adott kijelentése még egy különleges módon is megvalósul velünk kapcsolatban.

2.    Pál apostol Krisztus halálát nem egyszerűen csak a bűn büntetéseként tünteti fel, hanem azt mondja, Jézus úgy halt meg, hogy Benne mindannyian meghaltunk.

• Ezért a Krisztust hitben elfogadó ember többé már nem ugyanaz, mint aki korábban volt.

• Ennek magyarázataként két példát említ meg az üzenetének leírásában.

  • „Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint.”

  • „sőt, ha Krisztust ismertük is test szerint, de már többé nem ismerjük”

3.    Az első példával azt érzékelteti, hogy a Krisztusban újjászületett embereknek Isten teljesen új személyazonosságot ad.

• Krisztusban megszűnik a régi személyiségük folytatása, ez meghalt Krisztussal és Krisztusban a kereszten, mivel Ő átvállalta tőlük a régi élet szerinti ó-emberük személyiségét, a bűneivel együtt.

• Erre gondolt Pál akkor, amikor azt mondta, hogy „Krisztussal együtt megfeszítettem, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem”. Gal. 2,20.

  • Ez azt jelenti, hogy az újjászületett állapotunkban Krisztus neve alatt élhetjük az életünket, ezért a cselekedeteink megítélésében is a Jézus által elkövetett cselekedeteket tulajdonítja nekünk Isten.

4.    Ugyanakkor Pál apostol befejezett múltban jelenti ki azt a megállapítását: „ha valaki Krisztusban van, az új teremtés, a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden”.

• Azért nyilatkozik így, mert Krisztus már a múltban meghalt érettünk.

• Mivel pedig értünk halt meg, ezért Benne mindazok meghaltak, akik hit által elfogadták Őt személyes Megváltójuknak.

  • Ezért Krisztusban lenni azt jelenti, hogy meghalt a régi énem és személyiségem, „a régiek elmúltak”, és Benne „újjá lett minden”, Benne egy teljesen új személyiséggel állhatok Isten és az egész teremtett világ előtt.

  • A kulcsszó ebben az, hogy „Krisztusban”, és ezért mondja azt Pál, hogy „ezentúl senkit sem ismerünk test szerint”, hanem csak Krisztusban.

• A földi szempontok és mértékek szerint ugyan megmaradunk evilági embereknek, de lelki értelemben Isten már nem az evilági szempontok alapján tekint ránk és ítél meg bennünket.

  • Mert a Krisztust hitben elfogadó ember az újjászületés pillanatától fogva Krisztusban Isten fiává lép elő, Isten úgy tekint rá, mint szeretett fiára.

5.    Az evangélium örömhírén túl viszont egy tanító leckét is jelent ez a kijelentés, Istentől meg kell tanulnunk úgy látni és elfogadni egymást, ahogyan Ő teszi ezt velünk.

• A Krisztusban megváltott embereket ezután ne a testi, földi feltételek szerint ítéljük meg, ne a látszat alapján, ne a nemzeti vagy társadalmi hovatartozásuk alapján, hanem Krisztusban.

• Ha az isteni szeretet kész túltekinteni a pillanatnyi lelki állapotunkon, kész Krisztusban elrejtett Isten-fiúként fogadni, akkor ezt nekünk is gyakorolnunk kell egymással szemben.

6.    Pál apostol azt is felhozza, hogy ha ismertük is Krisztust test szerint, de ezután már nem ismerjük.

• Valamikor az apostol osztozott a zsidók általános Messiás-várásában, és ezen keresztül a názáreti Jézus megítélésében.

  • Pálhoz hasonlóan sokan ismerték Jézust, mint egy falubeli szomszédot, vagy mint egy ácsmestert, aki dolgozott nekik.

• Pál azonban eljutott egy egészen másfajta ismeretre, már csak a megdicsőült Krisztust látja, aki feltámadt a halottaiból, és az Atya Isten jobbján esedezik.

• Ha Krisztusban képesek vagyunk felismerni azt, hogy Ő már több nekünk, mint egy ember Názáretből, akkor egymásban is legyünk képesek felismerni a Krisztusban elrejtett embert, az Isten fiát.

7.    Aki Krisztusban van, nemcsak meghalt Benne, hanem fel is támadt, és Benne él.

• Aki él, annak fejlődni, növekedni kell, ez egy alapvető elvárás tőle.

• Az élő szervezet növekedése viszont csak rendszeres és megfelelő táplálkozás biztosításával lehetséges.

• Van olyan étel, amit magunk készítünk el a fizikai életünk táplálására, de a legtöbb táplálékot mások készítik el, és mi csak elfogyasztjuk azt.

  • Ugyanez a gyakorlat figyelhető meg a lelki élet területén is, a legtöbb ember csak fogyasztóként kerül kapcsolatba a mennyei kenyérrel.

• Ez a körülmény rendkívüli felelősséget helyez azokra, akiket a Szentlélek tanítókul rendelt az Egyházba. Eféz. 4,11-14.  I. Pét. 5,1-2.

8.    Amikor „valaki Krisztusban van”, akkor Krisztusban „minden újjá lett”, már semmi sem a régi, - és „mindez Istentől van”.

• Abban a vonatkozásban is újjá lett minden Krisztusban, hogy a korábbi ellenséges viszonyból megbékült állapotba kerültünk Istennel.

• Mivel a békességre jutás a Szentlélek gyümölcseként alakul ki bennünk, ezért ez nemcsak Isten felé fog megnyilatkozni, hanem az embertársaink felé is.

  • Hiszen aki azt mondja, hogy „szereti az Istent”, az „szeresse a maga atyjafiát is”, mondja János apostol. I. Ján. 4,21.

• Ha ennek a békességnek az áldását megtapasztaljuk, akkor nem tudjuk magunkban tartani, hanem tovább akarjuk azt adni.